„Jó irányba halad itthon a zenei élet” – Bermuda-interjú

Ha a popzene – amin itt nemcsak a pop popzenét értjük – az utóbbi egy-két évben nem is a legjobb formáját mutatja a világnak, és ha a zene/zeneipar témakörében itthon is bőven van min fennakadni, azért az kétségtelen, hogy mostanában sokkal több a jó feltörekvő magyar előadó, mint korábban. Ráadásul egyre többen játszanak közülük évtizedes lemaradás után végre jelen idejű, kompromisszummentes, előremutató popzenét. A friss, 32. Recorder magazin címlapján a három kedvencünk: a PASSED eddig egyetlen dallal hódított, de többi szerzeményük is üdítően friss, az elektropopos The Biebers élőben pillanatnyilag a 110%-on pörgő ellenállhatatlan funkrockos csúcszenekar, a Bermuda pedig úttörő dalsorozattal lép folyamatosan új szintre. Mindegyikükkel készítettünk interjút, először jöjjön a Bermuda, amely legújabb dalát nemrég mutatta be.

2012-ben deklaráltan azzal a céllal indult a Bermuda, hogy hagyja a fenébe az albumokat, EP-ket, és csak klipes dalokra fókuszál. Ma már itthon is egész sokan követik ezt a metódust, ők pedig slágereket egymásra halmozva váltak egyre jobbá – és erre tökéletes példa legfrissebb soulos daluk, a májusban megjelent Szólj ha indulunk.

- Már akkor nagyon tudatosan a szórványos dalmegjelenések menték képzeltétek el a jövőt, amikor 2012 tavaszán elindult a Bermuda?

Urbán Dániel: - Igen, alapból ez volt az ötlet, és amikor ez elindult, akkor még nem volt olyan jegyzett, vagy első vonalba tartozó magyar zenekar, aki így gondolkozott volna. Megcsináltuk a Monte Carlót, leforgattuk a videót, de már akkor azt gondoltuk, hogy nem lesz EP, nem lesz album, hanem mindig félévente kijövünk majd egy új dallal. Egyrészt mert így gyorsan lehet reflektálni zeneileg is arra, ami történik, és ez még inkább igaz a szövegekre és a hangulatra. 2012-ben pörgött a hipszterezés, a rácsodálkozás erre az egész szcénára és erre tök jól rímelt a Monte Carlo.

Mórocz Tamás: - Nagylemezben meg azért nem gondolkozunk a dalmegjelentetéses út pozitívumain túl, mert a saját tapasztalatunk is az, hogy úgy hallgatunk zenét, kortársainkat, magyar zenekarokat, hogy amikor általában csak digitálisan megjelenik egy lemez, akkor a 10-12 dalból általában 1-2 az, ami betalál, eljut a közönséghez, a maradék pedig kissé elsikkad, áttekerik az emberek és ez abszolút saját tapasztalat is.

Dániel: - Erre jól rímel az, hogy a nagylemez valamikor egy tökéletes formátum volt, szuper, hogy elkészültek olyan klasszik albumok, mint a Revolver, vagy a Ziggy Stardust. Ma viszont már egy új album a legtöbb nagy zenekarnál is csak egy apropó a turnéra. Megírnak egy nagyon jó dalt, és kell mellé még egy apropó, hogy miért indulnak el turnézni. Az új lemez anyaga a húzószámon kívül nem is kerül bele a koncertprogramba. A streaming-szolgáltatások miatt ma már amúgy is az a bevett gyakorlat, hogy playlisteket hallgatnak az emberek, még a kedvenceik új albumairól is csak kiválasztják a pár legtetszősebb felvételt és megy egy playlistre sok más előadó mellé. Amit nekünk érdekes még látni, az az, hogy egyre több előadó  áll át erre a módszerre, most ugye már Bérczesi Róbert is azt nyilatkozza, hogy nem lesz több hiperkarma-lemez, hanem csak dalokat jelentet majd meg külön, egyesével. Ma már mások az igények és a szokások.

Tamás: - Ettől persze még nem degradáljuk le az albumformátumot, sőt vannak olyan dolgok, amik továbbra is így működnek jól, és mi is találunk minden évben jó pár olyan albumot, amit egyvégtében szeretünk. De erre azért egyre kevesebb példa van és a popzenében, amit mi is játszunk, meg végképp egyre kevesebb.

- Ebben a hároméves periódusban, ami alatt kiadtatok hét dalt, mennyire követtétek a magatok által kijelölt módon a változásokat? Mennyit változott például a dalszerzési metódusotok?

Dániel: - Abszolút mindig arra az egy számra koncentrálunk, ami megjelenik – ez nem változott. Annyi változtatás történt, hogy 2012-ben elkezdtünk egy megszólalással, hangzásvilággal dalokat írni, ami itthon friss dolog volt, és ez még igaz a 2013-as Londonra is, ami olyan mainstream sláger lett, hogy a Class FM-en máig a legjátszottabb dal. Hangzásban viszont olyan határmezsgyén van, ami az M83, meg az amerikai szintis zenekarok világát is beépíti és ebből a szempontból érdekes, hogy milyen széles réteget meg lehetett érinteni vele. A metódus amúgy nem nagyon változott, annyit kellett újítanunk, hogy közben eltelt két év és most annyi a friss, jó popzene, ami hasonló ehhez a világhoz, hogy nem akartunk önismétlők lenni. Olvastam olyat is, hogy „a Wellhello megcsinálta az overground Bermudát.” És ez valahol így is van. Úgyhogy most direkt kerestünk olyan dolgokat, amit mindketten szeretünk, amivel kicsit mást tudunk hozni magunkból és előre tudunk lépni zeneileg. Arra jutottunk, hogy mindketten szeretjük a hetvenes évek motownos zenéit, így visszatekertünk egy évtizednyit. Nagyjából úgy, ahogyan közös kedvenc producerünk, Mark Ronson is tette. Ennek a hangnak pedig megvan a magyar megfelelője, ezt pedig úgy hívják, hogy Bergendy. Ma már kevesen tudják, hogy a Hétfő (Hét fő) című dupla album mennyire fantasztikus, olyan fontosságú a magyar zenében, mint az amerikaiban a Beach Boys-féle Pet Sounds. Úgyhogy most az fontos volt, hogy ezeket a cölöpöket leszúrjuk és ezek mentén haladjunk.

Tamás: - Nem úgy próbálunk megújulni, hogy mindig keressük a nekünk tetsző aktuális külföldi hangzásokat, hanem inkább úgy kell elképzelni, hogy most jött el az a pont, hogy egy lépést hátrább léptünk és elkezdtünk több olyan dologból táplálkozni, amire megvan a külföldi példa is, és aminek megvan a hetvenes évekbeli magyar alapja, de arról kevesen tudnak. Úgyhogy a metódusbeli váltás leginkább itt érhető tetten, most véletlenül sem az aktuális top10-ből indultunk ki. Témákban persze igyekszünk aktuálisak maradni, de hangzásban a klasszikusabb megszólalások felé nyúltunk, ami számunkra újdonság.

Dániel: - Mi ugye sokat dj-ztünk, pörögtünk is az éjszakában és szépen meg lehet húzni egy vonalat, hogy 2012-ig, amikor mentek ezek a hétvégi bulik, akkor olyan slágerek voltak, amikről lehetett tudni, hogy slágerek Londonban is, New Yorkban is, Európában bárhol is, és ha felrakod az Ankerben, akkor ott is ismerni fogják és táncolnak majd rá. Azóta viszont még inkább felgyorsult a számdömping, és nem tudnak az egyes dalok kiforrni, igazán nagy slágerré lenni.

A BERMUDA ELJUTOTT LONDONBA IS - SOM LAJOSSAL!

- Akkor erre reflektálva sem adtok ki sűrűbben dalokat?

Dániel: - Abszolút!

Tamás: - Meg azt is mondtuk, hogy számunkra fontos megfogni az aktualitásokat, és ha kéthetente-havonta dobálnánk ki a trekkeket, azok ezt nem tudnák teljesíteni, mert annyi idő alatt nem változik semmi.

Dániel: - Persze ennek van azért hátránya is. A Bermuda itthon mindig egy kicsit csodabogárnak számított. Először is amiatt, hogy nincs lemez. Amikor ezt még senki nem csinálta, akkor ez fura volt. Fura az is, hogy nem álltunk bele a koncertezésbe: végigjárni a vidéki klubokat, előzenekaroskodni nagyobb együttesekkel, aztán önálló kisebb klubos fellépések. És ennek vannak negatív vetületei, megkérdezik, hogy akkor „a Bermuda most nem létezik?” Ha nem vagy jelen folyamatosan a hazai koncertéletben, akkor olyan, mintha nem is léteznél. A szakmának meg úgy csapódik le, hogy ezek nem szeretnek cipekedni, csak a legjobb részt, a cseresznyét szeretnék lekapni a torta tetejéről. Erről szó sincs.

-Tavaly már sokkal többet koncerteztetek és ehhez nyilván kellett az is, hogy legyen elegendő ismert számotok.

Dániel: - Persze és igény is van rá, szereti a közönség a koncertjeinket. Viszont ez egy olyan szakma, ami az embertől teljes jelenlétet kíván, és itthon ebben sokat is fejlődött a szitu, szerintem van 15-20 olyan zenekar, amely a krémet jelenti és ebből meg tud élni. De ehhez nagyon oda kell tenni magad.

Tamás: - Három-négy éve az volt a trend, hogy „az emberek nem járnak koncertre”. Ez azonban mára nagyot változott, sok zenekar megtölti a vidéki klubokat és Budapesten is rengeteg a teltházas koncert. Nem azért nem járunk koncertezni, mert abban ragadtunk, hogy nem érdemes. Nagyon szeretünk koncertezni, de azt látom, hogy a mi szemléletünk, az, hogy nem hozunk ki lemezt, hogy csak félévente jön egy új dal, nem feltétlenül passzol a rendszeres turnézáshoz.

Dániel: - Sok itthoni fiatal zenekar, az Ivánéktól a Middlemist Redig pontosan tudja, és erre figyelve nagyon is jól csinálja azt, hogy a sajtó még mindig arra harap: hogy mikor jön a lemezelőzetes? Mikor jön a lemez? Mikor jön a lemezbemutató koncert? Ezekkel a hírértékekkel lehet dolgozni. Közben szerintünk ez nem más, mint egy megörökölt, mára egy picit kifutó formátumhoz kapcsolt mechanizmus. Még élnek a reflexek, hogy ez szükséges a jó működéshez, és ez nemzetközi szinten is így van. Ha a Depeche Mode el akar indulni turnézni, akkor simán megtöltene bármit új lemez nélkül is, de csak kiadnak mindig egy friss albumot is, és akkor megvan a hivatalos apropó is a világkörüli koncertsorozathoz. A single-en kívül – a kemény magot leszámítva – senki nem hallgatja meg a maradék kilenc számot. Ugyanez igaz Paul McCartneytól kezdve a Rolling Stones-ig nagyon sokakra.

Tamás: - A lemezformátum megszűnésének fő oka szerintem nem is az, hogy nem hallgatja már végig senki azokat, hanem, hogy bejött egy olyan zeneírási, zenekészítési folyamat, ami miatt ma már egy laptoppal is megoldható minden és másnap megjelenik a végeredmény. Nem kell túl sokat visszamenni, még tíz évvel ezelőtt is úgy volt, hogy „most jött össze a pénz a stúdióra, most akkor felveszünk egy albumnyi dalt.” Nem csak a sztori miatt volt fontos egy lemeznyi csokorba foglalni a dalokat, hanem praktikusan is így volt megoldható.

- Legfrissebb dalotok, a Szólj ha indulunk a már emlegetett hetvenes évekbeli, hazai – főleg a Bergendy felől érkező – hatások mellett témáiban megmaradt aktuálisnak.

Dániel: - Itthon a zenei élet bizonyos szempontból jobb, mint bármikor volt. Erről szól az új szám, hogy van a „régen minden jobb volt” mondás és folyamatosan megy az új dolgokat a régiekhez hasonlító attitűd, de közben régen is és ma is ugyanaz a szitu: ha pozitív vagy akkor pozitívan látod a világot, ha negatív, akkor negatívan. Régen se volt jobb, ma sem rosszabb és a Szólj ha indulunk a pozitív hangulatot ragadja meg. Ez persze lehet idegesítő is, főleg a magyar néplélekhez mérten, de igazából ebben a körben nincs túl nagy ok a panaszkodásra. Aki zenét készít, az el tudja juttatni a közönségéhez. Megtalálja a közönségét a Wellhello, akik rácáfolnak arra, hogy kell 8-10 év meló, 4-5 lemez ahhoz, hogy valaki eljusson a nagyszínpadokig. De ugyanezt mondhatjuk az underground színtérre is, a Middlemist Red megtölt egy klubot két egymást követő este, és lehetne a stílusokat meg a neveket hosszan sorolni. Jó irányba halad itthon a zenei élet és valahol a dalunk is erre reflektál.

- Ebben az új számban szeretettek volna egy magyar vendégénekest is szerepeltetni…

Dániel: - Manapság nagyon megy a vendégeskedés az új dalokban, de mindenki a saját közegéből hív közreműködőket, zárt körben mennek az oda-vissza énekelgetések. Születnek tök jó dalok, de mi azt gondoltuk, hogy csavarjunk ezen egyet és hívjunk meg olyat, aki előképünk, akit nagyon tisztelünk. Ki lehetett a Bermuda 1975-ben? És így jutottunk el egy-két énekesig, de végül nem jött össze a kollaboráció. Érdekes tapasztalat volt, mert hittünk, hiszünk benne, hogy ez működne, de megvalósítani sokkal nehezebb, mint gondoltuk. Naivan az volt az elképzelésünk, hogy ha odamegyünk egy-egy régi nagy ikonhoz, akinek akár sajtból volt a Hold vagy a becsület mindennél többet ért és azt mondjuk nekik, hogy abból gyökerezik a zenénk, amit ők hoztak létre anno, meg azt mondjuk nekik, hogy ez mindenkinek érdekes kaland lehet: ők eljutnak egy új közönséghez és mindenkinek win-win a szituáció. Ehhez képest azt kellett látnunk, hogy ők már picit bizalmatlanok azzal, ami ma zajlik körülöttük. Nem adjuk fel, teszünk még ilyen együttműködésre kísérletet.

Tamás: - Ráadásul nem azért kerestük meg őket, mert ezzel pluszpromóciót szerettünk volna, hanem mert tényleg ők illettek a dalba. A mai, idősebb zenészeket szerepeltető közreműködések nagy része vagy promócióként, vagy viccként működik, ez viszont teljesen komoly dolog lett volna.

- Említettétek, hogy a periodikus dalmegjelentetés és a koncertezés nem feltétlenül könnyen összeegyeztethető területek. Láttok erre feloldási megoldást?

Tamás: - Most jutunk el oda, hogy van már elég ismert dalunk ahhoz, hogy bevonzzuk a közönséget, hogy van egy egyórás koncertműsorunk, amivel elindulhatnánk vidékre is. De nem hiszem, hogy ezt a kettősséget fel kellene oldanunk. Ahogyan mi elképzeljük a zenekar működését, az ilyen, nem szeretnénk más útra térni. Vidéken leginkább a fesztiválokra koncentráltunk és ott is működött a zenénk és szerintem egy ilyen repertoárral ez a kényelmes megoldás nekünk és a közönségnek is. Ahogyan nem akarunk sűrűbben dalokat kiadni, úgy az se lenne szerencsés, hogy sűrűbben lépjünk fel egy lassan változó műsorral. Amikor fellépünk valahol, az legyen esemény. És a dalszerzési, dalmegjelentetési ars poeticánknak az is fontos része, hogy, amikor megjelenünk, akár dallal, akár koncerttel, az legyen esemény.

- Most érezhetően elindult itthon egy olyan hullám – és nem véletlenül szerepeltek pont a PASSED-del és a The Biebers-szel közös címlapon – hogy végre kezdenek deklaráltan popzenekarok – és szerintünk jó popzenekarok – egyre szélesebb közönséget meghódítani. Éreztek kapcsolatot a többiekkel?

Tamás: - Abszolút. Januárban már volt egy koncertünk a Biebers-szel és a PASSED-et is nagyon bírjuk. Amikor kijött az első daluk, pont Dani küldte át, hogy mennyire friss, mennyire nyers. Nagyon örülünk neki, hogy egyre több ilyen zenekar van, ami aktuális, friss és ráadásul be is jön a közönségnek. 

Dániel: - Erre mondtam, hogy egészen jó állapotban van a magyar zenei élet.

Tamás: - 2006-ban még mindenki arról beszélt, hogy a magyar zenei közízlés mennyire le van maradva a világtól. Mostanában ez már egyre kevésbé igaz.

interjúk: Dömötör Endre
Mórocz-fotó: Lékó Tamás

A Bermuda legközelebb július 30-án lép színpadra a Művészetek Völgye fesztiválon, a Design Terminal színpadon.

és akkor a legfrissebb, fülbemászó Bermuda-dal: