Jól fog rajtuk az idő – Itt az új Vampire Weekend-lemez!

2019.05.04. 09:58, Gaines

ezra-koenig.jpg

Hat év várakozás után megérkezett a Vampire Weekend negyedik stúdióalbuma, a Father of the Bride, már lehet is hallgatni az összes online zenei platformon, meg nálunk is.

A lemezmegjelenéshez vezető út több állomásáról is beszámoltunk korábban, például arról, amikor egy gitárrif relaxációs zenének is beillő, két órán át ismételt loopjával harangozták be az akkor még csak FOTB betűszóval aposztrofált albumot, megmutattuk az első két kislemezt is, a Harmony Hallt és a 2021-et, valamint azt a klipet, melyben Ezra Koenig és Steve Lacy osztott képernyős, virtuóz kameramozgásos felvételeken barangolja be New York vendéglőit.

Péntek óta pedig elérhetővé vált az egyórás lemez is, mind a 18 szám, és első hallgatás után jó hír, hogy sem a gitáros-billentyűs alaptag, Rostam Batmanglij kiválása (aki producerként azért visszatért az új lemezben is), sem a hosszúra nyúló kihagyás nem ejtette a zenekart csapdába, jól kezelik az idő múlását. Nem érezni a görcsös megfelelni akarást, a régi szép Vampire Weekend-időkbe való visszavágyást; magabiztos, könnyedén elegáns, önelemző-önironikus artpop meglepően mulatságos 70-es évekbeli hangzásokkal (például a funky How Longban), széttartó szerkezettel, három, külön ívet leíró duettben (Hold You Now, We Belong Together, Married In a Gold Rush) pedig Danielle Haimmal. „[Ezra] mindig azokra a régi dalokra utalt vissza, amiken felnőtt, egy férfi és egy női énekes duettjeire. Ugyanazt a szikrát próbáltuk megteremteni, de csak lazán, spontán módon” – mesélt a Haim-nővér a Pitchforknak a közös stúdiózásról. Ne szaporítsuk tovább a szót, adjuk át nekik.

https://recorder.blog.hu/2019/05/04/jol_fog_rajtuk_az_ido_itt_az_uj_vampire_weekend-lemez
Jól fog rajtuk az idő – Itt az új Vampire Weekend-lemez!
süti beállítások módosítása