„Kevés olyan energiarobbanásban volt részem, mint a GMW első 5 évében” – Koncertsztorik: Grand Mexican Warlock

15 éves lett a Grand Mexican Warlock, mindenki kedvenc pszichedelikus-progresszív szupergroupja. Jubileumot december 14-én ünnepelnek az Akvában, ahol mindenki ott lesz, aki valaha játszott a zenekarban. Na de milyen volt az Akkezdet Phiaival jammelni a Hegyalja előtt? Mitől volt egészen különleges ünnepélyes hangulata az első GMW-koncerteknek? És miért érezték szarul magukat életük legjobb bulija után? A zenekar három tagjával, Szabó Lászlóval (gitár), Bodóczy Zoltán Undosszal (ének) és Hegyi Áronnal (billentyűk) beszélgettünk.

A Grand Mexican Warlocknak nemcsak első, de nulladik és mínusz egyedik koncertje is volt. Ezekről mit kell tudni?

Szabó Laci: Tulajdonképpen három alkalom volt az első „hivatalos” koncert előtt. Ha jól emlékszem, 2009 elején már alakulgatott valami zenekar-féleség, Matyival, Tomival és Somló Danival. Ekkor még Undos és Áron nem volt a képben, de az Aeons album demóit már mutogattam a többieknek, és néhányat el is kezdtünk összerakni az Idoru akkori próbatermében. Áprilisban aztán úgy alakult, hogy a szülinapi bulimon fellépett az Isten Háta Mögött és a SeeN, mi meg egy hirtelen ötlettől vezérelve a két koncert között eljátszottuk a Serpentine és a Mirror Syndrome kezdeti, instrumentális verzióját, nyilván bénán, de a hangulat remek volt, van is róla néhány fotó.

Aztán a nyár folyamán Berta barátunk meglepetés szülinapján is nyomtunk egy minikoncertet a Pálya nevű helyen, még mindig csak négyen. Itt játszottuk először a Reborn with The Sunt, amit azóta is Bertának hívunk. Nyár vége felé aztán Áronnal beszálltunk egymás zenekarába (ő a Grandbe, én a Jazzékielbe), és Undos is csatlakozott, innentől felgyorsultak az események, lett egy dátumunk a Dürerben, amire nagy erőkkel készültünk, de előtte még letoltunk egy titkos bulit az R33-ban, haveroknak, szűk körben.

GMW, 2009: Somló Dani, Mohácsi Matyi, Reich Tomi, Szabó Laci.

És hogyan sikerült aztán az első GMW-buli a Dürerben?

Sz. L.: Fantasztikus volt! Emlékszem, mennyire be voltunk szarva, én különösen, mert ez volt az első koncert, ahol a saját zenémet játszottam gitáron, sok ember előtt, sőt, az első néhány bulin még vokáloztam is. Erről szerencsére leszoktam, amikor láttam a videókat. A Fish! volt a főbanda, előtte Turbo, előtte Grand. Volt az egésznek valami egészen különleges ünnepélyes hangulata, és ez még utána is csomó bulira jellemző volt akkoriban. Szerették az emberek, mert a hibáival és kiforratlanságával együtt is szokatlan volt és friss, óriási energiaáramlással.

Több más underground zenekarhoz hasonlóan nektek is az R33 volt a kikeltetőtök. Milyen szerepet játszott ez a hely a GMW korai éveiben, és melyik volt a legjobb bulitok ott?

Undos: Az R33-ban én afféle alapító voltam, így gyakorlatilag egyértelmű volt, hogy oda tesszük a székhelyünket, és volt is ott egy csodás másfél évünk, amit mindenki imádott. Nyilván semmi nem marad úgy, ahogy van, így aztán továbbálltunk, de az első két lemez megszületésében nagy szerepet játszott az R33.

Sz.L.: A nulladik buli mindenképp kiemelkedik, illetve ott is volt egy szülinapom, még a régi klubszobában, nem tudom már, melyik évben. Többen mondták másnap, hogy milyen jó volt a tegnapi koncert. Mondom milyen koncert? Hát a tiétek! Mivaaan???? És akkor megmutatták a felvételeket, és kiderült, hogy basszameg, tényleg volt koncert.

Nekem volt olyan az R-ben, hogy szerdán próbáltunk a Granddel, és mivel tudtam, hogy szombaton Jazzékiel-próba is lesz, úgy döntöttem, hogy felesleges a kettő között hazamenni, úgyhogy megvártam a srácokat.

Az első hivatalos GMW-fotó az R33 padlásán. Fotó: Kósa Péter.

Az Aeons megjelenését egy aktív időszak követte, „lemezbemutató a Szikrában, majd számtalan klub- és fesztivál koncert, a közönség pedig egyre csak nőtt és velünk rezgett mindenhol” – írtátok. Hogyan emlékeztek erre az időszakra?

Undos: Durva ez, de nincsenek konkrét emlékeim, nemcsak azért, mert akkoriban szét voltam esve, hanem eleve semmilyen emlékem nincs, így vagyok bekötve. Nem emlékszem a gyerekkoromra, nem tudom, mit csináltam 2003-ban, de 1997-re sem emlékszem, meg az előző hétre sem, semmire. Ez jól is tud jönni, mert nem nyomaszt a múlt, viszont nagyon nosztalgiázni sem tudok, ez mondjuk szar. Ilyen apró, nyomdafestéket nem tűrő sztorik vannak meg, érzetek, érzések, azokat szeretem. Nem azt mondom, hogy egyáltalán nem emlékszem semmire, de azzal rendszeresen problémám van, hogy felidézzek dolgokat. Azt pl. imádtam, hogy a Constellationst Somló Tomival játszottuk a Szikrában.

Sz.L.: Nekem ilyen teljes kiesés csak a fentebb említett R33 buli volt, de nekem is kicsit összemosódnak már a dolgok. Nem tudom, volt egy csomó jó, az első Dürer után nem sokkal volt egy Tűzraktér, aztán egy A38 az Óriással és a Shell Beach-csel, az például tök emlékezetes koncert volt. De sajnos rossz élmények is voltak bőven, konfliktusok és feszülések, már ekkoriban is. Röviden fogalmazva ez abból állt, hogy a zenekar gyakran túlságosan szét volt esve, én pedig túlságosan basztattam őket ezzel. Én rengeteg koncerten nagyon szarul éreztem magam, mert úgy éreztem, hogy a zenekar nem azt hozza élőben, amit egyébként hordoz magában. Sok mindenben igazam lehetett, de hajlamos voltam túlságosan befeszülni és ezzel a többiek és saját magam idegeire is menni. Csomószor már eleve úgy álltam színpadra, hogy előre borítékoltam, hogy szörnyű lesz, és hát az ilyesmit az ember tényleg bevonzza. Ezeket mi már elég jól kibeszéltük amúgy, és manapság törekszünk arra, hogy ne basszuk szét egymás estéjét, ha már ilyen ritkán jövünk össze.

H.Á.: Én ezeket akkoriban nem nagyon vettem magamra. Nagyon könnyű volt együtt rezegni, mert szerintem mindenkinek új helyzetekben kellett ugyan megtalálni a saját helyét zeneileg, de nyitottak voltunk, és egyszerre kerestük egymást, eleinte picit távolabbról kiindulva, de ugyanazzal a hozzáállással. Nekem alapvetően hatalmas élmény volt, mert a Maty és Lac összeszokottsága, hangzásban erőteljes, jóértelemben erőszakosnak hatott, közben Dúddal (Somló Danival) pedig volt egy ilyen jazzszeretetből fakadó kohéziónk, ami számomra érdekes megszólalást eredményezett a gyakorlatban. Noha a harmóniák és dallamok meg voltak írva Laci által, kitölteni üres helyeket, és a Rhodes szerepét megkeresni a sok berobbanás között, nagyon fasza útkeresés volt.

2011 májusában volt egy hegyaljás warm-up bulitok az R33-ban az Akkezdet Phiaival. Hogyan született meg és hogyan sült el ez a párosítás?

Undos: Amúgy közös számot akartunk, amiből nem az lett, aminek indult, mert aztán azt a számot végül a Pálinkással csináltuk meg (Lemeztelenedve), de azon a bulin valahogy eljátszottuk, a srácok meg AKPH-szövegeket nyomtak rá, én meg nem tudom, mit nyomtam közben, csak a képeken láttam, hogy valamit nyökögtem.

Sz.L.: Én nagyon bírtam azt a bulit, szerintem tök különleges párosítás volt és egy kicsit sajnálom, hogy nem lett belőle közös track.

Fotók: Wlcsek András.

Sokat játszottatok annak idején a Turboval, de az osztrák Mother’s Cake-kel is. Velük hogyan alakult ki kapcsolat?

Undos: Na, ennek utánanéztem most; még anno a Gede Tibivel szerveztük le az R33-ba a Mother’s Cake-et, akkor játszottak először Magyarországon, eléggé összespanoltunk, reggelig buliztunk üvöltve. Totál beleszerettünk a bandába, jöttek a Hell Sweet Hell lemezbemutatóra, mi mentünk hozzájuk Innsbruckba, kialakult egy tök jó kis együttműködés, ez ment is addig, amíg mi is tettük rendesen a dolgunkat.

Sz.L.: A Turboval pedig közös volt a management és jó haverok is voltunk, így adta magát, hogy időnként legyenek közös koncertek.

A III után egy időben Áron András is csatlakozott a zenekarhoz második gitárosként, vele milyen volt a Grand?

Undos: Azt nagyon bírtam, hogy vannak vokálok, rendesen megszólaltak a dalok, ahogy ki lettek találva. Szegény Andris nem nagyon bírta a toxikus környezetet, akkoriban már a végét jártuk, mindenkinek minden fontosabb dolga volt, mint a zenekar, én ettől idegbeteg voltam, nem volt már jó a hangulat, de zeneileg patent volt.

Sz.L.: Fura ez, én nem emlékszem arra, hogy rossz lett volna a hangulat. Bizonyos értelemben jobb lett, mint korábban, kicsit már összeszedettebbek voltunk és könnyebben kezeltük egymás hülyeségeit. Inkább ilyen lemondó volt. Áron már a kulcsi tanyán, Dave a Supernemben, nekem gyerekem lett, majd én is vidékre kerültem, szóval annyi nehezítő tényező jött be, hogy már kurva nevetséges volt, hogy még mindig vergődünk ezzel a hülyeséggel. Tényleg, sokszor már csak röhögtünk az egészen.

A III-as felállás: Nagy Dávid, Undos, Hegyi Áron, Áron Andris, Mohácsi Matyi, Szabó Lac.

A 2019-es búcsúkoncertet hogy éltétek meg?

Undos: Életünk első és utolsó Akva sold outja, le is basztam a közönséget, hogy eddig hol a picsában voltak. (nevet)

Sz.L.: Na igen, ez tök jellemző. Szépen megbeszéltünk mindent, lezártuk, elengedtük, mindenki megkönnyebbült, aztán a végén az Akva meg életünk egyik legjobb bulija lett, csak hogy jó szarul érezze magát utána mindenki. (nevet)

H.Á.: Én itt arra emlékszem, hogy amíg készültünk a koncertre, egyáltalán nem fogtam fel, hogy tényleg vége van. Mire lejátszottuk, és összegyűltünk egy közös képre a közönséggel, már olyan állapotban voltam, hogy tüntetőleg nem a többiek mellé guggoltam, hanem mögéjük picit, mintha ettől majd nem is ez lenne az utolsó. (nevet) Mondjuk velem ez gyakran van. Mire valamin kb. mindenki túl van, akkor értem meg, mi történik igazából.

A közös kép a búcsúkoncert után. Fotó: Miklósfalvi Máté.

Milyen energiák mozdulnak meg egy Grand-koncerten? Miben más ezzel színpadra lépnetek, mint a többi zenekarotokkal?

Undos: Minden zenekarral más az energia, az viszont tény, hogy a GMW-vel valami speckó dolgot hoztunk létre, magunknak is. Kevés olyan energiarobbanásban volt részem azóta, mint a GMW első 5 évében.

Sz.L.: Hát annyiból más, mint ahogy minden zenekar más a többihez képest. Ezt nehéz leírni. Ha már egy embert kiveszel valahonnan és mást raksz a helyére, máris megváltoznak az energiák. Nagyon sokat számít, hogy ki miben van éppen. Ha egy hatfős zenekarból ketten-hárman depressziósak, az teljesen máshová viszi az egészet, mint amikor mindenki kiegyensúlyozott. De szerintem az is para, ha mindenki tök egészséges mentálisan, az mindig gyanús! Azt hiszem az az ideális, amikor a hatból hárman tök jól vannak, egy valaki nagyon szarul, ketten meg billegnek. Ilyenkor csodásan lehet passzolgatni egymásnak a pozitív és negatív vájbokat egyaránt, mindig van meglepetés, de még nem olyan a feeling, mint mondjuk egy temetésen.

Mennyiben más érzés ma nektek egy GMW-buli, mint 10-15 éve volt?

Sz. L.: Nekem sokkal könnyedebb. Várni szoktam és készülni rá. Régen sok buli volt és könnyű volt leszarni őket, most kevés van, így mindegyik eseményszámba megy.

H.Á.: Én amúgy nagyon visszasírom azt, ahogyan ignoráltuk az izgalmat akkoriban. Nem az alkoholra gondolok. (nevet) Tudtuk, hogy jön a következő pár napban egy másik koncert, és ott javíthatunk. Meg is tettük. Nekem ez nehezebb mostanában.

Undos: Megszűnt a belső nyomás, részemről beláttam, hogy ez így tud működni, ahogy most működik, ehhez persze kellett a szünet, mert előtte eléggé harcosan hangoztattam, hogy ennek hogyan kéne működnie. Koncert tekintetében nem sok különbség van, max. annyi, hogy öregebbek lettünk, talán már nem pattogunk annyit a színpadon, de ezt én nem tudom, nem látom magunkat kívülről, érzetre hasonló, mint az elején.

A GMW 2024-ben: Nagy Dávid, Hegyi Áron, Undos, Reich Tamás, Szabó Laci, Mohácsi Matyi.

Mi volt a legnagyobb megőrülésetek színpadon?

Sz.L.: Valamelyik R33-as bálterem koncert közben úgy döntöttünk, hogy mindent eljátszunk, amit csak tudunk. Ez egy kb. 3 és fél órás, elviselhetetlen hosszúságú programot jelentett. Már mentek kifelé az emberek, mert nem bírták, de minket ez egyáltalán nem érdekelt, így akkor hagytuk abba, amikor már semmi a világon nem maradt bennünk, és mikor kinyitottuk a szemünket, alig voltak pár tucatnyian. Másoknak pokoli lehetett, de mi jól szórakoztunk.

Melyik dalotokat szeretitek a legjobban élőben játszani?

Sz.L.: Szerintem nagyon fura lenne, ha egy kedvenc előadómnak feltennék ezt a kérdést és rávágna egy dalt. „Hé, Nick, melyik dalt szereted legjobban játszani élőben?” „A Mercy Seatet.” „Oké, köszi.” Szóval érted, egyszerűen ennek nem ilyen a természete. Olyat tudnék mondani egyet, amit nem annyira szeretek, de nem mondom, mert Undos szereti, és nem akarom, hogy megsértődjön. (nevet)

Undos: Olyannyira szeretem, hogy jobban szeretem, mint amennyire te utálod, ezért bele is került a mostani progiba. (nevet)

H.Á.: Ez állandóan változik, szerencsére. De amit mindannyian nagyon élvezünk szerintem, az akkor van, amikor valamiért – talán mert már unja ugyanúgy – egyikünknél valami elindul, és picit máshogy fogja, üvölti, üti. Ha ezt van mód lereagálni, és mindenki benne van, az katartikussá teheti bármelyik amúgy bekövült dalt. Mert mindet szerettük egyszer nagyon, és olyankor ez visszajön.

Mivel készültök a 15 éves bulira?

Sz.L.: Van pár izgi hangfelvételünk politikusokról, ezeket mindenképpen szeretnénk lejátszani. Előtte-utána GMW-dalokat játszunk minden bizonnyal, régieket és kevésbé régieket. Lesznek régi és kevésbé régi tagok, ha minden igaz, mindenki ott lesz, aki valaha benne volt. Már csak ezért is megéri eljönni, mert ilyen azért nem sokszor volt. Asszem egyszer se.

Lesz még 15 éve a GMW-nek?

Undos: Nem tudni, de ha megmarad ez a mostani konszenzus, akkor elképzelhető. Mindenesetre ha ciki lesz, akkor majd abbahagyjuk. Kicsit el is ment mellettünk a világ, nem nagyon hallgatnak már az emberek ilyen zenéket, most mindenki rappel, nyilván majd ez is lemegy. Hogy lesz-e rock újjáéledés, az szintén kérdés, de ha ezekkel mind nem foglalkozunk, hanem csak írjuk a számokat a magunk kis nyugdíjas tempójában, néha koncertezünk, akkor ezt bármeddig lehet csinálni, a lényeg, hogy csak magunknak akarjunk megfelelni.

Sz.L.: Én azt se tudom, hogy jövő héten mi lesz, úgyhogy fogalmam sincs. Ahogy az Eulogy, úgy a következő anyag is, ha lesz, úgy fog születni, hogy kigurul, amikor ki kell gurulnia. Ha éppenséggel nem gurul ki, attól még a Föld ugyanúgy forog tovább, nincs akkora jelentősége ennek. 15 év múlva 56 éves leszek, terveim szerint egészséges és jó kedélyű, úgyhogy végülis miért ne lehetne.

H.Á.: Mert nem bírjuk már el a Rhodest Undival szerintem.

„A legjobb döntés volt, hogy adtunk egymásnak még egy esélyt” – Újjáalakulós nagyinterjúnk a GMW-vel

Grand Mexican Warlock 15 éves jubileumi koncert
Előzenekar: Third Planet
Helyszín: Akvárium Klub KisHall
Időpont: 2024. december 14. (szombat) 19.00
Belépő: 5500 Ft
Jegyvásárlás. Facebook-esemény.

interjú: Soós Tamás
nyitókép: Varga Csabi

Még több koncertsztori: Junkies, Qualitons, Platon Karataev, Ricsárdgír, Dope Calypso stb.

A Koncertsztorik rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.