Magyarradar - Ethnofil

2015.06.03. 13:06, Frontrecorder

dsc_6474.jpg

Az Ethnofil ugyan már nem új zenekar, hiszen hét éve működik, de azóta is folyamatosan megújul, minden téren: Egerből indultak, aztán Budapestre költöztek, örömzenélős-improvizálós baráti társaságból dalokat alkotó zenei közösséggé formálódtak, a kezdeti négyfős tagság mostanra a duplájára nőtt, a hangzásviláguk pedig egyre tágul és színesedik, sajátosan szabad szellemben összeolvasztva népzenét, fúziós dzsesszt, kortárs zenét, hiphopot és elektronikát. Tavaly áprilisban jelent meg második albumuk Kókuszmúzeum címmel, a nyitottságukat jól mutatja, hogy vendégként Parti Nagy Lajos mellett a makrohang és derTANZ egy-egy tagjai is közreműködött rajta. A lemez mától ingyen letölthető, ennél nem is kell jobb apropó, hogy itt nálunk is bemutatkozzanak.

ethnofil.jpgMegalakulás éve: 2008.

Tagok: Okos Viola - ének, hegedű, Zahár Fanni - szaxofon, fuvola, Simon Ádám - hegedű, Őrsi András - scratch/sampler, Weil András - billentyűk, Kocsis Levente - basszusgitár,  Moldván Zsolt - ütősök, Okos Gergely - dobok.

Stílus: kortárs, fúziós, világzene.

Hatások: Bonobo, felnőtté válás, Hocus Pocus, a Fender Rhodes, Karnivool, Hiatus Kayiote, magyar és más népek zenéi, Besh o Drom, Snarky Puppy, India, Gnawa Diffusion, Tool, a nyolc tag egymásra.

Kiadó: szerzői kiadás.

Történet: Bár mindannyiunknak van több projektje, az Ethnofil egy olyan közösség, amihez a leginkább ragaszkodunk, ami a szabad zenei gondolkodást, a komprormisszumok nélküli muzsikálást jelenti. A banda hétéves fennállása alatt együtt nőttünk fel, ettől a zenekartól kaptuk az első tapasztalatokat, ezen keresztül formálódott az ízlésünk, biztos, hogy a személyiségünk változásában is komoly szerepe volt. A zenei koncepció eredetileg a magyar népzene népszerűsítése, modern, progresszív zenei környezetben való kísérletezgetés, örömzene volt. Később ezek a gátlástalan impro-zenék összeálltak dalokká, egyre tudatosabb lett az alkotófolyamat. Közben egyetemisták lettünk, elkezdtünk dolgozni, de mégis valahogy együtt tartott minket a sok sikerélmény és az, hogy  még mindig tudjuk egymást inspirálni. Most épp az elektronikus, soul és nu-jazz zenék foglalkoztatnak minket leginkább, persze közben simán elmennénk együtt megőrülni a Deftones-ra, ropjuk a Besh o Drom-ra, vagy épp szétkapjuk a házat egy jó Beyoncé-lemezre.

Megjelenések: Fülön Csíp (2011), Kókuszmúzeum (2014).

Küldetés: Izgalmas hangszerelésű, egyedi hangzású, kompromisszummentes zenéket írni és európai szinten jelen lenni a világzenei és újvonalas jazz világában.

Jövőkép: Az egyéni hangszeres fejlődés és az ízlésünk változása, érése miatt egyre közelebb kerülünk a jazzhez, így még színesebb és kísérletibb zenei világokat teremtünk, aljas módon befészkelünk a jó ízlésű emberek tudatába és megrontjuk őket.

Mellékprojektek: Ez szerencsére/sajnos igen terjedelmes lista lenne, próbálunk kiemelni néhány fontos zenekart, mozgalmat, előadást, amiben a tagok érintettek: Gourmand, Soul Clap Budapest, Kistehén, Neo-folk, Gajdos, Rájátszás, Random Trip, Song-óra csoport.

Szexepil: Okos Gergő orrjáratainak terebélyes nyílásai és persze emellett a természeti csoda mellett a mi gyöngyvirágos szépségeink, a true fiúbanda image megtörői (dobpergés): Fanni és Viola.

Legnagyobb eredmény, elismerés: A Talentométer fődíja (2012), a Szimpla Lemming fődíja (2015).


Az Ethnofil legközelebb június 8-án játszik a Dürer Kertben, a Tilos Maraton Népzene Napján, részletek a Facebook-eseményben.


és akkor íme a zenekar Kókuszmúzeum című, immár ingyen letölthető második albuma:


az Ethnofil élőben:


és a Szózat-feldolgozásuk, mely a Magyar Történelem című 3D-animációs film előzeteséhez készült:

Címkék: ethnofil magyarradar
https://recorder.blog.hu/2015/06/03/magyarradar_ethnofil
Magyarradar - Ethnofil
süti beállítások módosítása