Pumpáld fel a hangerőt! – Konditeremzene

1. Rádió

Nyilvánvalóan ez a legkisebb erőfeszítést igénylő megoldás a szolgáltató részéről. Annyi kell hozzá, hogy a recepciós odatekerjen a kedvenc rádióállomására, és szólhat egész nap ugyanaz. Statisztikákat sem kell böngészni hozzá, simán megtippelhető, hogy régen mi szólt a fitness termek 99%-ában: igen, a Roxy rádió. A legvalószínűbb, hogy a legtöbb helyen a nagy túlélő, a Rádió 1 vette át a szerepét.

Előnyei:
Az esélye úgy 1 az 1 millióhoz – tehát nem túl valószínű, de azért mégsem teljesen kizárható – hogy hallani fogunk valamit, amit szeretünk is, persze szigorúan csak a dance pop műfajából. Itt bizonyára senki sem tudja rólunk, hogy mennyire elképesztően kifinomult az ízlésünk, tehát felszabadultan motyoghatjuk bármelyik új slágert a legkisebb bűntudat nélkül.

Hátrányai:
A bárhonnan fogható tematikus online rádiók korában ki vagyunk szolgáltatva a kíméletlenül lecsupaszított elektronikának (nem, nem a német minimál technónak!), így elképzelhető, hogy 1-1,5 órán át csak ütemeket fogunk hallani nyilvánvalóan túl magas hangerőn.

2. TV

A színvonalasabb helyeken a falra erősített, és többnyire a futópadok elé helyezett képernyőkből, illetve a hangfalakból dől a zene.

Előnyei:
Rengeteg zenecsatorna létezik, van miből válogatni, így a dalokhoz képet is társíthatunk, ami talán még inkább eltereli a figyelmünket arról, hogy esetleg egy órája egy helyben futunk. Retró változata: romantikus regény, napilap, slágerkönyv olvasása a szobabiciklin.

Hátrányai:
Túl azon, hogy baromira menő megoldás, tényleg van olyan, aki még sportolás közben is egy képernyőt, vagy egy monitort akar bámulni?

3. Playlist

Nem teljesen biztos, hogy létezik olyan konditerem, ahol valaki veszi a fáradságot és összeállít egy lejátszási listát inspiráló zenékből, de a lehetőség adott. Egy ideális világban ugye a személyi edzők a Wire magazint bújva fűzik össze a heti hallgatnivalót.

Előnyei:
Az talán nem igényel túl sok magyarázatot, hogy egy hozzáértéssel és jó ízléssel összeállított lista nagyot tud dobni bármilyen teljesítményen.

Hátrányai:
Ne legyünk nevetségesek: a legtöbb, amire számíthatunk, az egy végtelenített Queen-válogatás.

4. Saját playlist

Fogjuk rá, hogy kilóg a sorból, hiszen eddig azt soroltuk, milyen zenei hatásoknak kell megadnunk magunkat, itt pedig arról van szó, hogy a saját lejátszónkra milyen számokat pakolunk fel.

Előnyei:
Lehet kísérletezni, egy idő után biztosan össze fog állni egy egyénileg jól működő anyag. Ha mindig ugyanazt játsszuk le, nagyjából minden kondigépen egy-egy dalra fogunk izzadni, és pontosan tudjuk, már csak hány percet kell kibírni.

Hátrányai:
Bárhol és bármikor meghalljuk a dalt, ne lepődjünk meg, ha egy bizonyos kép vagy érzés fog beugrani róla – mondjuk a lépcsőzőgép kijelzőjének fényei vagy a súlyzókra szoruló kéz sajgása. Ha nem akarjuk, hogy hamar unalmassá váljon a dolog, újra és újra össze kell válogatni a dalokat, de bízhatjuk magunkat a shuffle-re is, aminél egy-egy andalító folk ballada becsúszásán kívül nagyobb veszély nem fenyeget minket.

Sugó Lilla

egy másik személyes tapasztalat:

Popújságíró az edzőteremben

Valószínűleg azon kevés Recorder-munkatársak közé tartozom, akik járnak edzőterembe, így éveken keresztül volt alkalmam megfigyelni a zenei kínálatot, mely természetesen a legtöbb esetben kimerült az aktuális tuc-tuc rádióadó sugárzásában. „Kedvenc" emlékeim közé tartoznak azok az utólag sugárzott dj-szettek, amelyeket nyilvánvalóan V. László szórakoztatóipari birodalmának valamelyik egységében rögzítettek, a lemezlovas színvonalas ordibálásával kiegészülve. A másik érdekes megfigyelnivaló a Dutyi dili című film után csak grossbergereknek hívott törzsvendégek (ismertetőjegyek: gyűrött kopasz fej, biciklilánc a nyakban, tetkó- és izomhegyek, BMW a parkolóban) reakciója volt, mely sohasem a zene minőségét, hanem leginkább hangerejének erőtlenségét kritizálta a leginkább körömfestéssel foglalatoskodó pultos hölgyeknél. Az überkedvenc az a 19-20 év körüli, CR-frizurás csávó volt, akinek a fejhallgatójából ugyanaz a lakossági trance dübörgött kifelé, és aki senkitől sem zavartatva két bicepszsorozat között nekiállt heves mozdulatokkal MC-zni a tükörben, pl. a Barbra Streisand című szám fantáziadús szövegét, ami aznap amúgy is huszadszor csendült fel a terem hangszóróiból. Hogy azóta mi szól, azt nem tudom, mert vettem egy iPodot.

Steve-O