Péterfy Bori & Love Band: Csak egy ugrás – klippremier!

2011.11.30. 19:30, -recorder-

A Minimax és a Megamax tévécsatornák hazai zenekarokkal és előadókkal közösen indított Zenével a gyermekekért nevű karitatív programja gyerekekkel foglalkozó alapítványokat népszerűsít. A szeptember óta futó sorozatban hét gyermekeket segítő alapítvány és hozzájuk kapcsolódva hét könnyűzenei előadó szerepel egy-egy dallal, legutóbb a Kiscsillag az Olajoshordó, a Quimby pedig az Egyszer túl a játszóházon című klippel jelentkezett, a széria hetedik és egyben legutolsó darabja pedig a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat támogatására készült Péterfy Bori & Love Band-szám és annak videója, melynek tévépremierjére a mai napon, november 30-án fél 8-kor kerül sor a Minimax csatornán – ezzel egy időben pedig a Recorder tartja az online premiert, ami szerencsésen egybeesik harmadik lapszámunk megjelenésével (a címlapon Péterfy Borival és kisfiával), illetve a megjelenést ünneplő esti A38-as Recorder Partyval.

A Csak egy ugrás című dal zenéjét Tövisházi Ambrus (Erik Sumo Band, Amorf Lovagok, The Gomb) írta, a szövegét pedig maga Péterfy Bori, aki a szám születéséről így mesélt a Recordernek: „A dalt kifejezetten erre a felkérésre írtuk. Ambrus zenéjének eredeti verziója még ennél is durvábban volt hangszerelve, úgyhogy végül kicsit lágyított rajta, meg hozta ezt a kis dallamot is az elejére, mert nagyon metál volt az első változat (nevet). Ami a szöveget illeti, volt régen egy sorozat, amit nagyon szerettem, perzsa vagy arab mesék lehettek, ahol mindig álmában történt valami a főhőssel, leélt egy életet, aztán kiderült, hogy csak álmodta, mert mikor visszakerült az ágyába, akkor az ágya még meleg volt. Az álomban minden lehet – ez volt a fő vonal szöveg megírásánál. A dalt a Metropol stúdióban vettük fel, mikor még terhes voltam, tehát május-június táján. Az volt a cél, hogy olyan számot csináljunk, amit rá is tehetünk a következő albumra, de hogy tényleg rá is kerül-e majd, még nem tudjuk. De azt tervezzük, hogy igen, mert szeretjük ezt a számot. Még nem tudjuk, még milyen lesz az album: írtam már sok szöveget dallamötletekre, elég sok szám vázlata kész van már, de még nem kezdtünk el rajta teljes gőzzel dolgozni. Reményeink szerint ősszel lesz lemez, ez a terv, aztán majd meglátjuk, hogyan tudjuk teljesíteni: minden nehezebb így, hogy anyuka lettem, mert nem tudok már 100%-osan részt venni a dolgokban. A koncertezést viszont már áprilistól tervezzük.

Az énekesnő mesélt magáról a klipről is, melyet férje és gyermeke apja, Merényi Dávid rendezett a Kodály Method-videókat is jegyző Rév Marcell operatőr segítségével. „Kitaláltuk Dáviddal, hogy a klip a repülő gyerekekről szóljon, így nekem igazából csak egy kis időre kellett odamennem, és benne tudtam én is lenni, aminek nagyon örültem. Elég hamar megvoltak a jeleneim, addig meg ott volt Dávid ölében a gyerek. A sminkelés volt vicces, mert addig az ölemben volt, szoptattam, miközben sminkeltek, nem tudtam hova rakni. Akkor már két hónapos volt – a nyár végén volt a forgatás.

a Csak egy ugrás című Péterfy Bori & Love Band-klip itt látható:


a Zenével a gyermekekért sorozat korábbi részeiben Zséda (Chello Foundation), a United (United Way Magyarország Erőforrás Alapítvány), az Anima Sound System (Bozsik Program) és az Edda (Déméter Ház) után a Kiscsillag (Bátor Tábor Alapítvány) és a Quimby (Csányi Alapítvány) is szerepelt – ez utóbbi két klipet most itt is megmutatjuk:

Kiscsillag: Olajoshordó

Quimby: Egyszer túl a játszóházon

 

ráadásként pedig itt a legutóbbi Péterfy Bori-klip, a 2011 januárjában bemutatott Oroszlán a hóban:


http://peterfybori.blog.hu
http://www.facebook.com/peterfybori

a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat honlapja:
http://www.ngysz.hu

a Zenével a gyermekekért sorozat a Minimax oldalán:
http://www.minimax.hu/zene
(itt a klipek mellett a werkfilmek és az alapítványokat bemutató kisfilmek is láthatók) 

 

FRISSÍTÉS: Péterfy Bori Csak egy ugrás című dalából egy letölthető „metál verzió” is felkerült a SoundCloudra!

http://soundcloud.com/peterfybori/p-terfy-bori-love-band-csak/download

A YouTube-on már a klip werkfilmje is látható:


klip stáblistája:

Péterfy Bori és a Love Band: Csak egy ugrás

rendező: Merényi Dávid
operatőr: Rév Marcell
vágó: Lehel Olivér
fővilágosító: Romwalter Richy
világosító:Wéber Tibor
focus puller: Bernáth Milán
felvételvezető: Noveczky Tamás
szereplők:, Lugosi Dóra, Molnár Csenge, Bihari Bálint, Dobrovitz Ádám, Magyar Balázs, Stramszky Marcell 

zenei projektvezető: Morcz Fruzsina
produkciós asszisztens: Mattyasovszky Nóra
gyártásvezető: Erkel István

Chello kreatív producer: Pálinkás Norbert

Executive producer: Horváth Kata
Producer: Kabarcz Zsófi

Készítette: a Chello Central Europe Zrt. megbízásából a Freerun Media és a New Angle Team. 2011.

https://recorder.blog.hu/2011/11/30/peterfy_bori_amp_love_band_csak_egy_ugras_klippremier
Péterfy Bori & Love Band: Csak egy ugrás – klippremier!
süti beállítások módosítása