„A pornóbulink nagyon durva lett volna” – Ricsárdgír-interjú

Májusban feloszlik az ország legviccesebb zenekara. Melyik volt minden idők legrosszabb Ricsárdgír-koncertje, melyik hollywoodi sztár bulizott rájuk nagyot és melyik slágerüket unják már élőben játszani? A május 18-i, Budapest Parkos búcsúkoncertjük előtt Márton Dani mesélte el a Ricsárdgír legjobb koncertsztorijait. Ez a Recorder magazin 103. számában megjelent interjú bővített változata.

Hogyan sikerült az első Ricsárdgír-koncert?

A legelső Ricsárdgír-koncert egy szentendrei ismerősünk kerti partiján, a DzsDzs Summerfesten történt meg, ahol Pájer Alma, Zsirai Andris, Süli Marci és én alkottuk még csak a zenekart. A szomszédban lakott a polgármesternek valakije, aki átjött szólni, hogy hagyjuk abba, mert megfájdult a feje. A hivatalos első koncertünk pedig Verőcén volt. A közönség hat emberből állt, ebből kettő a zenekarban énekelt. Egy idegen embernek a kisbuszában aludtunk, valaki pedig a gitártokommal takarózott.

Emlékszel az első alkalomra, amikor pénzt kaptatok egy fellépésért?

Szerintem a Barlangban kaptunk először valamennyi pénzt. Általában nem kerestünk a fellépésekkel, örültünk, ha nullára kijöttünk. Az első 50 ezer forintunkat boldogan osztottuk öt felé.

Mikor kezdtek el az emberek nagyobb számban Ricsárdgírre járni? Hol volt az első telt házas koncertetek?

A legelső olyan koncert, ahol meglepődtünk és megváltozott valami, az a második búcsúkoncertünk volt az A38-on, 2015-ben. Nekünk amúgy 2010-ben ez volt az egyetlen célunk. Ha sold out tud lenni egy A38, akkor abba is hagyhatjuk, mert a projekt kinőtte magát. Mivel vérszemet kaptunk, másnap gyorsan bejelentettük, hogy mégsem volt búcsúkoncert, bocsi.

Miután a Repülőgép klipjét leadták az X-Faktorban, felfigyelt rátok DrMáriás, és utána két évig a Tudósokkal koncerteztetek. Ezekről mik a legjobb emlékeid?

Eleve a legjobb az, hogy én a Tudósok-koncertekre mindig eljártam a gimis évek alatt. A Pest Megyei Könyvtárból kölcsönöztem ki a Tudósok-lemezeket és másoltam át kazira vagy CD-re. Talán az első Tudósok-szám, amit hallottam az Apa kocsit hajt mellett, az Öngyilkos volt. Egy barátom csinált egy válogatáskazettát nekem, és egymás után vagy harmincszor meghallgattam. Szóval, amikor Béla (DrMáriás – a szerk.) először elhívott minket, nagyon dobogott a szívem, úgy éreztem, ha az az ember, akit én ennyire szeretek, lát valamit abban, amit én alkotok, akkor talán ezzel picit érdemes jobban foglalkoznom. Emlékezetes volt, amikor a Rohamban léptünk fel, és Béla felkért minket Lacival, hogy ketten akusztikusan zenéljünk a kiállításán. Szerintem ez volt az első, hogy úgy adtunk elő Ricsárdgír-dalokat, hogy nem volt mögöttünk zenekar. Egy kisgyerek táncolt előttünk, és a közönség nagyon befogadó volt.

drMáriás írása a Ricsárdgír bemutatkozó lemezéről a Recorderben

Később készítettem egy animációs klipet a Pörgök a fejemen című dalukra, aminek pár részlete videoinstallációként a Ludwig Múzeumban is megtekinthető volt Béla kiállításán, ez kifejezetten nagy élmény volt. A sikerekkel nem tudok egészségesen foglalkozni, mert rögtön befeszülök. Az viszont, hogy a Tudósok ennyit segített nekünk az induláskor, és kialakult egy barátság, úgy éreztem, egy alkotói körbe kerültünk velük, nagyon sokat lendített abban, hogyan nézzek magamra úgy, mint tudatosabb alkotóra, még akkor is, ha sosem kerülünk drMáriással egy szintre a művészetben, ő egy zseni. Sok szép emlékünk van, az egész zenekar nagyon kedves és jó fej volt velünk, a mai napig azok, és hiszem, hogy ha akkor ez a löket nincs meg, akkor a Ricsárdgírt mi sem vettük volna ennyire se komolyan. Ezért mindig hálás leszek.

Mi volt a legnagyobb buli és mi a legidegesítőbb abban, hogy évekig HÉV-vel, vonattal jártatok koncertezni?

Az elején a legnagyobb bulik a Barlangos koncertjeink voltak, egyre több ember jött el, 180 darab eladott jeggyel már be tudtuk jelenteni a teltházat. Az pedig, hogy évekig hévvel és vonattal mentünk koncertezni, annyiban jó volt, hogy egy kellemes hangulatú osztálykirándulásnak tűnt az egész. A hátránya az volt, hogy néha a hangszereket ottfelejtettük az állomáson, és akkor a helyszínen kellett kérnünk kölcsön gitárt, erősítőt. Az se volt kényelmes, ha hajnalban futni kellett a dobszerkóval, vagy a gitárerősítőkkel, hogy elérjük a vonatot. Illetve olyan is történt, hogy a hangszereinket egyszerűen otthagytuk a helyen, mert nem voltunk képesek hazavinni. Mi voltunk az egyetlen zenekar szerintem, akikre már elég sok ember járt, de nem voltunk hajlandóak turnébuszozni. Volt, hogy rajongók vittek minket kocsival, annyira sajnáltak. Utólag is nagyon köszönjük.

A korai években úgy mozogtál a színpadon, mintha folyamatosan rázna az áram. Ez honnan jött?

Valószínű tényleg megrázhatott az áram. Rossz volt a mikrofon, vagy sör folyt a hosszabbítóba. Vagy az is befolyásolhatta a mozgásom, hogy sokkal jobban néztem ki, és rájöttem, ha mindenem remeg, akkor látják, mennyire feszül a nem létező izmom. Rejtett izomnak hívom.

Melyik szövegedet a legjobb együtt üvölteni a közönséggel?

Hát ez egy csodálatos érzés, kíváncsi lennék arra az előadóra, aki rászól a közönségre, hogy CSEND LEGYEN! Nagyon szeretem a Test falában, mikor a közönséggel angolul számolunk. Egy, kettő, három, négy, five, six, seven, eight. A második körben pedig az eight helyett Flórával nyolcat szoktunk mondani, a közönség pedig eight-et kiabál. Engem ezek dobnak fel. Minden dalszövegemet boldogan hallgatom amúgy, ez tényleg jó érzés.

Melyik fellépésetek előtt izgultál a legjobban?

Az első három évben minden koncert előtt belázasodtam, rosszul lettem. Ez most sem nagyon változott, a legkisebb koncertek előtt is borzalmas állapotba kerülök. A legjobban talán a karantén utáni Budapest Parkos koncerten izgultam, olyan rosszul lettem, hogy a koncert közben majdnem lementem a színpadról. Napszemüveget vettem fel, és csukott szemmel énekeltem, de sikerült, talán nem is annyira lehetett látni, hogy szenvedek. A közönség nagyon sokat segített. Lacihoz odamentem két szám között, hátha tud energiát adni, vagy átbillent ezen az állapoton, ha a szemembe néz, és azt mondja, „Dani, meg tudod csinálni, hiszek benned”, de csak annyit válaszolt, hogy neki is előjött a pánikbetegsége, hagyjuk abba az egészet. Amúgy a Ricsárdgír a pánikbetegek klubja.

2021-ben a Budapest Parkban, a karantén utáni koncerten | Fotó: Lányi Kristóf

Mi szokott a fejedben járni koncert közben?

Nem igazán agyalok koncert közben, hagyom, hogy a véletlen irányítsa a show-t, ilyenkor szabadon garázdálkodik az ösztön, lesz, ami lesz. Nem készülök semmivel. Ha a közönséget nézem, és ők tombolnak, nevetnek, boldogok, akkor szerencsésnek érzem magam. Mondjuk akkor is szerencsésnek érzem magam, amikor valaki bekiabál, hogy nagyon rossz, amit csinálunk, látványosan fogyni kezd a tömeg a koncert közepétől, mert akkor meg eszembe jut, hogy kiskoromban erre vágytam, hogy ilyen reakciókat kapjak. Szóval mindkét helyzetben boldog vagyok, csak máshogy.

Miért vágytál erre kiskorodban?

Valamiért vonzott az, hogy furán nézzenek rám, sosem voltam punk, de így kerültem legközelebb a punkhoz. Iskolai Ki Mit Tud-on is csak azért indultam, hogy például 16 évesen elénekeljek az egész iskola előtt egy Republic-számot nagyon rosszul. Ebben nem volt semmi vicces, kellemetlen volt, nem is hallgattam Republicot, de én rendkívül jól szórakoztam ezen. Az első szentendrei zenekaromban, a Lukréciában is volt egy ilyen vágyakozás arra, hogy látványosan értetlenkedjenek az emberek, mit keresünk a színpadon. Ott Várvölgyi Szabolcs volt az egyetlen, aki tudott játszani a hangszerén, egyébként fantasztikus jazzgitáros lett. Én doboltam, nem valami jól, Edina énekelt. Balu pedig basszerozott, szerintem nem is annyira rosszul. A suliban például a festményeinket árultuk a folyosón Szabolccsal. Borzasztó festmények voltak, nagyon rosszak. Cikinek tűnhetett, mert felvettem a francia sapkám és a sálam, és ha valaki nem értette, miért árulok egy ennyire ocsmány festményt ennyire drágán, akkor fennhordott orral igyekeztem elmagyarázni. A legviccesebb, hogy párat meg is vettek.

Mikor bakiztad a legnagyobbat koncerten?

Általában dalszöveggel szoktam bakizni, de nálunk az nem akkora tragédia, elég hiba történik így is a színpadon, ráadásul a közönségünk nagyon toleráns velünk kapcsolatban. Egy hibátlanul sikerült koncert után odajöttek hozzánk, hogy ez nem volt jó, mert nem volt baki. Amúgy ha ezt lehet bakinak hívni, egyszer-kétszer az átkötő szövegem túl erősre sikerült. Nem találom ki soha otthon, hogy mit fogok koncerten mondani, emiatt néha elvesztem a kontrollt. Koncert után eddig négyszer fordult elő, hogy odajöttek hozzám, hogy sértő a humorom, és azt hitték, kedvesebb vagyok. Én valószínű ennél kedvesebb vagyok, de nagyon szeretem a kegyetlen humort, belőlem is elő szokott törni, mondjuk inkább barátok között. Ricsárdgír-koncerten alig történt ilyen a tíz év alatt. Nem szoktam megbántani másokat, a Ricsárdgír nem is erről szól.

Van valamilyen rituálétok fellépés előtt?

Talán az, hogy ha megérkezünk valahova, akkor a koncertig a backstage-ben múlatjuk az időt, van egy rekordunk is. Egyszer a Bánkitó Fesztiválon 11-re kellett megérkezni a Tószínpadhoz és 21:00-ig a backstage-ben ültünk, ki sem mozdultunk. Azt hiszem, az egyik színpadmester meg is jegyezte, hogy ilyet még sosem látott. Koncertek előtt mostanában azt kántáljuk, hogy „Ha elbasszuk, akkor sincs baj”, de ezt is csak akkor, ha kamerák vesznek. Igazából, ha jobban belegondolok, van egy nagyon régi szokásunk is, bárhova megérkezünk, legyen az fesztivál, vagy koncert, mindenki ordítani kezd, hogy „fúj”. Elég hangosan, elég sokáig. Ez a mai napig megmaradt.

Melyik volt a legnagyobb megőrülésed színpadon?

A korai években minden mindegy alapon elég sokszor fetrengtem, ordibáltam. A Barlangban kipróbáltam a bodysurfot, utólag is bocsánat mindenkitől. Akkor már igyekeztem annyit enni, hogy azt higgyék, jól keresek. Nem tudom, melyik koncerten őrültem meg a legjobban, egyszer próbáltam eladni idegen embereket a színpadon, egy-kettőt sikerült is. Az nagyon fura volt.

Hogyan adtál el idegen embereket a színpadon?

A második Völgyes koncertünkön 2015-ben vagy 2014-ben felhívtam pár embert a színpadra, köztük volt barátom Tóth Levi is, és levezényeltem egy rögtönzött árverést. Több szempontból is problémás volt, mert valakiért nem akartak fizetni. Ráadásul senki nem tudta mi fog történni, miután eladtam az embereket. Ma már biztos nem csinálnék ilyet, egyébként úgy emlékszem, mindenki nevetett, a koncert után viszont páran odajöttek, hogy ez nagyon kellemetlen és kegyetlen volt. Nem tudom pontosan miért, de vannak elképzeléseim.

Ricsárdgír | Fotó: Valami Hektor

A Ricsárdgír-koncertekhez gyakran járt spéci körítés, tartottatok esküvőt, divatbemutatót, és sci-fi partyt is, amin kilőttétek a roadotokat az űrbe. Melyik volt a legemlékezetesebb?

Felsorolni is nehéz, milyen tematikus bulijaink voltak, nekem az esküvő volt az, ami meghatott, mert ott mindenki összeházasodott mindenkivel, volt szerzetes, pap és apáca is. Aztán az apáca összejött a pappal. A koncerten pedig valóban megkérték egy kedves Ricsárdgír-szerető lány kezét, Dalmának hívják, mi pedig előadtuk nekik a Temetést. A jelmezek és a díszlet is szép volt, megtanultuk az Aranyesőt és egy Enya-dalt. Az is durva volt, amikor Barnit fellőttük az űrbe. Írtunk egy 80 oldalas sztorit Barniról. Ebből majdnem csináltunk hangoskönyvet. Az első ArtFart Fesztiválunk pedig a legbizarabb volt eddig, azt is imádtam: Évának volt jósdája, Laci a kukáknál állította ki a festményeit, a dalszövegeim a vécében voltak kiragasztva, Edinának szoborkiállítása volt, amit egy kedves vak ember nyitott meg. Úgy beszélt a szobrokról, és úgy elemezte azokat, hogy ugye vak. Bulikrumpli-készítés, trimágus kupa, városnézés velünk, kő-papír-olló verseny Flórával, utána pedig hajnalig tartó házibuliba vittük a közönséget a szomszédba.

Ha bármennyi pénzetek lenne rá, milyen színpadi show-t csinálnátok?

Most már úgyis feloszlik a zenekar, úgyhogy leírom, milyen tematikus bulikat akartunk volna megcsinálni, de nem volt már rá idő: westernbuli, pornóbuli (ez nagyon durva lett volna), Szafari, Star Wars-buli, Harry Potter-buli, Temetés party, Szektaalapítós buli, Kalóz party, Bolhapiac, Twin Peaks-buli. Mielőtt átmentünk volna Irigy Hónaljmirigybe, gyorsan félredobtunk pár ötletet, és megtartottuk azokat, amiknek volt értelme. Írtunk egy Harry Potter-színdarabot, ez volt az egyik legjobb ötlet, amit valaha csináltunk, ezt sajnálom, hogy nem jött össze. Egy színházi rendezőről szólt a darab, akinek a filozofikusabb, társadalomkritikusabb rendezéseit túl művészieskedőnek találja a szakma, ezért elhatározza, hogy rendez egy Harry Potter-színdarabot, amihez a Ricsárdgírt választja főszereplőnek. Az előadás pedig ez, látjuk, ahogy minket rendez ez a szegény művészember, és szép lassan az őrület felemészti. Maradt volna annál, amit szeret. Egyébként meg ha sok pénzünk lenne, biztos, hogy megcsináltam volna a trash musicalt, amit már lassan három éve tervezünk. Ha most lecsapna ránk valaki, akkor azt simán színpadra vinném, szerintem eszméletlen durva lett a forgatókönyv, már látványterveket is csináltunk hozzá, sőt, a dalok felét megírtuk. Csak hát feloszlunk, ugye.

Ricsárdgír | Fotó: Valami Hektor

Nem bánod, hogy rengeteg jó ötletet már nem tudtok megvalósítani amiatt, hogy most feloszlotok?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy tényleg úgy érzem, mindent megcsináltunk, amit szerettünk volna. Egyetlen szívfájdalmam a nagyjátékfilm, vagy egy kisfilm, egy sorozat, vagy a trash musical. Ezekhez szerintem nagyon izgalmas forgatókönyvek születtek, viszont sok pénz kellett volna hozzájuk. A sorozat forgatókönyvét tartom az egyik legjobb írásomnak, Lacival sokat beszélgettünk róla, ez volt a The Fantastic Adventures of Laci, amihez egy pilotot is leforgattunk nulla forintból, csak hogy lássuk, Laci hogyan viselkedik kamera előtt és a többi színésszel milyen a kémia. Egyszerűen imádtam, pedig nehezen tudom a szeretni a saját dolgaim. Ehhez készült hét darab forgatókönyv, mert hétrészesre terveztünk egy évadot. Azzal nyugtatom magam, hogy ha együtt maradunk még négy-öt évig, akkor se tudtam volna ezekből semmit sem megcsinálni. A trash musicalt azért megnézném majd színházban.

Melyik dalotokat szereted a legjobban élőben játszani, és melyik az, amit már unsz, de mégsem lehet kihagyni a műsorból?

Mi a My Horse-t szeretjük a legjobban élőben előadni, amit pedig mindannyian ki szeretnénk hagyni a műsorból mindig, az az Éndalom. Szerintem ez az egyetlen olyan dal, amit a közönség miatt játszunk. Jaj, amiket még nagyon szeretünk játszani, azok nem Ricsárdgír-dalok: Slaves, Enya, All the Small Things, Scooter… Sok feldolgozást akartunk mindig megtanulni, próbálkoztunk is, de itt derül ki legjobban, hogy valóban nem tudunk jól zenélni. Ezeket a dalokat le tudtuk játszani, ezért maradt ennyi. Az All The Small Thingset a Fishing Víziszínpados akusztikus koncertre vittük, nagyon kellemetlen az egész, azóta játsszuk.

Miért nem szeretitek játszani az Éndalomat?

Szerintem meguntuk, de mondjuk régen se nagyon szerettük. Mindenki más miatt utálja, én csak unom szerintem. Az egésznek a zenei hangulata nem tetszik annyira, pedig én írtam. Erre mondják, hogy bumm sákáláká.

Barkóczi Noémi mesélte, hogy ő mindig zavarban van a konferálásoknál, és irigyel például téged is, mert olyan lazán és viccesen konferálsz. Te hogy állsz a konferálással?

Én is zavarban vagyok nagyon, én az átkötő szövegekkel hozom magam olyan helyzetbe, hogy ne kerekedjen felül rajtam a pánik. Ha a közönség nevet, az ellazít, ha pedig senki nem nevet, az inspirál. A kellemetlen helyzetekben igazán otthonosan és kényelmesen tudok mozogni. Sosem találom ki előre, mit mondok, ahogy esik, úgy puffan.

Ricsárdgír | Fotó: Valami Hektor

Flóra hány kardioedzést nyom le egy koncert alatt?

Rengeteget, azért ilyen fitt és fiatalos. Most már kábé minden számban énekel, és ezért 60-90 perceket tornázik végig, emeli a lábát, ugrál, megállás nélkül mozog. Tele van energiával, az egyik legjobb előadóművész most itthon szerintem, úgyhogy nagy szerencséje van a Gírnek vele, mondjuk neki is velünk, hogy ennyit tornázhat. Sokan nem tudják, de imád tömegek előtt tornázni.

Mi az, ami nem hiányozhat egy Ricsárdgír-turnéról sem?

A turnébusz. Hangszerek. Laci. Kerék a buszra.

Hol volt a legjobb eljátszani a SzintisLacit?

Mindig jó, de az Akvás lemezbemutatónk emlékezetes maradt nekem, mert ott játszottuk le élőben először. Egy nyolcfős kórus is énekelt benne, Laci táncolt a színpadon, imádtam.

Ki volt a legjobb fej Ricsárdgír-rajongó, akivel találkoztatok?

Mivel mi tényleg kimegyünk koncert után a közönséghez, ezért rengeteg emberrel lettünk jóban, sőt, páran közeli barátaink lettek, valakivel a mai napig együtt dolgozunk különböző projekteken. Nem fogok neveket írni, nehogy megsértődjön valaki, akit kihagyok. Sok ajándékot kapunk, imádjuk az ajándékokat. Van egy Ricsárdgíres kis szentélyem otthon, ahol az összes ilyen ajándék kint van egy szekrényen. Jó érzés ránézni.

Akkor a legkedvesebb ajándékokat áruld el.

Kaptunk Ricsárdgíres társasjátékot, de működő, élvezhető szabályokkal, igazi kártyákkal, amin mi vagyunk rajta, egészen hihetetlen, rengeteg munka lehetett. Sok festményünk van, grafikánk, sima rajzok. Rengeteg plüss koalánk van, vagy bármi, ami koala. Képeslapok, kaptam egyszer gitárt, könyveket, nagyon sok könyvet kaptunk. Yodás tusfürdőt, verseket rólunk kézzel írva, SzintisLacis fa fogkefét, de olyan minőségben legyártva, amit akár a DM-ben is lehetne árulni, olyan pólót is kaptam, amin az arcom van, mesekönyveket a kisfiamnak, kaptunk DVD-n filmeket, hát sok mindent. A covid alatt egyszer kaptunk egy nagy dobozt, amiben minden volt, de tényleg minden. Minőségi borok, pálinkák, gin, parfümök, gyertyák, sminkkészlet, úristen, meg volt tömve egy egész nagy doboz. Minden cuccra egy fotó volt ragasztva rólunk és mellé pedig egy megható levél. Az eléggé megérintett minket.

Van számotok Palvin Barbiról, Ördög Nóráról és Harrison Fordról is. Ki volt a leghíresebb ember, akit láttatok Ricsárdgíren bulizni?

Kis Grofó. Pély Barna. Nem tudom. Őket azt hiszem láttam, de nagyon rossz a név- és arcmemóriám. Ron Perlman egyszer eljött egy koncertünkre Pacsika Mátéval. Erről fotóm is van, átküldöm.

A Ricsárdgír-mitológiában kulcsszerepe van a nagymamádnak, több számot is szeretted volna, hogy ő énekeljen el. Jár a koncertjeitekre is? Mit szól a zenétekhez?

Nagymamámat imádom, és gyerekkorom óta fontos volt nekem, hogy mindenbe beavassam, amit csinálok. Véleményezze, megdicsérje, vagy egyszerűen csak legyen jelen. Nagymamám imád emberek előtt „szerepelni”, nem kamerák előtt vagy színpadon, hanem az élet bármilyen területén. Ő egy olyan jelenség, hogy ha csak a buszra várunk, biztos, hogy hozzám lép egy idegen és megjegyzi, hogy milyen jó fej a nagymamád. Szerettem volna, ha egy kis szeletet tudnék neki adni a zenekarból. Az Éndalomban és a Smacklevesben is szerepelt, és a Fúj de fáj című utolsó klipünkben is fog. Sok koncertre járt, az utolsókra is jön. Szereti a Ricsárdgírt, van, hogy nem tudja, hogy a lakásában vagyok, de hallom, hogy azt hallgatja. Vagy velem készült interjúkat néz a YouTube-on. Kedvenc Ricsárdgír-száma is van, a Temetést nagyon szereti, a Test falát és a Let’s Dance-t. Azt mondja, az utolsó lemezünk a kedvenc albuma, úgyhogy ennek nagyon örülök.

"Vérzik a fejem, de fülig ér a szám" - interjúnkban Papp Éva azt is elmeséli,
hogy milyen traumáit dolgozta fel a Ricsárdgírben

Mi volt minden idők legjobb Ricsárdgír-koncertje?

Inkább a legrosszabbat mondom, mert sok legjobb van. Mondjuk sok legrosszabb is. Talán az R33-as volt a legrosszabb, ahol a hangosító lekevert minket, hogy nem annyira jó ez a zene, nem szeretné tovább csinálni. A koncerten senki nem volt. Egy ember sem, szóval megértjük.

Ricsárdgír | Fotó: Valami Hektor

Hogyan sikerült az első két búcsúkoncertetek, és mivel készültök a harmadikra?

Az első búcsúkoncert a Barlangban volt, ami teltházas lett, a második az A38-on, ami szintén teltházas lett, most a Budapest Parkos búcsúkoncertünkre a jegyek 95 %-a már elfogyott, de itt a teltház 12.000 embert jelent. Mi eleve azt hittük, hogy 3500 jegyet fogunk eladni, úgyhogy most igazán nagy az értetlenség a csapaton belül, hogy hogyan tudtunk ennyi jegyet eladni. Mivel ez az utolsó Ricsárdgír-koncert, ezért mindent beleadunk, mindent megvalósítunk, amit eddig nem tettünk meg. Kétórás koncertet fogunk adni, 26 dalt játszunk le, lesz tűz, táncosok, kórus, Koala… Előzenekar pedig a Koala Allstars Band lesz, amiben zenész barátaink alkotnak majd egy új formációt, és kizárólag Ricsárdgírt játszanak majd, de olyanokat, amiket mi aznap már nem adunk elő. Így tudtuk megoldani, hogy nagyjából az egész életművünk hallható legyen május 18-án a Parkban.

Mi fog a legjobban hiányozni a Ricsárdgírből?

A szabadság.

interjú: Soós Tamás
headerfotó: Valami Hektor

MÉG TÖBB KONCERTSZTORI ERREFELÉ: JUNKIES, KORAI ÖRÖM, PLATON KARATAEV STB.

A Koncertsztorik rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.