56 éves korában elhunyt a fantasztikus tehetségű ír énekes-dalszerző, akit legtöbben a Nothing Compares 2 U című világslágeréről ismernek, de életműve sokkal több a híressé vált Prince-feldolgozásnál.
A családja szerda este jelentette be, hogy elhunyt Sinéad O’Connor, aki sokszor és részletesen beszélt arról, hogy milyen mentális problémákkal, öngyilkos gondolatokkal, bipoláris zavarral küzd. A halál oka egyelőre nem ismert. Az énekesnő 2021-ben már bejelentette visszavonulását, majd nem sokkal később visszavonta, és az utolsónak szánt stúdióalbumán dolgozott. Utoljára 2020 februárjában állt színpadra, a turnéit először a Covid, majd súlyosbodó egészségügyi helyzete miatt mondta le. Legkisebb fia, Shane O’Connor 2022 januárjában, mindössze 17 éves korában lett öngyilkos, az énekesnő ezután arra kérte az embereket, hogy senki ne kövesse a példáját.
Az 1966-ban született Sinéad O’Connor már első lemezével, az 1987-es Lion and the Cobrával a korszak egyik legnagyobb hangú énekes-dalszerzőnőjeként mutatkozott be, rajta olyan emlékezetes számokkal, mint a Drink Before the War, vagy a Mandinka, amit Alex Haley híres, Gyökerek című könyve ihletett. A világhírnév azonban a második lemezzel és Nothing Compares 2 U című dalával jött meg, amit Prince eredetileg 1985-ben írt a The Family nevű zenekara számára. Akkor a soulballada még elsikkadt, hogy aztán Sinéad O’Connor előadásában a ’90-es évek egyik legnagyobb slágerévé váljon. Az MTV-n gyakorlatilag nem volt olyan napszak, amikor ne hangzott volna el, rengeteg televíziós fellépésre hívták az előadót, pár hónap alatt mindenki megismerte Sinead O'Connor nevét. A sikerben nagy szerepe volt a John Maybury rendezte, azóta legendássá vált klipnek is, aminek a végén Sinéad premier plánban ejt két könnycseppet – elmondása szerint azért, mert a szerelmes számot ő az édesanyjának énekelte, aki rendszeresen bántalmazta kiskorában fizikailag és szexuálisan.
Az énekesnő a 2021-ben megjelent memoárjában, a Rememberings-ben írt részletesen traumatikus gyerekkoráról. Szülei nyolcéves korában elváltak, és ő az édesanyjához került, aki már kiskorában is ütlegelte büntetésképpen a nemi szervét – Sinéad szerint azért, mert az anyja fiút szeretett volna. Borotválni is azért kezdte a fejét, mert külsőre az édesanyja kiköpött mása volt, és úgy gondolta, kopaszon nem hasonlít rá annyira (az életrajzi könyvébe nem is került kép róla). Kleptomániás anyja vitte bele a lopásba is, gyakran kellett neki elcsórnia a perselypénzt a templomban, és kamaszkorára ő is rákapott a tolvajlásra. Emiatt került 14 évesen, másfél évre egy apácák vezette javítóintézetbe, amit később börtönként írt le – ugyanakkor itt kapta az első gitárját is az egyik apácától, és ekkor fogalmazódott meg a fejében a gondolat, hogy zenével foglalkozzon.
Második lemezéből, az I Do Not Want What I Haven't Gotból 7 millió példány kelt el, négy Grammy-re jelölték, a Rolling Stone később beválasztotta minden idők 500 legjobb albuma közé. O’Connor viszont nem akart és nem is tudott popsztár lenni: a Bob Dylanért rajongó zenész mindig is inkább proteszténekesként gondolt magára. A szélesebb közönség akkor értette meg, hogy mire is gondol, amikor a Saturday Night Live című műsorban élő adásban tépte szét II. János Pál pápa fényképét, hogy így tiltakozzon a katolikus egyházban zajló szexuális visszaélések ellen, amit papok kisgyerekekkel szemben követtek el. Sinéad O’Connor ebben is megelőzte korát, hiszen a Vatikán akkor még tagadta, hogy bármi ilyesmi megtörtént volna – a világ (és elsősorban Amerika) hatalmas felháborodással reagált. A rádiók levették műsorról a számait, a CD-it nyilvánosan bezúzták a Times Square-en, Frank Sinatra meg akarta verni, pár héttel később pedig kifütyülték egy Bob Dylan tribute koncerten.
Ebben a gesztusban is volt személyes kötődés O’Connor édesanyjához: eredetileg az övé volt a fénykép, amit az egyébként mélyen vallásos énekesnő élő adásban, Bob Marley War című protesztdalának eléneklése után széttépett. Miután anyja elhunyt autóbalesetben, O’Connor mindig magánál hordta a fényképet, és tudta, hogy egyszer majd el fogja pusztítani, csak a megfelelő alkalmat kereste hozzá. „Sokan mondták vagy gondolták, hogy a pápa fotójának széttépése kisiklatta a karrieremet. Én nem így gondolom. Én úgy érzem, hogy a No.1. lemez siklatta ki a karrieremet, és a fotó széttépése rakott vissza a megfelelő vágányra. Az SNL után újra önmagam lehettem” – mondta később egy interjúban.
Zeneileg már akkor sem követte a popsztárok tipikus útját: sikerlemeze után a híres jazzsztenderdek mellett a Szomorú vasárnapot is feldolgozó albummal jött ki (a már címében is beszédes Am I Not Your Girl?), majd 1994-ben született meg a Universal Mother című terápiás lemeze, amin az időközben felfedezett bel canto énekstílusnak köszönhetően előadóként is még jobban kinyílt. „Az az album volt az első kísérletem arra, hogy megpróbáljam feltárni, mi rejlik a többi lemezem rengeteg dühe mögött” – mondta. Műfaji határok később se korlátozták, csinált rasztafári roots lemezt (Throw Down Your Arms), brutális szépséggel énekelt ír népdalokat (Sean-Nós Nua), és amikor a 2010-es években hosszú idő után két remek lemezzel tért vissza a popzenéhez, akkor sem vesztett semmit kreativitásából, frissességéből. (Azt pedig, hogy mit gondol a fősodorbeli zeneiparról, már akkor nyilvánvalóvá tette, amikor 1991-ben nem vette át a Nothing Compares 2 U-val nyert Grammy-díját, és nyílt levelet küldött maga helyett, amiben a zeneipar hamis és pusztító anyagiassága ellen tiltakozott.)
Sineád O’Connor az elmúlt években „botrányai”, mentális összeomlásaiból fakadó Twitteres kirohanásai révén került be a hírekbe. Többször kísérelt meg öngyilkosságot, és arról is nyíltan beszélt, hogy a 2010-es évek java részét egy pszichiátriai intézményben töltötte. 2016-ban eltávolították a méhét, ami után a fizikai és a mentális egészsége is összeomlott, egy idő után már a családja sem tudott mit kezdeni vele. Saját akaratából vonult be egy dublini pszichiátriára, ahol azt hitte, el fogják küldeni, de a hely végül a második otthona lett. Sokat tanult önmagáról is, az ottani kezelések hatására nyilatkozta később, hogy „10 %-ban bipoláris zavarom van, 40 %-ban komplex traumás stresszem, a többi pedig borderline személyiségzavar.”
Sinéad O’Connor többször koncertezett Magyarországon is. 2015-ös Müpás fellépése arról híresült el, hogy nem sokkal előtte bejelentette, soha többé nem játssza élőben a Nothing Compares 2 U-t, csak még egyszer, utoljára, a Müpában. Úgy érezte, kimerültek az érzelmi tartalékai, amiből azt a dalt énekelte, és ezért egy időre levette a műsorról, de később persze visszakerült oda. Utoljára 2019-ben játszott Budapesten – akkor azt írtuk, muszáj megnézni, mert lehet, ez lesz az utolsó alkalom, hogy élőben láthassuk. Sajnos igazunk lett: O’Connor ugyan 2020-ban még tovább turnézott, de előbb a Covid, majd pedig fiának tragédiája miatt kénytelen volt lemondani a fellépéseit. 2021-ben még utolsónak szánt stúdiólemezén dolgozott, majd a családi tragédia miatt azt is félretette, így az már csak posztumusz albumként láthatja meg a napvilágot – ha egyáltalán.
