Robert Eggersnek sikerült az, ami a Marvel-univerzumban lehetőséghez jutott függetlenfilmesek számára elérhetetlen marad: egyedi stílusjegyeit megtartva, markáns szerzői víziót vitt filmre blockbuster-költségvetésből. Az Északi legalább annyira para, mint A boszorkány, és annyira őrült, mint A világítótorony, csak remélhetőleg tízszer annyian nézik meg, mint a korábbi kettőt együttvéve. Ez a kritika először a Recorder magazin 94. számában jelent meg.
Manapság egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy egy tehetséges rendező egy-két sikeres függetlenfilm után rögtön egy százmilliós költségvetésű blockbuster kamerái mögött találja magát. A tendencia felfutásáért a legtöbbet a Marvel tette, így lehet, hogy a Fél Nelson (Marvel Kapitány), A nomádok földje (Örökkévalók), a Cigánykerék (Fekete özvegy), a Vademberek hajszája (Thor: Ragnarök) vagy az Átmeneti állomás (Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája) alkotója is seperc alatt egy zöld vászon előtt találta magát, ahol szuperhősgúnyába bújt szupersztárokat dirigálhatott.
 |
| Alexander Skarsgård és Anya Taylor-Joy Az Északi című filmben |
Aki látta a hátborzongató A boszorkány és a kéjesen zakkant A világítótorony című filmjét, tudhatta, hogy rövid úton Robert Eggersre is ez a sors vár. Hiszen látványvilága lélegzetelállítóan virtuóz, mesterien ért a feszültségteremtéshez és meglepő mélységeket képes kihozni sztárszínészekből is. Néha viszont történnek kisebbfajta csodák és Eggersre nem a következő Amerika Kapitány-filmet bízták, hanem majdnemhogy szabad kezet kapott, hogy leforgasson egy saját forgatókönyvéből készült véres viking eposzt. A lehetőséggel pedig olyannyira tudott élni, hogy stílusjegyei egy cseppet sem sikkadtak el a stúdiódíszletek között, hanem a felpumpált költségvetés az ambícióit is óriásira duzzasztotta.
Egy izlandi utazás során határozta el, hogy megfilmesíti a Hamlet alapjául is szolgáló viking legendát, és az adaptációhoz Izland leghíresebb embere, Björk, illetve a vele gyakran együtt dolgozó költő/dalszerző Sjón nyújtott segítséget. Ettől a csapattól nyilván senki nem várt volna multiplexekbe való közönségfilmet, de Eggers magabiztosan csempészte be a pszichedelikus őrületet a hagyományos hollywoodi filmeposz-struktúrába. Az Északi tehát összességében nem sokkal furcsább, mint A Gyűrűk Ura vagy a Trónok harca, noha az inspirációi között Eggers saját bevallása szerint ugyanannyira fontos Tarkovszkij vagy Jancsó Miklós is, míg Björk cameója vagy egy-egy hullakompozíció kapcsán Lars von Trier filmjei is eszünkbe juthatnak.
Tanúi lehetünk néhány olyan elképesztő jelenetnek, amit később filmiskolákban fognak elemezni, de nincs itt felesleges művészieskedés vagy a közönséget elidegenítő öncélúság. A film brutalitása ugyan sokaknak ijesztő lehet, de egyrészt a filmes erőszak határait pont a Trónok harca típusú tévésorozatok tolták el a gore műfaja felé, másrészt pedig Eggersnél mindig jelen van a humor is. Márpedig tagadhatatlanul van abban valami komikus, amikor viking férfiak vadállatként üvöltenek egymásra vagy egy középkori hokimérkőzés (úgynevezett knattleikr) keretében verik egymást péppé. A finálé sem okoz csalódást abszurd humor, látványosság és „ezt nem hiszem el!”-faktor téren.
Ahogy A világítótorony kétfős szereposztása is maga volt a tökély, most egy jóval nagyobb stábból is megkapja mindenki a maga kis eszement jutalomjelenetét. Az előző filmből átmentett Willem Dafoe ezúttal is valami olyan szeren van, amit nem lehet könnyű beszerezni, de A boszorkány óta szupersztárrá vált Anya Taylor-Joy is lényegesen több egy mutatós love interestnél. Elsőre úgy tűnik, Nicole Kidmant egy Aquaman-típusú felejthető anyaszerepre szerződtették, de aztán váratlanul belénk fagyasztja a vért is.
 |
| Nicole Kidman Az Északi című filmben |
A legnagyobb kihívás persze a címszereplő Alexander Skarsgårdnak jutott, akivel a hollywoodi szereposztók eddig nemigen tudtak mit kezdeni azon kívül, hogy jól néz ki félmeztelenül. Ez a képessége természetesen most is jól jött, de Az Északi nem a Tarzanhoz vagy a True Bloodhoz (amiben szintén Northmannek hívták a karakterét) hasonló Chippendale-show, hanem igazi jellemfejlődést bemutató sorsdráma. Csak épp egy olyan, ahol a főhős vadállatból válik újra emberré.
szerző: Onozó Róbert
