"Ebben látom az életemet" - Szimler Bálint-interjú

Megérte közel 15 évet várni Szimler Bálint első nagyjátékfilmjére, amiben egy tízéves fiú és egy pályakezdő tanárnő történetén keresztül mesél korunk Magyarországáról. A Fekete pont csütörtök óta megy a mozikban, az író-rendező mesélt nekünk dühről és dacról, szamizdat filmekről és tétlenségbe menekülésről, és arról, hogy hogyan szerezték meg azt az IDLES-számot a film elejére. Ez az interjú először a Recorder magazin 117. számában jelent meg.

A Színművészeti Egyetemen te voltál a legfiatalabb az osztályban. 23 éves voltál, amikor az Itt vagyok című kisfilmedet vetítették Cannes-ban. Az első nagyjátékfilmed viszont csak most, 37 éves korodban készült el. Nyomasztott az elmúlt időszakban, hogy csak telnek az évek, és te nem rendezel nagyjátékfilmet? 

Volt, amikor azt éreztem, hogy fú, mennyi időt vesztegettem el, de igazából mindig csináltam valamit, ha nem is nagyjátékfilmet. Úgy tűnik, most értem be arra, hogy nagyjátékfilmet csináljak. Volt egy tervem, amit pár éve elutasított a Filmintézet, és amikor azt nemrég újraolvastam, azt éreztem talán, jobb, hogy így alakult. Abba mindent bele akartam tuszkolni, hogy megmutassam, hogy milyen ügyes vagyok. Itt a Fekete pontnál az volt a motivációm, hogy beszéljünk arról, amiről fontos beszélni. Ezt a plusz inspirációt amúgy tudat alatt folyamatosan kerestem az évek során. 

Meglepődtél azon, hogy mi lett az első filmed témája?

Ha öt éve azt mondod, hogy egy ilyen film lesz az első filmem, akkor meglepődtem volna. De jó volt nagyon, hogy nem egy egotrip indította el az egészet, hanem egy szociális kiállás. Sokkal hatékonyabban tudtam írni a könyvet.

Miről jutott eszedbe ez a téma?

Kidobták a forgatókönyvemet 2020-ban, utána voltak az SZFE-s tüntetések, ami engem nagyon megviselt. Nagy düh és dac volt bennem, hogy tönkreteszik az iskolámat, és elutasítják a filmemet. Azt éreztem, hogy iszonyú fontos valami módon megnyilvánulni. Gondolkodtam azon, hogy milyen filmet lehetne megcsinálni pénz nélkül, egy helyszínes forgatókönyvet kezdtem el írni. Régóta érdekelt a gyereklét mint téma, és volt egy saját élményem is ehhez, mert amikor kilencéves koromban hazaköltöztünk Amerikából, én is megtapasztaltam, hogy milyen beilleszkedni a magyar iskolarendszerbe. Lett ennek a filmnek egy olyan felütése, hogy egy kívülről érkező ember szemszögén keresztül rálássunk arra, hogy amiben mi élünk, milyen valójában.

A Fekete pont példátlan produceri összefogással készült el – szerintem részben amiatt, mert a magyar filmszakmában már mindenki szurkolt neked, hogy megcsináld az első filmedet. Ez hogyan érintett téged?

Egyrészt nagyon megható volt, hogy még el sem készült a forgatókönyv, de már rengetegen jelentkeztek, hogy beszállnának. Érzékeltem a nyomást, hogy most akkor itt valami jót kéne csinálni, de közben azt is éreztem, hogy mindez túlmutat ezen a filmen, túlmutat az én személyemen. A filmes szakmának az az elhivatott része, amelyik nem csak a pénzért foglalkozik filmekkel, ők felismerték, hogy ha olyan filmben szeretnének dolgozni, amelyik nem kormánymegrendelésre készül, akkor ezt csak úgy tudják megtenni, hogy feláldozzák az idejüket és energiájukat. Én azt érzem, hogy kialakult egy underground filmkészítési módszer, aminek a sorozatát én szamizdat filmeknek hívom. Ide lehet sorolni a Magyarázat mindenrét, a 27-et, Szilágyi Zsófi filmjét, Cibulya Nikol filmjét, Tilla filmjét, Herendi filmjét és egy csomó más független filmet, amik majd jönnek a moziba. Állami támogatás híján ezek a filmek csak így tudnak megvalósulni: kevés pénzből, sok elhivatott ember munkájával.

Olyan szar a helyzet, hogy muszáj filmet csinálni! - Cikkünk a magyar no-budget forradalomról

Más hangnemben szóltál a kollégákhoz amiatt, hogy nem kaptak pénzt?

Azt elég hamar rögzítettük Rév Marcival, hogy nem lesz túlóra. Ugyanabban az iskolában voltunk végig, majd megpróbáljuk másnap behozni, ami aznap nem sikerült. Nem vagyok kiabálós típusú rendező. Ha van ilyen helyzet, akkor az csak azért van, mert valaki nem figyel oda, leszarja, nem csinálja meg a feladatát, de itt nem volt ilyen. Nem volt senki, aki a buszt támasztva cigizett volna, miközben dolgoznia kéne. Egyszerűen nem volt okunk arra, hogy idegesek legyünk.

Mondtad, hogy te már nem fogsz pályázni többet ehhez a Filmintézethez. Mindenki másnak is ezt tanácsolod?

Nem lehet megítélni azokat az embereket, akik még próbálkoznak. És ez nemcsak a filmes területen van ebben az országban, hanem minden más területen is jellemző az a hozzáállás, hogy jobban járok, ha kussban maradok. És joggal, mert a lehetőségektől fosztják meg azokat az embereket, akik ki mernek állni. Közben meg ennek van egy másik oldala is. Ha együtt kiállunk, akkor nem tudnak mit csinálni ellenünk. És itt most nem tüntetésre gondolok, hanem hogy én hiszek abban, hogy ha mindenki megtenne annyit, amennyi tőle elvárható annak érdekében, hogy ne ebben a rendszerben éljünk, akkor meg lehetne oldani ezt a helyzetet. Nekem nagyon fárasztó ebben a hangulatban élni: a meghunyászkodásban, a saját értékrendünk meghazudtolásában. Ez a film is valamilyen módon erről is szól.      

Sok időt töltöttél tízévesekkel a forgatáson. Mit vettél észre rajtuk, ami meglepett?

Ez pont az a korosztály, amikor még nagyon tiszta lelkű kisgyerekek tudnak lenni, de közben már kicsit felnőttek is, jobban képben vannak. Nyilván nekem van egy élményem harminc évvel ezelőttről, de kérdés volt, hogy a mai iskolarendszerben is ugyanaz történik-e. Voltam iskolabejáráson, rengeteg iskolát terepszemléztünk le, és az igazolódott vissza, hogy olyan sok minden nem változott. Például majdnem minden gyerek azt mondta, hogy utál iskolába járni.

Szimler Bálint és Paul Mátis a Fekete pont forgatásán | Forrás: Mozinet

Egyik főhősöd Palkó, a Berlinből Budapestre költöző tízéves fiú, akit a valóban Berlinben élő Paul Mátis játszik. Vele óriási szerencsétek volt, mert annak ellenére, hogy nagyon kevés szövege van, mindig leköti a néző figyelmét. Nagyon érdekes őt nézni.

Amikor először láttam róla castingvideót, egyből azt éreztem, hogy na, megvan. Egy mély érzésű fiú, akinek nagyon sok titkot rejt a tekintete. Persze nézegettünk még más srácokat is, de főleg azért, mert meg akartunk bizonyosodni arról, hogy ez az első benyomás valóban stimmel-e.

Mondtad, hogy egy Magyarországon élő fiú nem működött volna erre a szerepre. Miért nem?

Egyszerűen látszik. Castingoltunk itteni gyerekeket is, akik eljátszották, hogy külföldről érkeztek, de valahogy érezni lehetett, hogy ők ebben a közegben élnek. A másik dolog az volt, hogy az első perctől kezdve tudtam, hogy improvizatív színészvezetést szeretnék csinálni a filmben, hasonlóan az Itt vagyokhoz, vagy bármi máshoz, amit korábban csináltam, és az, hogy Palkó a valóságból tud idézni, sokkal erősebben működik, mint ha kitalálja magának a fiktív történetét. Eredetileg a forgatókönyvben Amerikából jött haza a fiú, de mivel Palkó Berlinben él, átírtam Berlinre, hogy például, amikor arról beszélnek, hogy milyen jegyeket kapnak az iskolában, akkor Palkó a saját élményeiből tudjon meríteni.

Paul Mátis a Fekete pont című filmben

Miből áll ez az improvizatív színészvezetés, amit említettél?

Az egyetem első évétől kezdve az foglalkoztat, hogy hogyan lehet hiteles színészi játékot viszontlátni a vásznon. Folyamatosan kísérleteztem különböző módszerekkel. Itt úgy próbáltunk a szereplőkkel, hogy szituációs játékokat játszottunk, például eljátszottak egy teljes értekezletet a tanáriban. A szereplők valami egészen elképesztő bátorsággal vetették bele magukat ebbe a helyzetbe. Kialakítottunk egy szituációt, aminek tudtuk az elejét, végét, közepét, hogy kinek mi a funkciója a jeleneten belül, de ezen belül szabadságot hagytunk és mindenki hozta az ötleteit, mindenki mondott valamit, ami a megadott motiváció mentén eszébe jutott. A lényeg, hogy a saját szavaikat használják, ami hitelessé teszi számomra a helyzeteket.

A másik főhőst, a Juci nevű tanárnőt Mészöly Anna játssza, aki Locarnóban díjat is kapott az alakításáért. Ő a nagyon kevés színész egyike a filmben. Miért pont róla gondoltad, hogy megállja majd a helyét az amatőrök között? 

Sokat gondolkodtunk a főszereplő személyén, és voltak nagyon erős opciók. Anna mindig új színt hozott be, minden alkalommal egy kicsit más embert ismertem meg benne. Kicsit zavarba ejtő is volt ez a sokszínűsége az elején, nem tudtam fogást találni rajta, de aztán pont ez volt az oka annak, hogy őt választottuk. Soha nem láttam benne színpadiasságot, nagyon finoman, érzékenyen, apró gesztusokból egészen nagy ívű dolgokat tudott megcsinálni. Volt egy olyan érzésem, hogy a sok amatőr szereplő mellé kell valaki, aki földeli ezt az egészet, és Anna fókuszált színészi gesztusai is természetesebb hatást keltenek, ha nem színészekkel van együtt. Nekem nagy segítség volt, mert amikor egy improvizáció elszabadult, ő tudta azt irányítani belülről.

Mészöly Anna a Fekete pont című filmben

Rév Marcell a film operatőre, akivel az egyetemen kezdtetek együtt dolgozni, és azóta is rengeteg mindent csináltatok együtt, de most kimaradt pár év, és közben ő nagyon durván befutott Hollywoodban. Milyen volt összeállni vele megint erre a filmre?

Szerintem az intelligencia egyik legfontosabb megnyilvánulása a kíváncsiság, ami az alkotói folyamatban is elengedhetetlen. Ezt Marci nagyon is gyakorolja. Továbbra is kritikusan áll a saját munkájához, talán már nem kell szorongania azon, hogy jó-e, amit csinál, de kíváncsi rá, hogy biztos jó-e, abba az irányba tart-e, amit kitaláltunk, mennyire működik majd mások számára. Vagyis nem szállt el ettől a helyzettől. Én, mint az egyik legjobb barátja, nem látom rajta, hogy nagyon változott volna. Tulajdonképpen visszakaptam egy picit életem egyik legfontosabb alkotótársát, iszonyú megható volt, hogy haza tudott jönni, és meg tudta csinálni ezt a filmet.

Meglepett, amikor először láttam, hogy 119 perces a film. Szimler Bálint első filmjét rövidebbnek képzeltem el.

Engem annyira nem lepett meg, mert három és fél órás volt az első vágat, és az volt a feladat, hogy hogyan tudunk megszabadulni még másfél órától. Annyira jó volt a forgatási élmény, annyira megszerettem mindenkit, hogy nagyon nehéz szívvel tudtam csak kivágni egy csomó jelenetet. Én sem gondoltam volna, hogy kétórás lesz az első filmem, a forgatás közben Marci mindig azt mondta, hogy ez egy 85 perces film lesz.

Szimler Bálint és Rév Marcell a Fekete pont forgatásán | Forrás: Mozinet

Mennyire fontos, hogy megnézzék sokan a moziban a Fekete pontot?

Örülnék, ha ez a film egyfajta párbeszédet tudna elindítani az oktatási rendszer reformjával kapcsolatosan és a mi saját felelősségünkkel kapcsolatban. Hogy ne mindig másokra mutogassunk és a tétlenségbe meneküljünk, hanem kászálódjunk ki ebből most már. Nyilván van egy anyagi szempont is, hogy egy csomó pénzünk van ebben a filmben, és jó lenne, ha legalább nullára ki tudnánk hozni ezt a dolgot. Szintén jó lenne, ha valamennyit vissza tudnánk adni azoknak a kollégáknak, akik ingyen dolgoztak ebben a filmben. 

Szimler Bálint kedvenc filmjelenetei, amik alatt egy zeneszám szól

A Colossus című IDLES-számmal indul a film. Nehéz volt megszerezni? 

Igen. Először azt írta a kiadó, hogy köszönik, de nem – főleg úgy, hogy nem tudunk igazából pénzt fizetni érte. Aztán én minden felületen bombáztam őket, Osváth Gabi producerünk pedig írt egy könyörgősebb levelet. Nem tudom, hogy ekkor megkérdezték a zenekart is, vagy más történt a háttérben, de végül megengedték, hogy használjuk ezt a számot. Nagyon örültem, mert szerettem volna a film elejére valami meglepetést, egy keményebb rockzenét, ami behoz egy másik érzést, kimozdítja a nézőt a szocreál hangulatból, és érzelmileg kinyitja. Imádom az IDLES-t, nagyon sokat hallgatom, és valahogy bekattant ez a szám.

Van valami különleges funkciója annak a zongoratémának, ami időről időre megszólal a filmben?

A film egy év történetét beszéli el, de az egészet egy nyáron forgattuk, tehát ha nem tűnik fel az embereknek, hogy végig zöldek a fák, akkor jól csináltuk a vágást. Arra gondoltam, hogy vágóképekkel és egy zenei motívummal lehetne tagolni a filmet, amitől érezzük az idő múlását, a tétek emelkedését. Egy olyan zenét kerestem, ami picit ironikus, picit kedves, lágy, de sokféleképpen lehet értelmezni. Lajhó Dorkát kértem meg arra, hogy írjon egy ilyen zongoramenetet, ő küldött öt-hat verziót, az egyiket kiválasztottam, és ez lett a fő zenei motívum.

LEMEZTÁSKA - Ismerkedj meg Szimler Bálint zenei ízlésével!

Van egy zseniális momentum, amikor ez a zene a film szereplőinek a világában is megszólal. Ez hogyan jutott eszedbe?

Vannak pillanatok, amikor egyszer csak kisül az agyad, és bekattan valami ötlet, de nem tudod, hogy honnan jött. Ilyen volt a film utolsó snittje, és ilyen volt az is, hogy ezt a zenei motívumot használjuk diegetikus módon. Amikor ez eszembe jutott, azt éreztem, hogy hirtelen összerántódott minden.

Nagy kő esett le a szívedről azzal, hogy megcsináltad az első filmedet?

A külső elvárás zavart, mert kerülöm a helyzeteket, amikor úgy érzem, be akarnak szorítani. Inkább a magam felé támasztott elvárások zavartak. Emiatt nem tudtam feltétlenül jól érezni magam bizonyos helyzetekben, mert azt éreztem, hogy ha most elmegyek a barátaimmal iszogatni, akkor elveszem az időt attól, hogy megvalósulhasson a játékfilmem. Kialakult egy szorongás bennem ezzel kapcsolatban, ami nem egy jó helyzet. És ez most leomlott. Plusz nagyon megéreztem újra, hogy ebben látom az életemet, hogy filmeket csináljak, és nem feltétlenül a reklámban vagy a videoklipben. Szóval kedvet kaptam ahhoz, hogy filmet csináljak.

interjú: Varga Ferenc
fotó: Valami Hektor