Carson Coma: Már stresszesebb bemennünk egy plázába, mint felmenni a színpadra – Koncertsztorik podcast

A Koncertsztorik podcast ötödik adásának vendége a Carson Coma. Hogyan élik meg az elsöprő sikert, a több ezer sikítozó rajongót, és a rohadt nagy színpadokat? Miért kerülnek töredék másodpercekre egzisztenciális válságba, és miből születnek a csupaszív, energikus koncertek? A Budapest Parkban a júniusi teltház után szeptember 1-jén saját fesztivállal duplázó zenekar két ritkábban nyilatkozó tagját, Bóna Zsombor gitárost és Gaál Péter ütőhangszerest sikerült mikrofonvégre kapnunk. A Mastercard támogatásával készülő sorozat új adása meghallgatható a Spotify-on, a YouTube-on, a Google Podcastban, az Apple Podcastsban, vagy más ismert podcasthallgató appokban!

A Carson Coma júniusban mutatta be negyedik nagylemezét a telt házas Budapest Parkban, amiről őszintén bevallják, hogy ott volt-e a legjobb koncertjeik között. Péter mesél arról is, hogy milyen volt frontemberként kiállni a színpadra, és elénekelni a lomtalanítós punkszámot, amit ő írt a IV-re, és kiderül az is, hogy ellentmondásos-e az alkoholizmus társadalmi problémájáról beszélni interjúkban, majd eljátszani a Kurvára bebaszunk című Böiler-klasszikust a koncerteken.

Megkapargatjuk azt a mítoszt is, hogy a Carson Coma is egy-két év alatt futott be, mint a mai újhullámos hiphophelőadók (náluk ez inkább 4-5 év volt), és felelevenítjük a korai turnékat, amikor 40 embernek játszottak a Végállomás Klubban a Parazol előtt, vagy a szúnyogokat csapkodták maguk körül Szolnokon, fel se fértek a színpadra, és Zsombor egy mezőn futkosott gitározás közben.

Beszélünk a legelső Carson Coma-koncert adrenalinrobbanásáról, felgöngyölítjük az első évben lemorzsolódott, hetedik Carson Coma-tag rejtélyét, és kiderítjük, hogy az ősszel bécsi koncertre készülő zenekarnak vannak-e ambíciói a nemzetközi porondon, vagy továbbra is csak a magyar piacra koncentrálnak. Természetesen szó esik a szeptember elsejei minifesztiválról is, az előzenekar-választásról („szétadom, ha vannak rajongóink, akik csak így eljönnek ránk, és kapnak az arcukba egy kis Kibaszott Embereket meg Hocuspony-t”), és arról is, hogy milyen az, amikor a délutáni napsütésben megnyílik a moshpit a Carson Coma-közönségben.

Részletek az interjúból:

Hogy álltok az izgulással?

Bóna Zsombor: Vicces, mert egyikünk sem az a középpontba kívánkozó arc, de közben meg néha megmegyünk és csinálunk extravagáns hülyeségeket. Amikor elkezdtünk sokat koncertezni, az annyira mindennapivá vált, hogy teljesen eltűnt belőle az izgulásfaktor, annyira, mintha csak lemennél boltba tejért. De ez is csak egy rövid fázis volt. Mostanában meg kicsit elbizonytalanodtam magamat illetően. Néha ki tudok esni a flow-ból, és olyankor csak állok ott, ott van az a sok ember, és nem értem, hogy mi ez az egész. Koncert közben ez a legszarabb. Hatalmas nyomás volt ezen a parkos bulin, attól kezdve, hogy mennyi ember vett rá jegyet, a szeretteim közül ki van ott, milyen sok az új szám, mások a hangolások… Viszont a júniusi volt az a parkos koncert, ahol nem volt a részemről nagyobb baki, és nagyobb százalékát tudtam élvezni a koncertnek, mint a korábbiakat. Korábban mindig dühösen jöttem le arról a színpadról, és ez most tök vállalható volt.

Ha kiesel a flow-ból, és rácsodálkozol, hogy ott állsz több ezer ember előtt, azt mi váltja ki?

BZS: Leggyakrabban az, hogy elrontok valamit, és meglepődök magamon. Olyankor rám jön egy töredék másodpercnyi egzisztenciális válság. De utána ugyanolyan gyorsan visszaráz egy másik történés. Általában hasonló felépítésű setlisteket pörgetünk, de rengeteg kiszámíthatatlan dolog van egy koncerten. Nagyon durva, mennyi inger és információ tud belesűrítődni x percbe, miközben a tested egy tök bonyolult koreográfiát jár, a lábaddal a pedálokat kell nyomkodni, és még figyeled is a reakciókat a közönségből. Egészen fura, hogy ezt csináljuk megélhetésként.

Zsombor a júniusi Carson Coma-koncerten a Budapest Parkban. Fotó: Kósa Zsolt.

Mi tud elrontani egy koncertet számotokra?

BZS: Az a legrosszabb, amikor jók a körülmények, vannak emberek, élik a bulit, de te már annyira készen vagy a fáradtságtól, és nincs benned még egy utolsó csepp energia, amit ki tudnál facsarni magadból. Utálom, amikor azt érzem, hogy cserbenhagyom a többieket meg az embereket. Ez egy hülye, magad felé megfogalmazott elvárás, hogy ha ilyen jó a közönség, akkor produkálni kell magad, és nem elég „csak” zenélni.

Amikor viszont nem apátia van, hanem valamilyen krízisszituáció, akkor nagyon jó terápiás eszköz lehet egy kis gitárabuzálás. Volt egy nagyon fura, 10 perces fellépésünk a Nagyerdei Stadionban, a Debreceni Egyetem évnyitó bankettjén, ami előtt egymással, a stábunkkal és a helyi szervezőkkel is összevesztünk. A koncert előtt ki akartam rohanni a világból, és a 10 perc alatt végig meg voltam őrülve, és úgy jöttem le a színpadról, mintha egy svéd szaunából szállnék ki. Mindent kiizzadtam, kiordítottam magamból. Az ilyen nehézségek csupaszív, energikus koncerteket tudnak eredményezni.

Amikor megsokszorozódott a közönségetek a Covid alatt, és visszatérve több ezer embernek kezdtetek játszani, megjött a rocksztár-érzés, és egy kis Beatlemánia-hangulat, hogy a sikító rajongóktól alig halljátok magatokat?

BZS: OG rocksztárabb dolog, vagy legalábbis undergroundabb, amikor 20 embernek produkálod magad és csinálsz egy jó bulit. Amikor kialakul egy lojális és elkötelezett közönség, akkor könnyű abba az egyébként nem feltétlen igaz képzetbe sodorni magad, hogy nem számít, amit csinálsz, mert a közönségnek minden tetszik. De ez nem igaz, mert mégis a zene az a produktum, amiért ennyire lelkesednek. Amikor ez azzal párosul, hogy ha kiveszem a fülesemet, akkor az emberek kiabálják a nevemet, azt nehéz hova tenni, hogy ez most miért is történik. Ez egy fura jelenség. De ha nekik ehhez van kedvük, az kúl. Tök jó, hogy támogatják az élőzenét. Csak én nem feltétlenül vagyok az az ember, akinek ez a komfortzónájába esik.

Péter a Hagyjál, lomtalanítok! c. számot énekli a Parkban. Fotó: Bódis Krisztián.

Engem egyébként nagyon inspirál, amikor a Szigeten vagy a VOLT-on játszunk egy rohadt nagy színpadon, ami eleve ijesztő és szintén kívül esik a komfortzónámon, egy olyan közönségnek, ami nem hallott rólunk, mert a 70%-a külföldi. Tökre meg tud mozgatni, ha bizonyítani kell, és a végén a marcona szakállas faszi az első sorban, aki a Muse-t várja, az is elkezd bólogatni. Arra azt mondom, hogy YEAH!

Szeptember elsején Carson Coma minifesztivál lesz a Parkban.

BZS: Az ország és a zeneipar méretéből fakadóan kevés a zenei színtér itthon, de tök jó lenne egy DIY-közönséget létrehozni, akik tudják egymást segíteni. Nekem ez a hosszú távú vízióm. A fesztiválhoz próbáltunk nem csak egy stílusból meríteni, és beválogatni feltörekvő arcokat meg olyanokat is, akiknek van már saját közönségük. Tök jó, eklektikus line-up lett belőle. Nagy Emmáék a szívem csücskei, a Hakumbára nagyon kíváncsi vagyok, mekkorát fog dörreni, mert igazi balkáni stílusú puskaporos-hordó gang, a Hocuspony pedig nagy közös kedvenc…

GP: …és ott lesz Dé:Nash, Hegedűs Józsi, a Mordái és a kisbetűs ünnepnapok is.

Hallgasd a műsort a Spotify-on, a YouTube-on, a Google Podcastban, az Apple Podcastsban, vagy más podcasthallgató alkalmazásokban!

A podcast műsorvezetője Soós Tamás, az interjúfotót Czirják Pál készítette, az adás a Mastercard támogatásával valósult meg.

A Koncertsztorik podcast első vendége Dzsúdló volt, aki elárulta, miért érzi magát néha úgy, mint BoJack Horseman, a színpadon meg, mint Ozzy Osbourne. A második adásban az Analog Balatonnal beszélgettünk arról, hogy miért égtek ki majdnem a tavalyi fesztiválszezon végére, mennyire közel jutottak a feloszláshoz, és mi mindenen változtattak, hogy újra szórakoztató legyen számukra a koncertezés. A harmadik adásban Vitáris Ivánnal beszélgettünk Parazol-átkokról, Carson Coma-barátságról, és a Stones-koncertről, amit végigzokogott. A negyedik adásban pedig a Blahalouisiana tagjai meséltek arról, hogy hogyan lett az énekesnőjük az ország egyik legjobb frontembere, miért gondolkoztatja el őket az Azahriah-jelenség, és mi a tökéletes piamennyiség egy koncerten. A podcastekért katt ide, ide, ide és ide.