„A legjobb döntés volt, hogy adtunk egymásnak még egy esélyt” – Dalpremier és interjú a Grand Mexican Warlockkal

„Azt hittem, hogy nem hiányzik a Grand, aztán amikor 2021 nyarán újra színpadra álltunk, akkor esett le, hogy mekkora űr volt a lelkemben” – mondja Szabó László, aki azóta egy másik nagy űrt is kipótolt: hét év után új lemezt ad ki a Grand Mexican Warlockkal. Az Eulogy-t november 18-án mutatják be a Magyar Zene Házában, az első dal pedig itt, a Recorderen debütál róla. Dalpremier, és nagyinterjú feloszlásról, visszatérésről, és világvégéről.

A Grand Mexican Warlock eredetileg Szabó László szólóprojektjének indult, de hamar a magyar underground szupergroupja lett belőle, az Idoruban, a Subscribe-ban, a Shell Beachben, vagy a Jazzékielben játszó tagokkal, és egy rettentő izgalmas, súlyosan riffelős, progresszív-pszichedelikus hangzással. Kiadtak három, jobbnál jobb nagylemezt, majd a csapat széthullott, 2019 elején pihenőre vonult, de két évvel később már vissza is tértek, és azóta megírták a negyedik nagylemezüket is. Az Eulogy október 11-én jelenik meg, élőben november 18-án, a Magyar Zene Házában játszanak róla, de az első dalt már most meghallgathatjuk.

„Talán az eddigi legkeményebb GMW-track, direkt és húsbavágó. Az volt a munkacíme, hogy Mastodonos, nem véletlenül. Élőben is kipróbáltuk a nyár folyamán, igazi koncertdal” – mondta róla a gitáros-dalszerző Szabó Lac. „Ez volt az első szöveg, amit megírtam a lemezre, így ez került előre, itt még rohadtul benne voltam az Aeons újraélésben. Annyira szeretnék egy ropogós bőrű disznósültről írni, és hogy mennyire szeretem azt elfogyasztani, de valahogy mindig a saját nyomorom/világvége lesz a téma, ez van” – fűzte hozzá az énekes, Bodóczy Zoltán Undos, mi pedig le is ültettük a két zenészt, hogy meséljenek a feloszlástól az Eulogy-ig vezető útról, és arról, hogy mi várható a jövőben az újjáalakult Grandtől.

Valószínűleg ti vagytok az egyetlen magyar zenekar, amelyik nem feloszlott, hanem újjáalakult a járvány alatt. Mi minden vezetett oda, hogy lett újra Grand?

Lac: Amikor 2018-ban eldöntöttük, hogy szüneteltetjük a zenekart, komolyan azt gondoltam, hogy ebben ennyi volt, több sebből vérző állapotban voltunk egy félig felvett anyaggal, amiről mi magunk is éreztük, hogy ez nem az a Grand, amit mutogatni szeretnénk. Önmagunk árnyéka lettünk, meghallgatni sem esett jól, nemhogy dolgozni rajta meg terveket szövögetni. Undos mondta ki, hogy ő ezt így ebben a formában nem szeretné tovább, és valahogy senki nem tiltakozott, sőt, inkább megkönnyebbültünk. Korábban nekem napi szinten, állandó jelleggel volt a fejemben a Grand, de őszintén szólva megkeseredett és közönyös lettem a végére, ezért meglepően könnyen el tudtam engedni, kicsit jólesett nem gondolni rá. Nem is volt tervben, hogy a közeljövőben újra aktivizáljuk magunkat, de egy reggel mégis úgy keltem fel, hogy hirtelen felindulásból, mert éppen olyanom volt, ráírtam a többiekre, hogy hékások, nem nyomunk egy-két koncertet?, ők meg tök hamar visszaírtak, hogy de, nyomjunk.  Ezek a bulik ’21 nyarán voltak, és egy centivel sem gondolkodtunk előrébb, noha kurvajól éreztük magunkat a színpadon.

Undos: Amúgy feloszlottunk, rendesen, azonban titkon ott motoszkált mindenkiben, hogy ez nem egy lezárt történet, viszont ezt így nem lehetett folytatni, legalábbis én úgy éreztem, hogy nincs értelme. Volt amúgy ennek előzménye, egy kevésbé aktív üzemmód, amivel igazából magunk számára próbáltuk meg elodázni azt, amit egy ponton ki kellett mondani, hogy ez bizony így, ebben a formában nem fog működni.

Undos mondta, hogy elsősorban nem is egymás társasága, hanem maga a GMW hiányzott nektek, hiszen jóban maradtatok, a szünet alatt is találkoztatok, sőt más zenekarokban együtt is játszottatok páran. Mi hiányzott legjobban a Grandből?

Undos: Nem szakadt meg semmilyen kapcsolat szerencsére, olyan összefonódások vannak itt minden ponton, hogy ez lehetetlen is lett volna. Még ha gyűlölnék is mindenkit a bandából, akkor se tudnék tőlük megszabadulni. (nevet) Az van, hogy ez egy kicsi színtér, mindenki mindenkivel összeér. Ha csinálsz egy új bandát, vagy például az én esetemben, amikor belépsz egy régebbibe (Shell Beach), valószínűleg ugyanazokba az emberekbe botlasz bele. Ami a legjobban hiányzott, az maga a GMW, az a nyelv, amit együtt, az évek során kialakítottunk, ami majd minden esetben megtörténik, ha együtt zenélünk, tök mindegy, hogy hol.

Lac: Az volt az érdekes, hogy amikor vége lett, nem éreztem a hiányát. Az az igazság, hogy nekem azért elég terhes volt ezt a zenekart vinni, kicsikét meg is gyűlöltem a végére. Nem a srácokat, hanem a zenekarvezetést, a kapálózást, a közönyös reakciókat, a jövőkép hiányát... Kellett egy kis távolság, hogy ezeket nyugiban végig tudjam gondolni. Így pár év távlatából banálisnak és jelentéktelennek érzem a zenekarral kapcsolatos összes problémámat, mert amikor felmegyünk így hatan a színpadra, olyasmi történik, amit sehol máshol nem élek át. Most azt gondolom, hogy a legjobb döntés volt, hogy feloszlottunk, de az még jobb, hogy adtunk egymásnak egy második esélyt.

A Grand Mexican Warlock 2023-ban az A38 Hajón. Fotó: Varga Csabi.

A zenekar feloszlásához vezető problémákat, nézeteltéréseket ki tudtátok beszélni? A zenekarvezetéshez például hogy állsz most?

Lac: Igen, ki tudtuk. Figyi, ilyen nagy ajtócsapkodás, meg kurvaanyázás nem volt amúgy sem, egyszerűen csak másfelé sodort minket az élet, és bár próbáltuk még egy darabig erőszakkal életben tartani a zenekart, egy ponton beláttuk, hogy nem megy. A leállás alatt azonban szerintem mindenki lerendezte magában, hogy ennek a dolognak hol van a helye az életében, és igyekszik mindenki úgy alakítani a dolgait, hogy beleférjen. A zenekarvezetés továbbra sem tartozik a kedvenc tevékenységeim közé, de most valahogy egyszerűbb és kevésbé undorító, mint régen. Az imént például egy tetves Facebook-hirdetést próbáltam beállítani a lemezbemutatóra, na, az ilyen teendők le tudnak hozni az életről, de valakinek ezt is meg kell csinálni.

Undos: Egyrészt változott mindenki az évek során annyit, hogy megengedőbb lett. Nem feltétlenül akadunk már fenn az olyan dolgokon, amin pár évvel ezelőtt még össze tudtunk különbözni. Másrészt úgy raktuk újra a bandát, hogy nincs akkora elvárás vele kapcsolatban, én sem hajszolom annyira a külföldi ügyeket, meg a minél több koncertet, mint régen. Elfogadtam, hogy más lett az élete mindenkinek, én meg a turnézhatnékomat kiélem máshol.

Hogyan éltétek meg az első visszatérő koncerteket?

Undos: Olyan érzés volt, mintha ki se maradt volna ez a pár év. Mivel full delikát dolog ez banda a szívemben, nem is tudja pótolni semmi, így muszáj léteznie egy idő után megint. (nevet)

Lac: Ahogy mondtam is, én azt hittem, hogy nem hiányzik, aztán amikor 2021 nyarán újra színpadra álltunk a Tisza Presszóban, akkor esett le, hogy mekkora űr volt a lelkemben. Ettől függetlenül azóta is vannak jobb és rosszabb koncertek, ez természetes, de már nem feszülök úgy rá. Meg kellett ehhez kicsit öregedni, most már látom, hogy ez a hibáival együtt is nagy érték, amit a helyén kell kezelni. A koncerteket úgy nyomom végig, hogy előre eldöntöm, jól fogom érezni magam és ez többnyire működik. A Fishingen az egyik új számot a koncert három különböző pontján kezdtem el, de egyszer sem jutott eszembe a második akkord, így végül nem is tudtuk eljátszani. Ha ez 5 évvel ezelőtt történik, elbujdokoltam volna szégyenemben a ToiToi mögött, de most csak röhögtem rajta egyet, és ugyanolyan boldog voltam, mintha minden tökéletesen alakult volna.

Nyáron a Clutch előtt is játszottatok a Barba Negrában. Az milyen volt?

Lac: Fasza! Kifejezetten élveztük.

Undos: A legnagyobb fless az volt, amikor azt hitték egy páran, akik nem vágtak minket, hogy ez egy USA banda, akit a Clutch hozott magával. Ez ilyenkor jólesik az ember irigy szívének.

Amikor legutóbb beszélgettünk (2018-ban), Lac, azt mondtad, hogy kiadtad, ami benned volt, és épp jólesően ki vagy ürülve. Mikor kezdtél újra dalokat írni, és hogyan állt össze az új lemez?

Lac: 2021 novemberében először a gyerekem, aztán én lettem kovidos, otthon gubbasztottam közel három hétig, ezalatt az idő alatt jobbára Breaking Badet néztem és új számokat írtam, elég sokat. Fogalmam sem volt, hogy mit kezdek majd ezekkel, viszont olyan fless volt, mint amikor megnyitsz egy csapot és elkezd ömleni, nem volt ilyen kb. 2009 óta. Egy részükről egyértelmű volt, hogy az YZZO-ba viszem, viszont volt egy csomó olyan, hogy így ültem, hogy most ezekkel mi a faszt csináljak? Alapítsak egy 45. zenekart? Ne már! Aztán leesett, hogy ezek Grand Mexican Warlock-számok, totál egyértelműen. Így hát kénytelen voltam megmutatni a többieknek, akik szerencsére nagyon nyitottan és lelkesen fogadták.

Undos: Én majd kiugrottam a bőrömből, amikor Lackóval dumáltam, hogy van egy rakás új témája és hogy ez bizony GMW. Rohadtul depis voltam, amikor ennek véget kellett vetni, úgy éreztem, mintha elvágták volna a köldökzsinóromat, de akkor ezt muszáj volt meglépni, mert fojtogatott, így az újrakezdés gondolata teljesen euforikus volt. Természetesen az mindannyiunk számára világos volt, hogy ezt csak akkor lehet újra/tovább nyomni, ha mindenki képes beletenni azt a melót, amit ez megkíván. Mindenesetre az történt, hogy ebből a kazal témából leválogattuk Lackóval ketten, hogy mik azok, amik biztosan GMW-dalok, és azok meg is születtek nagyjából. Itt is az volt, mint az Aeonsnál, hogy igazából csak nekem volt dolgom ezzel (el is nyújtottam, amennyire csak tudtam), mert az ének meg a szövegek nem voltak kitalálva, minden más igen, de amennyire utálok szöveget írni, most annyira élveztem, lehet, hogy mostantól imádni fogom? Ezt nem vágom, de ez egy fasza kis időszak volt.

Eulogy, azaz Gyászbeszéd a címe a visszatérő lemeznek, amiben van, gondolom, nem kevés irónia, de milyen mélyebb jelentést érdemes vagy nem érdemes kiolvasnunk belőle a zenekarra vonatkozóan?

Undos: Érdekes a kérdés, mert rohadtul nem volt benne ez a fricska. Ez egy „világvége” lemez szövegileg, legalábbis az első 4 számig, aztán a maradék 3 meg személyesebb vizekre evez, volt mit feldolgoznom, megtettem. Ha nem csak úgy irkálsz össze-vissza, akkor egy csomó mindent kinyomhatsz magadból, de ehhez az kell, hogy ne akarj senkinek se megfelelni, főleg ne magadnak. Volt ez a karakter, amit anno az Aeonson végigkísértünk, most ezt visszahoztam és kurvára jólesett felvenni megint őt magamra (ezt anno elég faszán kitaláltuk, így volt hova nyúlni), de aztán ahogy írtam a szövegeket, kimerült a dolog, és kénytelen voltam a saját, éppen aktuális tapasztalatomból/nyomoromból meríteni; így született az utolsó 3 szám szövege, ami körbejárja a halált, a magányból kitörő, másokat leforrázó érzelmeket, majd miután mindenkit elijesztettem magam körül, mert túlságosan vehemensen törtem ki a magányból, az ebből fakadó reménytelenséget, majd a magányba való visszasüppedést. Szóval a gyászbeszéd, pontosabban a pozitív dolgokat méltató gyászbeszéd az úgy jött, hogy éppen eltűntem, de van egy pár jó szavam magamhoz. (nevet)

Milyen figurát találtatok ki az Aeonsra, és hogyan csöppen bele a világvégébe ő az új lemezen?

Undos: A nagy mexikói boszorkánymester egy létező figura (Antonio Vasquez Alba), aki minden évben jóslatokat nyilatkoztat ki, valamelyik bejön, valamelyik nem. Ennek a figurának találtunk ki egy ilyen mágikus realizmusban mozgó eredettörténetet, és mivel projektnek szántuk ezt anno, ez lett a zenekarnév is. A karakter előre látja a jövőt és ez egyfajta átokként végigkíséri az egész életén, amit az Aeons dolgoz fel. Ott kapcsolódunk be, hogy a világvége az istenért nem akar bekövetkezni, pontosabban nem úgy, ahogyan a boszorkánymester vízióiban volt, hanem hosszan elnyújtva, unalmasan, észrevehetetlenül. Ő azonban csak hajtogatja tovább a víziót, jóslatait az embereknek, csakhogy már senki nem figyel rá, mert farkast kiáltott, az emberek szerint alaptalanul.

Zeneileg merre mozdultatok az Eulogy-n? Az Aeons progresszivitása, a Hell Sweet Hell dallamosabb őrülete, vagy a III letisztultsága áll legközelebb az új anyaghoz? Vagy ahogy az ilyenkor lenni szokott, a negyedik album a korábbiaknak valamiféle keresztmetszete?

Undos: Ha mindenképpen be kell skatulyázni ezt az anyagot, akkor az Aeons és a III között van valahol, de igazából ezek felett.

Lac: Én ezt sosem tudom. Az alkotási folyamat mindenképp az Aeonshoz állt most közelebb, mert nem együtt dolgoztuk ki a dalokat, hanem az otthon felvett demóimat rögzítettük lényegében újra a KitchenRoom Stúdióban. Ez nem azért alakult így, mert ki akartam hagyni a többieket, hanem mert tényleg nem tudtam az írás pillanatában, hogy ezek GMW-dalok lesznek. Az elmúlt években kicsit belebuzultam a billentyűs hangszerekbe, vettem pl. egy orgonát, meg lett néhány szintim otthon, és nagyon inspiráló ezeket nyomkodni. Ebből kifolyólag az új anyagon vannak olyan jellegű billentyűhangszínek, amik eddig egyáltalán nem voltak jellemzőek, hiszen Áron (Hegyi Áron, a Jazzékiel és a GMW billentyűs-zongoristája – S.T.) korábban csak zongorát és Fender Rhodes-ot használt. Szegény most kénytelen sokszor úgy játszani, mint egy szintis, de hálistennek ő is elég öreg és bölcs már ahhoz, hogy ezt szívesen tegye. (nevet) Azt tudom még elmondani az új lemezről, most hogy elkészült, hogy ebben a stádiumban én már eléggé utálni szoktam a saját anyagainkat, ezt az újat viszont tegnap is négyszer hallgattam meg egymás után, és egyáltalán nem esett nehezemre. Ez most egy olyan lemez, amit tényleg nagyon jó szívvel ajánlok, és kurvára boldog leszek, ha valakinek csak fele annyi örömöt fog okozni, mint nekem.

Valahol azt olvastam, ezen lesz az eddigi legnagyobb zúzásotok. Szerintetek is?

Undos: Ha nem is a legnagyobb zúzásunk, de a legnagyobb húzásunk biztosan.

Lac: Azért nem egy Cannibal Corpse, de a Happy Gangnél durvább.

„2023! Várok tőled egy Grand Mexican Warlock, egy Trillion, egy YZZO és egy Idoru lemezt, de egy Mezummnak is örülnék” – írta Lac szilveszterkor. A GMW nemsokára megjelenik, a többivel hogy álltok?

Lac: Haha, reméltem, hogy ezzel senki nem fog szembesíteni! Igazából ezt magamnak mondtam, csak azért raktam ki, hogy súlya legyen, és tudjam magam emlékeztetni a céljaimra. A Grand- és az YZZO-lemez kéz a kézben, egymás mellett halad szépen, mondhatni tesók. Mindkét album az YZZO-basszusgitáros, Kolozsi Peti hangmérnöki-produceri közreműködésével készül, és itt megállnék egy pillanatra, mert el kell hogy mondjam, hogy Pít óriási munkát végez mindkét anyaggal. Az YZZO-ban játszik is ugye, de néha a Grandnél is azt érzem, hogy már-már zenekartag, olyannyira a mélyére ment a dolgoknak. Nagyon izgalmas ezt végigkísérni, ahogy a két album épül-szépül, és szinte egyszerre lesznek kész. Az YZZO-album minden bizonnyal meg fog jelenni néhány héttel a Grand után.

A Trillion-lemez is alakul a maga tempójában, a hangszerek rögzítve vannak, jelenleg Apinál a labda, csak ő brutál elfoglalt most a Lazarvsszal és a szólóügyeivel. Csodálatos album lesz, de ez inkább 2024 első felére várható. Az Idorut viszont el kellett engednem másodszor is, nincs semmi személyes oka, egyszerűen túl sok volt ennyi mindenre koncentrálni. Októberben még fellépek velük egyszer, de a lemezen már az új dobos fog játszani. A Mezummra sem jutott idő végül sajnos, jövőre remélem arra is sor kerül. Szóval tervek mindig vannak, csak néha több időbe telik megvalósítani őket, mint ahogy azt az ember naivan elképzeli.

A Grand Mexican Warlock egy áprilisi próba után: Reich Tamás (gitár), Undos (ének), Nagy Dávid (dobok), Mohácsi Matyi (basszusgitár), Hegyi Áron (billentyűk), Szabó Lac (gitár).

Lac, mondtad, hogy régen zavart a jövőkép hiánya a zenekarral kapcsolatban. Most milyen jövőt láttok a GMW előtt?

Lac: Jelenleg a lemezbemutatóig látok el, november 18-án lesz a Magyar Zene Házában, ami egy iszonyúan izgi helyszín, be is vagyunk szarva kissé. Igazából még most jön az, hogy elkezdünk rendszeresen próbálni, és magunkévá tesszük az új dalokat, tehát élesben most derül majd ki, hogy mennyire működik. Az eddigi tapasztalatok alapján azt kijelenthetem, hogy jó most együtt lenni, ez magában hordozza annak a lehetőségét, hogy a jövőben is pakolgassunk le új dolgokat az asztalra. Nyílván a szemünk sarkából látjuk, hogy hogyan alakul a zeneipar, és az egy jó kérdés, hogy ennek a zenének mennyire van benne helye. Én azért remélem, hogy mindig lesz egy pici polcocska, ahol elférünk, a többi hasonló zenekarral együtt.

Undos: Én is teljesen bizakodó vagyok a fentebb említett okok miatt, és szerencsére van még nafta a bandában, de erről majd a megfelelő időben beszélünk. Nem akarom lelőni a poént előre.

ITT PEDIG PÁR MEGLEPETÉS SZABÓ LACI LEMEZTÁSKÁJÁBAN

Grand Mexican Warlock
Helyszín: Magyar Zene Háza
Időpont: 2023. november 18. 19.30-21.50
Belépő: 4000 Ft (early bird), 4500 Ft (elővétel), 5000 Ft (helyszín)
Jegyvásárlás. Facebook-esemény. További infók.

interjú: Soós Tamás
nyitókép: Kósa Péter