A Mielőtt lemegy a Nap teljesen fiktív, mégis csak egy hajszál választja el a valóságtól. Emiatt annyira szívmelengető és fájdalmas. Ez a cikk először a Recorder magazin 119. számában jelent meg, amiben azt jártuk körbe, hogy mi volt a menő 2004-ben.
Richard Linklater Mielőtt-trilógiája minden újranézéskor kicsit mást jelent. Attól függően, éppen milyen korban és élethelyzetben van az ember, biztosan másképp rezonál Jesse (Ethan Hawke) és Celine (Julie Delpy) szerelmi életének alakulására. Számomra ajándék volt velük párhuzamosan felnőni – bár fiatalabb vagyok náluk, tizenévesen elolvadtam a Budapest-Bécs vonatúton egymásba eső huszonéves amerikai srác és francia lány naivan romantikus bécsi éjszakájától a Mielőtt felkel a Napban, huszonévesen mélyen átéreztem a harmincas főhősök párkapcsolati dilemmáit a Mielőtt lemegy a Napban, harmincasként pedig minden pillanatát elhittem a középkorba érő Jesse és Celine problémáinak a Mielőtt éjfélt üt az órában. Az a jó hír a mai tizen-, huszon- vagy akárhány éveseknek, hogy 2024-ben sem késő elkezdeni velük menni.
A Mielőtt lemegy a Nap nagyon szépen öregedett, minden rezdülésen érződik, hogy a rendező a két főszereplővel együtt, saját magánéletük eseményeit is felhasználva gyúrta a forgatókönyvet igazivá, és valószínűleg ezért ugyanolyan életszerű és hiteles az összes mondata ma, mint a bemutatásakor. Belekerültek átszűrve az első és a második film elkészülése közti kilenc év személyes tapasztalatai, és ettől a folytatás az első filmnél mélyebb és érzelmesebb lett. Keserűbb is, bölcsebb is.
De ugyanolyan természetesen hatásos. Ahogyan Delpy egy gyors vágás után minden felvezetés nélkül először felbukkan, egy dobbanást kihagy a szívem. A legváratlanabb pillanatokban könny futja el a szememet, mert megüt egy mondat, de aztán már sodor is tovább magával Celine és Jesse beszélgetése. Pedig Linklater könnyen elbukhatott volna már ott, hogy valami béna választ ad arra a kérdésre, ami a Mielőtt felkel a Nap minden rajongóját izgatta kilenc éven át: hogy találkozott-e az egyéjszakás bécsi kaland után fél évvel Celine és Jesse, ahogy a film végén megbeszélték. Hamar megkapjuk a frappáns és hihető választ, de a téma nincs lezárva, vissza-visszatérünk ahhoz az éjszakához, és mindig kapunk egy gyomrost, amikor a múlt következményeinek újabb rétege tárul fel.
A cselekmény annyiban merül ki, hogy Jesse és Celine néhány órán át sétálgatnak Párizsban és dumálnak, és ez pont úgy zajlik, ahogy az életben, csapongva, fontosabb és kevésbé fontos témákat ötletszerűen bedobva, már-már szabad asszociációsan, de végül mégis spirálszerűen egyre mélyebbre jutva. Úgy visz minket magával a párbeszédük, hogy sehol sem tudjuk tetten érni a forgatókönyvírói ténykedést, a mögöttes szándékot, hogy a film végére hőseink eljussanak A-ból B-be.
És lehet, hogy nem is csak arról van szó, hogy remekül sikerült leplezni a háttérmechanikát. Alapigazságokat fogalmaznak meg az intimitás nehézségeiről, de vajon okvetlenül pont ezeknek a mondatoknak, és éppen így kell elhangzaniuk ahhoz, hogy a film szívbe markoló, fenomenális zárójelenetéhez jussunk? Talán igen. De az is lehet, hogy ez igazából szinte teljesen mindegy, a lényeg sokkal ösztönösebb. Amikor Celine életében először meglátta a bécsi vonaton Jesse-t, rögtön tudta, hogy le akar vele feküdni. Amikor Jesse kilenc évvel később meglátta a könyvesboltban Celine-t, talán ő is rögtön tudta azt, amit a film végére mi is megtudunk. A befejezés most csak látszólag nyitott.
Bujdosó Bori
Mielőtt lemegy a Nap (Before Sunset)
Premier: 2004. február 10. (Berlini filmfesztivál)
Magyarországi moziforgalmazásba nem került.
Játékidő: 80 perc
