Tisztességes mennyiségű névnapi felest döntenek magukba Hajdu Szabolcs új filmjében a szereplők, végül mégsem a piától készülnek be, hanem a spontán felszakadó őszinteségtől. Nyolc évvel az Ernelláék Farkaséknál után ismét két középkorú házaspár problémái pezsegnek fel, egyetlen helyszínen, pár óra alatt, csodálatos színészekkel. A színdarabként hosszú évek óta játszott magánélet-trilógia második darabjában, a Kálmán-napban minden picit hasonló, mégis nagyon más, mint az elsőben. Ez a kritika először a Recorder magazin 112. számában jelent meg.
Egy olyan finoman alkoholista társadalomban, mint a miénk, a pálinka ironikus középpontba emelése hibátlan alkotói húzás. A címbéli apropó okán fogyasztott alkohol nemcsak lazítja a merev pózokat, természetes katalizátorként olajozva a drámai feszültséget, de hasonló bajokat sűrít magába, mint amivel a szereplők is viaskodnak. A be nem vallott, lefojtott problémák lassan mérgeznek, de ha kérdeznénk, van-e gondjuk az ivással, bizonyára azt felelnék, ugyan már. Miközben a látottak más képet mutatnak.
Tisztes jómódban élő értelmiségi férjhez és feleséghez státuszban picit alacsonyabb házaspár toppan be. A Kálmán-nap az Ernelláék alapszituációját variálja és a nevek eltérései ellenére a szereplők is sokban hasonlítanak. Hamar kiderül azonban, a szülői dilemmák helyett máshová kerül a fókusz. Nemcsak a pesti lakásból lesz vidéki ház, de a gyerekek sincsenek otthon. Kálmánék így nyíltan beszélhetnek a magánéletükről és az ezzel kapcsolatos súlyos kihívásokról.
Hiába tágasabb a tér, hiába fényesebb a nappali, az élmény fojtogatóbb. Mindkét pár vergődik ugyanis, nem is feltétlenül a másik, hanem az öregedés miatt. Már csak ezért is remek választás a bútorokkal és könyvekkel otthonosan telezsúfolt, katalógusba kívánkozó tóparti ház, ahol minden a helyén, mégis fulladoznak. Kálmán (Hajdu Szabolcs) és Olga (Tóth Orsi) kifelé tökéletes egységet mutat és ha a maszk nem is mindig takar, legalább nem teregetik ki a szennyest, mint Levente (Szabó Domokos) és Zita (Földeáki Nóra). Az ő válságuk mélyebb, ők pillanatok alatt robbannak. A film egyik izgalmas kérdése mégis az, a lassú erjedés vagy a kitörő vihar gyilkosabb-e hosszabb távon. A szereplők ugyanis akár tudják, akár nem, a megszokással és monotonitással hadakoznak.
A komoly témák és drámai helyzetek ellenére Kálmán-nap egyáltalán nem sötét vagy nehéz. Hajduék vaskos humorral lazítják a drámát, kezdve a dilettáns pálinkaszakértéstől (birs vagy vegyes?) az Ernő nevű alkalmi segítőn át Levente gyomorbajáig. Igaz, ezek a motívumok legalább annyira viccesek, amennyire nem, hiszen a Szomszédok Etusához hasonlóan Kálmán is passzív-agresszíven uralkodik a maga Ernőjén. Ugyanígy Levente fájdalmai sem véletlenek, hisz a férfi súlyos titkokat hord magában, amin a röhejes egészségügyi tanácsok (Levegő! Dőlj le! Feles!) nyilván nem segíthetnek.
Az alig hetvenperces Kálmán-nap láthatóan több erőforrásból készült és egyszerre filmszerűbb az Ernelláéknál, másrészt kissé koncentráltabb, azaz teátrálisabb. A képek szépek, a párbeszédek elegánsan csavarodnak, a figurákat mégis a színészek emelik igazán magasra. Bár Farkasékat is izgalmas lett volna követni, Hajdu Szabolcs Kálmánként is csodálatosan irritáló, Tóth Orsi pedig egyszerre határozott és bizonytalan. Az Ernőt játszó Gelányi Imrét könnyen amatőr szereplőknek gondolhatjuk, de a gyomorbajost pulóverből megoldó Szabó Domokos minimalizmusa is fantasztikus. A legemlékezetesebb mégis Földeáki Nóra tökéletes szófosása. Ugyan ki ne ismerné ezt a típust, aki mindenről megállás nélkül beszél. Csak épp arról nem, amiről valójában kellene.
A Kálmán-nap című filmet március 14. óta vetítik a mozik.
szerző: Huber Zoltán
8/10
