Évek óta nem kap állami támogatást a magyar filmesek többsége, hiába bizonyítottak népszerű filmekkel, fesztiválszereplésekkel, díjakkal. De nem olyan könnyű letörni a lelkesedésüket, sokan akár a saját pénzükből is, de filmet csinálnak. Ez a cikk először a Recorder magazin 108. számában jelent meg.
Reisz Gábor elképesztő. Első nagyjátékfilmje, a miniköltségvetésű VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan a büdzséje sokszorosát hozta vissza a magyar mozikban, ami egészen ritka mutatvány. A Rossz versekkel négy Magyar Filmdíjat nyert, ennek ellenére az utóbbi években hiába pályázott a Nemzeti Filmintézetnél (NFI). Úgyhogy fogta magát, és csinált megint egy low budget-filmet önerőből, amivel megnyerte a velencei filmfesztivál Orizzonti szekciójának fődíját. Az itthoni mozikban október 5. óta vetített Magyarázat mindenre simán az év egyik legjobb filmje.
Nem ő az egyetlen, aki visszatért a kisköltségvetésű filmekhez, sok alkotónál mostanra ért be az elhatározás, hogy ha állami támogatást nem kapnak, akkor is csinálnak filmet. Reisznek és Szimler Bálintnak is fordulópontot jelentett az SZFE 2020-as szétverése és az ellene szervezett tiltakozássorozat, de nem teljesen ugyanazt a tanulságot szűrték le belőle.
Szimler, aki 2010-ben Cannes-ban mutatkozott be Itt vagyok című rövidfilmjével és mégis csak idén nyáron tudta leforgatni első nagyjátékfilmjét, még az Andy Vajna-féle Filmalaptól kapott ígéretet arra, hogy támogatni fogják a filmtervét, amit véglegesen már az NFI kaszált el. „Eleve volt bennem düh amiatt, hogy elutasították a tervemet, és amikor őrt álltunk az SZFÉ-nél, több fronton kétségbeejtőnek éreztem a helyzetet. Világossá vált, hogy ez az új bábrendszer már nem szakmai alapon hoz döntéseket, így, ha adnának sem biztos, hogy elfogadnám. A dühöm azóta sem feltétlenül enyhült.”
 |
| Reisz Gábor (fehér ingben) és kollégái a Magyarázat mindenre forgatásán | Fotó: Vajda Réka |
Reiszben viszont pont annak a magja fogalmazódott meg, amiről új filmje szól: „Volt bennünk egy nagyon erős trauma az SZFE körül történtek miatt. Amiatt, hogy ennyire elbaszott a kommunikáció a két oldal közt, hogy mindenkire rásütik a bal- vagy jobboldali bélyeget.” A Magyarázat mindenre egy elharapózó gimnáziumi konfliktuson keresztül azt üzeni, hogy minden politikai oldalnak megvan a maga igazsága (és igazságtalansága), és el kéne kezdeni beszélgetni egymással, amíg nem késő.
Már azt is megbánta, hogy pályázott
De konkrétan az NFI-vel folytatott párbeszédet illetően neki sincsenek illúziói, és utólag már a Filmalap által támogatott Rossz versek elkészülését is neccesnek látja: „A VAN... után lehetett érezni, hogy akarják, hogy filmet csináljunk, és azt hiszem, ez egy kicsit megbolondított minket. Belementünk valami olyanba, aminek a játékszabályait talán etikusabb lett volna nem elfogadni, hisz már az akkori Filmalap működésében is több hiányosság volt. A döntőbizottsági tagokat nem a szakmai szervezetek választották és a mandátumidejük se volt ismert, a normatív támogatás is hiányzott. Én most azt érzem, hogy úgy tudok a tükörbe nézni, ha ezen a versenyen inkább nem indulok el. Addig nem akarok pályázni, amíg ez van. Ez a rendszer addig marad fenn, amíg az emberek még reménykednek, és nem áll fel mindenki.”
 |
| Rév Marcell operatőr, Szimler Bálint és a Feketepont főszereplője a film forgatásán | Fotó: Megyeri Dániel |
Teljesen véletlenül Szimler Bálint Feketepont munkacímű filmje is iskolai sztori: egy tanév története egy tizennéhány éves fiú és egy fiatal tanárnő szemszögéből. A film producere, Osváth Gábor annyit még elárul, hogy olyan problémák jelennek meg benne, amik a harmincas éveikben járó alkotók iskoláskorában is léteztek és azóta sem szűntek meg. Szimler azt mondja: „Legjobban a csend és a hasalás zavar, a reakcióhiány. A magyar filmek évtizedek óta nem reagálnak érdemben a jelenünkre, a fontos társadalmi kérdésekre. Örülök, hogy több olyan film is készül, ami a mostani valóságot dolgozza fel, mert amúgy szuper érdekes helyzetben létezünk, bármennyire is lélekromboló.” Szimler már majdnem eldöntötte, hogy kiköltözik Amerikába, de úgy érezte, még nem tett meg mindent azért, hogy nagyjátékfilmet csináljon, és hirtelen elhatározta, hogy ezen a nyáron belevág.
Mindkét film nagyon gyorsan készült, Reiszé húsz nap alatt forgott, Szimleré tizenhét alatt. Berkes Juli, a Magyarázat mindenre producere a készülés körülményeiről elmondta, hogy „végül körülbelül 35 millió forintot költöttünk Magyarországon és egy keveset Szlovákiában. Az volt az alapelvünk, hogy mindenki kapjon pénzt a munkájáért, még ha nagyon kevés is van.”
 |
| Berkes Juli és Reisz Gábor a velencei díjjal Velencében |
Berkes alkalmanként Magyarországon forgó külföldi filmeken (szervizmunkákon) dolgozik line producerként, ő így engedheti meg magának a szerelemprojekteket, de általánosságban nem látja fenntarthatónak ezt a modellt: „Nagyon felszabadító volt a forgatás, imádtuk, de közben nem vicces így filmet csinálni, nem szeretek színészeknek ötödárat ajánlani. Ez egy szakma, és az embereknek meg kéne belőle élniük. A filmkészítés drága műfaj, ezért én továbbra is pályázni fogok, ha látom értelmét, maximum nem kapunk pénzt.”
Még ők fizetnek érte, hogy filmet csinálhassanak
A Feketepont forgatásán nemhogy a stáb többsége ingyen dolgozott, de a fő alkotók, Szimler, Osváth Gábor producer és Rév Marcell operatőr még saját pénzt is raktak a kábé egy inkubátoros film büdzséjének feléből készült alkotásba, melynek finanszírozásába több magyar gyártó cég is beszállt. Osváth hasonlóan látja a helyzetet, mint Berkes: „Átlagosan havi egy pályázatot beadok az NFI-hez mindenféle műfajban, formátumban. Tavaly nem kaptam támogatást, idén viszont jó arányban nyertek a pályázataink. Én nem csinálok reklámokat és szervizprodukciókat, ha idehaza szeretnék dolgozni, a pályázás az egyetlen út.”
Petrovits Genovéva producer a férje, Schwechtje Mihály (a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) című független film rendezője) tavaly nyáron leforgatott második egész estés munkájához, a Sünvadászathoz próbál további forrásokat felhajtani: „Reménykedek benne, hogy működhet egy olyan utófinanszírozás, amikor a film első vágatával keresünk meg tévéket, sales cégeket, forgalmazókat, és olyan megállapodásokat kötünk, amelyekből utólag honorálni lehet a film készítőit.”
 |
| Polgár Csaba, Schwechtje Mihály és Jakab Juli a Sünvadászat forgatásán | Fotó: Mozinet |
A kábé 25 millió forintból készült Sünvadászat gyártását nagyobb részt Mártonffy Zoltán producer cége és Petrovits cége finanszírozta, a fejlesztésére és előkészítésére EU-s támogatást kaptak, de az NFI-nél nem is próbálkoztak. A film egy sorsfordító napot mutat be egy család és bébiszitterük életéből, és a benne szereplő két kisgyereket Petrovits és Schwechtje két közös gyereke alakítja. „Tudtuk, hogy a forgatás a gyerekek miatt nem lesz konvencionális, menet közben alakul majd, és ez nem fogja megdobogtatni a Filmintézet szívét, ezért nem is pályáztunk vele.”
Petrovits most éppen egy nemzetközi produkció gyártási csapatában dolgozik, Schwechtjének színházrendezésből és tanításból van bevétele. A rendező azt mondja, nem nyomasztja, hogy megint állami támogatás nélkül forgatott: „Meg kell találni a működőképes konstrukciót, amiben az emberek szívesen dolgoznak. A látványtervezőnk például a Freeszfén tanult, és jól jött neki a nagyjátékfilmes kredit. A részlegvezetőink fixek voltak, de a stábban átjáróház volt, előfordult olyan nap is, hogy nem volt sminkesünk, és akkor a főszereplőnk, Mari Dorottya sminkelte ki magát. Nagy filmet csinálni kevés pénzből problematikus, de itt csak sétálnak az emberek az utcán. És a nézők a saját életükre ismerhetnek rá benne.”
 |
| Mari Dorottya a Sünvadászat című filmben | Fotó: Mozinet |
Következő közös tervük, a Hajtűkanyar autósiskola drágább film lenne, és ehhez Petrovits francia, cseh és német forrásokra pályázik. Azt reméli, ha sikerül megszereznie ezeket a külföldi támogatásokat, akkor az európai koprodukciók fontosságát gyakran hangsúlyozó NFI is beszáll majd a filmbe.
Ha egy iráni nőnek sikerül, nekünk is
Rendületlenül őrzi optimizmusát Iványi Petra is, aki Hartung Attila FOMO című, az Inkubátor programban készült első egész estés filmjének és tavasszal leforgott A pokol élővilága című, önerőből készült második nagyjátékfilmjének is a producere. Annak ellenére, hogy több filmtervüket elutasították, Petra azt mondja: „nem szabad feladni, meg kell újra és újra próbálni. Korszakok és trendek jönnek-mennek, mi viszont filmesek leszünk húsz év múlva is. Amikor libanoni meg iráni producernővel beszélgetek, és ők is összekalapálják valahogy a filmjeiket, akkor bízom benne, hogy ha van egy történetünk, amit el akarunk mesélni, mi is meg fogjuk oldani.”
 |
| Hartung Attila (középen a lámpa alatt) A pokol élővilága forgatásán | Fotó: Nagy Iza |
Miután az NFI elutasította A pokol élővilága egy korábbi verzióját, a filmterv jelentősen megváltozott. Hartung meséli: „Ez egy korunk problémáival foglalkozó dráma, amibe bekerültek horrorelemek és elkezdett megszületni egy sokkal szabadabb film.” A film – amiben egy fiatal fiú (Nagy Márk) egy vacsora alatt akar bosszút állni egy gazdag család tagjain, akik tönkretették az életét – egyetlen helyszínen játszódik, mindössze 13 nap alatt forgott, 43 millió forintból. Több filmgyártó cég beszállt koprodukciós partnerként, de Iványi és Hartung saját pénzt is tettek bele. Most zajlik a vágás, és Iványi külföldön fog utómunka-finanszírozásra pályázni.
Hartung és Iványi szerint is iszonyú jó hangulatú volt a forgatás, de Hartung azért árnyalja a képet: „Nem lehet a végtelenségig eljátszani az alkotótársakkal és stábtagokkal, hogy nem fizetsz nekik. Ez olyan stressz, amibe félig beleőszülsz. Érzelmileg és fizikailag is belehaltunk ebbe a filmbe, és még hol a vége! Most abszolút nem érezzük magunkat késznek egy ilyen megismétlésére.”
Külföldön nem nulláról indulsz
Aki végképp letett arról, hogy Magyarországon filmet csináljon, az Hajdu Szabolcs. A végső csalódás azután érte, hogy a független filmként elkészített Ernelláék Farkaséknál elnyerte a Karlovy Vary-i filmfesztivál fődíját és Hajdu megkapta érte a legjobb férfi alakítás díját. „Azt gondoltam, egy nagyobb díj talán elindít valamit azoknak a fejében, akik a pénzt osztják. De nem indított el semmit, sőt. Magyarországon egy ilyen díjnak semmilyen következménye nincsen. Nincs az, hogy a következő filmedet eggyel jobb pozícióból tudnád elindítani. Akár az Oscar-díjig is eljuthatsz, utána ugyanúgy nulláról kezded. Egyetlen dolgot tudsz csinálni, hogy az eredményeidet felmutatva külföldön próbálkozol, mert ott érnek valamit.”
 |
| Hajdu Szabolcs és Tóth Orsi a Kálmán-nap című filmben |
Hajdu három további független filmet csinált, a 2020-as Békeidőt, aztán a bemutatás előtt álló Kálmán-napot és az Egy százalék indiánt. Utóbbi kettő szlovák és svájci támogatással készült, és 12-12 nap alatt forgott. Az Ernelláékkal együtt egy olyan trilógiát alkotnak, aminek minden része először színdarab formájában létezett, és mindegyik egy helyszínen játszódó, társadalmi szatírává emelkedő családi dráma.
A Kálmán-nap világpremierje a tallinni filmfesztiválon volt november közepén, az Egy százalék indián még utómunkafázisban van, de Hajdu, aki mindkettőben játszik is, igazából már szeretne túllenni ezeken a filmeken, amiket még 2021-2022-ben forgatott. „Témáimban, formanyelvileg, magánéletileg és minden szempontól egy szakasz végén, váltásban vagyok. Egész nyáron külföldi filmes projekteken dolgoztam, de még korai róluk beszélni. Alapvetően most rajtam múlik, hogy milyen irányba indulok el. Én a környezetet képezem le, és azokat az impulzusokat, amik érnek. Ezért előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz, hogy külföldre költözzek, hogy rendesen felszippanthassam azt a közeget, amiben dolgozom.”
Till Attila ezzel szemben éppen most táltosodott meg: hét évvel a Tiszta szívvel után idén minimális pénzből, összesen 13 nap alatt leforgatta És mi van Tomival? című új filmjét a Laokoon Filmgroup gyártásában, a főszerepben Thuróczy Szabolccsal, aki egy leszokóban levő alkoholista bábművészt alakít. Tilla úgy foglalja össze, hogy „most lett elegem abból, hogy semmilyen pályázati pénzt nem kapunk, összekaptam magam és kiléptem az intézményes rendszerből. Pokoli cipelni ezeket a kudarcokat, hogy állandóan a filmjeidről beszélsz, de nincs filmed. Muszáj megtanulni pénz nélkül filmet csinálni, ami rossz, mégis nagyon felemelő. Másrészt én hat éve nem iszom, ez a film a saját terápiám része is.”
 |
| Till Attila és Thuróczy Szabolcs az És mi van Tomival? című film forgatásán idén áprilisban |
Az És mi van Tomival?-t jelenleg vágják, és Tilla még nem tudja, mi lesz a film útja, de „nem gondolom, hogy óriási versenyt tudna futni egy nagy pénzből leforgatott, erős marketinggel megtámogatott filmmel.” Tragikusnak látja a magyar film jelenlegi helyzetét, de ez mégsem töri le. „Leszámoltam a közös gondolkodás, a párbeszéd illúziójával. Nem lehet ebből a reményből táplálkozni. Abból lehet táplálkozni, hogy vannak baráti társaságok, összefogások, amiket nem lehet kiirtani, és így mindig készülni fognak sokszínű magyar filmek, még akkor is, ha halálra kínozzák az alkotókat. Olyan szar a helyzet, hogy nem érdemes nyafogni, csak csinálni kell!”
szerző: Bujdosó Bori
