A Rámszoknál című duett és a Gyimesi Anna rendezésében készült klip érzékletesen mutatja be, hogyan találjuk magunkat újra és újra ugyanazokban a helyzetekben, legyünk akárhány évesek.
tovább →A Rámszoknál című duett és a Gyimesi Anna rendezésében készült klip érzékletesen mutatja be, hogyan találjuk magunkat újra és újra ugyanazokban a helyzetekben, legyünk akárhány évesek.
tovább →Miután listába szedtük a legjobb külföldi és magyar lemezeket, filmeket és sorozatokat, idén is megkértünk zenészeket, hogy gyűjtsék össze a kedvenc dalaikat, albumaikat az évből. Most a Belau új lemezén is éneklő, tavaly az első magyar nyelvű EP-jét kihozó BÖBE, az egyre jobb dalokkal jelentkező, alternatív, neosoulos R&B-t játszó NOIRA, valamint a triola gang szupervicces frontembereként és a Partizán műsorvezetőjeként egyaránt ismerős Balogh Zsófi, azaz a szólóban is aktív Sofiyeah listái jönnek.
tovább →Összegeztük a legjobb 2023-as külföldi és magyar lemezeket, valamint a filmeket és a sorozatokat is, most pedig folytatjuk a régi recorderes hagyományt, miszerint a magazin szerzői is bemutatják kedvenc dalaikat az elmúlt évből. A 2011-es, 2012-es, 2013-as, 2014-es, 2015-ös, 2016-os, 2017-es, 2019-es, 2020-as, 2021-es és 2022-es felvonás után szerzőink ABC-sorrendje szerint következzenek a 2023-as kedvencek, amelyek rögtön meg is hallgathatók playlistben, rövid kommentárokkal. A negyedik dj Mikó László. (A nyitóképen a Szigeten is fellépett Caroline Polachek.)
tovább →Szeretem a balhét, de a kedvencem a megúszás. Ennél pompásabb nem lehet! Innen mindent egyszerre látni. Tollas kis jószág a remény. Mindenhol jó, ha otthon már nem. Szimbiózusban a gonosszal, jelek és csodák nyomában, bogarak a pincében, SztoriTeller Ede, hiányzó jövő. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.
tovább →Mit hallgattak 2023-ban a leghallgatottabb zenéket készítő producerek? Hundred Sins után Somogyvári Dániel mesél a kedvenceiről, aki a hazai mainstream popzene egyik legkeresettebb producere, sound designere és mixing-mastering szakembere, rendszeresen dolgozik a 2023-as évet letaroló Azahriah-val és Desh-sel, a Follow the Flow-val, ByeAlexszel, vagy Alee-vel, de otthon nem annyira popot pörget, inkább math-, death- és metalcore-t, powerviolence-t és hardcore-t, metált és djentet.
tovább →Összegeztük a legjobb 2023-as külföldi és magyar lemezeket, valamint a filmeket és a sorozatokat is, most pedig folytatjuk a régi recorderes hagyományt, miszerint a magazin szerzői is bemutatják kedvenc dalaikat az elmúlt évből. A 2011-es, 2012-es, 2013-as, 2014-es, 2015-ös, 2016-os, 2017-es, 2019-es, 2020-as, 2021-es és 2022-es felvonás után szerzőink ABC-sorrendje szerint következzenek a 2023-as kedvencek, amelyek rögtön meg is hallgathatók playlistben, rövid kommentárokkal. A harmadik dj Lékó Tamás. (A nyitóképen a The Last Dinner Party.)
tovább →Nagylemezzel nyitja az évet HERSELF. A dallamos indie-popot szolidan elektronikusra színező zenekar anno itt, Recorderen mutatta be az első EP-jét, egyik videójukat pedig a legmenőbb kliprendezők munkái között emlegettük. Első nagylemezük a kilátástalan éveik nagy viharaiból született. Premier!
tovább →A 2024-es Fishing on Orfűn négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult.
tovább →Összegeztük a legjobb 2023-as külföldi és magyar lemezeket, valamint a filmeket és a sorozatokat is, most pedig folytatjuk a régi recorderes hagyományt, miszerint a magazin szerzői is bemutatják kedvenc dalaikat az elmúlt évből. A 2011-es, 2012-es, 2013-as, 2014-es, 2015-ös, 2016-os, 2017-es, 2019-es, 2020-as, 2021-es és 2022-es felvonás után szerzőink ABC-sorrendje szerint következzenek a 2023-as kedvencek, amelyek rögtön meg is hallgathatók egy playlistben, rövid kommentárokkal. A második dj Huszár András. (A nyitóképen Ken, ki más?)
tovább →