71 éves korában elhunyt a japán elektronika Oscar-díjas császára, aki dolgozott a dalai lámával, Brian Enóval, David Bowie-val és Iggy Poppal is.
Sakamoto kiadója vasárnap jelentette be, hogy még március 28-án elhunyt a japán zeneszerző, akit kívánságának megfelelően már el is temettek a nyilvánosság kizárásával. Sakamotót kétszer is diagnosztizálták rákkal, először 2014-ben nyelőcsőrákkal, amiből egy év után felgyógyult, majd 2020-ban bélrákkal, amiről tudta, hogy élete végéig együtt fog élni vele, és az utolsó pillanatig komponált, amikor csak az egészségi állapota engedte.
Sakamoto a japán elektronika egyik úttörője, a Yellow Magic Orchestra alapító-billentyűseként vált hazája egyik legsikeresebb zenészévé, de nehezen viselte az ezzel járó ismertséget. A YMO vidám, kísérletező zenéje az amerikai hiphopra, de a korai technóra és a diszkózenékre is erősen hatott. Eric Clapton mellett Michael Jackson is felfigyelt rájuk, aki csak egy jogdíjvita miatt nem tette rá minden idők legkelendőbb lemezére, a Thrillerre az eredetileg órareklámzeneként született Behind the Mask című daluk feldolgozását, ami végül az énekes első poszthumusz lemezén, a Michaelen jelent meg.
AKKOR ESIK LEGJOBBAN, HA AZ EMBER EGYEDÜL VAN – KRITIKÁNK AZ ASYNC-RŐL
Sakamoto az utóbbi 40 évben számtalan filmzenét szerzett, többek közt Bernardo Bertoluccinak, Brian de Palmának, Nagisa Oshimának, Oliver Stone-nak és Pedro Almodovarnak is. Az 1987-es Az utolsó császár filmzenéjével Oscart, Grammy-t és Golden Globe-ot is nyert (David Byrne-nel és Cong Suval egyetemben), de ő komponálta (Alva Notoval) a Leonardo DiCapriónak Oscar-díjat hozó A visszatérő szívbemarkoló zenéjét is, amely az első rákbetegségéből felépülő Sakamoto nagy visszatérése is volt egyben. A zeneszerzőt színészként is láthattuk filmekben, az Abel Ferrara rendezte New Rose Hotelben, Az utolsó császárban, de játszott David Bowie oldalán is a Boldog Karácsonyt, Mr Lawrence! című 1983-as filmben, amelynek természetesen a filmzenéjét is szerezte.
Sakamoto munkássága lenyűgözően sokoldalú volt: írt zenét videojátékokhoz, játszott Madonna egyik klipjében (Rain), aktívan kampányolt a nukleáris energia és a rémes éttermi zenék ellen, és lemezkiadót is alapított, amellyel a zenék utáni bevételek igazságosabb elosztását szorgalmazta. Készített hanginstallációt a dalai láma élete által ihletett kiállításhoz, pár éve pedig filmet forgatott életéről, súlyos rákbetegségéről és a leküzdése után tett felfedezéseiről.
Az alkotást sosem hagyta abba, utolsó nagylemezének megjelenését idén januárra, a 71. születésnapjára időzítette, a végeredményt pedig mi is nagyon szerettük. „A japán kortárs legenda saját elmondása szerint gyógyító hatású hangfürdőket akart venni, az újabb és újabb próbálkozásait pedig naplószerűen nyugtázta, ezért lett minden számcím dátum is egyben. A sűrű, párás hangterekben magányos entitásként jelenik meg a zongora eseti jelleggel, és kölcsönöz szépséget az egyébként funkcionális kompozícióknak, melyek nem csak egy nehéz időszaknak adnak értelmet, de jelzik, hogy Ryuichi Sakamoto kései munkássága is figyelemre méltó” – írtuk.
