A mocsár hercegnője. Doechii

TikTok-slágerrel robbant be Doechii, de nem hagyta magát beskatulyázni. Az egyik legmenőbb hiphop kiadónál jelent meg az első nagylemeze, amellyel három kategóriában mérkőzhet meg a Grammy-díjért. Ja, és mellesleg Kendrick Lamar azt mondta róla, ő tolja jelenleg a legdurvábban a mezőnyben. Ez az írás először a Recorder magazin 120. számában jelent meg.

A 26 éves, floridai Tampából származó rapper-énekes 2019-ben lépett színre, ám először 2021-ben vált ismertté annak köszönhetően, hogy Yucky Blucky Fruitcake című száma virális sláger lett a TikTokon. A hatperces dalban Doechii kiáll az osztály elé, és először illedelmesen, majd egyre pimaszabbul és játékosabban mutatkozik be a közönségének, beleértve egy maszturbálásról szóló verzét. Azonnal röpködtek is a Nicki Minaj-párhuzamok, SZA előtt lépett fel a turnéján, és leszerződött vele a Top Dawg kiadó, SZA, Schoolboy Q és Kendrick Lamar (akkori) otthona.

Két EP és két rövid mixtape után az idén augusztusban megjelent Alligator Bites Never Heal diadalmas bevonulás, de az oda vezető útban voltak megtorpanások, a kiadói elvárásoktól és véleményektől besokallva Doechii visszavonult az otthonába, elvágta magát mindenkitől, sőt még ki is józanodott, hogy megtalálja, mi az a zenei formula, amiben tényleg önmagát képviselheti. Az eredmény egy önazonos, magabiztos, karizmatikus - és húsz számával a vége felé kissé túlsúlyos - anyag, sokoldalú szerzői hanggal és sokszínű zenei palettával.

Bár a mixtape-en modern trap, kísérletezőbb hiphop és örökzöld neosoul-R&B hangzások is jelen vannak, Doechii zenéjének pont az kölcsönöz frissességet, ahogy visszanyúl a múltba, egészen a boom bapig. A legerősebb dalok (tulajdonképpen az első öt számos blokk egy az egyben) a hiphop nyolcvanas, kilencvenes évekbeli aranykorát idézik meg: egyszerű, húzós alapokra pakolt, rövid, csattanós, kreatív flow-ban előadott szövegek, amelyek sallangmentesen prezentálják Doechii előadói és produceri erősségeit, a történetmesélői készségeitől a zenéhez alkalmazkodó, alteregókként variált rap- és énekstílusáig, hanghordozásáig. 

A déli fülledtségben dögönyöző Bullfrog hetvenkedő sorait olyan fojtott feszültséggel tálalja, hogy amikor az egótripjére invitál minket, a papíron csalogató hangnem vészjósló színezetet ölt; a Boiled Peanuts szaxofonos-scratchelő lazulása és gondtalan kórusa csupa frusztrációt keretez. A mixtape csúcspontja a Denial Is A River, egy belső párbeszéd, avagy terápiás ülés Doechii koponyája körül, ahol a nyilvános és magánéleti drámák elregélése közben az elbeszélői hang egyre jobban kikel magából, míg végül Looney Tunes-rajzfilmfigura módjára felpaprikázódva kénytelen lehűteni magát és szusszanni egyet, nehogy felrobbanjon a feje.

A robbanékonyság és a nagy levegős szusszanás váltakozása határozza meg az önreflexív, vallomásos Alligator egészét, melynek motorja az a kontraszt, hogy a Doechii által vágyott és elért sztárság, hírnév, és a rendelkezésére álló féktelen tobzódás, a bűnös szórakozások nekifeszülnek a józan kereteknek, a túlhajszolás okozta kimerültségnek. A nyelvi fordulatok továbbra is szellemesek, a lírai én továbbra is szemérmetlenül öntudatos, de semmi nincs nála mereven kőbe vésve - pontosan tudja, mit akar, nem hagyja magát befolyásolni, de nem fél (ön)értékelni, újratervezni sem, hogy utána még biztosabb utat taposhasson ki.

Huszár András