A brit kormány 1,57 milliárd font, azaz nagyjából 613 milliárd forint összegű sürgősségi támogatást, kölcsönöket és államsegélyt tervez folyósítani a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került kulturális szektornak. A döntést hosszú viták előzték meg.
A brit kormány 1,57 milliárd font, azaz nagyjából 613 milliárd forint összegű sürgősségi támogatást, kölcsönöket és államsegélyt tervez folyósítani a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került kulturális szektornak. A döntést hosszú viták előzték meg.
Több mint 1500 zenész fogott össze, és a #LetTheMusicPlay kampány keretében nyílt levelet fogalmaztak meg a brit kulturális miniszternek, melyben azonnali támogatást követelnek a koronavírus által megtépázott élőzene számára.
A szigetországi kormány öt lépcsőből álló ütemtervet vezetett elő, hogy a koronavírus miatt teljes egészében leállt élőzenei és színházi szektort hogyan lehetne újjáépíteni. A terv kritikusai szerint nem tartalmaz elég konkrétumot.
Egy friss brit mérés szerint megugrottak a lemezeladási számok, amióta a karantén feloldása óta ismét megnyíltak a nagyobb szigetországi lemezboltok.
Szerda éjjel jelent meg a rendelet, amely szerint már szabad nyáron 500 fő alatti koncerteket tartani, nemcsak szabadtéren, hanem zárt térben is, az ország teljes területén.
A koronavírus-járvány a zeneipar egészét a padlóra küldte, az előadók, a koncertszervezők, a szórakozó- és koncerthelyszínek mellett a lemezboltok is megsínylették a karanténidőszakot. Körbekérdeztük több fővárosi (Wave, Musicland, Neon Music, Kalóz, Deep) és egy vidéki lemezbolt (a dunaújvárosi 777…
Világszerte fogas kérdés, hogyan lehet a járványhelyzetben élő koncerteket rendezni, ahol és ahogy egyáltalán engedélyezett, megőrizhető-e a koncertélmény a szociális távolságtartás figyelembe vételével, mernek vagy akarnak-e szabadtéren vagy zárt helyen bulizni az emberek. A megoldási opciók az…
A világhírű londoni stúdió a koronavírus megfékezésére hozott kormányzati korlátozások miatt kényszerült bezárni kapuit, tíz hét után először fogadott újra zenészeket - a hiátust követő első felvételt a Royal Philharmonic Orchestra rögzíthette Melody Gardot jazzénekessel.
2014 óta minden év májusában rendezték meg a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató versenyt, amelyről mi is rendszeresen és részletesen beszámoltunk. A 2020-as, hetedik verseny a járványhelyzetre való tekintettel elmarad, az eredményhirdetés azonban nem.
A Fekete Zaj fesztivál az eredeti terveknek megfelelően 2020. augusztus 19. és 22. között meg lesz tartva a Mátrában - jelentették be ma a Facebookon a szervezők. A fesztiválon a járványhelyzet miatt idén csak hazai előadók lépnek fel.