„Nekem fontos, hogy ne legyek egy tróger senkiházi hazug ember” – Hegedűs Józsi-interjú

„Voltak, akik azt mondták, hogy én vagyok a cigány Cseh Tamás. Most mit mondjak erre? Hogy én a magyar Zámbó Jimmy akarok lenni?” Hegedűs Józsival első szólólemezéről, Békés megyei punkokról, ADHD-s flow-ról, cigány identitásról, és arról is beszélgettünk, miért lehet fontosabb, hogy valaki jobb ember legyen, mint amennyire jó zenész.

A 26 éves, szabadkígyósi születésű Hegedűs Józsit az egykori Csillagerdő és a Sásné frontembereként ismerhettük, de egy ideje már szólóban zenél, így kísérte a Carson Comát is a tavalyi turnéján, és jutott a legjobbak özé a Keret blog tehetségkutatóján, a Kikeltetőn. A nyár közepén debütált (itt, a Recorderen) első szólólemeze, A Szívemből a félelmet kioltom, ennek kapcsán interjúztunk vele. Miért nem lett volna jó cím a Cigánywestern? Miről ordibált Békés megyei punkként, hogyan tört ki a céltalan, információszegény közegéből, miért a Johnny a mocsokban volt a privát himnusza? Keresztényként miért volt ambivalens fellépnie az Eucharisztikus Kongresszuson, miért csöppent bele kicsit a South Park keresztényrockos epizódjában, és miért nem tartja naivitásnak az örök jóságra való törekvést?

Józsival élőben legközelebb szeptember elsején, pénteken találkozhatunk a Budapest Parkban, ahol ő nyitja meg a Carson Coma minifesztiválját (Facebook-esemény, jegyek), szeptember 7-én pedig a Turbina őszi szezonját, sok más kiváló énekes-dalszerző társaságában (Fb-esemény, jegyek).

 

A lemezed címe eredetileg Cigánywestern lett volna. Miért változtattad meg?

Lovakat tart az egész családom, és nagyapámmal sok westernt néztünk. A jó, a rossz és csúf meg a Volt egyszer egy vadnyugat nagy hatással volt rám. Egy pszichológiai könyvben olvastam, hogy van egy kötődési problémákkal küzdő embertípus, a magányos cowboy, aki belovagol a városba, lelövi a banditákat, és megszerzi a nőt, de a végén továbblovagol. Én is ilyennek érzem magam. Ez is benne volt a westernimádatban, de azért nem Cigánywestern lett a lemez címe, mert nem akartam kirakatba tenni és anyagi haszonhoz jutni a cigányságból, vagy pláne a cigányság sztereotípiáiból. Ha odarakod valami elé, hogy cigány, az egy vicces, lekicsinylő jelző lesz. Mint Az Oláh család péksége.

Így lett a címe A Szívemből a félelmet kioltom. Milyen félelmeket kell kioltanod?

Csomó egyszerű frusztrációm van, hogy nem merek telefonálni, félek konfrontálódni, és zenészként is félek elmondani, ha valamit nem úgy szeretnék. Ha a körülöttem lévő emberek mást gondolnak, nehéz kimondanom, hogy én nem vagyok olyan, mint ti. Akik hallgatják a zenémet, valószínűleg küzdenek hasonló dolgokkal, és talán ad nekik valamit, ha én ezt őszintén le tudom írni.

Akkor a boldog élet tényleg nem süniknek való?

Ez a dal jól leírja, amit érzek, a menekülést és a félelmet, ami azt szüli, hogy boldogtalan leszel. Érzem, hogy ki kéne nyílnom, és bátornak lennem, és tök jó lenne, ha nagy önbizalmam lenne mindenben, amit csinálok. Nemrég rossz helyről vettem autót, és engem viselt meg a legjobban, hogy átvernek, és meg kell magam védeni, rendőrséggel fenyegetőzni.

Mint amikor rosszul adnak vissza, és nem szólsz, mert nem akarsz konfrontálódni, aztán haragszol magadra, hogy miért vagy ilyen balfasz. Nem az 50 Ft miatt, hanem mert ez elvi kérdés.

Igen, és tudom, hogy a sarkamra kéne állni, csak sok esetben még nem vagyok rá képes. De sokszor előfordult az is, hogy nagy nehezen megvédtem magam, és nem történt semmi tragédia. Azt mondták, oké, akkor így lesz.

Fekete Giorgio, a Carson Coma frontembere mondta rólad, hogy „Józsi fantasztikus zenész, és legfőképpen fantasztikus ember.” Szerinted is fontosabb, hogy jobb ember legyél, mint zenész? Az énekes-dalszerző műfajban még jobban átjön, milyen a zenész személyisége.

A társadalomnak sokkal több jó ember kell, mint jó zenész. Jó zenészből inkább legyen kevesebb, de az nagyon jó. Nekem fontos, hogy ne legyek egy tróger senkiházi hazug ember. Elsősorban azért, mert nem látom értelmét. Pedig lett volna rá lehetőségem. Voltam olyan közegben, ahol arról folyt a diskurzus, hogyan csináljunk nagyon nagy pénzt borsodi szegény emberek kárán, és feltettem magamnak a kérdést, gazdagodjak-e meg nagyon gyorsan, vagy legyek őszinte ember, aki keményen dolgozik az igazságért. És azt mondtam, az igazságot kell választani, különben rosszul érezném magam.

Nemrég volt egy sokkal egyszerűbb helyzet, amikor Giorgio számára kiderült, hogy nem adtak nekem gázsit a tavalyi koncertekért. Felém le volt kommunikálva, hogy nem kapok mást azon kívül, hogy felléphetek rengeteg ember előtt, ingyen iszok a backstage-ben és megismerkedhetek velük. Megfordult a fejemben, hogy nem szólok erről Giorgiónak, és kapok x összeget, de nem akartam ezzel a bűntudattal élni. Mondtam neki, hogy tisztázva volt a helyzet, amire azt mondta, hogy ez akkor is méltatlan, és elutalták nekem a tavalyi turné előzenekari gázsiját

Hegedűs Józsi. Fotó: Komróczki Dia.

Az is elvi kérdés volt számodra, hogy felléptél az Eucharisztikus Kongresszuson, de úgy, hogy szivárványos matricát ragasztottál a gitárodra?

Nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy – a szegedi roma koli vezetőjének ajánlására – meghívtak oda. Szerettem volna 500 embernek játszani egy ekkora helyen, de tudtam azt is, hogy ez egy kormányközeli rendezvény, és amellett, hogy nagyon szeretem a kereszténységet és Jézus Krisztust, a katolikus egyház melegellenessége szembemegy az elveimmel, és a fellépésemmel olyasvalami mellett állnék ki, ami mellett nem szeretnék. De nem tudtam elengedni a dolgot, úgyhogy inkább ráragasztottam a matricát a gitáromra. Nagyon féltem, úgyhogy a fellépésem előtt 3 perccel tettem rá, hogy esélyük se legyen azt mondani, hogy vegyem le.

És észrevették?

Nem kaptam semmiféle negatív kritikát tőlük.

A Gyufa című dalodnak, amit ott eljátszottál, és amivel a Kikeltetőn is indultál, mi a története? Az istenkép visszatérő motívum a szövegeidben, de nem vallásos, inkább istenkereső dalaid vannak. Mint a Madaras. „Úgy keresem magamban Istent, én úgy bújok el az Isten elől.”

A dicsőítő zenéket azért nem szeretem, mert egy idilli állapotot mutatnak meg, és a valóságban nem ilyen az ember Istennel való kapcsolata. Bennem legalábbis van egy nagy viaskodás, hogy hogyan is működik ez az egész, egyáltalán mi az, hogy Isten. Emellett szeretem a Jóistent és szoktam imádkozni. Dalszerzőként amúgy is a konfliktusaidról írsz, és számomra jó érzés, hogy a hittel kapcsolatban is ki lehet mondani, ha valamit épp nem találok, vagy dühös vagyok az egészre. Van egy olyan dalom is, amit nem fogok kiadni, és amiben iróniával, de azt éneklem, hogy „Hallod, Jézus, te nem tudod, mi a jó”, mert azt látom, hogy az emberek fordulnak el a hittől, és elveszik az Istennel való kapcsolódás, az örök jóságra való törekvés, és ezzel rossz szembesülni. De hogy válaszoljak az eredeti kérdésedre is: a Gyufa egy szerelmes dal.

Én azt hittem, hogy szerelmesnek dalnak álcázott vallásos dal.

A South Parkban van egy rész, amikor keresztény rockzenekart alapítanak, és azt mondja Cartman, hogy tök könnyű dicsőítő dalt írni, csak fogod a baby-t és kicseréled Jézusra. Bizonyos értelemben a Gyufával is ez történt, amikor az Eucharisztikus Kongresszuson eljátszottam. Amikor gondolkodtam, hogy mit vihetnék, rájöttem, hogy bár ez szerelmes dal, végül is rá lehet húzni.

Nem érzed naivitásnak ma az örök jóságra való törekvésről beszélni?

Szerinted az? Lehet, hogy elérhetetlen a krisztusi tökéletesség, de törekedni kell rá. Én azt érzem, sokkal nagyobb teher számító és pénzéhes embernek lenni, mint a jóra törekedni. Nekem legalábbis nem menne, mert úgy nem lennék boldog.

Na jó, de például az Eucharisztikus Kongresszuson is kiálltál az elveid mellett, de azért kompromisszumot is kötöttél. Ez inkább szürkezóna. Nem tudom, mi volt benned utána, de gondolom nem felhőtlen jó érzéssel jöttél el onnan.

Valóban nem. Sokáig szégyelltem azt a felvételt. Aztán idővel megszépült. A Kikeltetőbe is amiatt kerültem be. Később mesélték a zsűritagok, hogy nem tudták felfogni, ki az a hülye, aki beküld egy ilyen felvételt, de pont ezért figyeltek fel rá. Azért küldtem egyébként, mert nem volt más, amin egyedül gitározok.

Érdekes egyébként élőben nézni, ahogy zenélsz. Amikor énekelsz, akkor nem is mosolyogsz, hanem mosolyba rendeződik az arcod, mintha nem is tudna más formát fölvenni.

Nem is tud. Oxigénhiánnyal születtem, ami komoly testi és szellemi elváltozásokat is okozhat. Én megúsztam, de emiatt lettem ADHD-s, és van egy kis diszlexiám is. Isten egyik kezével ad, a másikkal elvesz, és én kaptam cserébe olyasmit, hogy a zenével nagyon jól tudok kapcsolódni. De ez jó arra, hogy ha olyan koncertem van, amit nem élveznék annyira, akkor is fülig vigyorgok és ez talán ad valamit az embereknek.

Az ADHD mennyire nehezíti vagy könnyíti meg a zenélést?

Inkább segíti. Az ADHD-s ember vagy nem tud egyáltalán koncentrálni, vagy nagyon leköti, amit csinál. A zenélés engem flow-ba rak, de a telefonomat naponta kétszer elhagyom. A hangszerkészítés is ilyen. Múltkor elkezdtem reggel 8-kor citerát faragni, és egyszer csak azt vettem észre, hogy véres a hangszer, mert szétvágtam a kezem, és órák óta csorog belőle a vér.

Sokáig azt gondoltad, hogy ilyen névvel, mint a Hegedűs Józsi, felesleges szólólemezt készíteni. Miért?

Mert ez egy falusi fiú unalmas neve. Aztán arra jutottam, hogy egyszerűen nem kell foglalkozni ezzel, csak zenélni, és idővel megtöltöd tartalommal. Amikor még egy punkzenekarban játszottam, és azt éreztem, hogy jó dalokat írok, de nem érdekelnek senkit, akkor feltettem magamnak a kérdést, hogy csinálnám-e akkor is, ha nem leszek népszerű. És arra jutottam, hogy én egy dalszerző ember vagyok, és ha senki se kíváncsi rám, akkor is ezt fogom csinálni életem végéig, mert ez okoz örömet.

Zavarna, ha mégis kevesen hallgatnák a zenédet?

Nekem új dolog, hogy egyáltalán hallgatják emberek a zenémet. Tíz évig nem nagyon figyelt rám senki. Mielőtt Pestre költöztem ’21 nyarán, háttérzenész voltam egy szegedi kocsmában, 20 ezer Ft-ért kellett másfél órát játszanom minden este a sarokban úgy, hogy az emberek söröztek, boroztak, beszélgettek. A Kikeltető tehetségkutatóra úgy jöttem el, hogy nincs értelme a magyar alterben egy szál gitárral kiállni szólóelőadóként, mert ebben a műfajban ez a felállás nem létezik. Előttem a Towpe nevű producer-dalszerző fiú játszott, aki rengeteg szintetizátort pakolt fel a színpadra, én meg a kínai gitárommal léptem fel… Azt hittem, 4 ember lesz ott, a többiek meg kimennek cigizni, mert ehhez voltam hozzászokva. Ehhez képest tele volt a Turbina, és amikor két lány leült a színpad előtt a földre, mondtam a többieknek, hogy üljenek le nyugodtan ők is, és az egész Turbina leült és figyeltek és ez nagyon jólesett. Hálistennek egyre többen hallgatnak.

Volt egy punkzenekarod. Végül miért nem punkzenész lettél?

Ha azt mondanám, kinőttem, az tiszteletlen lenne azokkal szemben, akik a mai napig punkot játszanak. Egyszerűen változtam. Én azért voltam punk, mert olyan közegben nőttem fel, ami ezt hozta ki belőlem. Nagyon dühös tinédzser voltam. Kábeltévé és internet nélkül csak a Numa Numa jejhez és a Johnny a mocsokban-hoz jutottam hozzá, és én a Johnny a mocsokban-t választottam.

Jó döntés.

Ez volt előttem: csináljunk egy triót és kiabáljunk hangosan. Utána megismertem a 30y-t, aztán a Szabó Balázs Bandáját és a Parno Grasztot, és ezek formálták az ízlésemet. Rájöttem, hogy tökre szeretem az amerikai folkot. A Sásné, amit 16 évesen alapítottam, egy hangos-koszos punkzenekar volt, és 3 év után alterrock-zenekarként oszlott fel, amikor azt éreztem, hogy már ezt sem szeretném játszani. Aztán Szegeden megalapítottam a Csillagerdőt, amivel olyan zenét csináltunk, amit akkor szerettem volna.

A punkzenekarodban miről kiabáltál?

Engem nagyon frusztrált, amikor a 2008-2009-es romagyilkosságok környékén nagyon megerősödött a szélsőjobboldal Magyarországon. Romaként agyonfrusztrált, hogy mondhatnak ilyeneket, hogy biológiai kasztrálás. Emellett írtam dalokat arról, hogyan csalódtam barátságokban, és a Békés megyei lápról és ingoványról is. Felnőttként jövök rá, mennyire keserű, nehéz és kilátástalan életem volt gyerekként, a céltalansággal, az információhiánnyal. Ha találtál magadnak munkát, az vagy a húsüzem volt, vagy a Csaba Metál nevű autóalkatrész-gyár. A szüleim is ott dolgoztak. Szellemileg nagyon magányos voltam, nem találtam olyan embereket, akikkel jól éreztem volna magam.

De közben a dalaidban ott van a gyerekkorod szépsége is. „A Dankó Pista utcán szép házak állnak / Szép házak állnak a putrik helyén / És a putrik felett négy emelettel / A legszebb szobában, ott lakok én.”

Persze, mert amiben felnősz, arra a saját érdekedben azt mondod, hogy szép. Amikor a Dankó Pista utcát írtam ’21 tavaszán, még tényleg meg tudtam hatódni attól, hogy milyen jó nekem, mert édesanyám még egy cigánytelepen nőtt fel, ahol sokszor nem volt mit enniük, én pedig épp a szakdogámat írom Szegeden és hamarosan diplomás pedagógus leszek. Mindig a Dankó Pista utcán jöttem haza, amin kint van egy tábla, hogy a hajdani cigánytelep területén született Dankó, és ami az én életemben megtörtént két generáció alatt, az lezajlott ebben a szegedi kerületben is, és eltűnt az a sok fájdalom és nyomor, és a helyére került valami, nem jobb, hanem más dolog. Ennek akkor örültem, de most azzal szembesülök, hogy lehetett volna teljesen más is az életem, és akkor kevesebb szorongással élnék együtt.

Milyen szorongásaid vannak emiatt?

Sok traumát okozott a kitaszítottság, a meg nem értettség, ami a családom részéről a mai napig megvan. Most ismerem fel, hogy nem azért mondták nekem azokat a dolgokat, mert nem értek a zenéhez, hanem mert ők nem értenek hozzá. Amikor felhív Járai Márk telefonon, és elmondja, milyen jó ez az album, és régóta és sokat hallgatja, majd a családom azt mondja, hogy lehetne sokkal jobb is, és én miért nem csinálom úgy, mint a Tóth Gabi, az nagyon rosszul tud esni.

Ők az akarják, hogy cigányzenét játssz, vagy inkább magyarosch popzenét?

Ők azt hallják, ami a Nóta TV-n vagy a Petőfi Rádión megy, és nem tudják, hogy abból, amit én csinálok, lehet valami szép és nagy dolog, mint mondjuk a 30y. Emiatt folyamatosan azt hallgattam tőlük, hogy másképp kéne zenélnem, de leginkább nem kéne egyáltalán, mert ebből nem fogok soha megélni. Amikor az első Csillagerdő-album megjelent, nagypapám mondta, hogy tök jó, csak kéne neked egy jó dalszerző… Ezeket a mondatokat meg kell emésztenem, és túllépni rajtuk. Most jutok el odáig 26 évesen, hogy azt csinálom, amit szeretek, és ez szerencsére a közönségnek is tetszik.

Mondtad, hogy Békés megyében két út volt az ember előtt, a húsüzem vagy a Csaba Metál. Te azért akartál már kiskorod óta rocksztár lenni, hogy találj magadnak egy harmadikat?

Ha csak Tankcsapdát hallgatsz tizenéves korodig, akkor idollá válnak a szemedben, mert azt látod, hogy szabadok, lobog a hosszú hajuk a szélben, és jól érzik magukat. Másrészt nem akartam olyan munkát végezni, amivel másnak termelek hasznot, miközben rámegy a fizikai és a mentális egészségem.

A rocksztár-életre is rámehet, erről szól a Johnny a mocsokban.

Igen, de akkor nem ezt hallottam ki belőle, hanem azt, hogy a fiú az utcáról rock and roll sztár lesz. Azt éreztem, hogy én vagyok a fiú az utcáról, és a mai napig megvan ez a Johnny a mocsokban identitásom.

És most hogy állsz a rocksztársággal? Még mindig vágysz rá?

Sokkal inkább hívnám vándorcigány életnek, mint rocksztárságnak, de egy jó életnek tartom. Ez is egy komoly munka. Ma reggel felkeltem, idejöttem interjút adni, aztán este 10-ig próbálni fogok, szóval korántsem az van, hogy délig döglök az ágyban. De motivál, hogy ezt magamért csinálom, és alkothatok, énekelhetek, ami boldoggá tesz, láthatok vidéki városokat, találkozhatok rengeteg emberrel, és neadjisten, megkapom azt a szeretetet és megbecsülést, amit gyerekkoromban nem tapasztaltam meg.

Édesanyád cigány, édesapád magyar származású. Neked hogyan és mikor lett cigány identitásod?

Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy ha megvernek és leköpnek azért, mert cigány vagy, akkor cigány vagy. Alapvetően nem a cigány rokonaim között nőttem fel, és nem úgy, mint ők, mert én egy tankcsapdás rocker fiú voltam. De mindig nagyon fájt, ha bántották a cigányokat. Dönthettem volna úgy, hogy letagadom a cigány kötődésem, de a lelkiismeretem nem engedte, és ez egy idő után átfordult abba, hogy én igenis roma vagyok, és úgy is lehetek az, hogy koszos tornacipőben járok és punkzenét hallgatok.

Ez kamaszkorodban alakult ki?

Amikor elkezdtem jól érezni magam a közösségekben, az a roma szakkoliban volt az egyetem alatt (a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégiumban – S.T.). Gyerekkoromban nem nagyon tudtam kapcsolódni ahhoz, ahogy a rokonaim éltek, mert engem nem érdekeltek azok a dolgok, amiket ők csináltak. Amikor találkoztam olyan roma emberekkel az egyetemen, akik azért voltak ott, hogy roma értelmiségivé váljanak, akkor éreztem, hogy megtaláltam a helyem. Ha tanítószakos hallgatóként azt mondom, hogy roma vagyok, beszéljünk erről, és ezzel még sztereotípiákat is tudok ledönteni, az tök jó dolog. Voltak barátok, szaktársak, akik azt mondták, te vagy az első roma ember, akit megismertem, és akivel jól el tudtam beszélgetni.

Egyszer azt mondtad, hogy annyit bántottak fizikailag és lelkileg is az iskolában a származásod miatt, hogy arról csak 20 éves korodban tudtál először beszélni. Az egyetemi közeg szakította fel benned ezt a gátat?

Az biztos segített. Ott olyan helyzetekbe kerültem, ahol muszáj volt elmondanom, hogy azért vagyok sokszor frusztrált, és azért érzem magam kevésnek, és van kevés önbizalmam, mert folyamatosan azt hallgattam, hogy egy koszos roma vagyok. Tényleg leköptek elsős koromban az osztálytársaim. Nem értettem, mi a baj velem, mert jól tanultam, nem beszéltem csúnyán. Ilyen szempontból kilógtam a sorból, de nem azzal, hogy loptam, vagy megfeleltem volna bármilyen durva roma sztereotípiának, hanem pont ellenkezőleg.

A zenédben mennyire akarsz foglalkozni a cigányságoddal? Vagy úgy vagy vele, hogy miért téma ez egyáltalán, és beszélgessünk inkább akkordmenetekről?

Sokáig volt bennem egy missziótudat, hogy olyan dalokat írjak, amik hangzásukban hozzányúlnak az oláh cigány zenei hagyományhoz. A Tükör című Csillagerdő-dalokban lováriul is éneklek, és a Dankó Pista utcába is betettem egy kannát. De amikor felismertem, hogy ez inkább misszió, és kevésbé arról szól, hogy én mit szeretnék csinálni, akkor azt mondtam, hogy nem akarom, hogy ez egy projekt legyen, mint a Széchenyi-terv, amiről aztán ki lehet rakni egy táblát, hogy teljesítve lett. Az viszont, hogy van egy roma fiú a magyar alterközösségben, dolgozik az emberekben, és valószínűleg pont azzal teszek jót, ha nem erőltetek semmit. Azt érzem, nem kell sehogy se viselkednem, hanem lehetek saját magam minden hibámmal és erényemmel együtt, és talán pont ez fog hatást elérni, mert azt mutatja, hogy lehetnek ilyenek is a romák.

„SOKSZOR ŐT HALLGATTAM TRÁGYALAPÁTOLÁS KÖZBEN”

Hegedűs Józsi dalaiban ugyanúgy merít a cigány népzenéből, mint a magyar alterhagyományból. Kedvenc népdalairól, és a magyar és a cigány népzenéhez fűződő viszonyáról is mesélt a Recordernek. ELOLVASOM!

 

Volt előtted pozitív példa ebből a szempontból? Farkas Zotyát szoktad emlegetni az Ektomorfból.

Nem igazán. Mező Misit is tökre szeretem. Sajó is mondta, hogy nagyon hiányolja, hogy reprezentálva legyen a cigányság ezekben a műfajokban.

Szerinted miért nincsen?

Én folyamatosan magánnyal küzdök amiatt, hogy nagyon kevés roma értelmiségi emberrel és főleg művésszel találkozok, de ezen Pest sokat segít. Nemrég ismertem meg Kovács Dezdemonát, aki nem zenész, de jó barátom lett, ahogy Oláh Norbi festőművész is. De nagyon kevesen vagyunk, és vidékre még kevesebb roma értelmiségi jut, mert ez egy nagyon nehéz út. Főleg azt feldolgozni, hogy teljesen más közegben vagy, mint amiben felnőttél. Én is rengetegszer éreztem azt, hogy nem tudom meglépni ezt és elég nehezen sikerült.

Amikor felkerültél Szabadkígyósról Szegedre, kicsit tudathasadásos állapot volt összeegyeztetni, hogy honnan hova jutottál?

Igen. 19 és 21 évesek voltak a szüleim, amikor megszülettem, mindketten érettségi nélkül, nagyon alacsony társadalmi státuszban. Nem a cigányság miatt, de előttem ezek a sémák voltak. Egyetem alatt is azt éreztem, hogy minek járok oda, mert nem ez az élet rendje. Az élet rendje az, hogy megházasodsz, gyereket vállalsz, és élsz, ahogy tudsz. A saját sémáidat felülírni irtó nehéz dolog. 26 évesen nekem nincs kilátásban, hogy megéljem, amit a szüleim ilyen idősen már megéltek. Én már elsős voltam, amikor anyám 26 éves. Nehéz megtanulni másképp viselkedni, és amikor megtanulsz, akkor feldolgozni, hogy te már nem az az ember vagy, aki voltál, vagy ahogy elképzelted a jövődet. Ez tényleg tudathasadásos állapot, amiben mondogatnod kell magadnak, hogy rendben van, amit csinálsz, ne aggódj, jó lesz ez így.

Mikor éreznéd úgy, hogy megérte?

Ezt gyakran érzem már most is. De tudom, hogy zenélni kőkemény munka, amibe sok időt és energiát és pénzt kell befektetni. A félretett pénzem előbb-utóbb bele fog menni a zenei karrierembe, és akkor civilben nullán leszek, de előrébb fogok lépni zenészként. Jelenleg nem tudok házra gyűjteni, mert előbb egy próbatermi felszerelésre kell, és el kell költenem benzinre, hogy tudjak menni vidékre koncertezni.

A júliusi lemezbemutatóra szerveztél magad köré egy zenekart, de úgy érzem, kicsit ambivalens a viszonyod a zenekarozással, hiszen a Sásné után a Csillagerdőnek is vége lett.

Azóta se írtam ki a Facebookra, hogy feloszlottunk. A Sásnéban nem is tudtuk, hogyan kell zenekart csinálni, vagy dalokat írni, csak eljátszottak hatszor a dalokat, a dobos mindig mást ütött, és végül az lett, amit utoljára játszott. A Csillagerdőben viszont már beleszóltak a többiek is a dalokba, és ebből sokszor más sült ki, mint amit szerettem volna, ezért kompromisszumosnak éreztem a végeredményt. Akkor még nem tartottam ott, hogy kimondjam, márpedig ezek az én dalaim, és úgy csináljuk meg őket, ahogy én szeretném. Erre végül rá is ment a zenekar.

Te az énekes-dalszerző, a többiek pedig rockosabb irányba vitték volna a zenét?

Ők bonyolultabb dolgokat akartak játszani. A Világóceánra utólag már tudom azt mondani, hogy az az egyik legjobb Csillagerdő-dal, de akkor nagyon nehéz volt számomra, hogy a másik 3 tag teljesen elengedte a fantáziáját, és nagyon más lett, mint amit elképzeltem. Ma már nem is játszanám azt a számot, mert nem érzem jól magam benne zeneileg. Elhangzottak olyan mondatok is, hogy fele annyit kéne játsszál dobon, vagy basszusgitáron, mert ez nem szolgálja a zenét, amire az volt a válasz, hogy de akkor minek jöttem el. A Barackvirágnak van egy szép verzéje, szétfolyós, leült hangulattal, amiben két hangot váltogatok a gitáron, és azt is szétslappelte a srác. És rajtam kívül mindenki azt mondta, hogy nagyon jó a slappelés. Ezért nincsen Csillagerdő.

Viszont most szólóelőadóként is szerveztél magad köré zenekart. Egyedül érezted magad a színpadon?

Meg utazás közben is. Balassagyarmatra több mint 3 órát vezettem, egyedül voltam a városban is, és azt éreztem, nem tudnám ezt egyedül csinálni hosszú távon. Szeretnék magam mellé bajtársakat. És szeretnék egy nagyszínpados produkciót. Szeretnék a jövőben is meghitt és mély koncerteket adni, de igénylem azt is, hogy legyen buli és tánc, és ahhoz zenészek kellenek. A másik pedig, hogy nem szeretnék egy újabb Cseh Tamássá válni. Ezt a párhuzamot rengetegszer megkaptam, de igyekszem eltávolítani magamtól, még úgy is, hogy le sem tagadhatnám, mekkora hatással voltak rám a dalai és a sámánszerű gitározása.

Azt is megkaptad, hogy te vagy a cigány Cseh Tamás?

Igen. Most mit mondjak erre? Hogy én a magyar Zámbó Jimmy akarok lenni? (nevet) Látod, a cigány itt is lekicsinylő jelző.

Melyik dalodat érzed a legsikerültebbnek?

Kedvencem nincs, de nagyon szeretem a Nincs veszélyben Bujdosó Áron trombitaszólóját, az Indiát, a Gyufát, vagy A lányoknak is-ban azt, ahogy Cicó westernhangulatot teremtett a pergőzéssel és az elektromos gitárral. Azt is szeretem a lemezben, hogy más embereket más dalok szólítanak meg. A férfiaknak a Munkások tetszik jobban, a nőknek, mondjuk, A lányoknak is. Jólesik, hogy hallgatnak férfiak is.

Azt hitted, túl érzelmes lesz nekik a zenéd?

Igen. Azt gondoltam, ez nagyon cuki dolog, és biztos nem hallgatják maszkulin férfiak. Megtisztelve érzem magam, hogy mégis.

Nem akarsz cuki lenni?

Nem tudatosan cukik ezek a dalok. Én is érzem az Elfelejtettük-ben vagy a Süniben, de gyerekek között töltöttem az elmúlt két évet tanárként, talán innen is fakad ez.

Közben már készül a második szólólemezed.

Az nem lesz annyira cuki, de szép lesz. Zeneileg is lesz változás, mert A Szívemből a félelmet kioltom hangszerelésénél nem voltam végig jelen. Cicó elküldte a masztert, és az vagy tetszett nekem, vagy nem. Néhányszor mondtam, hogy ez egyáltalán nem olyan, mint amit elképzeltem, de többnyire nagyon szép lett és nekem nem jutott volna eszembe magamtól, tehát hozzátett valamit.

A következő albumnál viszont szeretnék végig jelen lenni a stúdióban, hogy sokkal élőbb legyen, ne legyenek rajta midik, és azok játszanak rajta, akikkel most elkezdek koncertezni, mert nekik is jó meglátásaik vannak. Az a cél, hogy egy életszagúbb anyag szülessen, de ehhez kellett, hogy az első ilyen legyen. Cicó csak Martin gitárral és nagyon jó minőségű húrokkal akart dolgozni, amiket folyamatosan takarítani kellett, hogy semmilyen lerakódás vagy korrózió ne legyen rajtuk, és ha 4 nap múlva mentem stúdiózni, akkor új készletet kellett bontani, amire én nem mertem azt mondani, hogy nem kedvelem annyira az új húr hangját. Ezért is lett sokkal rádióbarátabb az album, mint ahogy koncerten játszom a dalokat. Arra kaptam bátorítást magamtól és másoktól is, hogy a következő album legyen nyers, büdös és koszos. És egyszer talán a Sásnéval is lesz valami.

Újra összeálltok?

Visszahallgattam a dalaimat, és arra jutottam, hogy ezek tök jó és releváns dalok, de az embereknek akkor nem tetszett. Békés megyében, azt hiszem, 4 rajongónk volt, de ha Budapesten csináljuk meg ezt a zenekart, akkor szerintem lett volna közönsége. Ezért is álltunk neki tavaly nyáron egy kislemeznek, amit majd posztumusz, Özvegy Sásné néven fogunk kiadni.

 

Józsi mesélt nekünk a kedvenc 2022-es zenéiről is. A Szeretőmnek hippiklipjét itt mutattuk be, az első szólólemezéről pedig itt írtunk. A Carson Comával készült podcastunkat, amiben a Budapest Parkos minifesztiválról, az elsöprő sikereikről és az egzisztenciális válságukról is mesélnek, ide kattintva hallgathatjátok meg.

 

interjú: Soós Tamás
fotók: Nényei Lujza