A szigetországi kormány öt lépcsőből álló ütemtervet vezetett elő, hogy a koronavírus miatt teljes egészében leállt élőzenei és színházi szektort hogyan lehetne újjáépíteni. A terv kritikusai szerint nem tartalmaz elég konkrétumot.
Az angol kulturális miniszter, Oliver Dowden által bemutatott, élő előadásokra vonatkozó szakaszos terv így néz ki a BBC beszámolójában:
1. Első lépésben: újra engedélyeznék a próbákat közönség nélkül, a szociális távolságtartás figyelembe vételével.
2. Második lépés: tévében, rádióban, online sugárzott, rögzített előadások, közönség nélkül, szociális távolságtartással
3. Harmadik lépés: szabadtéri előadások közönség részvételével, akik betartják a szociális távolságtartás szabályait. Ezzel párhuzamosan "próbaüzemmódban" tesztelnék a beltéri előadásokat, programokat, jóval limitáltabb közönséggel.
4. Negyedik lépés: a koncertek, előadások visszatérhetnek kül- és beltéri helyszínekre, limitált, szociális távolságtartást alkalmazó közönség előtt.
5. Ötödik lépés: már teljes, nagy létszámú közönség előtt is lehetne játszani.
Mint látható, az ütemterv meglehetősen általános evidenciákat takar, ráadásul - mint azt a tervezetet kritizálók kiemelik - szinte semmilyen időegységekben meghatározott ütemezés nem párosul hozzá. A digitális, kulturális, média- és sportminisztérium szóvivője azt nyilatkozta, hogy az első két fázist azonnal életbe lehet léptetni, arról viszont nincs szó, hogy a következő hármat mikor, milyen ütemben lehet bevezetni; Dowden elmondása szerint "mihamarabb" szeretné "felgördíteni a függönyt az élő előadások előtt". A brit színházak és színészek képviselői leszögezték, hogy bár üdvözlik a tervezetet, "létfontosságú", hogy határidőket jelöljenek ki az egyes szakaszok mellé, illetve, hogy anyagi befektetéssel is támogassák a szektort; mások szerint ez csupán "vágyálom egy év halasztásról". A hét elején egy brit koncerthelyszínek érdekeit védő alapítvány, a Music Venue Trust arra kérte a kormányt, hogy folyósítsanak 50 millió font azonnali tőkeinjekciót az élőzenei iparágnak, máskülönben sorra fognak végleg bezárni a nyáron a helyszínek. "Nincs szükségünk útmutatásra a művészi programok szervezését és a közönséggel való kapcsolatteremtést illetően: ez a szakmánk. Nekünk pénzre van szükségünk, hogy átvészeljük a válságot, és tervezni tudjunk a teljes visszatéréssel" - mondta az alapítvány elnöke, Mark Davyd.
Részben kapcsolódó hír, hogy az idén elmaradó Glastonbury szervezői azt nyilatkozták, jövőre már muszáj lesz megtartaniuk a fesztivált, ellenkező esetben ugyanis le kell húzniuk a rolót. Emily Eavis úgy fogalmazott: "Ha a jövő évet is ki kell hagyni, és még egy nyári fesztiválszezon kiesik, akkor persze az egész élőzenei iparág léte forog majd kockán, és nem tudjuk, milyen mértékben számíthatunk a kormány támogatására."