80 éves korában elhunyt a francia pop egyik stílusikonja, a hatvanas évek nagy sztárja, Françoise Hardy.
„Ha France Gall volt a világra rácsodálkozó naiva, akkor a barna hajú Hardy a megfontolt, érett, tépelődő lány. A dalai sem voltak annyira lehengerlően vidámak, inkább szomorkásabb, melankolikus hangulatot árasztottak, közelebb álltak a sanzonok világához, és míg Gall másokat kért fel arra, hogy szerezzenek neki dalokat, addig Hardy sokszor saját maga írta a számait. És egyszerűen gyönyörű volt, elég csak végigtekinteni a hatvanas években készült lemezeinek borítóin. Filmekben is szerepelt, férje pedig a laza fenegyerek, a szintén énekes-dalszerző, Jacques Dutronc lett” – írtuk Hardyról a könnyűzene egyik legvarázslatosabb időszakáról, a hatvanas évek francia popjáról szóló cikkünkben.
Hardy 1962-ben adta ki első albumát (Tous les garçons et les filles), amelynek címadó dala rögtön a francia slágerlista élére került és meghozta neki az áttörést; később feldolgozta az Eurythmics és Pomme is, pár éve pedig stílusosan Párizsban forgott hozzá klip Léa Seydoux főszereplésével. '64-ben Londonba tette át a székhelyét, dolgozott többek közt Serge Gainsbourg-val és Michel Bergerrel, Mick Jagger az álomnőjeként emlegette, Bob Dylan verset írt hozzá. Aprócska szerepekben felbukkant Godardnál a Hímnem, nőnemben és az első filmben, amit Woody Allen írt (Mi újság, cicamica?), és játszott John Frankenheimer Grand Prix-menetében, A nagy versenyben. Összesen 28 stúdióalbumot adott ki, az utolsót (Personne d'autre) 2018-ban, amin még a Poets of the Falltól is dolgozott fel.
2004-ben rosszindulatú gyomorlimfómával diagnosztizálták, amit egy pokoli időszak követett; később javult az állapota, de 2015-ben visszaesett, és egy időre mesterséges kómába kellett helyezni. Pár évvel ezelőtt azzal került be a hírekbe, hogy az eutanázia mellett kampányolt. Hardy június 11-én, gégerákban hunyt el.
