Budapesten szól utoljára a Nothing Compares 2U - Sinéad O'Connor-kívánságlista

2015.04.16. 20:15, rerecorder

sinead.jpg

Mint azt Sinéad O'Connor nagyobb sajtóvisszhang mellett nemrég bejelentette - mi is megírtuk -, úgy döntött, hogy többé nem énekli el a Nothing Compares 2U című, őt világsztárrá tevő szerzeményt, mert már nem tud vele érzelmileg azonosulni és az i-re a pontot egy március 15-i koncert tette fel, ahol a dal előadása közben a színpad előtti tóban landoló kacsa láttán félbe is hagyta a számot. Az április 21-i, jövő keddi MüPa-koncertjén sem várhattuk tehát a nagy slágert, ám az énekesnő - aki már korábban is különleges koncertet ígért Budapestre - április 14-én közzétette, hogy még egyszer utoljára, április 21-én a MüPában elénekli az emblematikus dalt. Ennél különlegesebb alkalom nem is kell, hogy ott legyünk ezen a poptörténeti eseményen, a ráadás csak az, hogy a koncertet meg is örökítik. Na jó, ha a legnagyobb énekhangok egyike így kedveskedik nekünk, akkor mi még összeszedtünk tíz (nem csak jól ismert) dalát, amelyeknek szintén annyira örülnénk, mint majd a Prince által írt sikerszámnak fogunk.

Az ír énekesnő tavaly megjelent - ismét jó formát mutató - I'm Not Bossy, I'm The Boss című lemezét turnéztatja, de közvetlenül a Nothing Compares 2U törlése után már ezt a vigasztaló és biztató üzenetet írta Twitterére: "Hardcore rajongók tájékoztatására: az áprilisi budapesti koncert nagyon különleges lesz. Ha nagyon nagy és szentimentális rajongó vagy, akkor ezt a koncertet nem szeretnéd kihagyni." 

 

Április 14-én aztán kicsit konkretizálódott a koncert különlegessége: "A keddi budapesti koncert lesz a legeslegutolsó előadása a Nothing Compares 2U-nak. Lesz egy kis 'régi, kedves barátot elbúcsúztató' ünnepség tehát. A koncertet pedig filmre is vesszük egy élő kiadványhoz, szóval tényleg nagyon különleges lesz."

sinead_2.jpg


A budapesti koncert - Sinéad O'Connor 2007-es Sziget-fellépése után (ahol szintén volt Nothing Compares 2U) az első nem fesztiválos itthoni előadása - a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretén belül lesz a Művészetek Palotájában, és már csak néhány tucat jegy kapható rá, érdemes tehát lecsapni ezekre, mert a teltház garantált.

És akkor, ha már ilyen szentimentális lesz a hangulat, kívánságlistára helyezünk tíz további - nem is a legismertebbek közül való - dalt, hátha kedvet kap még valamelyikhez az énekesnő. Időrendben haladunk és majdnem mindegyik lemezről választottunk (spoiler alert: ezek a dalok - az egyik egyszeri felbukkanásának kivételével - nem szerepelnek az elmúlt hetek, hónapok koncertműsorában).


a bemutatkozó albumról, az 1987-es The Lion And The Cobraról a talán legszebb szám, az utolsó előtti Drink Before The War


a '90-es sikerlemezről a lélegzetelállító acapella címadó záródal - I Do Not Want What I Haven't Got - mert Sinéad O'Connorban az énekhang a legnagyobb: 


az 1994-es Universal Mother című harmadik saját dalos korongról - népszerű dalos kivételként - a Fire In Babylon, mert ezt muszáj hallani élőben: 


a közreműködések közül a Bomb The Bass-szel közös 1995-ös Empire, mert az elektronikus zenére fogékony O'Connor itt bombasláger mögé rejt erős szöveget: 


az 1997-es Gospel Oak EP-ről a megejtő I Am Enough For Myself


a 2000-es Faith And Courage-ról a kelta-reggae fúziót csúcsra járató The Lamb's Book Of Life


a 2002-es, ír folkgyökerekhez megtérő Sean-Nós Nua-ról a gaelül szóló hazatérés dalát, az Óró Sé do Bheatha 'Bhaile-t lenne jó: 


a 2005-ös rastafári roots-lemezről, a Throw Down Your Arms-ról pedig tisztelettel a Peter Tosh-féle Downpressor Man ihletett feldolgozását kérnénk: 


a 2007-es Theology-ról a zsoltárénekek közé helyezett Jézus Krisztus Szupersztár-feldolgozást, az I Don't Know How To Love Himet, ami sok más feldolgozás mellett (ABBAChiquitita, The B-52'sAin't It A Shame) arra is példa, hogy Sinéad egy banális(abb) számból hogyan tud emelkedett himnuszt varázsolni: 


és végül az utolsó előtti, 2012-es How About I Be Me (And You Be You)?-ról a szuper Back Where You Belong, és azért végül, mert a tavalyi lemezről amúgy is sok szám szerepel a programban: 

https://recorder.blog.hu/2015/04/16/budapesten_szol_utoljara_a_nothing_compares_2u_sinead_o_connor-kivansaglista
Budapesten szól utoljára a Nothing Compares 2U - Sinéad O'Connor-kívánságlista
süti beállítások módosítása