Mától szabad 500 fő alatti koncerteket tartani

2020.06.18. 09:47, Gaines

aurora5_1.jpg

Szerda éjjel jelent meg a rendelet, amely szerint már szabad nyáron 500 fő alatti koncerteket tartani, nemcsak szabadtéren, hanem zárt térben is, az ország teljes területén.

A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetésével együtt hirdette ki a kormány ezeknek a koncerteknek az engedélyezését, szemben az eddig érvényes szabályozással, ami még csak abban az esetben engedte a zenei, táncos rendezvényeket, ha szabadtéren, ültetve vesz részt rajtuk a közönség, az egészségügyi távolságtartásnak eleget téve. Az új rendelet szerint most már "a zárt helyen vagy a nem zárt helyen tartott zenés, táncos rendezvény – függetlenül annak nyilvános vagy nem nyilvános, valamint alkalmi vagy rendszeres jellegétől – abban az esetben tartható meg, ha a rendezvény helyszínén a jelenlévők létszáma (beleértve az ott foglalkoztatott személyeket) egy időben nem haladja meg az 500 főt." A rendeletben nem térnek ki arra, hogy kötelező lenne maszkot viselni, vagy tartani a távolságot. Az 500 fő feletti koncertekre, tömegrendezvények továbbra is áll az augusztus 15-ig fennálló tiltás, a nyári fesztiválok közül csak párat  fognak megtartani idén, azokat mind augusztus utolsó heteiben (Fekete Zaj, Kolorádó, EFOTT, SZIN, Fishing On Orfű, STRAND).

https://recorder.blog.hu/2020/06/18/matol_szabad_500_fo_alatti_koncerteket_tartani
Mától szabad 500 fő alatti koncerteket tartani
süti beállítások módosítása