Az év végi összegzés hagyományos módja a Recordernél, hogy a közösen összeállított Top 50-es albumlista - amin idén Ariel Pink lett az első - után a kedvenc dalainkat szerzőnként publikáljuk, karácsonyt követően. A 2011-es, 2012-es, 2013-as sorozat után itt megy a 2014-es daldömping, a stáb ABC-rendjében haladunk, a felvételek egy rögtön meghallgatható playlist-ben, rövid kommentárokkal - a sort Biczó Andrea és Csada Gergely nyitotta, ma pedig Dömötör Endre, a Recorder főszerkesztője a lemezlovas (nyitóképen Hollie Cook).
Ahogy az eddigi recorderes, éves dallistáimon soha, úgy most sem a top 20 kedvenc 2014-es számomat akartam sorba rendezni, hanem inkább az évi párszáz szuper felvételből kiválasztani néhány olyant, ami nekem sokat jelentett, amit sokat hallgattam és még egy hullámvasutas íven is egymás mögé pakolhatók – reményem szerint élvezhető sorrendben, bár nyilván elég eklektikusan. Nem sorolom a kimaradókat, a kedvenc lemezemet (Ariel Pink: pom pom) egyben ajánlom, tessék vele megküzdeni – amúgy persze egyáltalán nem küzdelem az –, mint ahogy jó pár másik favoritomról (Shabazz Palaces, Champs, Arca) sem célszerű kiemelni semmit, elejétől a végéig érdemes fogyasztani azokat. Ahogyan ezt a mixet is, amiben a Spotifyt kerülő előadók megakadályoznak (az A.G. Cook és a Lorenzo Senni-trekk a leírások mögött is hallgatható), így itt egy DragOnTape mix is - az összes számmal:
A RECORDER SZERZŐINEK KEDVENC 2014-ES ALBUMAI.
Banks: Someone New
Banks nagy ígéretnek tűnt év elején, aztán ahogyan oly sok, remek dalokkal feltűnő tehetség esetében, a teljes lemeze már messze volt a lenyűgözőtől, de ez a kakukktojás-dal – egy szintis r&b-lemezen egy akusztikus gitáros csendes – nagyon megragadt bennem (szerintem ilyen zenével folytassa!). Innen indulunk.
Hollie Cook: Win Or Lose
És majd lassan pereg fel a bpm, mert a brit Hollie Cook popreggae-lemezéről (vagy ahogy ő mondja pontosabban: tropical pop) muszáj választani valamit, annyira kívánatos. A reggae utoljára talán Althea & Donna idején volt ennyire kedves.
Popcaan: Everything Nice
Nekem Popcaan albuma tökéletes és megunhatatlan. Vagyis nem tökéletes, de azzal együtt is megunhatatlan. Egy jamaicai, 2014-es What’s Going On. A legjobb hang dancehallban nagyon régóta. A normákkal való szakítás hangja. Ez a dal a lemez esszenciája. TR8. Honnan kéne nézni, hogy minden szép legyen?
Popcaan: Love Yuh Bad
Na most, kevésbé ortodox, hogy egy mixben ugyanattól az előadótól egymás után két szám jön, de egyrészt azért abban az esetben, ha kiválóságról van szó, belefér, másrészt meg az előzőre ez a legjobb felelet. Popcaan nem csak a társadalmi-szociális kérdések énekese, de egy loverman is, ám a dal klipjében sem a fenékrázás megy. Amúgy tőle még tudtam volna további számokat is betenni (pl. Hold On).
Jerome LOL: Always (featuring Sara Z)
Jerome LOL-t a seapunk mozgalom (90s r&b-house) dobta felszínre (ő persze nem érezte magát részesnek abban), idei EP-jén a szintis, kaliforniai r&b mellett akad (jó mélyen) dancehall is, meg persze olyan nyári popzene, amivel a Classixx futott be. A Deleted/Fool EP bármelyik dala szerepelhetne itt.
Doss: The Way I Feel
A remixekkel ismertté vált Doss álmodozós elektropopja távoli rokon az idei PC Music-robbanás hangjával, az ő zenéje is a kilencvenes évek europopjában gyökeredzik és nagyon jó.
ceo: Whorehouse
Doss ráadásul tökéletes átvezető a ceo elé, a baleáripop fő ideológusának idei albumán egyértelműen az eufórikus címadó dal a csúcs. Annyira boldogságbomba, hogy soha nem tudom csak egyszer meghallgatni – még ha a refrén elég bizarr is.
A.G. Cook: Beautiful
Az eufória – ha még lehet – itt csak fokozódik. A PC Music-főnök eddigi legslágeresebb száma ez, többet hallgattam, mint a Sophie-QT-dalokat együtt, pedig azokat is sokat.
Slow Club: Suffering You, Suffering Me
Ha sikerült az előző blokkról lejönni, akkor itt egy alacsonyan szálló zenekar, a sheffieldi- twee-soulpop duó, a Slow Club idei lemezének csúcsdala lassan kezdődik, de az egyik legnagyobb idei refrénben tornyosulnak a kicsattanó érzelmek.
Music Go Music: Inferno
Onnan már csak egy ugrás az ABBA-diszkó, nem is tudok mit mondani, a Music Go Music albumán csak perfektre írt, hangszerelt dalok szerepelnek.
Alvvays: Archie, Merry Me
Érzelem ebben a gitárpopos szerzeményben is bőven van, a surfpopos indierock műfajban az év dala.
Foxygen: Star Power III - What Are We Good For
A Foxygen lemeze a nagy vállalása miatt kissé nehezen emészthető lett – még a korábbi rajongóknak is, pedig a 80 percben vagy 60 percnyi tökéletes bakugrásos sláger pszichedélia található, mint ez a szám is - azt hiszem - tökéletesen bizonyítja.
Christoper Owens: Never Wanna See That Face Again
A Girls-főnök második lemezén nem túl divatos country-popot játszik, viszont a dalok ezúttal is nagyon jók. Hát lehet ilyen csodálatosan elénekelt refréneket nem szeretni? Én nem tudtam.
Sun Kil Moon: Ben’s My Friend
Persze Mark Kozelek idei befutása is sok érdekes kérdést vet fel (a korábbi albumai között is akad ilyen magas minőségű), az év közbeni hangoskodásáról nem is beszélve, de most csak jöjjön egy végtelenül élvezetes – amúgy a „beer commercial pop”-tól annyira nem is távoli hangszerelésű – dal, ami sikerlemezén az utolsó és kicsit le is lóg róla (meghallgatnék ilyenekből is egy albumnyit).
Sharon Van Etten: Tarifa
Sharon Van Etten egy út végére ért idei lemezével, nagyon nagyon bírom. Tarifán volt egy tökéletes pillanat, amihez ha akarunk, ha nem visszatérünk. Még ha utána minden el is romolni látszott.
Kindness: Geneva
Talán ez a szám van legközelebb ahhoz, amire azt szoktam mondani, hogy az év dala. Amúgy Tarifán még soha, de Genfben már jártam.
Ian William Craig: On The Reach Of Expalnations
Craignek, ennek a kanadai operaénekesnek a drone-os, ambientes lemeze is a tipikus egyvégtében kiadvány, de ez a szám ide, a mix végefelé is eléggé passzol.
Lucy: The Best Selling Show
Amikor az olasz technoproducer új zenét ad ki, az nekem garantált örömforrás. Nem tudom miért, de a hangok, amiket használ, a gyomromban rezonálnak és okoznak furcsán felemelő feszültséget.
Lorenzo Senni: Pointillistic
És egy másik olasz a végére, hogy olyan hangokkal legyen vége, amitől újra kedvünk van belefogni valami újba. Amúgy Senni minilemeze tök jó, de egyik szám sincs rajta ennek a magasságában, kinyilatkoztatásának szerintem ez a csúcsa.
Dömötör Endre
DÖMÖTÖR ENDRE KEDVENC 2013-AS DALAI ITT HALLHATÓK. A 2012-ESEK ITT. A 2011-ESEK PEDIG ITT.
