„Büszkeséggel tölt el, ha valaki azt mondja, hogy elpusztult miattunk” – Itt az All Machines Will Fail első új dala + interjú

Elpusztít, de megtisztít és felemel – erre számíthatunk az All Machines Will Fail hamarosan megjelenő második lemezétől is, amin iamyank, Mohácsi Mátyás és Kocsis Máté játszik poszt-apokaliptikus poszt-metált, ezúttal disszonánsabb, darkosabb és még ocsmányabb kiadásban. Még premier előtt, március 2-án élőben is bemutatják az albumot a Dürer Kertben, amiről a Recorderen hallgathatjátok meg most az első számot egy interjú keretében. Miért került az új lemez első körben a kukába? Hogyan fejtették meg ezt a hegyporlasztó hangzást? Hova rejtették a humorukat? Miért dobálják forró tűzgolyókkal a közönséget? És hogy jön ide Halász Judit?

Múltkor azt mondtad, hogy az All Machines Will Faillel robusztus zenét akartál játszani, amit fizikailag is jobban átélsz, mert ez erőt és magabiztosságot ad neked a bizonytalan jövővel szemben. A második lemez is egy erős lelki igényből fakadt, vagy ez már egy jól működő zenekar, aminél természetes, hogy készítettetek egy második lemezt?

yank: Igen és igen. Nyilvánvalóan ez már egy sokkal tapasztaltabb zenekar, mindhármunknál kialakult egy ízvilág, hogy miről is szól ez az egész. Most inkább egy más jellegű kihívással kellett megküzdenünk: hogyan folytassuk, amit elkezdtünk, anélkül, hogy ismételnénk magunkat? Ez életem legnagyobb kihívása volt, mert a két iamyank-lemez között hat év telt el, a két All Machines között meg csak kettő. Most azt érzem, hogy volt értelme megcsinálni, és hozzátesz az új lemez az elsőhöz – vagy elvesz belőle, ahogy nézzük. Ahogy a Láttam a jövőt meghalni albumba az első All Machines erejét és tapasztalatát forgattam be – ezért lett sokkal durvább, mint amilyennek eredetileg szántam –, most a Láttam a jövőt meghalni energiáján felbuzdulva álltam bátrabban hozzá, hogy csináljunk egy All Machines-lemezt.

„ETTŐL A ZENÉTŐL AZT ÉRZEM, BÁRMIT IS HOZ A JÖVŐ, NEM FÉLEK TŐLE” – AZ ELSŐ ALL MACHINES-LEMEZRŐL

És abból mit tudtál átforgatni az új lemezbe?

yank: Már szinte semmi konvenció nem maradt a fejemben arról, hogy mit szabad és mit nem. Az All Machinesbe zöldfülűként vágtam bele, hogy oké, szeretek hangosan gitározni, de nincsenek meg az alapvetéseim arról, hogy mitől lesz valami doom, poszt-metál vagy modern metál, ezért sok bátorítást igényeltem a srácoktól. Az volt a félelmem, hogy valami olyasmit csinálunk, amire a metálrajongók azt mondják, hogy ez álmetál, a nem metálosok meg azt, hogy mi ez a borzalom. De a srácok bíztattak, egy idő után pedig én is éreztem, hogy ez működik. Ennél a lemeznél ez a bizonytalanság már nem volt meg.

Mohácsi Mátyás: Én nem úgy mentem bele ebbe, hogy na, csináljunk egy metállemezt. Nem kellett lefektetni, hogy ez doom, sludge vagy poszt-metál lesz, mert kezdettől fogva egy kísérlet volt, hogy nézzük meg, mi sül ki abból, ha mi hárman valami zsigeri, torz, hangos zenét játszunk.

yank: Igen, ez még mindig kísérletezés, torz, hangos zenével. De hogy az első kérdésedre is válaszoljak: mentálisan és érzelmileg nem vagyok annyira rossz állapotban, mint az első lemeznél, az új album mégis sokkal brutálisabb lett, mint az első. Lehet, hogy nem is kell rosszul lennem ahhoz, hogy ilyen zenét csináljunk, mert a világ úgyis ilyen.

yank és Mohácsi Matyi. Fotó: Méhes Gábor.

Akkor tényleg hisztérikusan nevettetek minden dal után, hogy milyen ocsmány lett?

yank: Persze. Ingattuk a fejünket, és nevettünk, hogy úristen, mi lett ebből. Az egyértelmű volt, hogy nem puhább, hanem erőszakosabb irányba akarom továbbvinni a zenét. Volt egy olyan verziója a lemeznek, amit csak a Máténak mutattam meg, de ő sem emlékszik rá, mert berúgtunk, amikor meghallgatta. Ez egy 3 számos demó volt, amiről azt éreztem, hogy olyan, mint egy rossz All Machines cover, de azért örültem volna, ha működik, ezért megmutattam Máténak, de nem vontam le túl jó következtetéseket abból, hogy nagyjából elaludt közben. Utána kidobtam a kukába az egészet, de azért volt egy-két ötlet, amit továbbvittem: a disszonáns megoldásokat és a kicsit goth/dark kórusos, gyors pengetős, atmoszférikus dolgokat. Kicsit félrevezető a punk és a hardcore szavakkal dobálózni, de habitusban olyan az új anyag: a beletörődő, bólogatós, doomos poszt-metálos atmoszférikusság megmaradt, de megszólalásában és attitűdjében is nyersebb és agresszívebb lett.

Ezt most nem a Zengőkertben, hanem a ProVibe Stúdióban (volt Supersize) vettétek fel. Hatott a két anyagra, hogy hol készült?

yank: Abszolút. Lojális vagyok a csapathoz, amivel dolgozni szoktam, és Bánházi Gabika iszonyú jó munkát végzett az első lemezen a Zengőkertben, de mivel tudat alatt tartottam attól, hogy ismételni fogjuk magunkat, arra gondoltam, hogy jót fog tenni az új környezet, meg a Dexterrel mi szépen összehaverkodtunk az elmúlt egy évben, és tudtam, milyen az ízlése, hogy dolgozik, adta magát, hogy ezt most vele csináljuk.

Matyi: Nagyon másképp született a két lemez. Az első egy hosszú, elnyúlt folyamat volt, majdnem féléves felkészüléssel, mert fel kellett építeni a soundot, és ez sok időt vett igénybe. A többi zenekaromban egy torzítópedált használok, itt meg van egy torz és egy clean csatorna, és a cleanen van kétféle reverb egy és egy delay.

yank: Két torz csatornád van.

Matyi: És tényleg.

yank: Csak a basszusgitár öt sávon van rögzítve. Nem sok olyan lemez van, aminél ennek van értelme.

Az All Machines Will Fail első lemezének felvétele a zalaszentgróti Zengőkertben. Fotó: sinco.

Matyi: Az első lemez előtt hónapokig jártam át yankhoz, hogy megfejtsük a dolgokat. A mágia akkor létrejött, most meg csak picit tovább kellett gondolni a hangzást, vagy még durvábbra tekerni. Különbség volt az is, hogy az első lemezt nyáron vettük fel egy gyönyörű tanyán, az erdő közepén…

yank: …és a keverés is 3-4 hónapig tartott, és utána több hónapra rá jött ki a lemez, most meg ugyanannyi anyagot vettünk fel egy hiperintenzív, másfél hónapos rákészüléssel, egy 3 napos stúdiósessionön. Ebben még nem volt tapasztalatunk, de a legoptimálisabban alakult minden. Hosszú napok voltak, amiket Dexter végignyomott keményen, mert ilyenkor a hangmérnök az, aki sosem pihen: feljátsszuk egybe a számot, aztán aki akar, belejavít, és addig a másik kettő tud pihenni. A hangmérnök nem. Ő 12 órán át darálja, és mi szóltunk rá, hogy ittál már vizet? Hősies volt, de az utolsó szám után azt mondta, hogy hú, azért kinyírtatok. Engem valamiért büszkeséggel tölt el, ha valaki azt mondja, hogy elpusztult miattunk. Job done. (nevet)

Dexter. Fotó: Méhes Gábor.

Kocsis Máté: Engem utoljára Halász Judit hozott le ennyire az életről gyerekkoromban. (nevet)

yank: Ez a zene azért érzelmileg is megterhelő: olyan súlya van az anyagnak, hogy ha 3x12 órán keresztül hallgatod, az megcsap. De rettentő motiváló volt, amikor visszahallgattuk a felvételeket, és még sokkal ízesebben szóltak, mint amire számítottunk. Volt olyan, hogy kint hallgattam a zenét, és azon gondolkodtam, mit is itt játszok, aztán észrevettem, hogy nincs bekapcsolva a gitársáv. Csak a dob és a basszus szólt, de annyira full range volt, hogy megtévesztett.

Hatalmas előnye volt ennek a stúdiónak az a tér, amiben játszottunk. Gabikánál egy térben vettük fel a lemezt, emiatt a keverésnél meg volt kötve a kezem, hogy mennyire tudom használni a feljátszótér akusztikáját, mert abban a dob és a gitár is benne volt. Most viszont Máté külön, egy speckó kőteremben játszott, aminek megvolt a saját akusztikája, a basszust is izoláltan vettük fel, a nagy feljátszóban meg csak a gitárok voltak. Az első lemeznél még, ha azt akartam, hogy tere és mélysége legyen a gitárnak, akkor reverb-pluginekkel meg kellett kicsit fakelnem, mintha egy nagy térben lenne az erősítő, itt viszont külön sávokra vettünk mindent, amitől organikusan azt érzed, hogy egy épület méretű erősítőn szól a zene. Minden fullabb, nagyobb, mélyebb, vastagabb.

Kocsis Máté. Fotó: Méhes Gábor.

Első hallgatásra az volt a benyomásom, hogy aprólékosabb a sound design, és sok kis finom ötlet van a háttérben: a gitárkaparások, nyikorgások, valahol egy-egy kórus is felsejlik.

yank: Együtt találtuk ki ezeket a weird ötleteket. Máté például beimprózta az egyik atmoszférikus résznél, hogy meg volt törve a csempe a dobteremben, és direkt azon lépkedett, hogy recsegjen. Én úgy mondanám, hogy textúra szempontjából gazdagabb a lemez, de ez nem utómunkában történt meg, hanem már a felvételi fázisban. Az első lemeznél a textúrális dolgok utólagos stúdiótrükkök voltak, itt viszont minden fel volt véve, tehát a performansz a gazdagabb.

Meséljetek a dalokról! Én még egy olyan verziót kaptam, amin vicces munkacímei voltak a daloknak. Egyszer kéne egy őszinte lemezt csinálni, amin meghagyjatok ezeket a munkacímeket…

yank: Azon nevettünk, hogy döngölősnek neveztük a Döngölőst, mintha nem lenne mindegyik szám az. Belül persze praktikus egy könnyen azonosítható munkacímmel dolgozni, de kifelé azért lássuk be, nem egy szórakoztató zenekar vagyunk, a humorunkat a lemezen és a színpadon kívül, egymás között tartjuk. Valószínűleg az lesz most is, mint az első lemeznél. Ott, miután megvoltak a final masterek, összeültünk a próbateremben, meghallgattuk a lemezt, és próbáltunk valami nem konvencionális címet adni neki. Kitaláltuk, hogy mi lenne, ha a zenekar neve egy mondat első fele lenne, és a lemez- meg a dalcímek annak a folytatása: All Machines Will Fail, And We Collapse and Bloom, Feel No Weight (and) Disappear. Ennek a lemeznek jelenleg még nincsen címe. Valamiért sokkal nehezebbnek tűnik, mint az elsőnél, szívem szerint nem adnék semmilyen címet neki, úgy érzem, minden szó elvesz belőle.

A most megjelenő single a Deluge címet kapta, aminek metaforikus jelentése az embert érő, túlterhelő információ- és érzelemmennyiség, de természetesen szívemhez közel áll az általánosabb, pusztító özönvíz definíció is. Habár tudom, hogy olvasói szemszögből a lehető legtöbb insight a legérdekesebb, egyre inkább érzem úgy, hogy a dalokról, címekről, mondanivalóról jobb kevesebbet beszélni, nem is lényeges, hogy mi miért van úgy, ahogy van. Az számít csak, hogy mit érzel, amikor hallgatod, az meg ugyebár mindenkinek más lesz.

Egy személyes motivációt azért megosztok: én mindig úgy írok zenéket, hogy elképzelem, milyen lesz a színpadon játszani. Ez az egyetlen, ami foglalkoztat. Az egyik track végén van egy gitárgerjedős, repetitív, zajszerű disszonancia, mintha valaki csákánnyal bontana egy hatalmas sziklát. Ez azért született meg, mert szerettem volna egy számot, aminél átélhetem, milyen letépni a nyakamból a gitárt és fizikailag tönkretenni a hangszert, mert kis túlzással mindegy, mit játszom rajta, annyira disszonáns. Ehhez pedig végig kellett járni az utat, hogy összerakjunk, kigyakoroljunk és felvegyünk egy számot, hogy aztán koncerten átléphessem ezt a határt. De ez egy tök szubjektív megközelítése a dalszerzésnek, ti hogy vagytok vele?

Matyi: Nice! Örülök, hogy a szexrabszolgád lehetek.

Máté: Nekem érdekes élmény volt, hogy 16 éves koromtól sok dark/goth/doom zenekarban játszottam, és intenzíven hallgattam ilyen zenéket, és örültem, hogy most érettebb fejjel, profi stúdióban tudtam ilyesmit játszani. Nem tervezek holnap meghalni, de ez egy tök jó keretes szerkezetet ad az életemnek. Amikor csináltuk a lemezt, újra előszedtem a régi Katatoniát, My Dying Bride-ot, Anathemát, és sok minden mást is, amit régen hallgattam, és most megint nagyon inspirálnak. yankkal is sokat hallgattuk ezeket a zenéket és beszélgettünk róluk, még ha nyilván teljesen mások is, mint az All Machines.

yank, Máté, Matyi és Dexter. Fotó: Méhes Gábor.

yank, te is rácsúsztál a 90-es évek doom/death metaljára?

yank: Nem, de a habitus és az atmoszféra rohadt jó. Az a bajom, hogy tinédzserkoromban nem hallgattam metált, és ma már nem tudok elvonatkoztatni a hangzástól. Attól az ambivalenciától, hogy van egy mély hangulata, de nem szól elég erőszakosan és mélyen. A ’90-es években azért még nagyon vékony volt a metál – de a szakralitása, a teatralitása baromira bejön. A másik ízt meg az Isis- vagy a Daughters-féle nyers, erőszakos, experimentális zenék hozták számomra ezen a lemezen. Ennek a két világnak a keresztmetszete izgatott.

Azon felül, hogy abuzálni fogsz egy gitárt az egyik számban, mi várható a március 2-ai lemezbemutatón?

yank: Eljátsszuk a régi számokat meg az újakat is, szóval ez lesz az eddigi leghosszabb, legintenzívebb koncertünk. Biztos jó lenne, ha tudnék mondani még izgalmas extrákat, de nekem elég izgalmas, hogy elnyomjuk ezeket a számokat kurva hangosan. Meg úgy vagyok vele, hogy legyen elég ennyi, és ne kelljen monocikliznem meg lángkarikákat dobálni, hogy érdekes legyen egy lemez. (nevet)

Matyi: Ez nem egy hagyományos lemezbemutató lesz, hanem egy leforrázás, mert az emberek csak egy számot fognak hallani róla addig. Forró tűzgolyókat dobálunk majd rájuk, ők meg kapkodják a kezüket, hogy úristen, mi ez.

yank: Ez egy live teszt, megnézzük, milyen ez élőben.

Máté: És ha nagyon szarul sül el, akkor nem hozzuk ki a többi dalt. Köszi szépen, ennyi volt.

yank: Haj levág…

Máté: …ruha eléget, zenekar feloszlik.

All Machines Will Fail, Teeth Marks, black particles
Helyszín: Dürer Kert
Időpont: 2024. március 2. 19.00-23.00
Belépő: 4500 Ft (elővételben), 5000 Ft (helyszínen)
Jegyvásárlás. Facebook-esemény.

interjú: Soós Tamás
nyitókép: Varga Csabi