A dolgok állása – Magyar lemezkiadók 2016-ban, 13. rész: Mistral Music

2016.08.17. 17:09, rerecorder

mistral_music.jpg

A zeneipar 21. századi válságát elnézve könnyű kimondani, hogy „manapság már nincs szükség lemezcégekre.” Ugyanakkor a valódi és folyamatos átalakulások közepette most még az albumkiadás terén új utakat törő Radiohead is szorosabbra fűzte viszonyát terjesztőjével, az XL Recordings-zal, a tavalyi évben pedig hosszú idő után először nőtt a lemezkiadók bevétele. És ez igaz a hazai viszonyokra is, arra a közegre, amelyben az elmúlt években egyre több kis label jött létre. 2016-os lemezkiadó-körkép a cégek megalakulási időrendjében: a Hungaroton, a Magneoton, a Trottel, a Universal Music, az 1G Records, a Gold Record, a Fonó, a KO Records, a Bloose Broavaz, a BMC Records, a Tom-Tom Records és a Chi Recordings után a Mistral Music mutatja be magát.

Magyarországon – ahol a cd-vásárlási kedv a nemzetközi trendekkel nagyjából egy időben lohadt, a digitális zeneeladás viszont soha nem kapott szárnyra – a lemezipar addigi legnehezebb időszakában, a 2000-es évek első évtizedének végén, a 10-es évek elején valóban kezdett teljesen értelmetlennek látszani a lemezkiadói tevékenység. A piac nagyjából összes szereplője összébb is húzta magát, sok cég pedig egyszerűen megszűnt. Viszont – ahogyan azt az elmúlt két-három évben, a magyar zenéről szóló összefoglalóinkban rendre megírjuk – a külföldi trendekkel ellentétben itthon szinte soha nem látott pezsgés tapasztalható az alulról építkező szcénákban: gombamód szaporodnak az előadók, amelyek átlagminősége jóval közelebb van a nemzetközi színvonalhoz, mint akár csak tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Ráadásul nagyon is színes a paletta, számtalan, eddig pangó műfajban folyamatos az utánpótlás. Erre született nyilvánvaló reakció, hogy a hasonszőrű előadók egy brancsba rendeződnek, és ezekből egyre több, egyre látványosabban jelen lévő (a klasszikus tevékenységi kört menedzsmenttel, bookinggal, publishinggel kiegészítő) kiadó születik meg, sőt a korábban redőnyt lehúzók között is akad, amelyik újra aktivizálta magát, de persze olyan is, amely már hosszú évek óta kitart. Emellett az is látszik, hogy az előadók is újra egyre szívesebben csatlakoznak egy-egy labelhez. Többrészes sorozatban mutatjuk be a hazai lemezcégeket, „a dolgok állását”, a kiadói oldal felől.

Minden megkérdezett lemezcégnek az alábbi kérdéseket tettük fel:

1. A kiadó neve.
2. Alapítás éve.
3. Alapító, cégvezető.
4. A kiadó aktuális előadói.
5. Kiadványtípusok.
6. Hitvallás.
7. Célok.
8. Miért érdemes ideszerződnie egy eladónak?
9. Miért éri meg lemezkiadót működtetni?


1. Mistral Music Kiadó és Programiroda Kft.

2. 2003.

3. Tabár-Halász Mariann.

4. Freddie, Kökény Attila, Gáspár Laci, Peter Srámek, Singh Viki, Czibi Norbi.

5. Cd, digitális.

6. Hitelesség. Csak olyan előadókkal dolgozunk, akik a saját szegmensükben hitelesek tudnak maradni.

7. Az országhatárok "valós" átlépése, nemzetközi piaci promóció és kiadás.

8. A mai trendeknek megfelelő kiadó, ami "full szervizt" biztosít a produkcióinak. Az ország egyik legnagyobb booking irodájából, valamint az első komplex menedzsmentjéből (Joyride) fúzióval alakult, majd lett kiadó, így mindent egy helyen kap meg az ide szerződött partner.

9. Egy produkciót akkor lehet igazán sikeressé tenni, ha minden egy kézben összpontosul. Korábban egy döntés meghozatala hosszadalmas volt és a meglévő piaci partnerek sokszor ellenérdekeltek voltak bizonyos lépések megtételében. Ez ma a lemezpiaci helyzet rohamos romlása következtében leegyszerűsödött, így hatékonyabban lehet dolgozni egy előadóval. A nyereség nem osztódik sokfelé, több marad az előadónál és nyereséges lehet a kiadó is.


http://www.mistraliroda.hu/

https://recorder.blog.hu/2016/08/17/a_dolgok_allasa_magyar_lemezkiadok_2016-ban_13_resz_mistral_music
A dolgok állása – Magyar lemezkiadók 2016-ban, 13. rész: Mistral Music
süti beállítások módosítása