
Az Ethnofil ugyan már nem új zenekar, hiszen hét éve működik, de azóta is folyamatosan megújul, minden téren: Egerből indultak, aztán Budapestre költöztek, örömzenélős-improvizálós baráti társaságból dalokat alkotó zenei közösséggé formálódtak, a kezdeti négyfős tagság mostanra a duplájára nőtt, a hangzásviláguk pedig egyre tágul és színesedik, sajátosan szabad szellemben összeolvasztva népzenét, fúziós dzsesszt, kortárs zenét, hiphopot és elektronikát. Tavaly áprilisban jelent meg második albumuk Kókuszmúzeum címmel, a nyitottságukat jól mutatja, hogy vendégként Parti Nagy Lajos mellett a makrohang és derTANZ egy-egy tagjai is közreműködött rajta. A lemez mától ingyen letölthető, ennél nem is kell jobb apropó, hogy itt nálunk is bemutatkozzanak.
tovább →