„A harmóniában is bőven van mit megélni” – Magyarradar és klippremier! NOIRA: Every time

2023.02.14. 09:21, srecorder

noira.jpg

Alternatív, neo-soulos R&B, végtelen mennyiségű hajlítással – így jellemzi stílusát Rajcsányi Nóri, aki csak 30 felett vágott bele a zenélésbe, de idén végre az első nagylemezét is kihozza a Flanger Kids egyik fele, Gyarmati Fanny dalszerzői-produceri közreműködésével. Erről debütál most az első dal, a boldog párkapcsolatok érzelmi mélységeiről szóló Every time.

Mikor indult: 2020 tavaszán.

Hol indult: Budapesten.

Tagok, hangszerek: A NOIRA alapvetően singer-songwriter szólóprojektként indult, de ma már nem tudnám elképzelni Gyarmati Fanny nélkül, aki a dalok társszerzője, producere, illetve az élő formáció zseniális gitárosa is egyben. Az élő formáció állandó tagjai még Ferencz Laci (dob) és Sárosi Áron (basszushangszerek).

Stílus: Alternatív R&B/soul/neo-soul.

Hatások: Jelenleg a brit alternatív R&B közeg van rám a legnagyobb hatással: Cleo Sol, Olivia Dean, Eloise, Joy Crookes és a február 3-án megjelent albumja óta Raye.

Kiadó: Nincs, és nagyon ijesztő is számomra a kiadókról kialakult általános kép, de hiszek a jó emberekben és a szerencsés egymásra találásokban.

Történet: Sosem tanultam zenét, de egész életemben tudtam, hogy van bennem zenei tehetség, mégis elég sokáig vártam: csak 30 éves korom után kezdtem el kibontogatni és felkutatni azokat a lehetőségeket, amik révén ma már zenésznek mondhatom magam. Nem is dönthettem volna jobban és szerencsére minden jel arra utal, hogy van még dolgom ezen az úton.

Megjelenések: You, Tiny Dancer, Day by Day, Weak girl, Christmas is like, Meant to fall, Warm Is Warm EP, Cool for you, és a legújabb dalom, a debütalbumom első single-je: Every time.

Küldetés: Nagyobb teret nyerni az R&B műfajnak és az angol nyelven alkotó művészeknek Magyarországon.

Jövőkép: A közeli a debütalbumom, aztán reméljük sok koncert, külföldön is!

Mellékprojektek: Sok együttműködés van alakulóban.

Szexepil: Nem divatos, időtlen zene, végtelen mennyiségű hajlítással.

Legnagyobb eredmény, elismerés: Minden alkalom, amikor valaki hozzáadja valamelyik dalomat a personal playlist-jéhez.

A most megjelenő Every time-ról: A debütáló albumom első megjelenése az Every time, ami nem véletlenül Valentin-napon jelenik meg, hiszen ez egy szerelmes levél, ami a szerelemnek azt a fajta megélését dolgozza fel, amikor „biztonságban” érezheted magad, de nem azért, mert biztosra veszed a kapcsolatot, és nem kell megdolgoznod érte, hanem mert önmagadért szeretnek és ez olyan biztonságot nyújt, amiből nagyon jól lehet építkezni. Ráadásul a világban történő mindenféle negatív hatásokból is ki tud mozgatni és arra ösztönöz, hogy minden rossz ellenére élvezd az adott pillanatot.

Nagyon sok inspirációt merítek a brit alternatív R&B előadóktól, nagyon tetszik, hogy a szerelem minden fázisáról bátran írnak és vegyítik a különböző stílusokat. Az Every time-ban Gyarmati Fanny producerem kezei között is egy ilyen jazzelemekkel átitatott R&B groove született meg, az ő gyönyörű gitárjátékával megspékelve.

A dalhoz videoklip is készült, még sosem forgattam klipet, de most rákaptam, mert végre elkezdtem látni is, amit eddig csak hallottam a zenémben. És pont a legjobbkor találkoztam Steinmacher Ádámmal, akinek a stílusa nagyon inspirálóan hatott rám, és aki a gyönyörű portréfilmjei és különböző imidzsmunkái mellett még sosem készített videóklipet, úgyhogy neki is ez volt az első. A klipnek nincs kifejezett története, leginkább csak a dalban megjelenő szerelmes érzéseket szerettük volna átadni, és szerintem nagyon művészi, letisztult és érzékeny lett a végeredmény.

Sokaktól hallom, hogy egy harmonikus kapcsolatban sokkal nehezebb dalokat írni, mert nincsenek akkora érzelmi fent-és-lentek, de szerintem a harmóniában is bőven van mit megélni, nekem legalábbis szerencsére folyamatosan szolgáltatja a kapcsolatom a dalaim érzelmi hátterét, a férjem pedig be is vállalta, hogy szerepel velem a klipben, így nagyon könnyen meg tudtuk jeleníteni azt képekben, amiből a dal is táplálkozik.

 

NOIRA a Facebookon. Instagramon.

A Magyarradar és a Premier rovat cikkeinek megjelenését Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2023/02/14/magyarradar_es_klippremier_noira
„A harmóniában is bőven van mit megélni” – Magyarradar és klippremier! NOIRA: Every time
süti beállítások módosítása