Most viccelsz? - Novelty-zene a világban és itthon

2013.03.13. 19:35, Frontrecorder

noveltyindex.jpg

Amióta létezik könnyűzene, azóta van poénzene is; viccre / gegre kihegyezett dalok vagy előadók minden műfajban születnek folyamatosan, de hát a humort mindenki szereti, nem? És ahogyan van jó vicc meg rossz vicc, úgy a nóvum-faktorra épülő novelty-produkciók között is akad briliáns (sőt, kultikus) éppúgy, mint borzasztó (a fárasztó/infantilis/kínos/trash-kategóriás példák vannak túlsúlyban). Merüljünk hát alá a popzene legnevetségesebb bugyrába!

djmaci.jpgAki látott már MAHASZ-listát, az tudja, hogy a mulatós zene mellett az alapvetően gyerekeknek szánt, javarészt a bugyutizmus jegyében fogant ízlésficamos produkciók is fix pontját képezik a lemezeladási rangsornak. Ezt az anomáliát meg is lehetne bocsátani akár, ha nem lenne napnál is világosabb, hogy a felnőttek is imádják ezeket. A héliumhangon idegborzoló Hupikék Törpikékből 1996-2004 között 12 albumot sajtoltak ki, de ne hallgassuk el a bamba Gumimacit, a Náksi Attila-féle DJ Macit, DJ Hófehérkét, illetve még annyit mondanánk: DJ Gyurrrika és a Party Törpék. Rajz- és mesefilmhősökkel amúgy is sűrűn ellátott a novelty-rengeteg: Mr Blobby, Bob The Builder (előbbi 1993-ban, utóbbi 2000-ben karácsonyi listavezető Nagy-Britanniában), a Teletabik (bár ők sztondultan, másnaposan remek szórakozás), ne is menjünk tovább. A törpikék mellett később a happy hardcore-ban új értelmet nyert chipmunk-énekhangot is egy amerikai rajzfilmzenekar, a három mókuskölyökből álló Alvin And The Chipmunks adta a popkultúrának (a Chipmunk Song három Grammy-t nyert 1958-ban). A témája miatt ide vehetjük a Barbie Girl-t a dán Aquától, a kilencvenes évek második felének egyik legsikeresebb - és rajzfilmfigura szerű - novelty csapatától.

eiffel65.jpgEzzel át is rándultunk a poénzenék egy másik dúsan trágyázott táptalaját adó eurodance világába, amelyből ugyancsak a kilencvenes évek derekán olyanok sarjadtak ki, mint a katonás Captain Jack, a szexmániás E-Rotic (Max Don’t Have Sex With Your Ex), a westernmániás Rednex (Cotton Eye Joe) vagy a kékmániás Eiffel 65 (a képen jobbra); az ő Blue című autotune-os förmedvényüket egyébként feldolgozta Gumimaci is, de a béka segge alá a csengőhang-reklámfigura, Crazy Frog verziója küldte, da ba dí, da ba di. Vicces módon a Blue feldolgozóin keresztül további novelty zsánerhez juthatunk el: a húszas-harmincas évek kabaréinak bűvöletében élő Max Raabe a pop/rock slágereket szalonzenésítő (ön)parodisztikus iskola díszpéldánya (habár ez önmagában nem rossz, csak fárasztó, ahogyan nagy mennyiségben a Wonderwall-feldolgozással befutott brit easy listening trupp, a Mike Flowers Pops is); a brit Ten Masked Men a metál-vértezetű novelty-t fémjelzi slágerek death metálos elhörgésével (a metálos novelty-huszárok táborából kitűnik még az 1991-ben a Three Little Pigs-el rövid MTV-hírnevet szerző, egyébként Tool-közeli Green Jellÿ, de az ő alpári humoruk is bőven sok pár szám után).

A poénzenék történetével összekapcsolódik a táncőrületek végtelen sora, a tviszttől a kacsatáncon (a minden idők legidegesítőbb brit számának is megválasztott Tweets 1981-es instrumentális felvételének magyar szövegű változatával itthon a Záray-Vámosi páros totyogott be a diszkókba) és Macarenán át a Harlem Shake-ig (apropó, mém: a táncoló hörcsögöket és egyéb rágcsálókat mutató végtelenített anim gif volt az egyik első).

TenaciousD.jpgAzért persze novelty-ben is van értékes. A jó poénzene leginkább az, amelyik a vicceskedésen, a felszínes hatáskeltésen túlmutat, és szerencsére nincs hiány az okos, agyas (zenei) humor képviselőiből sem, akik kézenfekvő módon a zenei mellett általában komikus tehetségek is. A zenei paródiák évtizedek óta regnáló császára, “Weird Al” Yankovic egyébként a polkazene elkötelezettje, képzett harmonikás. A Tenacious D a színész-komikus sztár Jack Black (és a gitáros Kyle Gass) fergeteges humorú rockzenekara (balra a képen), míg az HBO-n két évadot megélt Flight Of The Conchords címszereplői "Új-Zéland negyedik legnépszerűbb, majdnem díjnyertes folkduója”. Az ő esetükben persze a szövegi humor és a zene egyforma súllyal esik latba, de mellettük van számos határeset, olyan előadók, akiket ugyan nem sorolhatunk a nevettető novelty-sek közé, ám zenei nyelvük elidegeníthetetlen része a - szubtilisebb, elvontabb vagy csípősebb, kritikusabb - humor.

ween.jpgGondoljunk csak a néhai nagy bohóc Frank Zappára, akinek életműve tele van vicces, abszurd húzásokkal  (egy egész albumnyi csend, vagy Francesco Zappa itáliai zeneszerző műveinek átdolgozása szintetizátorra), vagy az ugyancsak óriási karakter kanadai zongoravirtuóz showman Chilly Gonzales-re, aki koncertjein bármit elklimpíroz, de ebbe a kalapba vehetünk olyan zenekarokat is, mint a punkból a brit Toy Dolls és az amerikai Dead Milkmen, az avantgárd rockból a (South Park főcímzenéjéért felelős) Primus és a tavaly feloszlott Ween (lásd őket jobbra), alternatív rockból a They Might Be Giants és a lecsatolható péniszes dalával Beavis és Butt-head nagy kedvencévé lett King Missile, illetve a brit perfekt pop géniusz Lawrence projektjei (Denim, Go Kart Mozart). Akcióművészeti kunsztok / blöffök is beleférnek - mi a KLF munkássága, ha nem művészi szintű novelty-geg. A színtisztán közönségszórakoztatás szintjén pedig nyerő tud lenni a vicces hangszer (The Ukulele Orchestra Of Great Britain), ha pedig ez vicces figurával párosul, a hatás frenetikus lehet (Mambo Kurt). Vicces, vagy legalábbis jellegzetes figurák a Blue Man Group összművészeti csoport tagjai is, akik önálló kategória a novelty-n belül.

uhrinbenedek_005.jpgItthon épp most zajlik egy kisebb novelty-robbanás, méghozzá most először a populáris média kereskedelmi rádiós-youtube-os-zenetévés frontjain (na persze, ha nem számítjuk az Irigy Hónaljmirigyet.) Ehhez hasonló médiaáttörést utoljára Uhrin Benedek bácsi produkált a kétezres évek első felében, a műkedvelő nyugdíjas naivzenész kultuszsztárrá emelésében persze a média cinizmusa nagy szerepet játszott. Benedek több alkalommal fellépett a Szigeten, ahogyan a legendás - értsd itt: a hazai zenei szakma bennfentes köreiben imádott - Túlvilág is, amelynek részegen, minden előzetes próba nélkül előadott koncertjei, vagy inkább dadaista performanszai tényleg leírhatatlan élményt jelentettek: Pacsirta énekes Komár-dalt berregtet Komár-mopeden, Ábrahám Zsolt gitáros Leia-hercegnőt imitál a füleihez celluxozott kakaós csigákkal, Giles basszusgitáros hasra esik a stage dive-ja során, a közönség pedig könnyesre röhögi magát. (Az utánozhatatlan antiművészi teljesítmény lenyomata a Náspángpinaméz című kiadvány, érdemes utána vadászni.) 

burzsoa.jpgSok más - illetve minden és mindenki - mellett a Szigetet is ostorozta sűrű kurvaanyázással a pécsi Burzsoá Nyugdíjasok (jobbra láthatók) fröcsögős-dühös vénembereknek maszkírozott performansz-kommandója neopromitív punkdalaiban, míg a jelenleg is néhány havonta koncertező, tagjai közt ismert zenei újságíróval és indie-zenésszel felálló Népi Papa és a Haverok elsősorban szexuális természetű frusztrációk levezetésében jeleskedik poszt-punkba csomagolt, szókimondó szövegű dalaival. (Ha nem is e zenekarok előképe, de mindenképpen a poszt-modern magyar novelty ős-sámánja a pályája elején Velorexszel furikázó Waszlavik László, akinek halandzsázós Hier ist mein auto című 1991-es száma tulajdonképpen egy fülbemászó folkrock-sláger.) Az artisztikus hozzáállás és a punkos zene/attitűd miatt persze ezek a produkciók (lásd még a szintipunkos Csermanek Lakótelep vagy a budapesti kreatív szakma botrányra hajtó házibuli zenekara, a Rakéta) egy szűk, underground kör számára jelentettek poént.

Nem úgy, mint az elmúlt 1-2 évben feltűnt új magyar novelty-hullám lovasai, akik egyértelműen a mainstream popprodukciók babérjaira törnek, a mai, elektronikus tánczene-alapú rádiós pop kifordításával, ügyesen lebegtetve, hogy direkt trash stílusparódia, esetleg zenei görbetükör-e, amit csinálnak, vagy egyszerűen tényleg "menő baromállatság” (ahogyan ezt a mulatós dance-t ránk zúdító Tekknőnél és székely-tánchouse Open Stage-nél sem lehetett eldönteni).

kelemenkabatban.jpgEz egyébként a Kelemen Kabátban (balra a képen) öndefiníciója, amely formáció két "rendes” popzenész, az Irie Maffia billentyűs-producere, Jumo Daddy és JZA & the Fantastiks, illetve korábban a Riddim Colony reggae-dancehall formáció énekese, a Majkával is spanoló Szerecsenkirály agyszüleménye. Akárcsak a TEJ, amely az Isten Háta Mögött-tag Pálinkás Tamás egyszemélyes kalandja. A palettát színesíti az első vietnámi-magyar rapper, Kis Chan (Lee Henrik), akinek A Piaci Sárkány című dala és klipje a tavalyi év egyik legszórakoztatóbb, és a legüdébb hazai popkontentje volt (egyben, Speak és Johnny Gold után végre egy tényleg ríl YouTube-celeb).

Aki inkább valami zsíros magyarosra vágyik, annak ajánljuk a koncertjeit élő főzéssel egybekötő Fit Fat gasztroszörf-zenekart.

És hogy ne csak szövegeljünk a poénzenéről, íme, a Recorder Best of Hungarian Novelty mixtape-je:

 

Forrai Krisztián

https://recorder.blog.hu/2013/03/13/most_viccelsz_novelty-zene_a_vilagban_es_itthon
Most viccelsz? - Novelty-zene a világban és itthon
süti beállítások módosítása