Aki kibírta eddig, az a héten végre ott nézheti meg az Oscar-fődíjas A nomádok földjét, ahol azt látni kell: a moziban. Ez a kritika először a Recorder magazin 84. számában jelent meg.
Bármely másik évben hálát rebegnénk, ha A nomádok földje beverekedné magát egy-két fontosabb Oscar-kategóriába, urambocsá’ megcsípné a kis léptékű, független szellemiségű filmeknek fenntartott pár hely egyikét a legjobb film jelöltjei között. Ehhez képest idén a koronavírus – és díjesélyes filmjeiket jóval későbbre tologató stúdiók – által átrajzolt Oscar-versenyben Chloé Zhao halkszavú drámája lett a buldózer.
Szokatlan favorit: a 2017-es A rodeós után Zhao ismét az USA szívében, a tágas prérin ábrázolja peremre sodródott emberek csendes sorsát, főként amatőr szereplőkkel. A különbség, hogy a talajvesztett, gyászoló, a vándornomád életmódban 60 felett új ösvényt taposó főhős, Fern szerepét Frances McDormandre osztotta. Néha az az érzésünk, hogy, na, most Fran interjúvolja a civileket, nem pedig Fern beszélget sorstársaival, de a nevek hasonlóságán túl McDormand öntörvényű konoksága is önazonossá teszi a figurát. Zhao pedig egyaránt kikerüli a romanticizálást és a nyomorpornót, a lírai szépségű tájképek mögül kíváncsian fürkészi, vajon a szabadságeszmény vagy gazdasági kényszer késztet-e valakit lakókocsi-létre, és milyen közösségre lelhet a gyökértelenségben.
Huszár András
A nomádok földje (Nomadland)
Rendező: Chloé Zhao
Mozibemutató: 2021. június 3.
Osztályzat: 8/10
