„A dalok a minden” – Springer Márton interjúja a Nothing But Thieves-zel

2024.03.04. 14:28, soostamas

Tavaly az egyik leghangulatosabb koncertet adták a Szigeten, és a nyáron megjelent konceptalbumuk, a Dead Club City is ott volt az év legjobbjai között. Többször szerepelt a Recorder 2023-as zenészlistáin is, mások mellett például Springer Marcién, az Ivan & The Parazol volt basszusgitárosáén is, aki az első lemeze óta nagy rajongója a zenekarnak. Sőt: a Szigeten játszott is előttük a Parazollal, aztán eldumált velük a backstage-ben, így nem volt kérdés, hogy Zenész kérdez rovatunkban őt kérjük fel, hogy interjúzzon velük az első budapesti klubkoncertjük előtt, még februárban. Mire vannak ráfüggve, hogyan lett egy intróból slágerük, és miért szabadította fel a kreativitásukat, hogy egy összetett konceptlemezt írtak? A Nothing But Thieves énekese és egyik gitárosa, Conor Mason és Dominic Craik készségesen válaszolt Sprinyó kérdéseire, akinek az utolsó körben azért sikerült mégis kifognia rajtuk.

Tavaly nyáron voltatok itt legutóbb, amikor a Szigeten játszottatok, az egyik legjobb koncertet adtátok, amit a fesztiválon láttam. Épp akkor jött ki az új lemezetek is. Hogy vagytok azóta?

Dominic Craik (gitár): Jól, köszi. Azóta turnéztunk Amerikában, Angliában és Dél-Afrikában, szóval elég elfoglaltak voltunk. Ránk fért egy kis pihenő, mert hosszú évünk volt tavaly, és szerettünk volna időt tölteni a családdal, barátokkal. Jó volt.

Conor Mason (ének): Volt egy hónap pihenőnk, aztán mentünk vissza próbálni, most pedig újra turnézunk, szóval ja, ez elég gyors menet volt.

Dom és Conor a tavalyi Szigeten. Fotó: Lékó Tamás.

Beszéljünk a legutóbbi lemezetekről, a Dead Club City-ről, ami óriási siker lett. Ez egy konceptalbum egy város méretű klubról, kizárólag tagoknak. Mi a sztori mögötte és kik a tagjai a klubnak?

Dom: Hát, ezt nem árulhatom el, de az első kérdésedre válaszolhatok. Ez már a negyedik albumunk, pedig amikor leszerződtünk az RCA-vel, őszintén azt hittük, csak egyet fogunk csinálni. Azzal valóra válnak az álmaink, aztán visszatérünk a hétköznapi munkáinkhoz. De valamiért még mindig zenélünk és vagyunk olyan szerencsések, hogy eljutottunk a negyedik lemezünkig, amin szerettük volna kicsit megvariálni a dolgokat. Főleg Joe (Langridge-Brown, a Nothing But Thieves gitárosa), aki a szövegek nagy részét írja, szeretett volna perspektívát váltani. Ha konceptlemezt írsz, akkor teljesen másképp közelítesz a szövegekhez, ami szabad kezet adott nekünk, hogy kicsit feszegessük a határainkat, kísérletezzünk. Ez üdítő és felszabadító élmény volt alkotóként.

Conor: Hatalmas szabadságot adott abban, hogy ne aggódjuk túl a dolgokat, főleg, hogy mi producáltuk a lemezt. Az volt a mantránk, hogy merjünk hibázni. Az, hogy kezdettől tudtuk, konceptlemezt készítünk, segített abban, hogy olyan dalokon dolgozzunk, amelyek bevezető dalok voltak a koncepcióhoz, mint a Welcome to the DCC, amit nem kislemezdalnak szántunk, csak egy bevezetőnek. De amikor az írási folyamatnak relatív az elején megszületett, egyszerűen nem gondoltuk és nem aggódtuk túl, hanem ráfeküdtünk, és aztán ez körvonalazta, hogy merre menjünk el hangzásban a többi dallal. Szóval klassz volt a koncepcióval kezdeni, mert így felszabadítóan tudtunk kísérletezni.

Conor, ezen a lemezen egy kicsit más technikával énekelsz, a City Haunts énektémái például elképesztőek…

Conor: Ó, köszi!

...mégis kissé eltérőek mint előtte. Mi inspirált ebben és milyen zenéket hallgattál ezalatt?

Conor: Minden lemezen igyekszünk kipróbálni új dolgokat, a produceri munka, vagy akár a szövegek, sztorik tekintetében is. Én nagyon kompetitív ember vagyok, és elég perfekcionista, ami az éneket illeti, és mivel az előző lemezen (Moral Panic, 2020) kiabálós rockéneket nyomtam, úgy voltam vele, hogy nézzük meg, mi az, amit még nem próbáltam. Gyerekkoromban megszállottja voltam az r&b- és a souléneklésnek, ezért nagyon jó volt kipróbálni ezt is, és elszórakozni a topline-ok, a fő dallamok megírásával. Ennél a lemeznél rengeteg Prince-t hallgattam, és kipróbáltam különféle énekstílusokat, hogy szórakoztassam magamat, és persze másokat is.

ILYEN VOLT A NOTHING BUT THIEVES A BARBA NEGRÁBAN (FOTÓGALÉRIA)

A dalaitokban mindig nagy hangsúlyt fektettek az olyan érzésekre, mint a szorongás, a depresszió, és a különféle szívfájdalmak. A zene egyfajta terápia számotokra, amivel feldolgozzátok ezeket az érzéseket?

Conor: Azt hiszem, igen. Dommal nemrég beszélgettünk erről, hogy ha csak úgy, magunknak írnánk otthon zenét, arra is olyan szöveget szeretnénk, amihez tudunk kapcsolódni, amibe beletesszük magunkat. Semmi értelme zenét csinálni csak azért, hogy jól el lehessen adni. Bele kell vinnünk az álláspontunkat, hűnek kell lenni önmagunkhoz – ez nagyon fontos nekünk. Főleg a régebbi lemezeken, a Broken Machine-on és a Moral Panic-en kerültek elő többször ezek a dolgok, de napi szinten is fontos nekünk, a barátságunkban is, hogy ezekről beszéljünk. Elég jók is vagyunk ebben egymás közt, szinte már metaszintre emeltük a kommunikációt, ezért nem is volt kérdés, hogy a szövegekben is nyíltan kezeljük ezeket a témákat.

Dom: Nem tudnék más tevékenységet mondani az életemből, amikor jobban jelen vagyok, vagy mélyebben koncentrálok, mint írás közben. Akkor 3 óra 5 percnek tűnhet. A mai korban az ember megtanulja, milyen fontos, hogy jelen legyél, és megszabadulj attól, ami elvonja a figyelmedet, legyen az a telefonod, a közösségi média, vagy bármi más. Hiába bámulok egy képernyőt, amikor írok, ez mégis mély koncentrációt jelent, amit imádok, mert ez egy igazi menedék a mai világban. És amikor meghallgatom a zenét – nem csak a miénket, hanem másét is –, akkor újra átélem ezt, még ha nem is olyan mértékben.

Lehet, hogy kicsit fura lesz a következő kérdésem, de vannak olyan előadók, akik szerint nincs semmi felelősségük abban, hogy mit mondanak a dalaikban, vagy mit gondolnak az emberek a világról, még ha ezrek éneklik is a szövegeiket koncertről koncertre. Ti mit gondoltok, van felelőssége egy előadónak, vagy egy zenész azt mondhat, amit akar?

Conor: Ez egy trükkös kérdés. Szerintem az a felelőssége egy előadónak, hogy önmagával szemben őszinte legyen, amikor zenét ír, és hű ahhoz, amiről a zenekar egymás között beszélget. Ha más kedvéért csinálsz dolgokat, az soha nem fog olyan hitelesnek tűnni. Csak az számít, hogy hű legyél ahhoz, amit mondani akarsz, amit előadóként képviselsz, és a zenéhez, amit írsz. Nem hiszem, hogy fair lenne magadra venni a nyomást, hogy megoldd a világ problémáit.

Dom: A legtöbben a zene szeretete miatt lesznek zenészek, és nehéz ügy, ha valami mély választ várnak tőlük összetett társadalmi és politikai kérdésekben. Én nem vagyok akadémikus alkat, nem is értek sok mindent ezekből a dolgokból, ezért nem könnyű, amikor az emberek felelősséget pakolnak rád, hogy adj egy mindentudó választ ezekben a kérdésekben.

Conor: Ha csak amiatt írnánk ezekről, mert azt mondták nekünk, hogy most erről kéne, ahelyett, amiről mi szeretnénk, vagy hogy mit érzünk, az…

Dom: …nem lenne autentikus. Érintettük ezeket a témákat is a dalainkban, de tudjuk, hol húzzuk meg a vonalat, amíg az még őszinte marad tőlünk.

Conor a Szigetes koncerten. Fotó: Lékó Tamás.

Dom, te voltál a Dead Club City producere. Hogyan tudtad egyensúlyban tartani a személyes kreativitásodat a zenekaréval a lemez készítése során?

Dom: Szerencsés vagyok, hogy a fiúk megbíznak bennem és én is ugyanennyire megbízom bennük. Itt kezdődik az egész folyamat. Nálunk ráadásul a demózási fázis annyira hosszú, hogy még mielőtt bemennénk a stúdióba, tudjuk, hogyan fognak megszólalni a dalok, ezért a stúdióban már senki se pánikol. Producerként egy olyan hajóra szeretnék meghívni mindenkit, ami jól fel van építve, és nem olyanra, amit még el se kezdtek ácsolni.

Ez volt az első lemez, amiről tudtam, hogy meg tudom csinálni. Korábban szükségem volt segítségre, és lehet, hogy később is lesz, de erről tudtam, hova tartunk vele, megvoltak hozzá az eszközeim, és elképesztően jó élmény volt az egész. Még keményebben dolgoztam rajta, a fiúk pedig ott voltak nekem cheerleaderként, ami fantasztikus volt.

Conor: Hosszú-hosszú órákon át írunk egy dalt, mert a dalszerzés nálunk már a producálást is magába foglalja. Átbeszéljük, hogyan szeretnénk, ha szólna, milyen irányba vigyük el, és a dalok már 75-80 %-ban készen vannak, mire stúdióba megyünk. És amikor kész lettünk a demókkal, egyértelmű volt, hogy Dom meg tudná csinálni ezt a lemezt, és szeretnénk is, ha ő csinálná.

Dom: Amikor azt mondjuk, hogy sokat demózunk, nem kettőre vagy háromra gondolunk. Néhány dalnak 15-20 verziója is születik a stúdiózás előtt, én pedig hosszú heteken át újra meg újra átgondolom a dolgokat. Nemcsak azért, hogy időt spóroljunk majd a stúdióban, hanem hogy valami eredetit hozzunk létre, amit szeretünk, és amit az emberek is újra meg újra meghallgatnak, ami fantasztikus érzés.

Dom és Conor a februári Barba Negrás koncerten. Fotó: Lékó Tamás.

Conor: Én is nagyon élveztem a folyamatot. Korábban dolgoztunk fantasztikus producerekkel, de ha egy producer felveszi a producersapkáját, az gyakran oda vezet, hogy márpedig nekem ez a véleményem és így fogjuk csinálni a dolgokat. Mivel Dom is tagja az együttesnek, és ő az egyik dalszerző is, és mellette még producer, ezért nyitott a javaslatokra, és mindent meg tudunk beszélni egymással őszintén, és kimondani, hogy hát, ebben nem vagyok biztos, vagy az viszont nagyon tetszik. Jó élmény volt, hogy nem kellett tojáshéjakon lépdelnünk, hanem mindenki elmondhatta a véleményét, Dom pedig annyira gyors, hogy rögtön ki is tudtuk próbálni az ötleteinket, és ha nem tetszett, akkor beraktunk valami mást oda, és ettől csodás lett a munkafolyamat.

Dom: Szeretem a kihívást abban, hogy még ha klassznak is gondolok valamit, de valaki másnak nem tetszik, akkor megpróbáljam jobbá tenni még akkor is, ha szerintem már nem lehet. Hiszem, hogy emiatt lett olyan jó a lemez, amilyen.

Conor: Annak, hogy „sikeresek” vagyunk, az egyik oka biztos az, hogy mindig a dal az első, az egónk pedig a második, vagy csak harmadik, negyedik, ötödik. Folyamatosan hajtottuk egymást, hogy minél jobbá tegyük a dalokat, a lehető legtöbb érzést váltsuk ki velük, és a legérdekesebbek legyenek, és talán még frissek és aktuálisak is. Szeretném azt gondolni, hogy emiatt magasodunk ki valamennyire a mezőnyből: tényleg rohadt keményen dolgozunk azért, hogy minden dalnak saját arculata legyen.

Dom: Plusz én számítógépfüggő vagyok.

Conor: Igen, mindannyiunknak megvannak a komoly függőségei.

Dom: Imádok zenéken dolgozni, nem tudnék semmit mondani, ami jobb ennél. Van, hogy a barátaimmal lógok, valakinek a születésnapját ünnepeljük, és arra gondolok, hogy szívesebben ülnék a gépem előtt. Emiatt veszítettem el sok barátomat, haha! De talán ezért is annyira veszettül jó a zenénk. (nevet)

Visszatekintve a pályátokra, mi lenne az a tanács, amit bárcsak megkaptatok volna, amikor bekerültetek a zeneiparba?

Conor: Manapság nem veszek semmit túl komolyan, egyszerűen csak jól érzem magam. Szerintem azért jutottunk el mind erre a pontra, mert annyira keményen dolgoztunk, hogy bebizonyítottuk magunknak és másoknak is, hogy tudunk értékes dolgokat alkotni, és eljutottunk egy bizonyos szintre, amivel jár már valamiféle kiváltság. De szeretném azt mondani a 20 éves énemnek, hogy csak nyugizz, ember, érezd igazán jól magad, mert amikor majd betöltöd a 30-at, úgyis eljutsz ide.

Dom: Én azt mondanám magamnak, hogy a dalok a minden. És azt is, hogy ne próbáld azt kergetni, amiről azt gondolod, hogy népszerű vagy menő, mert azt már valaki úgyis csinálja, és mire te kihozod, addigra az túlhaladott lesz és poros, a többiek pedig már a következő dolognál tartanak. Szóval csináld azt, amit helyesnek érzel, és a dalokat tartsd a legfontosabbnak, mert ez nem rólad szól. Bár azért néha rólad szól. Gyakran meg rólad, Conor. (nevet)

MINDEN DAL EGY KOMPROMISSZUMMENTES GIGASLÁGER – A DEAD CLUB CITY SOMLÓ PÁL 2023-AS KEDVENCEI KÖZÖTT

Utolsó kérdés: szeretek felfedezni új zenéket. Tudnátok mondani olyan underground vagy alig ismert bandákat, akiket a zenekar korai éveiben hallgattatok?

Conor: A korai években? Hm, ez nehéz lesz.

Dom: Várj, megnyitom a Spotify-omat.

Conor: Már nem undergroundok, de ott van pl. az Everything Everything. Ők akkoriban törtek be, amikor mi kezdtük, és a legelképesztőbb producerek és dalszerzők.

Dom: Én sok Death from Above 1979-t hallgattam. Ők még mindig elég undergroundok. Mi mást? Marmozetset.

Jaja, a Marmozets!

Dom: Ismered őket?