„Kell egy sziget, ahová visszamenekülhetsz, és ez többet ér, mint a siker” – Téveszme-interjú

Hét év után jelentkezett új lemezzel a magyar punk/hardcore színtér vezéralakja, az egri Téveszme. A korábbiaknál egy fokkal dallamosabb A legszórakoztatóbb nyomor az év egyik legerősebb hazai kiadványa, amit élőben december 18-án a Satelles társaságában mutatnak be a Dürer Kertben. A generációja egyik legfontosabb hangjának számító, közösségteremtő zenekar klipkészítőként is ismert énekesével (Nagy Viktor) és basszusgitárosával (Szilágyi Norbert) beszélgettünk arról, miért telt el hét év két lemezük között és miért nem akarnak karriert építeni a Téveszmével. De kiderült az is, hogy mi köze az Offpsringnek a magyar népzenéhez, hogyan került doromb a lemezükre és hogyan dolgozta fel Viktor az szuicid gondolatait a szövegekben.

Legendásan sok idő telik egy-egy kiadványotok között, a legutóbbi két EP között például hét év. Az első hivatalos EP-tek, a Válságtünetek (2008) óta összesen másfél órányi zenét adtatok ki. Ez maximalizmusból vagy időhiányból fakad?

Nagy Viktor: Mostanában időhiányból. Régebben azért egy-kétévente jelentettünk meg lemezeket.

Sokat dolgoztok, szöszöltök a dalokon?

Nagy Viktor: Jó kérdés, hogy mi minősül munkának. Nekünk ez elsősorban szórakozás, kikapcsolódás. A dalok zenei alapját többnyire Norbi [Nagy Norbert gitáros – a szerk.] és Áté [Szilágyi Norbert basszusgitáros - a szerk.] rakják össze. Én ritkábban vagyok ott a próbákon, és sokszor a már szinte kész számokkal szembesülök. Ennek az EP-nek a nagy részét 2017-re összeraktuk, de a következő három évben mással, munkával, családdal voltunk elfoglalva. A lezárások miatt volt egy olyan apokaliptikus hangulat a levegőben, hogy a járvány alatt volt okunk és valamivel több időnk is ráfeküdni.

Egyszer azt mondtad, nem akartatok soha karriert építeni erre a zenekarra. Miért nem?

Nagy Viktor: Az én elvárásaimat már így is túlteljesítette a zenekar. Az elején átlagos kamaszambícióink voltak, hogy jó lenne deszkázás mellett ezt is csapatni, ordibálni, koncertezni, csajozni. Aztán ez átfordult egy nagyon kellemes hobbivá, egy olyan hellyé és közösséggé, ahol a leginkább önazonosak tudunk maradni. Fontos, hogy legyen egy sziget, ahová visszamenekülhetsz, és ez többet ér, mint az ún. siker. Plusz a miénk rétegzene, szóval durván meg kellene erőszakolni, hogy pénzre lehessen fordítani.

Áté kirúgja a Dürer falát. Fotó: Bodnár Dávid.

Nem is mainstream sikerre gondoltam, csupán egy aktív zenekari működésre. Turnék, lemezek…

Nagy Viktor: Tény, hogy lehetnénk aktívabbak. Sok koncertet azért kell lemondanunk, mert élünk és dolgozunk a zenekar mellett. Legfőképpen én. Igyekszünk eljutni az ország csomópontjaira, fesztiválokra, nagyvárosokba, ahol bárki elcsíphet minket, de ennél sokkal több aktivitást nem bírnánk el.

Ez is hozzájárulhatott a zenekar körüli kultuszhoz. Amire sokat kell várni, amit ritkán kap meg az ember, azt jobban értékeli.

Nagy Viktor: Ez olyan, mint a Cartman vidámparkja, amit lezárt mindenki előtt, azért nőtt hatalmasra az érdeklődés. (nevet) Lehet, ez történt velünk is, de nem volt szándékos.

Szilágyi Norbert „Áté”: Én a kedvenc bandáimmal is úgy vagyok, hogy szívesen megnézem őket, amikor pár évente idekeverednek, de minden évben nem mennék el rájuk. Ha túltolod a koncertezést, az emberek csak legyintenek, hogy majd a következőre elmegyek.

Nagy Viktor: Kicsi ez az ország, kicsi a piac.

A csapatban Viktor a legelfoglaltabb a Mihaszna Filmmel, amivel klipeket forgatnak a Roadtól Quixoticig rengeteg formációnak. Ez okozott belső feszültséget a zenekarban? A többiek nem akartak többet Téveszmézni?

Szilágyi Norbert: Hazudnék, ha azt mondanám, sose volt összezördülés. Volt, hogy megbeszéltük, vagy csináljuk komolyabban, vagy hagyjuk abba, de ezek hirtelen felindulások voltak, amiket aztán mindig megoldottunk.

Ez mikor volt?

Szilágyi Norbert: Az elmúlt két évben, de ne gondolj nagy drámára. Annyi történt, hogy mindenkinek másfelé ment az élete, és hónapokig nem tudtunk próbálni. Volt, aki csinálta volna a zenekart, ezért megbeszéltük, hogy kéthetente próbálunk. Ezt azóta se sikerült betartani. Rájöttünk, hogy felesleges erőltetni. Most akkor próbálunk, ha van kedvünk, ötletünk. A havi egy alkalomnak már örülünk.

Nagy Viktor: Nem hajt a tatár, se kiadó, se menedzser, hogy kétévente kiadjunk lemezt. A saját kényelmes tempónkban alkotunk, amikor van mondanivalónk, időnk, ötletünk. Őszintén szólva én is szeretnék többet foglalkozni a zenéléssel, de nem hiszem, hogy az a passzív munka, amikor nem a zenekarral foglalkozunk, hiábavaló lenne. Amit megélünk, az mind átszűrődik, beleíródik a zenénkbe.

Nagy Viktor és Lerch Péter, a Mihaszna Film alkotói. Fotó: Bodnár Dávid.

Említetted a kamaszambíciókat. Ha jól tudom, egy deszkás haveri körből alakult a zenekar.

Szilágyi Norbert: A kezdőlökést a Tony Hawk játékok adták. Amiatt kezdtünk el deszkázni és ilyen zenéket hallgatni.

Nagy Viktor: Sum 41-t, Offspringet, Pennywise-t.

Egy és ugyanaz? Generációváltás a magyar hardcore színtéren

Szilágyi Norbert: Ha lejöttek ránk a haverjaink, meg öt idegen, már örültünk. Aztán beindult a Hanoival a debreceni koncertezés, és ott is ugyanez ment: a haverjaik, meg öt idegen, akik mi voltunk. Szóba se került, hogy nagy színpadokon játsszunk. Fesztiválon, ezzel a zenével?

Nagy Viktor: Az első 7-8 évben elég gyakran volt 40 alatt a nézőszám, de ezzel nincs gond, szeretjük a kis színpadokat és a családias koncerteket. Nincs is annál jobb, mint 50 izzadt punk egymás hegyén-hátán.

A Téveszme 2006-ban.

Milyen volt a kétezres években Egerben deszkázni?

Szilágyi Norbert: Pont arról beszélgettünk a legutóbbi próbán, hogy sajnáljuk a mostani egri fiatalokat, akiknek igénye lenne valami hasonlóra. Nincsenek klubok, ahol ilyen zenék mennének. A nemecsekes haverok becsülettel tolják az Uránia Mozis koncerteket, de sokkal könnyebb volt ez, amíg volt egy EGAL klubunk.

Nagy Viktor: Az EGAL-EgriX egy legendás hely volt, egy közösségi tér skate parkkal, minifélcsővel, kocsmával, koncertteremmel. Mi ennek a kábé tíz évig tartó aranykornak a végébe csöppentünk bele.

Szilágyi Norbert: Volt törzshelye a zenénknek, ahol minden hétvégén voltak koncertek, és később mi is felléphettünk. Ez egy nagyon izgalmas színtér volt. Egerben sok hardcore zenekar működött, a Tango Underground, a Tisztán a Cél Felé, a Forcas, vagy a Szükségállapot, akik a skate punk vonalat képviselték. Velük nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki, mindig élmény volt nyáron Dorogon játszani.

AMD-interjú Fekete Lyukról, rohamozó skinheadekről és a hardcore színtér történetéről

Miért lett Eger a hardcore fellegvára?

Nagy Viktor: Északkelet-Magyarország egy társadalmi ütközőpont, ahol van táptalaja a súlyos üzeneteknek, legyen szó akár haragról, akár toleranciáról. Mindkettőre szükség van itt, hogy átvészeld a mindennapokat.

Szilágyi Norbert: Talán először egy AMD-kazetta jutott el ide, nem tudom. A 90-es években már sok punk- és hardcore zenekar játszott itt. Az EGAL és az EgriX biztos fontos szerepet játszott a műfaj elterjedésében. Ez a hely kinevelte a zenekarokat. Volt hol megszeretniük ezt a zenét, majd később zenekarként megmutatni magukat. Most, hogy nincs ilyen hely Egerben, aktív zenekar is kevesebb van, és nekik is a próbatermük mélyén való zenélés marad.

Nagy Viktor: Az elmúlt 5-6 évben az egész országban szisztematikusan ledarálták a klubokat.

Az EGAL-EgriX búcsúbuliján 2012-ben. Fotó: Bodnár Dávid.

A legtöbb hardcore és metálzenekar idővel dallamosodni, egyszerűsödni szokott, ti viszont pont az ellenkező utat jártátok be: a kezdeti melodikus punk után vált egyre bonyolultabbá, tördeltebbé a zenétek és a szövegeitek is.

Nagy Viktor: Valóban az a tendencia, hogy idővel mindenki elkezd rádiógyanús slágereket írni. Minket nem motivál az, hogy hallgatottsági rekordokat döntsünk, ezért nem is akarjuk emészthetőbb formába csomagolni a zenénket. Másrészt Atáék tizenpár éve játszanak a hangszereiken, és kibazseválták, hogy vannak bonyolultabb témák is a C-D-G-nél. És ahogy idősödöm, talán az én mondanivalóm is csiszolódik.

Szilágyi Norbert: Indirekt módon biztos az is befolyásolt, hogy mit hallgattunk, de azért ez nem volt olyan elvágólagos, hogy eddig punkot játszottunk, innentől meg punk/hardcore/metal/akármit.

Az Offspring helyére bejött a Tool?

Szilágyi Norbert: Norbi éli nagyon a Toolt, én kevésbé. Az biztos, hogy az AFI hatással volt a basszustémákra, de inkább indirekten. Az új EP kapcsán rám is írtak, hogyan tudtam összerakni ezt az AFI-s basszushangzást. Fogalmam sincs, de dicséretnek fogtam fel. Ha számokat írsz, egy idő után rájössz, hogy mi működik, mert már hallottad valahol. Ez nem lopás, inkább egyfajta gondolkodásmód. Az én zenei ízlésem egyébként inkább a másik irányba ment el. Ha az egyik kedvenc punkzenekarom énekese kiad egy akusztikus anyagot, azt előbb hallgatom meg, mint az új lemezüket. Plusz sok elektronikus zenét hallgatok.

Nagy Viktor: Nekem az AFI irgalmatlan nagy kedvencem volt, és amikor ugyanilyeneket nyilatkoztak, és elkezdtek számomra rettentően szar lemezeket írni 2006-tól, arra gondoltam, hogy öcsém, ti már nem punkok vagytok. Lehet, újra kellene hallgatnom azokat a lemezeket, mert már én is osztom Áté véleményét. Volt olyan, hogy évekig nem hallgattam zenét, mert a fülem le volt terhelve a klipvágás miatt, de az elmúlt időben nagyon betalált nálam a synthwave. Annak is van egy metakommunikatív töltete, mint a rockzenének, és sci-fi-fanként nagyon élem ezt a pozitív jövővárást. De meghallgatok mindent, amit őszinte és király: Funktasztikust, Bobafettet, vagy mostanában HOLI-t. Óriási figura.

Általában az AFI–Refused–Tool-triót emlegetik a Téveszme kapcsán. Vannak kevésbé evidens hatásaitok is?

Nagy Viktor: Az aranysóvár leckéjében a ti-di-di-dí téma a volt albérletem mosógépének a hangja. Annyira megtetszett, hogy beleírtam abba a dalba. Régebben az énektémákra az AFI és az Offspring mellett leginkább a népdalok hatottak, mert az én fejemben valahogy egy skatulyába került ez a kettő. De inkább szövegalapú hatásaim vannak, a holt költők társasága a másodikos szöveggyűjteményből, akiktől szeretek idézgetni. Meg Orwell, nyilván, aki minden gondolkodó embernek ott van a repertoárjában, aki társadalomkritikát fogalmazott meg 1948 óta, amikor az 1984 megjelent.

Hogy került a fejedben az Offspring a népzene mellé?

Nagy Viktor: Dexternek nagyon magas, keserves, nem az a kiművelt hangja van, sok helyen még bele is falsít. A népdaloknak is van egy nyers lendületük, alapvetően hangosan szólalnak meg, ritka a félgőz, és ez nekem tetszik. Az archeogenetika alaposan felfejtette, mennyi mindent öröklünk az őseink véréből, és ez a hely, ahol felnőttem, nagyban meghatározza, milyen énektémák jutnak az eszembe.

Nagy Norbert gitáros. Fotó: Bands Through The Lens.

Népdalénekesek voltak a felmenőid?

Nagy Viktor: Nem, de apukám és a testvére is gitározott. Fotózgattak, szobrászkodtak, festettek is, de csak hobbiszinten, mert munkásemberek voltak. A művészi ösztön viszont öröklődött.

Szilágyi Norbert: Még gördeszkázás közben hathatott ránk a szomszéd udvaron gyakorló egerszóláti asszonykórus.

Nagy Viktor: Voltak szép mashupok. Egyszer egy művelődési házban léptünk fel, ahol egy helyen volt óvoda, iskolai ünnepség, tesi óra, asszonykórus, falugyűlés, és zenekari próba. Mi mentünk volna próbálni, de a nénik kipakolták az asztalokat, és Áté hangládáját is leterítettek csipketerítővel. „Bocsánat, de próbálnánk.” „Hát de mink mán asztalt csináltunk belőle!” (nevet) Egyszer egy majálison is felléptünk az asszonykórus után és a Silver Moon Tánczenekar előtt.

Szilágyi Norbert: Volt ott egy úriember, aki mint falunapokon szokás, betöltött rendesen, és amikor Viktor felkonferálta, hogy a következő számunk egy feldolgozás lesz, a Hátsó Szándéktól az Összetörve, a színpad előtt botorkáló ember felkapta a fejét, és elkiabálta magát: „az vót az!”

Nagy Viktor: Kedves volt a közönség, azt gondolták, na, majd a fiatalok megmutatják. Az első számot még kínosan végigtapsolták, aztán pillanatok alatt kiürült a tér.

Szilágyi Norbert: Csak a szüleink maradtak, és egy-két kisgyerek, aki lufikkal szaladgált körbe-körbe.

Szóval azt mondod, kikerülhetetlen volt, hogy a népzenei hatás bekússzon a zenétekbe.

Nagy Viktor: Először teljesen véletlenül történt. Népdalénekes-hangom van, ha tetszik, ha nem. Meg is kaptuk a kritikát, hogy mi ez a népi szar screamo. Igen, tényleg népdalos, de én ebben nem látok semmi kivetnivalót, úgyhogy folytattam a dolgot. Csak később jöttem rá, hogy ebben rengeteg kiaknázatlan lehetőség van. Annyira gazdag a folklórunk és annyira nincs szem előtt, én pedig olyan otthonosan érzem magam benne, hogy elengedtem a gyeplőt, és hagytam, hogy még ösztönösebben jöjjön ki ez a hatás.

Interjúkban gyakran ostorozod a hangodat. Miért nem vagy vele kibékülve?

Nagy Viktor: Nem mondom, hogy másikat választanék, de önszántamból nem hallgatnám magamat.

Pedig a Téveszmének a te hangod az egyik védjegye.

Nagy Viktor: Ennek örülök. De van egy nagyon furcsa orrhangom, a korábbi lemezeken még Mickey egér hang is felfedezhető. Egyszerűen későn kezdtem mutálni. Szeretném, ha ércesebb lenne, de valószínűleg már nem leszek Johnny Cash.

Ezek nem bukástörténetek, hanem gyönyörűen megvívott, becsületbeli harcok – Bali Dávid a magyar extrémzenei undergroundról

Szilágyi Norbert: Viktor hangja elég megosztó. Vagy azt mondják rá, hogy hú, ne énekelj, vagy azt, hogy basszus, sokkal több dallam kéne. Én azok között voltam, akik azt mondták, legyen éneklősebb az új EP. Sokat ötleteltünk az arányokon, és szerintem nagyon jót tett a számoknak, hogy Viktor többet énekelt. Most ideálisak az arányok.

Az évek során sokkal magabiztosabbá, karakteresebbé váltál énekesként, aminek egyértelmű csúcspontja az új EP-n Az aranysóvár leckéje a scream és a tiszta ének éles váltogatásával.

Nagy Viktor: Aláírom: lehet, hogy jobb már egy fokkal.

És hogyan került doromb a lemezre?

Nagy Viktor: Egy fesztiválon hallottam pár éve, és annyira megtetszett, hogy szereztem egyet. Már az első napon ráéreztem, hogyan kell rajta dallamosan játszani. Később emlékfoszlányokban tűnt fel, hogy a faterom is imádott dorombolni, de csak arra a kék dobozra emlékeztem, amilyenben én is kaptam a dorombomat Szilágyi Áron mestertől. Biztos azért is tetszett, mert ez az egyik legősibb hangszer a világon, amit nomád, pusztai hangszernek is tartanak. Mivel apámat Csabának hívták, a csillagösvény is adta magát. Édesapámat hat évvel ezelőtt elvesztettem, szóval ez a dal vele és a dorombbal nagyon természetesen született meg.

Az is természetes, hogy egy punk/hardcore zenekarnak erősen rendszer- és társadalomkritikusak a szövegei. Ha nem is politizáltok olyan direkten, mint mondjuk a Beerzebub, azt a szociális érzékenységet, amivel akár A legszórakoztatóbb nyomoron a társadalmi érvényesülés dilemmáiról, átgürizett életekről, szociális különbségekről írtok, mégis erősen politikusnak érzem. Hogyan álltok a társadalmi felelősségvállalás kérdéséhez?

Nagy Viktor: Gyakran halljuk azt a frázist, hogy „én nem politizálok”. Pedig a politika csupa olyan dolgot takar – oktatást, gazdaságot, közlekedést, egészségügyet –, amit 0-24-ben a bőrödön érzel. Nyilván ilyenkor a pártpolitikára és az öltönyös semmirekellőkre gondolnak az emberek, akik a rendszerváltás óta elriasztják őket az aktív politikai szerepvállalástól. Én se feltétlenül erről szeretnék írni, de olyan nyilvánvaló a helyzet, hogy azt nem lehet szó nélkül hagyni. Azt gondolom, egy előadónak mindenáron önazonosnak kell maradnia, ezért nem fogjuk befogni a szánkat, ugyanakkor nem írnánk kampánydalt sem. Az aktuálpolitikába nem folyunk bele zenekarként, de magánemberként elég sarkalatos a véleményem.

Ami néha a konferálásokban is előjön. Például a Szomjazunk előtt.

Nagy Viktor: Igyekszem visszafogni magam, mert nem akarom megsérteni ezzel a koncert szentségét, hiszen az emberek azért jönnek el, hogy jól érezzék magukat. De fontosnak tartom, főleg ha a punk/hardcore színtéren zenél az ember, hogy a mondanivalóját mismásolás nélkül juttassa célba. Nyilván karriert nem építenék erre, de ha az a kérdés, hogy az MSZP-t vagy a Fideszt gyűlölöm-e jobban, akkor mindkettőt. 17 év alatt nem tudtam kormánypárti szöveget írni és valószínűleg már nem is fogok.

Mégsem arról szólnak a szövegeitek, hogy halál az összes politikusra. A Szomjazunk is jóval költőibb, társadalmi kivetülését festi fel a fullasztó politikai klímának.

Nagy Viktor: Konkrét üzenetük valóban nincs. Felismerni valószínűleg azért lehet bennük mégis mindig az aktuális rezsimet, mert az autoriter rendszerek ugyanarra a kaptafára működnek.

Sokan úgy tekintenek a Téveszmére, mint egy generáció hangjára, amelyik kimondja azt, amit más nem mer. Nektek mennyire kényelmetlen vagy komfortos ez a generációs szerep, szelep?

Nagy Viktor: Álszerénység lenne azt mondani, hogy nem érezzük ezt, de azért ez nem egy rettentő széles spektrumú dolog. Vannak emberek, akikre mélyebb hatást tesz a zenénk, talán még el is gondolkoznak rajta, vagy terápiás segítséget nyújt nekik egy szöveg, amit lefirkantottam keserűségemben. Ha így van, annak borzasztóan örülök, mert akkor a zene beteljesíti a szerepét. Ebben az országban és pláne ebben a régióban többszörösen traumatizált generációk sokasága követi egymást, és ha olyan mankóra van szükségük, amit mi tudunk megadni nekik, az a világ legkirályabb érzése.

A Téveszme 2015-ben. Fotó: Bodnár Dávid.

Ezek a traumák a zenétekben is megjelennek. A legszórakoztatóbb nyomorba például az öngyilkos gondolataidat is beleírtad. „Hány forint a zsiger, a lélek, ha önmagában is siker, hogy élek?”

Nagy Viktor: Én ezt úgy éltem meg, hogy inkább kihúztam. Pár éve viszonylag súlyos depresszióban voltam, és voltak elég para gondolataim, amiket nem szerettem volna leírni, nehogy valaki egy hasonlóan keserű pillanatában ezektől kapjon visszaigazolást. Sok mindent leírtam a szövegekben, amit hazugság lett volna kihagyni, de a destruktív gondolatokat igyekeztem kiszelektálni. Már csak azért is, mert meghaladottá váltak, miután kijöttem a depresszióból. Nem győzőm hangsúlyozni, milyen hatékonynak tartom a hipnoterápiát és az ehhez nagyon hasonló családállítást, amitől jól lesz az ember – és sokkal hamarabb lesz jól.

A zene maga a terápia, vagy előbb terápiára kell járnod, hogy zenélni tudj?

Nagy Viktor: Az alkotás és az előadás is feszültségoldó hatású. Az, hogy újraélsz traumatikus dolgokat, nem feltétlenül rossz, hanem része a feldolgozás folyamatának. A kérdés az – a terápiában is –, hogy ez milyen környezetben történik. És hát színpadon lenni, közösségben érezni magad nem egy rossz dolog.

A Téveszme december 18-án a Dürer Kertben mutatja be A legszórakoztatóbb nyomort, a koncertre minden jegy elkelt. Facebook-esemény.

interjú: Soós Tamás
headerfotó: Bodnár Dávid