„Révületbe esett, felváltva sírt és szeletelt” – Koncertsztorik: Mayberian Sankülotts

Erős évet zár a Mayberian Sanskülotts: kihozták az egyik legjobb albumukat, felkerültek a Recorder májusi címlapjára, majd egy rendhagyó, színházi esten karrierjük legemlékezetesebb koncertjét adták a Müpában. Így aztán nem volt kérdés, hogy új rovatunkban is kifaggatjuk őket. Csordás Zita, Balogh Gallusz és Dorozsmai Gergő bevallja, hogy a partybuszban szégyenérzet nélkül bömböltetik Gigi D’Agostinot, és elárulják, hogy unják-e már az Akaratot, álltak-e sorban a vécéhez a Metallicával, és hol látták szemetesekben turkálni a Seeds énekesét.

Milyen volt az első Mayberian-koncert?

Balogh Gallusz: Valamiért tollboában voltunk, amit anyukámtól kaptunk kölcsön, és nagyon béna voltam.

Csordás Zita: Galluszon meg kalap is volt. Amúgy nem tudom, semmi extra, a Hunniában volt és én nem éreztem annyira kellemetlennek, meg végülis még mindig létezünk, de nem tudnék semmi érdemlegeset mondani róla. Azt hiszem, Gallusz énekelt vagy két dalban.

Emlékeztek az első alkalomra, amikor pénzt kaptatok egy fellépésért?

Gallusz: Nem, de az biztos, hogy mai napig ugyanúgy meglepődök, ha pénzt kapok, mint az első alkalommal.

Zita: Ezzel én is így vagyok. Tök jó lenne ebből megélni, de nekünk még sose jött össze.

Hol volt az első telt házas koncertetek?

Gallusz: Az egykori GMK-ban, és emlékeim szerint elég jól sikerült, meglepődtünk a telt házon, és én azt hiszem kicsit be is stresszeltem emiatt, de azért persze király volt.

Dorozsmai Gergő: Ez nem az volt, amikor Mayberian-Gustave Tiger közös koncert volt? Talán 2017. április… ezek után volt jó pár közös fellépés, aztán végül mi lett belőle. (nevet)

Zita: Fú, én erre nem emlékszem. Nekem az rémlik, amikor az új Gödörben voltak rengetegen, miután visszajöttem Erasmusról, és tök jól sikerült a koncert, meg volt egy meglepő telt házas koncertünk a Jelenben, ahol csak feldolgozásokat játszottunk, és már nem fértek be az emberek a terembe, bár hozzáteszem, hogy nem egy arénaméretű helyről beszélünk.

A Mayberian 2017-ben a GMK-ban. Fotó: Frank Olivér.

Van valamilyen rituálétok fellépés előtt?

Gallusz: Hát, nincs közös imádkozás, vagy nem tudom, mások mit szoktak csinálni ilyenkor, általában csak inni szoktunk.

Mikor bakiztátok a legnagyobbat a színpadon?

Gallusz: Krakkóban nagyon bevodkáztam, és nem emlékszem, de állítólag fele tempóban játszottam a dalokat, de szerencsére ezt csak két ember látta.

Zita: Azt nem tudom, hogy mi volt a legnagyobb baki, de én nagyon sokszor rontok el szövegeket. Van, hogy teljesen elfelejtem olyan dalok szövegét, amiket kb. tíz éve játszunk, ami azért tud nagyon ciki lenni.

Gergő: Én Offenbachban a Halogen című számunk intrója alatt színpadiasan kisétáltam oldalra. Valamin fölidegesítettem magamat, már nem is emlékszem, de nagyon kijöttem a flóból, és valamiért az a remek ötletem támadt, hogy visszafele lépdelve jövök vissza, az milyen menő lesz, csak hát az Árpi monitora útban volt, szóval hanyatt vágódtam, kicsit egy hátára fordított bogárhoz hasonlíthattam, ami kapálózik. Mondjuk az első hangomra már sikerült föltápászkodnom. Csak sajnos Zita eddigre röhögőgörcsöt kapott a látványomtól. Ami inkább az ezután következő számot (Guilty) tette különösen szórakoztatóvá.

Milyen zenéket hallgattok a turnébuszban?

Gergő: Igazán mindenevők vagyunk. Németországból hazafele tűnt fel, hogy mennyire szépen öregedett a HS7 és ugyanennyire rosszul a Hiperkarma. Úgy éreztem, az élet engem igazolt!

Zita: Van, azt hiszem, két buszos listánk, az egyik a Mayberian partybusz, olyan slágerekkel, mint a L'amour tojours Gigi D'Agostinotól, amiket minden szégyenérzet nélkül szoktunk hallgatni, és van egy Mayberian utazós nevű, ami szintén elég vegyes, de nyugisabb dalok vannak rajta. Szóval mindenféle dal elhangzott már.

Mi a legjobb dolog a koncertezésben?

Zita: Hát. Amúgy talán az, amikor – bár tök kínosan érzem magam olyankor és nem tudok mit mondani – odajönnek utána emberek, hogy milyen jó volt és mennyire örülnek. Meg ha értik a viccet és veszik a lapot koncert közben.

Gergő: Jobb esetben végre nem kell törődni azzal, hogy „jó legyen”, mármint eljátszva, hiszen akkor már úgyis mindegy, össze van próbálva jobban vagy rosszabbul. Szóval lehet kicsit élvezni is a zenélést. Jobb esetben.

És a legrosszabb?

Gallusz: A koncert előtti órákig tartó várakozás, az erősítők és a dobcucc visszapakolása hajnalban a próbaterembe, aztán két óra alvás után dolgozni.

Zita: Igen, a várakozás rettenetes, meg hogy oda kell menni délre és ott malmozni, de végül semmire sincs idő előtte. Illetve én még azt utálom nagyon, ha túl feltűnően nem érdekli a közönséget a koncert. Olyankor elképesztően el tudok keseredni és legszívesebben otthagynám a színpadot.

Gergő: Remélem, majd egyszer leszünk ott, mint a nagyon híres és nagyon fiatal együttesek, ahol mostanában az dívik, hogy helyettük állnak be a roadok, zenekaros pólókban. Aztán a művészeknek elég csak éppen odaérni fellépés előtt kicsivel. Persze azért már megszoktam a sok várást kicsit.

Mi jár a fejetekben koncert közben?

Gallusz: Egy jó koncerten semmi, vagy néha bevillan, hogy miről szól az aktuálisan játszott szám, rossz koncerten meg az, hogy jaj, ugye elzártam a gázt, megetettem-e a macskákat, meg amúgy milyen akkord jön.

Zita: Én általában megpróbálok semmire se gondolni, hogy nehogy elrontsam, és arra koncentrálok, hogy nehogy elessek, vagy valami, ami tök béna, mert biztos mások nagyon beleélik magukat a dalba ezredjére is, de én nem tudom, nekem ez valahogy csak akkor megy, ha épp megint úgy érzem magam, mint amikor a dal íródott.

De amúgy ha jó, akkor néha az, hogy hm, ez egész jól megy, ha rossz, akkor meg az, hogy bárcsak meghalnék, és minek csináljuk ezt, én nem akarok egy színpadi majom lenni, és ha az embereknek más kell, akkor menjenek máshová, mi meg inkább oszoljunk fel, és hogy minden dalunk rossz, és tehetségtelen, rossz frontember vagyok, és hogy mikor lesz már vége.

„EGYÉBKÉNT ÉN ELÉGGÉ BÍROM AZ ÉLETET" – AZ ELSŐ MAYBERIAN-INTERJÚNK 2016-BÓL.

Gergő: Ha jól megy, akkor csak hallgatom a dalokat. Ha meg nem, akkor valahogy mindig pár ütemmel mögötte járok gondolatban annak, ami zajlik, ami nagyon nem segít. De azért ilyen ritkán van, szerencsére. Néha meg nagyon jól megy, akkor meg úgy érzem magam, mint egy rajongó, aki a kedvenc zenekarának a koncertjén van, talán ezt hívják „átélésnek és alázatnak”. (nevet) Mindenesetre az a legjobb benne, hogy nem kell figyelnem semmire, minden megy magától.

A Mayberian 2019-ben a Trafóban.

Mikor érzitek úgy, hogy jól sikerült egy koncert?

Gallusz: Ha a közönségen látszik, hogy élvezi, akkor azt mindig jó koncertnek könyvelem el, akkor is, ha nem érzem úgy, hogy jól játszottunk.

Zita: Igen, én is mindig a közönség reakcióit nézem, és ha nincs, meg unottan állnak, meg ha van egy ember, aki elől végigbeszéli a koncertet, akkor tudom, hogy ez már megint egy nagy szar, de ha reagálnak arra, ami történik, akkor nagyon örülök és úgy érzem, hogy van értelme csinálni.

„LAKCÍMKÁRTYÁVAL GITÁROZTAM SZÉPEKET, ISTENI TORZÍTÁSSAL” – DOROZSMAI GERGŐ A MAYBERIANRŐL.

Gergő: Én örülök nagyon, ha látszólag élvezi a közönség, persze a mi zenénknél kicsit nehezebb ezt megítélni, mikor élvezik. De amúgy annyira engem nem zavar, ha nem érdekli őket. Inkább csak vicces, hogy mi mit keresünk itt. Attól még a zenélés lehet jó, hogy a koncert mint esemény tök értelmetlen. De ez utóbbin meg minek idegesítsem magam, nincs nagyon ráhatásom.

Milyen érzés, amikor a közönség énekli a dalszövegeiteket? Melyik volt a legkatartikusabb koncertetek ebből a szempontból?

Zita: Van egy szegedi fiú, aki mindig ott volt eddig a szegedi koncertjeinken és ő mindig elképesztő átéléssel énekli pl. az Imát, ami szerintem nagyon-nagyon megható és megtisztelő, illetve a Művészetek Völgyében lezajlott idei koncertünk, ahol, ha jól emlékszem, a Nem érzek semmit váltott ki hasonló érzelmeket emberekből, de amúgy más dalok is. Úgyhogy köszi nektek és mindenkinek, aki énekli a szövegeket koncerteken.

A Mayberian az idei Művészetek Völgyén.

Gallusz: Igen, az idei Művészetek Völgyén nagyon király volt látni, hogy ennyien éneklik a számokat, plusz a márciusi God Tiger pre-release koncert után mesélték, hogy volt a közönségben valaki, aki állítólag révületbe esett, és felváltva nyomta a szeletelést és a sírást, eléggé sajnálom, hogy ezt nem láttam.

Van olyan dalotok, amit már halálosan untok, mégis muszáj játszani a rajongók miatt?

Gallusz: Ilyen szerintem nincs, az Utoljára című számmal volt az egy ideig, hogy rendszeresen bekiabálták koncerteken, hogy játsszuk el, és emiatt utáltuk és évekig nem voltunk rá hajlandóak, aztán mikor újravettük a Rekult II. című lemezhez, valahogy újra megszerettük. Amúgy az Akarat talán olyan szám, amit mindig játszunk, mert úgy érezzük, hogy azt kell, de én még nem unom.

Zita: Szerintem mi nem csináltunk még olyat, hogy valamit csak azért játszottunk, mert tudtuk, hogy azt szeretik. Ha mi nem szeretjük, nem játsszuk.

Melyik dalotokat a legjobb élőben játszani?

Gergő: Én mindenhogy a Guilty-t szeretem legjobban. Na meg az Utoljára-t.

Zita: Amúgy vicces, de mostanában én is, illetve a Back of My Mindot.

Gallusz: Az összes új számot nagyon szeretem játszani, a tavaszi turnén tök jó volt, ahogy az utolsó koncertre szépen összecsiszolódtak élőben, és pont a Müpás koncerten már nagyon magabiztosan szólaltak meg.

És olyan dalotok van, amit nem játszotok, de szeretnének?

Gallusz: Egész sok ilyen van, most tervezzük is, hogy visszahozunk elfelejtett számokat a repertoárba, főleg az Adlait albumról.

Zita: G.O.D, de kábé minden, amit nem szoktunk játszani.

Melyik volt a legemlékezetesebb zenésztalálkozásotok egy benzinkúton?

Zita: Fogalmam sincs. Meg minket úgyse ismer fel senki olyan, akit mi amúgy ne ismernénk, mert nem vagyunk ismertek, szóval szerintem nem volt olyan, hogy véletlenül egyszerre álltunk sorba a wc-hez a Metallicával, vagy nem tudom.

Gergő: Én egyszer láttam a Seeds énekesét ételmaradékokat turkálni szemetesekből a San Franciscó-i reptéren, akkor még azt hittem, hogy egy csöves, de még aznap este énekelni is láttam! Nem nézett ki valami jól szegény… Na, de többet majd a könyvemben.

„LEFEKVÉSKOR MINDIG AKKORA SLÁGEREK JUTNAK ESZEMBE” – MÁJUSI CÍMLAPINTERJÚNK A MAYBERIANNEL.

Ha bármennyi pénzetek lenne rá, milyen színpadi show-t csinálnátok?

Gergő: Én azt szeretném, hogy fekete legyen minden, ne legyen díszlet, és csak füstgép legyen meg pár fehér fény. Viszont annyi füst, hogy mindent csak sejteni lehessen.

Zita: Én annyira nem szeretem azokat a koncerteket, amiken a díszlet miatt elfelejtem, hogy egy koncerten vagyok, szóval fogalmam sincs. Egyszer jó lenne egy fentről leereszkedő csillogó bármin megérkezni a színpadra.

Minden idők legjobb Mayberian Sanskülotts-koncertje?

Gallusz: Nem tudom, az idei Müpás, vagy a Primaverás, vagy a 2019-es Trafós, talán ez nálam a top 3, nem feltétlenül ebben a sorrendben.

Zita: Szerintem a Művészetek Völgyében idén nagyon jó koncertet adtunk.

A Mayberian idén a Müpában. Fotó: sinco.

Gergő: A Müpás, szerintem, én tökre azt hittem, hogy ilyen végig izgulós lesz, annyit készültünk rá minden tekintetben, na de annyira jól éreztem magam, meg láttam, hogy nem csak én, hogy így elsuhant az egész, mintha kb. 5 számot játszottunk volna. Sajnáltam is kicsit, hogy ilyen gyorsan lement. De ott igazán fürdőztünk a közönség szeretetében.

December 22-én karácsonyi bulit tartotok a Gólyában. Milyen volt tavaly, milyen lesz idén?

Zita: A nagy különbség az, hogy idén nem csak mi lépünk fel, és senki sem a saját dalait fogja játszani, de a tavalyihoz hasonlóan idénre is tervezünk ajándékozást az érdeklődés mértékétől függően, illetve valószínűleg kínos dj-zés is lesz a koncertek után, de aki nem hiszi, jöjjön el és járjon utána.

A Mayberian Sanskülotts január 13-án az idén tízéves mïussal és a kiváló kolozsvári csajduóval, a Musspell-lel játszik az A38-on. Jegyvásárlás, Facebook-esemény. Előtte a gólyás karácsonyi bulin lehet velük találkozni. Facebook-esemény.

A Koncertsztorik korábbi részei:

Szekeres András és Barbaró Attila (Junkies)

Fehér Zsombor (Kerekes Band)

Bohemian Betyars

interjú: Soós Tamás
headerfotó: sinco

A Koncertsztorik rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.