Látszólag 2017-et is az elmúlt évek szárnyalása jellemezte a hazai zenei színtereken, ám a felszín alatt látszanak némileg aggasztó tényezők is. Folytassuk a decemberi Recorder magazin Topzenék 2017 fókusztéma cikksorozatát a pop és rock, az elektronikus tánczene és a hiphop után az év magyar zenei eseményeivel.
2013: VAN HÁTTÉRORSZÁG A MAGYAR ZENÉBEN.
2014: TÖBBFRONTOS ÁTTÖRÉS A MAGYAR ZENÉBEN.
2015: SZÉTNYÍLT AZ OLLÓ A MAGYAR ZENÉBEN.
2016: ÚTELÁGAZÁS ELŐTT A MAGYAR ZENE.
A kétezertízes években – döntően 2012-től, amikortól már külön listán mutattuk be a hazai termést – egyre csak szaporodtak a legalább érdekes hazai zenekarok, szólisták, és az elmúlt négy-öt év kreatív tőkefelhalmozása azt is jelenti, hogy egymásra is rétegződtek a figyelemre méltó előadók (nem beszélve arról, hogy a korábbi időszakok máig aktív formációi is a halom részét képezik). Így aztán manapság nincs olyan év, amikor ne lenne elég történés, megjelenés a magyar zenében – látványosan jobb ez az időszak, mint korábban bármikor a 21. században. Ezzel együtt is a 2017-es év csendesebb volt a felszínen, kevesebb volt az átütő lemez és az új irányú mozgolódás. Az elmúlt egy-két évben beállt rend szerint zajlottak az események, sőt, inkább a megszokott rendben keletkezett hiány. Ami szintén nem új keletű, mégis leginkább jellemezte ezt a(z) – eddigi – 11 hónapot, az a külföld felé nyitás, a „kitermelt” nemzetközi piacképes előadók pozícionálása. A jelszó az, hogy mutassuk meg magunkat – és ebben a novemberi Budapest Showcase Hub, azaz a környékbeli, kelet-európai országok zeneipari összefogását segítő kezdeményezés mellett nyilvánvalóan a Hangfoglaló Program HOTS (Hungarian Oncoming Tunes) nevű, magyar zenét exportáló ernyőprogramja volt a legaktívabb: jártak magyarok a MIDEM-től az összes többi jelentős európai showcase-fesztiválon át Dél-Koreáig. Az ezeken elért eredmények később mutatkozhatnak meg, és persze folytatni kell a magamutogatást, ez még csak a kezdet. Ja, igen, a Cseh Tamás Program idén ősztől Hangfoglaló Program néven fut tovább.
Szóval a beállt rend: a fesztiváltérképen a 2016-ban indult, egyaránt erős és új színeket hozó, 2017-ben is üdítő BuSH, a világzenei Budapest Ritmo, valamint a törtütemes basszuszenéket hozó Bass Camp mellett nem jött elő jelentős új szereplő, és mintha a régiek kissé megtorpantak volna. A VOLT beállt a biztos, középutas sztárokra, a Balaton Sound kapaszkodik az edm-be (attól, hogy a nemzetközi trendek kifulladást sugallnak, itthon ez még évekig mehet sikerrel), a B.my.Lake ráállt a mainstream és underground határára belőtt megbízható elektronikuszenei programra, a tavalyihoz képest 46 ezer nézőt vesztő Sziget pedig az új többségi tulajdonossal és Gerendai Károly hátrébb lépésével átalakulás előtt áll. Az O.Z.O.R.A. körüli adóügyek miatt a világ egyik legnagyobb goafesztiváljának is kérdéses a jövője, a Samsara nevű másik hasonló hazai rendezvényt pedig egy helyi vadásztársaság próbálta ellehetetleníteni, kurtán-furán maradt el az Ubikeklektik is (kisebb súllyal, de ideillik: az egyik legnépszerűbb metálzenekar, az Apey & The Pea merch-ét Kecskeméten tiltotta le egy képviselő). Arról nem beszélve, hogy idén elmaradtak a jó városi fesztiválok: nem volt Rakéta, Budapest Essentials, Electronic Beats – ez azért érezhető űrt hagyott maga után (úgy is, hogy a Middlemist Red kezdeményezésében volt egy egynapos neopszichedelikus feszt, a Vanishing Point). A Fishing On Orfű jubileumot ünnepelt, a kisebbek közül a Bánkitó és a Kolorádó fej-fej mellett próbál karakteressé válni külföldi előadókkal, az Ultrahang megbízhatóan hozta az erős kísérleti zenéket, a derékhad pedig a megszokottat. A koncert- és partifelhozatalra különösebb panasz nem lehet, nyilván lehetne jobb is a kínálat, de annak tükrében, hogy bizonyos bulikon mennyire kevés a néző, érthető a szervezői óvatosság (a koncertek többségét azért a tisztes siker jellemzi).
A hazai független zenekiadás elmúlt évekbeli felfutását koronázta meg a sok új és régi kiadót összeterelő őszi első Independent Label Fair Budapest. Ilyen jellegű sikeres kezdeményezés idén kevesebb volt (bár november végén létrejött a „magyar zene érdekeit képviselő” Music Hungary Szövetség, amelynek hatása nyilván a jövő zenéje), inkább itt is egy hiánylista állítható fel: nem volt Talentométer tehetségkutató, elmaradt a Magyar Klipszemle és megszűnt a Balcony TV hazai adása. A Petőfi Rádió többek szemében hátrányos átalakulása továbbra is rendszeresen előjön magyar előadókkal készült interjúkban. A gyászrovatban mások mellett Kékes Zoltánról, Som Lajosról, Aradszky Lászlóról és Fábián Juliról kellett megemlékeznünk.
Jó hír viszont, hogy egyre több az aktuális, nemzetközi színvonalú hiphop és elektronikuszenei producer, élen Baba Azizzal. Van új, szókimondó hiphopreménység a Kikeltető tehetségkutatón feltűnt Krúbi személyében. Az amúgy is permanens probléma, hogy a NER-kompatibilis előadók csak a pozitív dolgokról dalolnak, Krúbi Orbánt és Gyurcsányt egyaránt sújtó villámrajtja a példa, hogy a #mindenhappy mellett nagy igény van arra is, hogy valaki tükröt tartson az országban folyó dolgok elé – ha kell hangosan és vulgárisan. Akad végre az itthon mindig mostohán kezelt r&b-ben, modern soulban számos értékes produkció (Babé Sila, The Anahit, Window, Shaibo, Mörk stb.), ha melléjük vesszük a rokon jazzes hiphopot (Róqa, Soulclap Budapest, Amoeba, Slow Village stb.), akkor egy egész szép színtér rajzolódik ki. Az elektronikus zenében továbbra is tart a legjobb korszak (az úttörők: a Boiler Room-ozó Route 8-en, aztán S. Olbricht-en, Alley Catss-en és Norwellen felül idén mások mellett Gosheven és Surfalone tűnt fel, Gnork egyik trekkje pedig Lone DJ-Kicks mixében), a Ladyfest előtt és után beérkezett jópár női előadó (imanexperiment, Wave Twins, Yinna) és a kísérleti zenéket érintve is akad pozitív nemzetközi összefogás, az UH Fest révén magyarokat is rendszeresen köztudatba dobó SHAPE platform révén (Gábor Lázár, Új Bála, Kinga Toth). Világzenében már rendszeresek a szép nemzetközi sikerek, idén mások mellett a Kerekes Band, a Cimbaliband, Lakatos Mónika, Cserepes Károly és Dresch Mihály lemezei értek partot külföldön is. Továbbra is erős az akusztikus dominanciájú dalszerző-előadó szcéna, a kisebb garázs-, neopszichedelik- és surfzenekarok keresik a kitörési lehetőségeket, hardcore/punk-ban pedig generációváltás zajlik – itt kell megjegyezni, hogy volt 2017-ben egy nagyon jó archív punk/hardcore-vinylsorozat (a Pajtás daloljunk-széria a Trottelnél). A generációváltás idén kevésbé látványosan pörgött a szélesebb rétegeket érdeklő poprockban. A bejáratott nevek mellé továbbra is kapaszkodik a középgeneráció (a Blahalouisiana, a Szabó Benedek és a Galaxisok, a Fran Palermo lépett az Ivan & The Parazol, a Middlemist Red vagy a Mary Popkids mellé, a The Biebers elektrós soulpopban, a Lóci Játszik és a Margaret Island pedig igen szoftos rádióbarát poppal hódít nagyobb közönséget). És voltak jó új albumok is, alább – még a magazinleadás idején, novemberben készült – harmincas ajánlatunk, egy teljesebb és EP-kkel is kiegészített lista majd január elején lesz böngészhető a Recorder.hu-n.
Dömötör Endre
2017 ÖTVEN LEGJOBB ALBUMA A RECORDER SZERINT.
30 ajánlott 2017-es magyar LP
# Amber Smith: New
# Apey: Stranger
# Babé Sila: August
# Bajdázó: Boldog a hegy
# Blahalouisiana: Alagutak, fények, nagymamád jegenyéi
# Dope Calypso: Chaka Chaka
# Eyes On U: Learn, Feel, Fight
# EZ Basic: Sissyfuzz
# Gosheven: Leaper
# hiperkarma: délibáb
# imanexperiment: Hologram
# Jü: Summa
# Kristóf Norbert: The Last Good Man On Earth
# Lakatos Mónika: Romanimo
# Lapos Föld: LMI (Alulnézet)
# Ligeti Gyuri: Return To Alexandria
# Nyolcadikosok: Javító
# Óriás: Minden villany ég
# Papaver Cousins: Lack Of Lightness
# Perihelion: Örvény
# Péterfy Bori & Love Band: Bori X
# Platon Karataev: For Her
# Sena: Feathers
# Szabó Benedek és a Galaxisok: Focipályákon sétálsz át éjszaka
# The Anahit: In The Dark
# The Keeymen: The Keeymen
# The Somersault Boy: Come On Feel The Misery
# Új Bála: Maneki Necro & Friends / Negative Kingdom Tapes Volume One
# Unknown Child: ID Check At Night
# Window: Take What You Want
