Az év végi összegzés hagyományos módja a Recordernél, hogy a közösen összeállított Top 50-es albumlista után - amin idén Ariel Pink lett az első - a kedvenc dalainkat szerzőnként publikáljuk, karácsonyt követően. A 2011-es, 2012-es, 2013-as sorozat után itt megy a 2014-es daldömping, a stáb ABC-rendjében haladunk, a felvételek egy rögtön meghallgatható playlist-ben, rövid kommentárokkal - a sort Biczó Andrea és Csada Gergely nyitotta, Dömötör Endre, Elekes Roland, Judák Bence, Kálmán Attila, Lékó Tamás, Mika László, Németh Róbert és José Simon után most Soós Csaba a lemezlovas (a nyitóképen a Real Estate).
(a Flyte- és a The Above-dalok csak a számleírásnál hallgathatók)
A RECORDER SZERZŐINEK KEDVENC 2014-ES ALBUMAI.
The Soundcarriers: So Beguiled
Nagyon irigylem azokat, akik élőben látták a Holdra szállást, de úgy néz ki, hogy a következő 30 évben – ha szerencsénk van - megérjük azt, hogy a Marson landolunk, és ez talán még fantasztikusabb lesz. Én már el is kezdtem összeállítani fejben, hogy milyen dalokat fogok hallgatni közben. Broadcast biztosan lesz köztük, illetve a már harmadik szuper lemezét megjelentető The Soundcarriers So Beguiled című felvétele is, ami pont olyan varázslatos és éteri, mint egy űrbe kilőtt Broadcast-szám, és ennél nagyobb dicséretet tőlem nem is kaphat senki. Vagyis de: majd az első űrhajós, aki a Marsra lép!
Baxter Dury: Wintery Kisses
Mindig nevetek azokon a soundcloud-kommentelőkön, akik körülbelül kettő másodperccel a szám elindulása után máris odaírják, hogy AWESOME vagy azt, hogy KILLER AS HELL, csak hogy ők legyenek az elsők. Sajnos most magamat kell kiröhögnöm, ugyanis pontosan a második másodpercnél kommentelném oda, hogy CUTE AS FUCK, amikor belép a „pápápá” női vokál a húzós dob-basszus groove-val karöltve. Onnantól kezdve nekem gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy mit mormol maga elé Baxter Dury.
Flyte: We Are The Rain
Az a nagy büdös helyzet, hogy én még soha nem képzeltem el, hogy milyen lenne, ha Paul McCartney egy Bermudán levő szálloda bárjában karaokézna a saját számára 1983-ban. De nagyszerű hírem van: most már nektek sem kell elképzelni, mert ez a dal betölti a keletkezett piaci rést!
The Above: Goons
Ez a szám teljesen olyan, mintha a Kinks játszaná. Mondjuk ez elég nagy hülyeség, mert a Kinks már nem játszik dalokat, hiszen réges-régen feloszlott! A brooklyni The Above viszont ebben a dalban tényleg úgy csinál, mintha a 60-as évek második felének csúcsformájában lévő Kinks lenne, és ettől nekünk nagyon jó lesz. Mármint annak, aki szereti a Kinks-t, ugye. De azért remélem másnak is!
The Proper Ornaments: Stereolab
A The Proper Ornaments abban a megtiszteltetésben részesülhet, hogy 2013 után a 2014-es kedvenc dalaim közé is bekerült. Tavaly már elmeséltem, hogy a nevüket az egyik kedvenc zenekaromnak, a The Free Designnak az egyik dalából kölcsönözték. Ez most csak azért érdekes, mert ez a szám egy másik kedvenc együttesemről, a Stereolabről van elnevezve! És ha valakit nagyon érdekel, akkor a Stereolabnak meg van egy The Free Design című dala! EZT MÁR ÉN SEM TUDOM KÖVETNI! Mindegy, ez itt egy tök jó szám, monumentálisan tornyosuló gitárokkal, majd ezeken a gitárokon szétomló 60s psych-pop dallamokkal.
Gruff Rhys: Liberty (Is Where We’ll Be)
Egészen elképesztő, hogy a walesi Gruff Rhys lassan 20 éve ontja magából (a Super Furry Animals vezéreként, szólóban és egyéb projektekben – Neon Neon) a lenyűgöző dallamokat, miközben a dalok hangszerelése nem átall a lehető legszélesebb műfaji „horizontot” végigpásztázni (60s psych-poptól kezdve tropicálián át a 80s szintipopig). Negyedik szólóalbumán (American Interior) is összezsúfolt vagy három lemeznyi ötletet, én mégis azt a pofonegyszerű pillanatot emelném ki, amikor ebben a számban, 3:50-nél érkezik a „tütürü” vokál, majd az azt körbecikázó, körbetáncoló vonósszekció. 2014-ben ennél a pontnál éreztem magam a legjobban zenehallgatás közben.
Gulp: Seasoned Sun
Újabb Super Furry Animals-vonatkozású dal következik, ugyanis a Gulpot a SFA basszusgitárosa, Guto Pryce vezeti feleségével, Lindsey Levennel kéz a kézben. A debütáló lemezük tele van analóg szintikkel körülbástyázott, fülbemászó sunshine psych-pop dallamokban fürdő dalokkal, mint például ez itt ni. Ígérem, többször nem írom már le, hogy psych-pop.
Real Estate: Talking Backwards
Tudjuk jól, vannak a sátáni, a mocskos és a varacskos riffek, ezeket már mindnyájan ismerjük. Létezik azonban szerencsére egy párhuzamos világ, amiben a Real Estate is alkot, ahol a gitárriffek udvariasak, kedvesek, átadják a helyüket az idős néniknek a buszon meg egyáltalán, kenyérre lehet őket kenni. Én az utóbbiban szeretnék élni, vagyis hát már ott élek, ez az otthonom, ennél jobb helyet nem is tudnék elképzelni.
Space Daze: Line Up On The Solstice
A tavalyi és az idei nyaram egyik legjobb pillanata volt, amikor a Margit-szigeten többedmagammal ültünk egy pléden, körülöttünk kaják, sörök, borok, dumáltunk, duruzsolt valami zene, és az ÉGVILÁGON SEMMIT NEM CSINÁLTUNK. 2015 nyarán is szeretnék néhány órát eltölteni pontosan úgy, ahogy az előbb leírtam, de akkor már ez a szám fog szólni a háttérben.
Aquaserge: A l’amitié
Néha be kell dobni figyelemfelkeltő dolgokat, mint például olyat, hogy ebben a francia zenekarban a Tame Impala dobosa dobol! Ezt persze csak az olvasók kedvéért tettem, mert engem sajnos különösebben nem érdekel a Tame Impala. Sokkal inkább ez a szám, aminek a 7 és fél percében (!) van többek között háttérben lopakodó horrorfilmzenés orgona; aztán Laetitia Sadier (a néhai Stereolab énekesnője) leszedált hangját idéző, balzsamosan monoton ének, kígyóbűvölő klarinét és progresszív rockos gitárnyúzás, amit amúgy nem bírnék elviselni, de ebben a varázslatos környezetben még ezt is kibírom.
SOÓS CSABA KEDVENC 2013-AS DALAI ITT HALLHATÓK. A 2012-ESEK PEDIG ITT. ÉS A 2011-ESEK ITT.
