„Úgy szól, mint a tépőzár, néha nagy hülyeség, de néha meg működik” – A Carson Comás Bóna Zsombor a Pom Pokóval beszélget

2023.10.12. 18:20, soostamas

Hogyan született meg az utóbbi évek legizgalmasabb norvég zenéje abból, hogy pár jazzkonzis punkot akart játszani, aztán valami egész más sült ki belőle? Mi a furcsaság és a fülbemászás tökéletes aránya? Milyen abszurditásokkal küzdenek a norvég zenészek a jóléti államban? Tényleg jobb lesz egy dal, ha négyen írják? Erről is beszélgetett Zenész kérdez rovatunkban Bóna Zsombor, a Carson Coma gitárosa egyik überkedvence, a Pom Poko tagjaival, akiket új lemezük munkálatai közben ért utol, a legkirályabb oslói stúdióban. A Pom Poko most szombaton, a Liszt Ünnep keretében zajló Isolation Budapest fesztivál egyik húzóneveként játszik először Magyarországon.

Az első lemezeteken szerepel a Day Tripper, ami nem csak a címében hasonlít a Beatles-számra. Ennek mi a sztorija?

Ola Djupvik (dob): Ez volt az a szám, amiből a Pom Poko megszületett. Eredetileg egy improvizációs zajtrió voltunk, de a basszusgitárosunk szeretett volna punkot játszani, úgyhogy kitalálta ezt a riffet. Hát, nem lett punk, de elnevezte Day Trippernek, mert kábé olyan volt, mint a Day Tripper.

Martin Tonne (gitár): De azért nem hasonlít annyira, hogy pereljenek érte. Csak az eleje, aztán valami tök más lesz belőle.

Ola: Ha nem ez lenne a címe, az embereknek szerintem eszébe se jutna róla a Beatles.

Martin: De lehet jó PR-húzás lenne, ha bepereltetnénk magunkat. (nevet)

Ola: Vicces egyébként, ha már inspirációkról beszélünk, hogy több Nintendo-hatás is van a bandában, amire nem mind vagyunk büszkék. A második lemezünk címe, a Cheater például Waluigi (Luigi ősellensége a Super Marióban – a szerk.) catchphrase-e. A refrén is erre utal. Amikor ezt a lemezt írtuk, az egyik szünetben feltettem egy ikonikus Animal Crossing-számot, a legfurább zenét, amit valaha hallottam. Elkezdtünk vele játszadozni, és ez lett belőle. Valószínűleg már nem lehet kihallani belőle, de nagyon érdekes dal született.

A Pom Poko a kedvenc filmetek a Ghibli stúdiótól?

Martin: Nem láttam az összeset, de nekem igen. Szeretem az intenzív, hiperaktív dolgokat, és az a film nagyon az.

Ola: Én is imádom a Pom Pokót, de nekem a Chihiro Szellemországban a kedvencem. Az egy véletlen, hogy valakit Pom Pokónak hívnak.

Martin: Még nem láttuk a filmet, amikor elneveztük róla a zenekart. Csak szörföltünk a Wikipedián. Szóval ne olvassatok bele túl sokat.

Ez akkor a sors keze volt.

Ola: Igen, örülünk, hogy a név passzol a zenéhez.

Meséltek egy kicsit a zenei hátteretekről? Nem csak zenéltek, producerkedtek is. Oslóban nőttetek fel?

Ola: Mind a négyen különböző helyről jöttünk, én például egy kis, százfős faluból, ami az erdő közepén van Oslótól egy órára északra. Azért zenélek, mert ott nem volt mit csinálni, csak nyüstöltem a dobcuccomat. Mindannyiunknak van jazzháttere, a basszusgitárosunkat kivéve egy osztályba jártunk a trondheimi jazzkonziban. Én fiatalon sok poszt-punkot, rockot hallgattam, csupa olyasmit, amit a tinédzserek szoktak, és 16 évesen kezdett el érdekelni a jazz. Ha fiatalon kezdesz el jazzt játszani, az teljesen magával ragad, mert izgalmas, hogy milyen összetett, pláne, ha még bátorítanak is, hogy jó vagy benne. A klasszikus big band- és bebop-zenéktől indulva egyre mélyebbre ástam magam benne, először jött a free jazz, aztán az improvizációs, majd a zajzenék. Amikor befejeztem a sulit, akkor találtam vissza újra az igazi zenei ízlésemhez, a Pixieshez, David Bowie-hoz, a Deerhoofhoz, és a sok zajos gitárzenéhez, amiről tíz évre teljesen elfeledkeztem. Szeretünk jazzt játszani, de a szívünk máshova húz. Ebben a stílusban, amit játszunk, szabadon tudunk kísérletezni, és sokféle inspirációt be tudunk csatornázni anélkül, hogy beszólnának érte. Itt bármi belefér.

„A BLUR ÓTA NEM ÉREZTEM ILYET” – ZSOMBOR A POM POKO ZENÉJÉRŐL

Szerintem tökéletes arányban furcsa és fülbemászó a zenétek. Az egyik pillanatban váó, még soha nem hallottam ilyen szerkezetet, aztán bumm, jön egy óriási, popos refrén, utána meg visszazuhanunk a furaságba, és ez az egész parádésan működik.

Martin: Ez nagyon szép bók, köszönjük.

Ola: Ez nem szándékos a részünkről. Szerintem minden jó zene fülbemászó. Az alter zenék is, és most mindegy, hogy az gerjedős, Casio-szintis, vagy rock and roll-gitáros. Azért írunk dalokat, hogy fülbemászóak legyenek, és meg akard hallgatni újra meg újra.

Martin: Attól, hogy együtt írunk számokat, még fülbemászóbb lesz, mert mind a négyünknek tetszenie kell. Ha nem tetszik, akkor tovább dolgozunk rajta. Ha egyedül írnék, az másabb lenne. Szerencsére nem az van, hogy egy dalszerző van a csapatban, aki megírja a számot, és lehozza a zenekarnak, ők meg elfogadják, hogy ez a dal, hanem együtt szerezzük a zenét. Ez pedig egy jó minőségi szűrő.

Ola: Csak a legjobb ötletek élik túl.

Martin: Ha egyedül írsz, akkor néha nagyon beletalálsz, néha meg nagyon nem, hacsak nem vagy őrülten jó dalszerző.

Mondtok valamit az új albumról, amin dolgoztok? Mennyiben más, mint a korábbiak, milyen a workflow, hogy álltok?

Ola: Én mindig azt gondolom, hogy az aktuális album tök más lesz, de valószínűleg továbbra is úgy szólunk, ahogy szoktunk. Nem fogjuk újra feltalálni a Pom Poko-t. Az azért mégis különbség, hogy most nem akarunk túl sok mindent belezsúfolni egy dalba, hanem hagyjuk, hogy ha egy szám valamilyen akar lenni, akkor olyan legyen. Főleg a Birthday albumon fordult elő sokszor, hogy volt egy furcsa ötletünk, aztán egy rockos, aztán megint egy másik, és mindet belepasszíroztuk egy dalba. Most meg az van, hogy az egyik dal ilyen hangulatú, a másik meg olyan.

Ti vagytok a producerek is?

Ola: Igen. Ez az első alkalom, hogy mi vesszük fel az egészet ától cettig – de ugyanabban a stúdióban, ahol korábban is dolgoztunk.

A Pom Poko első lemezük, a Birthday egyéves születésnapját ünnepli vinylmegjelenéssel.

És ki a főnök? Te vagy a zenei lángész, Martin?

Martin: Mi ketten Olával. Minket érdekel a stúdiózás és a producerkedés, ezzel is foglalkozunk a zenekar mellett. Mostanra lettünk elég jók ahhoz, hogy felvegyünk egy Pom Poko-albumot.

Ola: Az egyetemen volt pár órám egy nagyon menő producerrel, akitől mindenféle spéci felvételi technikát tanultam, de az alapokat – hogyan kell bemikrofonozni például egy dobcuccot – nem tudtam. Az első kislemezeinket még magunk vettük fel, és ezerrel kísérleteztünk, nem is volt mikrofonállványunk, csak odaragasztottunk valami mikrofont a lábdobbőrhöz. Ma már azért jobban tudjuk, mit csinálunk.

Mi volt az első inspirációtok, ami nemcsak arra sarkallt, hogy zenéljetek, hanem fel is vegyétek, amit játszotok? Én például, ha meglátom a producer Sylvia Massy valamelyik videóját, amiben a szokatlan technikáiról mesél, attól én is kísérletezni szeretnék. Nektek van ilyen inspirációtok?

Ola: Most egy kevésbé kísérleti, és sokkal inkább hi-fi hangzásra mentünk rá, de a legnagyobb inspirációnk máig a Deerhoof, az amerikai DIY-pionírok. Olvastam velük egy interjút, hogy az első két albumukhoz a dobokat a Photo Booth-ban vették fel a MacBookjukon egy kameraappal. Elég nyers a hangzása, de nagyon jó. Ez volt a legegyszerűbb módja annak, hogy hangot vegyenek fel a gépükkel, és nem engedték, hogy a technikai részletek a zenélés útjába álljanak. Nem aggódják túl ezeket a dolgokat, és nekem ez szimpatikus. Ha magad csinálod a felvételeket, az nem csak azért jó, mert olcsóbb, hanem mert nem kell elmagyarázni egy producernek, hogy mit szeretnél, csak csinálod.

Martin: Ha tudjuk, mit akarunk, akkor szuper egyedül dolgozni, mert mi előre megírjuk a számokat, és a stúdióban már csak fel kell venni a lehető legjobban. Nem az van, hogy felvesszük valamilyen formában, és a producerrel gondolkodunk, hogy mi legyen belőle. Van elég kreatív agy a bandában, hogy jöjjenek az ötletek, és azok általában működnek is.

A második Pom Poko-lemez, a 2021-es Cheater Covid alatti, abszurd lemezmegjelenős talkshow-ja.

A dalszerzés során mi a zenekari dinamika? Mindenki megírja a saját részét, vagy valaki előáll egy alap akkorddal, dallammal?

Ola: Az ének és a gitár nyilván meghatározza, hogyan szól egy dal, de minden hangszert ugyanolyan fontosnak tartunk. Mindenki megírja a saját részét, aztán megnézzük, hogy mi a közös az ötleteinkben. Ha nagyon másfelé tartanak, akkor találkozunk félúton. Utána kitaláljuk a dal szerkezetét, folyását. Általában egy apró ötletből indulunk ki. Amikor valami összetett, többrészes ötlettel álltunk elő, azt végül mindig kidobtuk, szóval ezt már hanyagoljuk. Jöjjenek az apróságok! Mivel úgy írunk dalokat, hogy több órán keresztül együtt játszunk egy szobában, úgyis kisül belőle valami. Én nem is néztem meg a Beatles Get Back dokumentumfilmjét, mert rettentő unalmasnak találtam. Ez az életem, nem kell még egy filmben is látnom, hogyan szöszöl egy zenekar órákon át. (nevet)

Lesznek meglepetések az új lemezen? Új terep, amit most fedeztek fel? A tavalyi EP-teken volt például egy Bach-szonatina.

Martin: Az új lemez pont hogy kevésbé őrült, mint a korábbi dolgaink. Sok dal kicsit közelebb áll egy normál rockszámhoz. Lehántottuk a dalokról, amit feleslegesnek éreztünk. Nincs sok hú de technikás rész bennük. Na jó, azért van, de nem jön 200 rész egymás után, hanem hagyjuk, hogy a dal kiforrja magát a lehető legjobb verziójává.

Ola: Jobban bízunk a dalszerzési képességeinkben. Régebben többet támaszkodtunk a zenekar hangzására. Ha egy ötlet nem volt remek, azt gondoltuk, ha nagyon intenzíven játsszuk, akkor működni fog. Most úgy érzem, hogy a dalok érdekesek önmagukban is. Próbáltuk nem túlgondolni ezt az albumot. Az is benne van, hogy növünk fel, és már nincs végtelen időnk, mint húszévesen, amikor heteket töltöttünk a stúdióban, hogy felvegyünk egy overdubot, ami aztán senkit nem fog érdekelni. Tök jó, hogy erről már leszoktunk, mert ez azt jelenti, hogy inkább az összképre koncentrálunk.

Martin: Most vettük fel a lemezt, és valószínűleg mással fogjuk megkevertetni, mint a korábbiakat, úgyhogy szó szerint másképp fog szólni. Érdekes lesz.

Ilyen volt egy Pom Poko-koncert 2019-ben. Fotó: Jonathan Vivaas Kise.

Szereztetek be új cuccokat, amik nagy hatással voltak erre az albumra?

Ola: Az előző albumokon elég keményen játszottunk és a hangzás kicsit vintage volt, most meg több garázszene hatott ránk. Nagyon szeretjük például Marnie Sternt. Az ő felvételei elég nyersek. Sok zene, ami inspirál minket, felvétel szempontjából elég barbár, csak két mikrofon egy garázsban. Mi egy elég hi-fi stúdióban dolgozunk, de hasonló szellemiségben szeretnénk alkotni, és valami mást játszani, mint ami jelenleg az oslói színtéren zajlik. Itt sok zenének van egy jellegzetes hangzása, punkos, soul-r’n’b-dolgok, a dobok meg vastagok és puhák. Túl direkt lenne, ha mi is ilyen szép hangzású dobokat tennénk a lemezre.

Martin: Én mindig sok fuzz pedált veszek, amiket aztán sosem használok, mert annyira fura, elcseszett hangok jönnek ki belőlük. Ehhez a lemezhez vettem egyet, amit több számban is használtam, szóval ez egy előrelépés. Az a neve, hogy Way Huge Conquistador. Ez egy gated fuzz típusú pedál. Úgy tud szólni, mint a tépőzár, amikor széthúzod a két felét. Serceg, és nagyon harsány eleje és vége van a belőle jövő hangoknak. Nagyon vastagon szól. Néha nagy hülyeség, de néha meg működik. És jobban kontrollálható…

Ola: … mint például az Absolute Destruction, ami a zenét, hát, nemzenévé alakítja át.

Martin: Igen, minél keményebben játszol, annál jobban fojtogat, és ha meg igazán keményen nyomod, akkor elcsendesedik. Mi pedig elég keményen toljuk a gitárokat. De bocs, túl sok volt a gitárnördség.

Semmi gond, imádtam, én is nagy nörd vagyok. Ola, említetted az oslói színteret. Vannak ott azért hozzátok hasonló gondolkodású zenészek és zenekarok? Hogyan írnád le a színteret?

Ola: Sokat gondolkodom azon, hogy a mi zenénknek nincs igazán színtere. Van sok klassz zenekar, de egymástól függetlenül működnek. Amikor a hetvenes évek New York-i zenei életéről olvasol, azt érzed, hogy ez tényleg egy színtér volt, sok átfedéssel a zenekarok és a tagok között, akik tényleg hatottak egymásra. De lehet, azért is érzem ezt, mert mi főleg Norvégián kívül szoktunk játszani. Mindig is Anglia volt a fő fókuszunk. Hiába van sok klassz zenekar Norvégiában, azt érzem, hogy az emberek egyre kevésbé járnak alternatív zenekarokra, pláne a Covid óta. Norvégia kicsi ország, szóval a szubkultúrák is kicsik. Angliában az alternatív szintér is hatalmas, és eljön 8000 ember egy koncertre. Ilyen Norvégiában nincs.

Ahol most is vagyunk, a Studio Paradiso, viszont a legkirályabb stúdió Oslóban. A kisebb szobák is tele vannak fasza bandákkal. Szerintem az tök egészséges, hogy bármikor át tudsz kopogni hozzájuk, isztok egy kávét, dumáltok. A szomszéd szobában például az Aiming for Enrike gitár-dob duó dolgozik. Ők jó barátaink.

Volt pár koncertetek Amerikában is, például az SXSW-n. Mennyiben volt más ott, éreztetek valami közösséget? Vagy túl nagy ahhoz az ország?

Martin: Norvégiában a rétegzenék iránt kicsi a kereslet, a többség le se szarja, mi van a mainstreamen túl. Egy Pom Poko-koncert iránt gyakorlatilag nulla az érdeklődés egy kisvárosban. Angliában, Németországban, de még Dániában is azt érzem, hogy egészségesebb a koncertkultúra, többet járnak az emberek bulikba. Ez igaz Amerikára is. Voltunk Austinban az SXSW-n, ami az egész városban zajlik, minden bárban volt egy színpad, játszottak zenekarok. Ott éreztem valami különlegeset, de az is igaz, hogy az Egyesült Államokban nagyon nehéz megélni zenészként. New York annyira drága és kompetitív, ami Norvégiára viszont nem igaz. Itt van egészségügyi alapellátás, és az állam bőkezűen támogatja a kultúrát. Csodálom az Amerikában élő zenészeket, akik olyan stílusban játszanak, mint mi, mert nekik kétszer annyit kell dolgozniuk, hogy ne haljanak éhen.

Ola: A norvég zenészeknek azért kell küzdeniük, hogy ők is elérjék az itteni magas életszínvonalat. A zenészek értelemszerűen sokkal kevesebbet keresnek az átlagnál, az átlag pedig elég kényelmesen él Norvégiában. Egy angol vagy egy amerikai zenész szemében nevetségesek a gondjaink, mert ott zenészként elfogadod, hogy csóró leszel. Mi viszont próbáltuk mindkettő előnyeit élvezni: improvizált zajzenét játszani, de közben szép ruhákat hordani és drága bárokba meg éttermekbe járni. Ez persze abszurd. Az angol és amerikai tapasztalataink révén tudjuk, hogy nem átlagos, hogy egy kis norvég klubban millió koronás hangrendszer van. Itt van annyi támogatás, hogy egy kis hely is megengedhesse ezt magának, miközben Londonban egy 12 ezres hely is tud totál szarul szólni.

A Pom Poko az első amerikai koncertjük előtt 2020-ban.

Gondolom, sokat számított, hogy egészen korán leszerződtetek a Bella Unionhoz. Mesélnétek arról, hogy miben volt ez nagy segítség, és mi a legjobb abban, hogy egy indie kiadónál vagytok?

Ola: Leszerződhettünk volna valamelyik menő norvég kiadóval is, de mi szerettünk volna egy nagyobb angol kiadóhoz kerülni. Szerencsések voltunk, és a barátaink is segítettek, hogy ez összejöjjön. A Bella Unionnek fantasztikus a katalógusa, büszke vagyok rá, hogy egy kiadónál vagyunk a Flaming Lipsszel és más, hasonló bandákkal. Számunkra mégis az emberi kapcsolatok a legfontosabbak ott, főleg Simonnal, a Bella Union főnökével, aki őrülten jó fazon. (Simon Raymonde, a Cocteau Twins basszusgitáros-billentyűse, elismert producer-hangmérnök és a Bella Union alapítója – a szerk.) És nagyon jó zenei meglátásai vannak: ha elküldünk neki egy albumot, nem azt mondja, hogy hol a sláger, és pofozzuk már ki azt a refrént, hanem hogy nagyon érdekes a dalszerzés, és a basszus talán lehetne egy oktávval lejjebb a verzében. De csak simán lógni vele, és Cocteau Twins-sztorikat hallgatni, hát, az is valami fantasztikus.

Martin: Üzletemberként is ügyesek, de őket elsősorban a zene érdekli. Sok emberrel találkoztunk a zeneiparban, akiket nem érdekelt a zene, csak az, hogy pénzt keressenek. Amivel semmi gond nincs, de tök jó, hogy nem velük dolgozunk, hanem olyanokkal, akik szeretnének minél több jó zenét megjelentetni.

Ola: Norvégiában gyakran előfordul, hogy megpróbálják megkaparintani a szerzői jogaidat. Főleg, ha fiatal vagy, felléptél pár showcase fesztiválon, és van körülötted egy hájp, akkor borzasztó ajánlatokat tolnak eléd olyan számokkal, amiket nem értesz, se a következményeit annak, ha aláírod. A Bella Union ennek a szöges ellentéte.

BLACK COUNTRY, NEW ROAD-INTERJÚNK A TAVALYI ISOLATION BUDAPESTRŐL

Mielőtt mennetek kell, akartam még kérdezni a szövegekről is. Nagyon tetszik, hogy a dalaitok tele vannak apró, frappáns igazságokkal, miközben a szövegek nagyon személyesek. Ez egy közös munka eredménye?

Martin: Nem, ez Ragnhild (Jamtveit, a Pom Poko énekese - a szerk.) érdeme. Megírjuk együtt a számot, aztán ő rögtönöz rá egy szöveget, és amikor felvesszük, akkor ír egy rendes verziót abból, amit improvizált. Van, amikor valami nagyon elszállt dolgot imprózik, és sokat kell rajta változtatnia, de olyan is, hogy csak keveset. Korábban inkább tudatfolyamszerűek voltak a szövegei, és bár ezen a lemezen is sok a furcsaság, szerintem most összefüggőbb szövegek születtek.

Ola: Régebben, ha megirtunk egy dalt, akkor elpróbáltuk pár beálláson, aztán el is kezdtük játszani a koncerteken, szóval nem igazán volt ideje Ragnhildnak, hogy rendes szöveget írjon rájuk. Ha visszanézed az élő felvételeinket, hallhatod, hogy sok dalnak, például a Like A Lady-nek is más volt még a szövege. Szerintem ez tök rendben van. Ha gitárosként játszhat valamit, ami kábé olyan, amit majd felveszel a stúdióban, akkor az énekeseknek is meg kéne engedni, hogy csak egy általános hangulata legyen a szövegnek, amit aztán részleteiben is kidolgozhat a stúdiózásra.

ISOLATION BUDAPEST
Nick Hakim, Wu-Lu, Cosmo Pyke, Pom Poko, Chubby & the Gang, Coucou Chloe és sokan mások
Helyszín: Akvárium Klub
Időpont: 2023. október 14. 16.00
Belépő: 11500 Ft (elővételben), 13500 Ft (helyszínen)
Jegyvásárlás, Facebook-esemény.

Az Isolation Budapesten fellép még az amerikai virtuóz, az érzékeny soulos Nick Hakim, a londoni punk-rap színtér vezetője, Wu-Lu (akinek Ola is nagy rajongója), a Frank Ocean egyik klipjében is szereplő Cosmo Pyke, vagy a brit hardcore hőseiből álló Chubby & the Gang is – a programról itt olvashatsz bővebben. A főszervezőt, Czeglédi Szabolcsot itt faggattuk ki részletesen a fesztiválról, aki nemrég arról posztolt, hogy Zsombor 2021-es, recorderes év végi listáján hallott először a Pom Pokóról. Zsomborral (és a Carson Coma perkásával, Gaál Péterrel) készült podcastunkat itt hallgathatod meg. Ez pedig Zsoma kedvenc Pom Poko-dala, a Look, alatta pedig a remek Cheater album: