Selfie a Nagyszínpad előtt: KosziJanka.

2019.05.04. 12:00, Recorder.hu

selfie_koszijanka.jpg

Május 8-tól 11-ig négy elődöntőben nyolc előadó versenyez azért, hogy bekerülhessen a 2019-es Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató május 16-ai döntőjébe. A Recorder – idén harmadszor a program médiapartnereként – az esélylatolgatás előtt ebben a cikkben vette sorra az indulókat és közölt mindegyikükről egy-egy rövid biót is, de idén újra arra gondoltunk, hogy érdemes lenne valami érdekesebbet, személyesebbet, aktuálisabbat, pontosabbat is mutatni róluk, ezért megkértük őket, hogy – válaszolva nyolc kérdésünkre – mutassák be magukat felkészülés közben ők maguk. Döntsék el, mennyire akarják közel hozni magukat a nézőkhöz, milyen részletekre akarnak fókuszálni, hol milyenre állítják magukon az élességet és a színeket stb. – szóval hogy készítsenek magukról egy-egy szöveges szelfit. Az első 2019-es gyorsfényképet a KosziJanka lőtte magáról. Koszi Janka énekesnő és zenekara május 8-án, szerdán az Akváriumban mutatja meg, mire képes.

1. Melyik volt a legnagyobb színpad, amin valaha zenéltetek? És melyik volt a legkisebb? És melyik volt a jobb?

Sokáig sokkal komfortosabban éreztem magam kisebb színpadokon, intimebb légkörben, ahol a zenészekkel is közelebb vagyunk egymáshoz és a közönséggel is. Úgy éreztem, hogy csak ott tudok igazán önmagam lenni. Mára ez már megváltozott, amit én egy érési és fejlődési folyamat következményeként élek meg. Úgy gondolom, nekem meg kellett érnem fejben arra, hogy elhiggyem, képes vagyok erre is. Van, akinél az út, ami hosszabb ideig tart és abból tud a legtöbbet tanulni. Ma már szerelmes vagyok a nagy színpadokba.

2. Mióta és mennyit próbáltatok kifejezetten a Nagyszínpadra? Különbözik egy ilyen próba a többitől? Miben?

Már két hete elkezdtük a próbákat. Készülünk újításokkal is, nemcsak zenei téren, hanem például a vizuál kapcsán is. Ez egyrészről a Nagyszínpad-versenynek is köszönhető, de az igényesség is ott dolgozik bennünk folyamatosan. Ösztönöz minket az, hogy egyre jobb és összeszedettebb produkciót, koncertélményt adjunk az embereknek, olyat, amire érdemes odafigyelni.

3. Hol próbáltok? Leírnátok, hogy milyen a próbatermetek, és hogy mit szerettek vagy nem szerettek benne?

-

4. Kampányoltok? Ha nem titok, eláruljátok, hogy mivel próbáljátok magatok mellé állítani, illetve aktivizálni a közönséget? És mivel próbáljátok meggyőzni a zsűri tagjait?

Minden ember alapvetően a természetességre vágyik. Nekünk a zenekarban az életünk óriási részét a zenélés tölti ki évek óta, így nekünk ez egy teljesen természetes és biztonságos közeget jelent. Ebben maximálisan jól érezzük magunkat. Ez az érzés pedig a színpadról lejön a közönségnek is, akik szívesen csatlakoznak ehhez a hangulathoz, mert azt érezhetik, hogy ők is teljesen önmaguk lehetnek. Meggyőzni se a zsűrit, se a közönséget nem akarjuk. Nem szeretem a manipulációt és a direkt, izzadságszagú dolgokat és kommunikációt. Más emberek és az ő gondolataik felett nincs hatalmunk, így felesleges energiát pazarolni arra, hogy meggyőzzünk bárkit is. Gondolatformáló az lehet, ha valakit inspirálsz vagy éppen utálatot váltasz ki belőle azzal, amit csinálsz. Az oldalaimon természetesen lehet olvasni arról, hogy mik történnek a zenekarral a Nagyszínpad kapcsán, hiszen ez egy nagyon fontos állomás, de nem a meggyőzés a gyökere ennek. Mi hozzuk a természetességünket, a zeneiségünket, a lendületünket és kíváncsian várjuk, hogy kik tudnak azonosulni velünk.

5. Mi lesz a koncertprogramotok? Készültök új dalokkal vagy inkább biztosra próbáltok menni, és az ismertebbek közül válogattok?

Újításként arra gondoltam, hogy a Hol voltál? című dalunkat játszanánk körbe körbe a 60 perc alatt. Szerintem jó ötlet. A végére mindenki megtanulja majd a dalt. Az meg, hogy most igazat mondtam-e, majd kiderül a koncerten.

6. Miért jó nyerni? Miért jó a legnagyobb fesztiválszínpadokon játszani? Vagy miért jó nem nyerni? Anélkül is megéri?

Soha nem voltam versengő típus. Annyira nem, hogy sokszor inkább én léptem hátra egy-egy versenyhelyzetben, főleg, ha azt éreztem, hogy másnak ez fontosabb, mint nekem. Képesek vagyunk egyszerre több előadót is a szívünkbe zárni, ráadásul a művészet egyik elengedhetetlen alapköve az egyediség kifejezése, amit hogy is lehetne összehasonlítani, hiszen mindenki különböző. Ettől függetlenül nyertem már életemben, és tudom, hogy bitang jó érzés, de elsősorban nem ez motivál, hanem az, hogy megfeleljek a saját elvárásaimnak.

7. Zenélni: hány százalék öröm, hány százalék szenvedés? Miért annyi, amennyi?

Én a zenéléshez maximálisan az öröm érzeteit társítom. A szenvedést és a zenélést csak olyan kontextusban tudom elképzelni, ha mondjuk azt vesszük, hogy egy óriási fájdalomról, lelki gyötrődésről énekelek, így az átélésben a szenvedés is jelen van.

8. Nyerni: hány százaléka múlik rajtad, hány százalék pedig a szerencsén? Miért?

A nyerés egy képesség. Vannak győztes típusú emberek, akik mindenben sikeresek lesznek, amibe komolyan belefognak. Elhivatottság kell, kitartás, figyelem, fókuszáltság, hit, jó időzítések, szerencse és szeretet. És hogy hogyan oszlik el arányaiban a nyerés köztem és a szerencse között? 90% én, 10% szerencse.

A KosziJanka május 8-án lép a Nagyszínpadra az Akváriumban > Facebook-esemény ITT.

A KosziJanka a Facebookon.

A KosziJanka a YouTube-on.

A KosziJanka az Instagramon.

A KosziJanka a Spotify-on.

A KosziJanka a Recorderen.

https://recorder.blog.hu/2019/05/04/selfie_a_nagyszinpad_elott_koszijanka
Selfie a Nagyszínpad előtt: KosziJanka.
süti beállítások módosítása