"Nem úgy viselkedtek, mint a bűnözők" - Csáki László-interjú (Kék Pelikan)

Az utóbbi idők legvagányabb, legeredetibb és legszórakoztatóbb magyar filmje a mozikba április 4-én kerülő Kék Pelikan, ami animációval meséli el a hamis vonatjegyek igaz történetét és teszi átélhetővé a kilencvenes évek mámoros hangulatát. Csáki László író-rendezővel beszélgettünk, aki 17 évet töltött el ezzel a történettel. Ez az interjú először a Recorder magazin 112. számában jelent meg.

Miért volt szükség a hamis vonatjegyekre annak idején?

Egyértelműen az anyagi helyzet miatt. Ott volt a világútlevél a zsebedben, menni akartál, de elképesztő drága volt a vonat és a busz is. A repülő eszünkbe sem jutott, a stoppolás nagyon bizonytalan volt. A hamis jegy volt az egyetlen megoldás az utazásra és meglepően hosszú ideig működött, közel tíz évig. Akkor lett vége, amikor 2001-2002 körül megjelentek az első fapados járatok.

Miért akartad megcsinálni ezt a filmet?

Hogy megkeressem a magyarázatokat arra, hogy miért tudott ez működni. Ki találta ki, hogyan találta ki, hogyan épült ki a jegyek árusításának a rendszere, egyáltalán mi volt az a társadalmi és politikai helyzet, ami hagyta ezt működni. Illetve, hogy én magam hogyan tudtam azt megtenni, hogy elmentem ahhoz az emberhez és megvettem a hamisjegyet úgy, hogy ma már a villamosra sem merek felszállni jegy nélkül.

Hogyhogy nem voltak erkölcsi aggályaid korábban?

Sokan csinálták ezt, megvolt a flow és egyáltalán nem gondolkodtam. Volt egy olyan eufória a kilencvenes években, amibe ez tökéletesen beleilleszkedett. Mi a legrosszabb, ami történhet? Észreveszik a jegyet és leszállítanak. Egyébként ez egy okírathamisítás volt, amit konkrétan nem mi követtünk el, de mivel felhasználtuk az így készült jegyeket, ezért mi is benne voltunk a buliban. 

De mintha a rendőr, aki megszólal a filmben, sem úgy tekintett rá, mintha ez egy óriási bűn lenne.

Ebben benne volt az is, hogy akik a hamisjeggyel foglalkoztak, nem úgy viselkedtek, mint a bűnözők. Például a saját előfizetéses mobiltelefonjaikon intézték az üzletet, illetve gondoltak a lebukásra és tettek is az ellen. Amikor a rendőrség látóterébe kerültek ezek az emberek, kiderült róluk, hogy nem is ebből élnek, gyakran egyetemisták, ahogy a rendőr mondja: “tanult emberek”.

Jól emlékszem, hogy bárhova vettél jegyet, ugyanannyiba került?

Igen. Amikor én belekerültem ebbe, egységesen 7000 forint volt egy jegy. Mintha lett volna ebben egy közös megegyezés. Én azt gondolom, hogy jól élt belőle az, aki ezzel foglalkozott, de azért ez egy mértéktartó gazdagodás volt. Egy pont után a jegykészítés metódusa terjedt, úgyhogy aránylag sokan kezdték el csinálni, voltak vidéki bázisai is.

Gondolom, animációs filmrendezőként számodra vonzó volt az az aprólékosság, türelem, odafigyelés és profizmus, ami kellett ahhoz, hogy meg tudják valósítani ezt a hamisítást.

Vonzó volt. Szerintem legjobban arról lehet filmet csinálni, amiről vannak tapasztalataid. Én ezt egy oldalról nagyon jól ismertem, és baromi hálás vagyok azért, hogy ezzel a sztorival foglalkozhattam. Nagyon izgalmas volt, hogy előbb a riportalanyok elmesélték, hogy mik voltak az apró lépések, mi volt a folyamat, hogyan jöttek rá a metódusra és aztán ezt filmnyelvre lefordítani, plusz az animációs világba áthelyezni. 

A rendszerváltás utáni időszakról szóló eddigi filmek elég lehangolóak voltak, a Kék Pelikan viszont kifejezetten derűs.

Nem mindegy, hogy milyen életkorban kaptad el a kilencvenes éveket. Én fiatal felnőttként mentem ebbe bele, és szerintem ez a film pont olyan lett, ahogy én akkor éreztem magam Magyarországon. Elképesztően reményteli időszak volt, mindenki mindent csinált: kocsmát nyitott, fesztivált szervezett, alapítványt vagy rádiót indított. Ahogy a film egyik zeneszerzője, Tövisházi Ambrus mondta: egy színes mocsár volt az egész. Semmi nem volt szabályozva, semmi nem működött rendesen, de minden fortyogott. Ezt a hangulatot akartam visszahozni. Ha mást sem csinálhatnék egész életemben, mint erről az időszakról filmeket, akkor is bőven lenne téma.

A film egyik pontján elindul az Induljon a banzáj című szám…

Csomóan kérdezték tőlem, hogy miért rakok a filmbe Bonanza Banzait, mert hogy az nem jó zene, de én azt gondolom, hogy ezt nem ilyen oldalról kell megközelíteni. Az egy komoly sláger volt akkor, én is hallgattam, az osztálytársaim is hallgatták. A filmben használt zenéket nem az döntötte el sokszor, hogy az nekem tetszik-e, hanem inkább az, hogy az adott korban ez a zene mit képviselt. Egy zene tud úgyis működni, mint egy parfüm: megérzed azt az illatot és visszahoz egy élményt. 

Ritkán készülnek egész estés animációs filmek ilyen kevés pénzből. Ez okozott fejfájást?

Van olyan filmrendező, akinek jól áll a sok pénz és van, akinek nem. Nekem a rendes büdzsé csak akadály lenne, behozna olyan helyzeteket, amelyek elvonnák a figyelmet a filmtől. Elkezdesz megbolondulni, raksz bele ezt, azt, amazt, szakmabeliek odapattannak melléd, hogy mivel kéne még megspékelni, illetve lesznek komoly elvárások. Itt nincsenek elvárások, itt az elvárást csak magamnak állítom.

2006-ban kezdtél dolgozni ezen a filmen. Milyen volt ilyen sok éven át hordani magadban?

Nagyon jó volt. Szerintem akkor érdemes valamiről filmet csinálni, amikor az egész már túlcsordul rajtad, és ez a sztori már a fülemen jött ki. Addigra annyiszor lejátszottam magamban és annyira ismertem minden apró kis darabkáját, hogy ez egy nagyon könnyű szülés volt. Egyszer csak kipottyant. Egy avatatlan fül számára ez a 17 év nagyon soknak tűnhet, de szerintem ez az idő csak a javára vált a filmnek. Folyamatosan változott a formátuma, a műfaja, a nyelvezete, és ehhez kellett az idő, hogy ezeket a döntéseket meg tudjam hozni.

Csáki László Tallinnban

És ez alatt a 17 év alatt izgultál, nehogy feldolgozza valaki más ezt a sztorit?

Benne volt a pakliban, hogy esetleg valaki beelőz, de azt gondoltam, sokat tudok a jelenségről, ehhez párosítok egy nagyon újszerű formát, úgyhogy ha csinál is valaki más erről filmet, az úgyis teljesen másmilyen lesz.

Milyen érzés volt számodra, amikor elkészült ez a film?

Olyan, mint egy hosszú álom, amiből egyszer csak felébredtem és ott volt egy film. Mert addig teljesen átölelt, kitöltötte a napjaimat, nem tudtam másról beszélni, nem tudtam másról gondolkodni, leuralta az összes kreatív energiámat. Nem gondoltam volna, hogy valaha lesz egy egész estés animációs filmem. És jobb lett, mint amire számítottam. Jobban néz ki és sikerült beletenni mindent, ami engem foglalkoztatott. Egy jóleső érzés van rajtam ezzel kapcsolatban.

interjú: Varga Ferenc
headerfotó: Ács Zsuzsanna