„Ez ősi vágya minden embernek” – DJ Bootsie- és iamyank-interjú

December 29-én a Trafóban lép fel az elektronikus zene két kimagasló alakja, DJ Bootsie, aki a kvartettjével játszik esszenciális szettet az életmű legjobb pillanataiból, és iamyank, aki nemrég zárta le egy alkotói korszakát, és nyitott meg egy újat az All Machines Will Fail nevű poszt-metál triójával. Rokonlelkű alkotóknak vallják magukat, akiknek izgalmas párhuzamok mentén haladt a pályájuk – többek közt ezeket is megpróbáltuk felgöngyölíteni az interjúban, amelyben szóba kerültek a rizikóvállalás szépségei és a hazai boom bap szcéna átalakulása is. De hogyan hatott rájuk alkotóként a Covid alatt felerősödött haláltudat, miért félt Bootsie egy időben attól, hogy ő lesz a csikós dj, és miért nem tud yank leszokni arról, hogy átugorjon komplett lemezeket?

Hogyan figyeltetek fel egymásra, mióta követitek a másik munkásságát?

iamyank: Én akkoriban ismerkedtem az elektronikával és az Abletonnal, amikor Bootsie nagy klasszikusai megjelentek. A Holidays in the Shade-et hallgatva csodálkoztam rá, hogy lehet olyan elektronikus zenét is játszani, ami nem feltétlenül tánczene. Elsőre nem tudtam hova tenni ezeket a furcsa hangokat, de aztán nagyon megtetszett ez a trippy elektronika. Valószínűleg azért, mert rengeteg hiphopot hallgattam, és az alaplüktetésében, az attitűdjében ráismertem egy közös nyelvre. Hallgatóként és épp kibontakozó producerként is rengeteget adtak nekem Bootsie zenéi, de ezt biztos elárultam már neki részegen. (nevet)

DJ Bootsie: Csak tapintatosan. Én először a Hiraeth című első yank-lemezt hallgattam meg, és nagyon örültem neki, mert azt éreztem, ebből lehet olyan lemez, ami megragadja a műfaj erényeit és a magaménak érezhetem. Ennek a hiphop alapú, filmzeneszerű, sok forrásból táplálkozó zenének van egy művészi attitűdje. Ez nem fennkölt megnevezés, nem kell megijedni tőle, hanem egy hozzáállás az alkotáshoz. yank zenéiben kezdettől fogva ezt hallottam. Alkotóként rokonlelkek vagyunk.

Van még egy érdekes emlékem a kezdetekről. Egyszer Sopronban játszottunk mindketten. Szerencsétlen szervezés volt, a soproniak is panaszkodtak, hogy évekig nem történt semmi náluk ebben a műfajban, aztán egy este két hasonló muki is játszik szinte egyidőben. Mi a bulink után átmentünk yank koncertjére, aki egyedül játszott és rohadt jó volt. Előremutató.

NÉZD MEG, MI VAN IAMYANK LEMEZTÁSKÁJÁBAN DJ BOOTSIE ALBUMAIN FELÜL!

iamyank: Akkor piszkáltam kicsit a 4/4-es zenéket. Az szintén egy olyan műsor volt, amiből soha nem jelent meg semmi. Összeraktam, lenyomtam, és el is felejtettem, hogy megtörtént. Azt mondtad egyszer, és ez nagyon beégett a fejembe, mert tényleg ezt csinálom, hogy átugrok lemezeket. Elkészülnek zenék, amiket csak az az ötven ember hall, aki ott volt azon az egy koncerten, mert én már ugrok is tovább.

DJ Bootsie: Mi egyébként nem csak interjúk miatt szoktunk találkozni, és olyankor megbeszéljük, ki mivel foglalkozik éppen. Párszor észrevételeztem yanknak, hogy talán nem kéne ennyire rohanni, hanem befejezhetne anyagokat, mert az alapján, amit hallottam belőlük, nagyon ígéretesnek tűntek.

iamyank: Ez nagyon betalált nálam. És azóta még több dolgot léptem át.

Hova sietsz?

iamyank: Úgy érzem, egy zene akkor van kész, amikor előadom élőben és az emberek meghallgatják. Miután egyszer eljátszom, lezártnak érzem a projektet, és az agyam másnap már keresi a következő kihívást. Megakadtam ebben a mindsetben, és hiába próbáltam, még nem sikerült kijönni belőle. Amúgy is rettentő hosszú folyamat, mire megjelenik egy zene, egy-két év minimum. Mire a közönség meghallgatja, legjobb esetben is lezárt fejezet az alkotó életében. Rosszabb esetben pedig már egészen máshol tart. Mivel én mindig élő előadásban gondolkodom, nehezen játszok olyan zenét, ami az embereknek új, de nekem régi fejezet, mert nehezen találom vele a közös hangot. Sokkal jobban tudom előadni azt, ami aktuálisan izgat. Egyetlen koncertem volt most, amin régi zenéket vettem elő, de ez arról szólt, hogy „köszi, skacok, hogy mindig eljöttök a random dolgaimra, szóval most csinálok nektek egy olyan bulit, ahol csak a Spotify-on legtöbbször hallgatott számokat játszom el”. Össze kell raknom magamban, hogy a színpadi előadás nemcsak miattam történik, hanem a hallgatók miatt is, mert nem lehet félévente új felállással és új anyaggal kijönni.

Közös pont az életetekben az is, hogy mindketten zenekarokat szerveztetek magatok köré, akár klasszikus zenei hangszeres felállásban. Törvényszerű volt, hogy a magányosabb produceri, elektronikus zenei munkák után elmozduljatok efelé?

DJ Bootsie: Ez nem egy előadásbarát műfaj – nehéz élőben előadni azt, ami gépekkel készül –, ennek ellenére nagyon szeretünk élőben játszani, ez is egy párhuzam kettőnk között. Én régebben rengeteg hangmintát használtam, szóval adta magát, hogy hangszerekkel, zenekarral játsszuk el az első két lemezem anyagát az akoustic big banddel, vagy megszülessen a trió, a kvartett felállás.

iamyank: Én kamaszkoromban dobolni kezdtem, és ez megalapozta, hogy milyen élményt várok egy fellépéstől. Hozzászoktam, hogy egy koncert intenzív fizikai tapasztalat, ahol szó szerint súlya van minden döntésemnek, és amitől megizzadok, sípol a fülem, stb. Talán emiatt is hagytam abba egy idő után a dj-zést, mert aközben nem éreztem ezt a hatást, hogy átment rajtam egy úthenger. Amikor elkezdtem zenekari felállásokban gondolkodni, abban mindemellett benne volt az is, hogy kerestem azt a rizikót, ami a közös zenéléssel jár. Ott rengeteg a hibalehetőség, de szükségem is van rá, hogy ne legyen minden felett kontrollom. Ha az lenne a lényeg, hogy minél stabilabban lejátsszuk a zenét, akkor elindítanék egy 60 perces mixet és a PA-ból faszán megszólalna minden, amit lekevertem a stúdióban. Az a bizniszorientált gondolkodás, hogy a lehető legfancybb és legtutibb legyen a produkció, a totális unalomba vezet. A zenekarozásban viszont megvan az a kockázat, hogy a dobos mást játszik, vagy én felejtek el valamit elindítani, és akkor on the fly ki kell találnom valamit, nem állhatok le, nem kérhetek elnézést a közönségtől, hogy bocs, újrakezdjük.

Korábban féltem ezektől a helyzetektől, de most már imádom őket. Amikor be vagyok dobva egy spontán szituációba, akkor érzem, hogy van értelme annak, hogy itt vagyunk, létezünk, és az emberek is léteznek körülöttem. Olyankor semmi más nincs a fejemben, csak az, amit épp csinálok. Azt hiszem, ez ősi vágya minden embernek. A hétköznapokban sok mindenen kattogunk, a színpadon viszont annyira topon kell lenni, hogy a teljes tudatod és a tested ráfókuszál egyetlen dologra, hogy a képességeid legjavát nyújtsd. Ez csodálatos érzés. A zenekari felállások bonyolítása mindig azt feszegeti, hogy mekkora rizikót vagyok képes vállalni, hogy még ne legyen annyira stresszes, ami már elvenné tőle a kedvem, de annyira azért legyen, hogy szeressem csinálni. Az utóbbi években ezt a balanszt keresgéltem.

DJ BOOTSIE LEMEZTÁSKÁJA

DJ Bootsie: Én is lényegesnek érzem, hogy ne zárjuk ki a hibázás lehetőségét az előadásban. Az első trió felállásomon kívül minden formációban volt/van dob – Lázár Tibor dobol –, és nincsenek megbeszélve az ütemszámok, mehet egy bevezető, ameddig tetszik. És egy nyolc részből álló számnak ez még csak az első része, és egy koncerten van 13 szám, szóval hibázni azt lehet… Régebben sokat jártam jazzkoncertekre, és imádtam, ahogy felépül egy szám. Bár én hiphop dj-ként kerültem a zenébe, úgy éreztem, hogy ezt mi is meg tudnánk csinálni. Persze vannak kötöttségek a gépek és a statikus dalszerkezeti részek miatt, de ez a recept elektronikával is jól működik.

Pont ez jutott eszembe. Hogy valójában pályát tévesztett jazz-zenészek vagytok.

DJ Bootsie: A hiphop zenei része a jazzből alakult ki, közös gyökereik vannak. Robert Glasper mondta szépen, hogy a jazz a hiphop édesanyja.

iamyank: A freestyle is maga az improvizáció.

DJ Bootsie: Play gombbal koncertet adni nem szép. Menő bass producerek live-jai is, melyek félig-meddig dj szettek, előre össze vannak rakva. A mixeket is betárazzák előre, talán mert hozzá kell igazítani a fény- és a pirotechnikához. Már meggyőztem magam, hogy persze, hiszen ők már nem engedhetik meg maguknak, hogy hibázzanak. De simán lehet, hogy megengedhetnék. Az egyik Sziget zárónapján hallottam véletlenül Martin Garrix dj szettjét, amiben szép nagy hibák voltak, de amikor nem hibázott, annyira jó volt, hogy le a kalappal. Az a szett például olyan volt, mintha nem lett volna konzerv módon összerakva. Ellenben egy Guetta-szettet is láttam a VOLT-on, ami meg a Garrix ellenkezője volt, unalmas, kiszámítható. És nem azért, mert rossz volt – a tartalma szubjektív –, hanem mert nem történt meg élőben az, ami egy előadáson meg kell vagy „illik”, hogy megtörténjen, még ha egy dj szettről is van szó.

A KÉP ÁLTAL KEL ÉLETRE A ZENE - DJ BOOTSIE- ÉS VJ KEMURI-INTERJÚ

iamyank: Ez a szórakoztatás – és lehet, nagynak tűnik a kifejezés, de – a művészet között a különbség. A szórakoztatásban nincs rizikó. De ezzel szerintem alulbecsülik a hallgatókat is, mert ők is akarnak rizikót látni.

DJ Bootsie: Meg azt, hogy történik valami. Gondoljunk a testbeszédre, amiről lerí, hogy mit csinál valójában az illető a színpadon.

A műfaji és hangszeres határátlépések mellett a saját hang újradefiniálása is összefűzi a pályátokat, miközben van egy nagyon erős és változatlan hangulati-tematikai magja a zenéteknek. Belülről hogy érzitek, vannak elkülönülő zenei korszakaitok, változott a zenei érdeklődésetek? Bootsie zenéjében például idővel egyre nagyobb teret kapott a népzene.

DJ Bootsie: Engem ugyanazok a dolgok érdekelnek, csak a hangsúlyok tolódnak idővel máshova. A népzene kezdettől fogva érdekelt, igyekeztem elkerülni a NOX-i hozzáállást, és úgy beemelni azt a modern zenei környezetbe, hogy a népzenét nem hallgató és/vagy nem is szerető embereknek is érdekes legyen. Egy időben megijedtem, hogy majd én leszek a csikós dj, akire azt mondják, mindent ugyanabból a receptből csinál, és akkor elindultam kicsit más dolgok felé. Aztán megértettem, hogy ami jön, azt engedni kell. Az új zenéimben is ott van erősen a népzene. Ugyanakkor az első lemez, a The Silent Partner egyes részeit ma már nem csinálnám meg. Abban az időben hatalmas kört ment a lounge, a downtempo, és mivel az még a CD-korszak volt, az ismertség mellett pénzügyi javakat is hozott az előadóknak. De közben annyira elkoptattuk ezt a műfajt, hogy már nem akarnék, tudnék újra hozzányúlni.

iamyank: Bennem az változott, hogy a Covid alatt sokakhoz hasonlóan nekem is volt egy halálrealizálásom. Korábban öt-hat évre előre terveztem, hogy mit fogok majd kihozni, de az élmény, hogy bárki meghalhat egyik pillanatról a másikra, azt eredményezte, hogy úgy döntöttem, nem várok se technóval, se metállal, se semmivel. Megcsinálom, bármi is jut eszembe, mert lehet, hogy jövő héten én leszek a következő halott. Nem érdekel már az sem, hogy kívülről ez véletlenszerűnek tűnik, vagy esetleg úgy, hogy reagálok egy trendre, vagy pont ellene megyek, vagy épp senki se érti, hogy ez most mi akar lenni. Nem akarok ezzel többet foglalkozni. Ha arra vágyom, hogy szólózongora-koncertet adjak, vagy vonósnégyes táncelőadást csináljak, vagy egy hangot pengessek nagyon hangosan csöves erősítőkön, akkor azt fogom csinálni. Aztán majd a hallgatók, a sajtó, vagy akit ez foglalkoztat, felszeletelheti, hogy mi miből következett. Én nem tudom és nem is akarom kontextusba helyezni a saját dolgaimat. Ezért van az, hogy már nem is írunk műfaji megjelölést a sajtóanyagokba. Nils Frahm mondta egy interjúban, amikor arról kérdezték, hogy mit szól hozzá, hogy modern klasszikus zongoristának/zeneszerezőnek tartják, hogy ő semmilyen definíciót nem fogad el és nem utasít vissza. Akkor kigyulladt a fejemben a villanykörte: tényleg, miért is kéne nekünk ezzel foglalkozni? Nekünk csak az a dolgunk, hogy zenéljünk. Ez az egyetlen mentség, amit fel tudok hozni arra, amit az elmúlt öt évben műveltem és a véletlenszerű dolgokra, amik követték egymást.

A MAJDNEM CSENDTŐL AZ ŐRÜLT PÜFÖLÉSIG - DJ BOOTSIE-INTERJÚ

DJ Bootsie: Rám is hatott a járványőrület. Ha jöttek az ötletek, még ha kevésbé voltak erősek, elkezdtem őket kidolgozni, mert azt éreztem, nem szabad várni, és nem szabad kombinálni, hogy mi mikor jöjjön ki.

iamyank: A fiatal előadókon már érződik, hogy elavult koncepció az, hogy egy előadó egy műfajban mozog. XXXTentacion trapet játszott, de a halála előtt kihozott egy emo hardcore lemezt. Ha élt volna még, lehet, technót csinált volna, aztán meg jungle-t, aztán ki tudja, mit. Minden ember olyan zenét hallgat, amilyen kedve van, akkor miért várnánk el az előadóktól, hogy csak egyféle szemléletmódban és hangulatban alkossanak? Ha valaki meditációs zenét csinál, miért ne verethetne máskor 150 bpm-es acidre?

DJ Bootsie: Más kérdés, hogy meg tudja-e jól csinálni. Én nem vállalkoznék arra, hogy ilyen széles skálán ugráljak, mert nem konyítok annyit például a tánczenékhez, nem is foglalkoztatnak.

iamyank: Amit szeretsz fogyasztani hallgatóként, olyan skilleket fejlesztesz előadóként is.

DJ Bootsie: Akkor már úgy tudnék zongorázni… (nevet) Sok Keith Jarrettet, Röedeliust hallgatok. Nils Frahm például milyen stílusban alkot? Jazz? Ambient? Még a műfajt sem tudjuk meghatározni, nemhogy azt megmondani, hogy milyen korszakaink vannak. Csak pillanatnyi állapotok vannak.

Bár a Covid most átrántott titeket a jelen minél intenzívebb megélésébe, én úgy éreztem, hogy az aktuális projektjeitekben, lemezeitekben van valamiféle pozitív jövővárás. yank poszt-metálos zenekarának, az All Machines Will Failnek már a nevében is, Bootsie-nak pedig a tavalyi lemeze, az Allegro Identity mögött húzódott egy sci-fi történet, amelyben az emberek végül felülkerekednek a világot eluraló gépeken. Már ha jól értettem.

DJ Bootsie: Azt nem mondanám, hogy volt mögötte ilyen erős koncepció, inkább az emberi érzések, hangulatok és a technológia, a technikai megvalósítás viszonya jelent meg a lemezen. Alkotóként most szinte csak a bass zenék érdekelnek. Készül egy Bartók-remixlemezem és két másik anyag is, azokon is ez a megközelítés dominál. Érdekes, hogy mi, akik régen a keleti-parti, kissé minimalista zeneiségű boom bap hiphoppal foglalkoztunk, Cadik, Zomblaze, és Mango (bár ő mindig kicsit hibridebb alkotó volt), nagyjából egy időben, 2011 körül más irányba fordultunk, és ez a szcéna megtalálta magának az elektronikus hiphopot, és egymástól függetlenül a világ másik szegletében is végbement ez a váltás. Az ütemvilág megmaradt, de ami fölötte ment zenékben, azt felváltották a szintik és az elektronika, miközben a hangminták és a jazz eltűntek. Ez a világ engem is beszippantott, és mostanra odáig jutott, amit az Allegron is hallhatsz. Én ugyanazt csinálom 20 éve, csak egy kicsit mindig másképp. Amire mondhatják azt is, hogy rossz, mert sosincs megújulás, de ezt cáfolom. Vannak remek filmrendezők, írók, akik ugyanazt a történetet faragják újra meg újra.

iamyank: Érdekes az All Machines Will Fail nevének ez az interpretációja, amit felvetettél, de nem fogom definiálni a zenekar nevét, mert pont ez a nyitottság a lényeg. Ezért is örülök, hogy instrumentális zenét játszunk. Úgy érzem, ha értelmező kiskönyvet is adnék a zene mellé, azzal kitolnék a hallgatóval, mert elvenném a lehetőségét, hogy hozzáadja a maga szubjektív interpretációját a zenéhez.

DJ Bootsie: Jó név. Szerintem arra utal, hogy ebből a műfajból eltűntek a gépek. A gépzenével való szakításra egy projekt erejéig.

iamyank: Ebben a zenekarban van egy általános nyugalom. Vagy úgy is mondhatnám, hogy nihilista beletörődés. Hogy minden, amit ismerünk, egy ponton össze fog omlani, és visszatér a semmibe. És ha így van, akkor felesleges aggódni bármin is – innen a nyugalom. Mert innentől az egy döntés, hogy foglalkozok-e vele. Számomra ez a zene azt a döntést jelenti, hogy nem félünk a megváltoztathatatlantól.

December 29-én tehát DJ Bootsie- és iamyank-koncert a Trafóban. Bootsie a kvartettel és persze VJ Kemuri vetítéseivel ad „széles repertoárra épülő, nagyívű” koncertet, iamyank pedig szólóban játszik. Jegyvásárlás, Facebook-esemény.

interjú: Soós Tamás
fotók: Simon Iringó