Ha hangszeren szeretnénk tanulni vagy énekleckéket vennénk, arra ma Magyarországon – már egészen fiatal kortól – viszonylag sok lehetőség akad. A közép- és felsőfokú szint felé haladva azonban egyre fogynak az iskolák, a hivatalos képzésben a popzene pedig még mindig kitaszított. Kisebb és egyre sikeresebb zeneiskolákban azonban a „könnyű” műfaj képviselői is megtalálhatják a számításukat, ráadásul a pop elméleti szinten már néhány egyetemen is felbukkan. Ha zene, akkor nagyjából ezeken a helyeken tanulhatjuk. A múlt héten megjelent (itt-ott még felkapható) 40. Recorder magazin Zene & Iskola fókusztémáját ezzel az általános hazai képet nyújtó összefoglalóval kezdjük.

A manchesteri MONEY második lemezére nem polírozottabb lett, hanem lo-fibb, ami egy leginkább epikus indierockot játszó zenekartól meglepetés. Az mondjuk már nem, hogy milyen jó a zene.

A Bronski Beat emblematikus dala, az 1984-es Smalltown Boy talán az egyik legtöbbet feldolgozott szintipop-klasszikus, ami nem is csoda, a dallama, az érzelmi töltése a mai napig telibe találja a "zenei receptorokat". Most éppen egy francia együttes, az Apes & Horses (a fenti képen) adta közre a maga átiratát, mely kozmikusan emelkedett hangulatba transzponálja az eredetit.

Az arcát modernizált törzsi maszkok mögé rejtő SBTRKT a 2014-es második albuma óta nem adott ki hivatalosan új zenét, idén viszont jó pár dalt hallhatunk tőle, melyek közül az első már itt is van, Good Morning címmel, az atlantai R&B-kéjenc The-Dream közreműködésével.

Sztorikkal, dalokkal és szabályzati kiskátéval emlékeztek a Budai Ifjúsági Park huszonhárom éves működésére a Volt egyszer egy Ifipark… című kötet bemutatóján, az Írók Boltjában.

Megvan az a szorongató érzés, amikor mintha ránk zárulna, megfojtana bennünket az a tér, ahol vagyunk? A brit artpop-trubadúr Gabriel Bruce új klipje ezt jeleníti meg igen szemléletesen, rengeteg alufólia segítségével.

A 2014 augusztusában az A38-on fellépett Chelsea Wolfe tavaly augusztusban adta ki legutóbbi albumát, melyen a gótikus elektrofolkartrock kaliforniai éjtündére a metálosan kemény hangzások mélyére rántotta le a hallgatót. Az Abyss című lemezről lemaradt dalokból kettő április elsején megjelenik 7" kislemezen, az a-oldalra került Hypnos pedig most "szellemképes" klipet kapott.

Hogy David Bowie mekkora színész volt, azt utolsó klipes alakítása mindennél erősebben bizonyítja. A Lazarus videójában úgy küzd és játszik a véggel, hogy arra akkor sincsenek jelzők, ha még halála előtt láttuk produkcióját, vagy ha betegségének tudatában nézzük. Filmes alakításai szerves és fontos részét képezik az életműnek, filmzenéi viszont kevésbé jelentősek. A 39. Recorder magazin címlapján és Front cikkében emlékeztünk meg a januárban elhunyt David Bowie-ról, és most, hogy a Bakelit című hetvenes évek zeneiparát bemutató tévésorozat e heti részében szerepelt egy bowie-s jelenet, jöjjön is az ő filmes vonatkozásait összegyűjtő cikk.

Miközben javában készül az új Radiohead-album, Thom Yorke talált időt rá, hogy énekesként közreműködjön az elektronikus zenei veterán Mark Pritchard hamarosan megjelenő lemezén. És milyen jól tette: gazdagabbak lettünk egy sejtelmesen szép elektro-balladával.

A sokad vonalbeli brit indierockos The Metros énekese által alapított Fat White Family többnyire nagy ívben szarik a megjelenésére, néha viszont tudatosan generálja, vagy csillapítja maga körül a hype-ot - már a külsőségekkel is. A hype pedig igen nagy volt első lemeze és őrült koncertjei után, de a sokáig húzott második album a biztató előjelek ellenére minimum meglepő hallgatnivaló.