Fat White Family: Songs For Our Mothers (lemezkritika)

A sokad vonalbeli brit indierockos The Metros énekese által alapított Fat White Family többnyire nagy ívben szarik a megjelenésére, néha viszont tudatosan generálja, vagy csillapítja maga körül a hype-ot - már a külsőségekkel is. A hype pedig igen nagy volt első lemeze és őrült koncertjei után, de a sokáig húzott második album a biztató előjelek ellenére minimum meglepő hallgatnivaló.

Kiadó: Fat Possum / [PIAS]

Megjelenés: 2016. január 22.

Stílus: acid rock

Kulcsdal: Whitest Boy On The Beach

A Fat White Familyt őrült koncertjei miatt kapta fel a brit sajtó, már azután, hogy fű alatt megjelent szakadt első lemeze (Champagne Holocaust) 2013-ban. Az ötletesen elszállt debüt nagyon ígéretes volt, a következő évben kihozott velvetes Touch The Leather kislemez briliáns. Amikor tavaly élőben is elcsíptem magnetikus produkciójukat, azt is végleg megértettem, hogy miért tartják őket még ezeknél is többre képesnek és mindezt a második albumot felvezető motorikus Whitest Boy On The Beach kislemez csak tovább erősítette. A rossz hír, hogy a nyíltan Happy Mondays-szintű drogmámorban lebegő társaság itt most csak fel-felvillantja, hogy milyen agyrobbantó zenére lenne képes és inkább többször blöfföl. A jó hír viszont az, hogy a lehetőség ettől még továbbra is bennük lüktet.

7/10

Dömötör Endre

a lemez: 

a Whitest Boy On The Beach klipje: 

a segglyukat villantó Touch The Leather-video: