A Lost óta nem övezett olyan szenvedélyes közutálat sorozatfinálét, mint a Trónok harcáét. Nem véletlenül: a világ legnépszerűbb sorozata, a 2010-es évek A Gyűrűk urája, a politikai realizmus és a sárkányos-kaszabolós fantasy megrendítő házassága, az elitből történt kiábrándulásunk Trumpnál is látványosabb fokmérője az utolsó két évadában ledöntött mindent, amit hat év alatt felépített, majd még rá is taposott egyet.
A rosszul megírt dialógusok, a karakteríveknek tökéletesen ellentmondó, slendrián lezárások, a hollywoodiasan béna halálok és a kifejtetlen motivációk láttán nem lehet mást mondani, mint hogy mea culpa, George R.R. Martin, bocsáss meg, hogy bárki is valaha siettetett. Írd addig a Trónok harca befejezését, ameddig akarod, ezt a szövevényes történetfolyamot jól lezárni úgysem lehet. Legalábbis így, elsietett tempóban, a hollywoodi giccsnek és a fan service-nek egyaránt behódolva, biztosan nem.
osztályzat: 4/10
szerző: Soós Tamás
Ez a kritika a Recorder magazin 73. számában jelent meg először.
Ajánlott bejegyzések:
-
A botrányt nem elég akarni. Az idol (sorozatkritika)
-
Jár-e feloldozás feldolgozás nélkül? - Barry (sorozatkritika)
-
És te mit tennél meg Beyoncéért? Swarm (sorozatkritika)
-
A tökéletes fogások titkos összetevője a családi trauma. A mackó (sorozatkritika)
-
Hidegvérrel vagy jó nagy pechhel - Az utolsó lépcsőfok (sorozatkritika)
