"Megtapasztaljuk, milyen visszalépni, alárendelődni, a másikat segíteni" - Dalinda-interjú

A Dalinda trió különleges színfolt a hazai színtéren: magyar népdalokból indulnak ki, de a capella feldolgozásaik vannak olyan sodróak és sokszínűek, hogy azokat is megfogják, akik egyébként nem népzenével kelnek és fekszenek – ezért is szerepelt 2018-as debütáló lemezük a Recorder év végi listáján. Interjúnkból kiderül, hogy mit csinál egy énektrió az edzőtáborban; mit válaszolnak azoknak, akik szerint a népdal „fuj”; mitől indaszerű a zenéjük. Beszélgettünk női létről és általános emberi tapasztalatról, és természetesen az októberi WOMEX-ről is, ahová több mint 1600 jelentkező közül válogatták be őket fellépőnek. A Dalinda az interjú megjelenése napján, augusztus 19-én ad koncertet a Benczúr Kertben. 

Nemrég edzőtáborban voltatok. Ez pontosan mit jelent?

Paár Julianna: Felülés, fekvőtámasz, hasprés… (nevetnek) Reggel tényleg egy felüléssel indítottunk – jó későn, mert előző este hajnalig beszélgettünk. Szeretjük magunkat kicsit kiszakítani a megszokott, mindennapi közegünkből. Nekem családom van, és nagyon más minőség úgy jelen lenni, hogy nem kell hazamennem lefektetni a gyerekeimet, hanem teljesen el tudok szabadulni. De mindannyiunknak jó helyszínt és helyzetet váltani. Pilisszentlászlóra mentünk el nagyon szép természeti közegbe, és gyakorlatilag 48 órán át énekeltünk – jó, volt benne kb. kétszer négy óra alvás. (nevetnek)

Nádasdy Fanni: Sokkal intenzívebb és organikusabb tud lenni így a munka.

Olyasmi nem volt, hogy a „hangszálak edzése”?

Nádasdy Fanni: Igazából inkább alkotótábor volt.

Paár Julianna: Azért a karantén alatt, amíg nem tudtunk együtt próbálni, egy kicsit szétment az intonációnk. Egy ilyen intenzív, együtt töltött időszak ilyenformán egyfajta hangképző torna is: újraszokjuk egymás hangját, és a közös hangképünket együtt alakítjuk ki. Ez ilyen a capella-specifikus dolog, bár megvan a hangszeres zenészeknél is a párhuzama: mondjuk egy vonósnégyes tagjainak is össze kell szokniuk, össze kell érniük, ugyanoda kell gondolniuk a hangokat; egy a capella formáció esetében ez még kiélezettebb tud lenni.

Amikor feldolgoztok egy népdalt, akkor mennyire gondolkodtok hangzásokban, hangszínekben?

Tímár Sára: Abszolút gondolkodunk ezekben, hiszen minden számnak más töltete van. De azt gondolom, hogy az, ahogy a hangszínekkel játszunk, akár egy-egy számon belül több karaktert is megjelenítve, csak félig tudatos alkotói folyamat, félig pedig tudatalatti, ösztönös.

Nádasdy Fanni: Sok minden közben alakul, közben érezzük meg, hogy pl. ennek a szólamnak sokkal puhábbnak kellene lennie.

Tímár Sára: Az edzőtábor alatt azt is jó megfigyelni, hogy amikor megszületik egy szám, akkor először még mindenki nagyon „erőszakosan” van jelen, próbálja kiénekelni a saját szólamait, és megszokni ezt a hangzásvilágot. Utána tudunk elkezdeni foglalkozni a művészi részével, az árnyalatokkal.

Van olyan, hogy valamilyen koncepcióból indultok ki?

Paár Julianna: Olyasmit szoktunk érezni, hogy kéne most egy pörgősebb vagy nyugisabb szám, tehát a különböző hangulati tónusokat. De alapvetően az ösztönszerűség érvényesül, amit Sára mondott. Automatikusan azt kezdjük kihozni magunkból, ami bennünk van. A tudatosság ezt kicsit meg is béklyózná, vagyis ha úgy kezdenénk neki, hogy „na, most írok egy vidám számot”. Akkor írunk vidám számot, amikor az bugyog elő. Mindhárman alkotóként és előadóként is részt veszünk a zenekar működésében. Általában valaki kitalál egy számot, tehát szólamosít egy népdalt, és amikor 70-80%-osan kész van, akkor bedobja a közösbe. A maradék 20-30%-ot együtt alakítjuk ki, hogy mindenki hangsúlyosan és a saját szerepében komfortosan tudjon megjelenni a számon belül.

Tímár Sára: Ugyanakkor néha előfordul, hogy tematikusan gondolkodunk, például a karantén alatt volt anyák napja, és fontos volt számunkra, hogy meg tudjuk szólítani az édesanyánkat, illetve hogy mások is egy dallal köszönthessék meg a szeretteiket. Vannak felkérések is, például a Táncháztalálkozón húsvéti zöldágjáró tematikát kellett feldolgoznunk.

A névben is benne van, a honlapon a leírás pedig külön említi, hogy a zenétekre jellemző az „indaszerű játékosság”, ami nagyon találó leírás. Kifejtenétek, hogy mit értetek ezen?

Paár Julianna: Van egy nagyon erős dinamizmus az indában mint szimbólumban. Folyamatosan nő, fejlődik, új leveleket bont…

Tímár Sára: Mindig máshogy csavarodik…

Paár Julianna: … És megy és utat talál magának. Ez abszolút benne van a mi kis homeosztázisunkban és a működésünkben, ezt az útkeresést nem is leplezzük. A mai világban nem kell feltétlenül nagyon kontúrosnak lenni, mereven ragaszkodni a meghatározott stiláris és műfaji elvárásokhoz, hanem utat keresünk, és a harmóniát, az egyensúlyt próbáljuk megtalálni.

Nádasdy Fanni: Mindhárman különféle színeket, egyediségeket hozunk be, de ezek összefonódnak.

Elég szokatlan ez, hogy a capella énekeltek népdalfeldolgozásokat. A megalakulásnál voltak előképeitek, példaképeitek?

Tímár Sára: A Dalinda előtt is sok helyen dolgoztunk már együtt, sok közös zenei élményünk van, amiből merítjük az ötleteinket. Sokat kísérleteztünk, mindig kerestük az új hangokat. Ezek az önkifejező kísérletek, közös munkafolyamatok érlelték ki azt, hogy zenekarként kezdjünk el együtt alkotni, és csak ezután lett egy tudatosabb munka.

Paár Julianna: Szerintem az ember személyiségéből fakad, hogy valaki elköteleződik-e az autentikus megszólalás mellett, vagy más a szemlélete, viszonyulása. Ez nem azt jelenti, hogy mi nem vagyunk elkötelezettek a magyar népzene mellett, mert nagyon is; ez számunkra az origó, mindhárman ebben az irányban képződtünk. Igaz, hogy innen kiindulva elkezdtünk utakat keresni – én mindenben utakat keresek az életben.

Nádasdy Fanni: Új szerepeket is keresünk. Az autentikus magyar népzene azért korlátozza azt, hogy milyen szerepben vagy egy zenekarban. Mi általában szólisták vagyunk, rajtunk keresztül szólalnak meg a szövegek, a dallamok, a konkrét mondanivaló. Ez egy nagyon másfajta gondolkodás zeneileg és szellemileg, mint amikor megtapasztalod, hogy milyen az, amikor te vagy kíséret. A népzenén belül egy énekes számára nem nagyon van erre lehetőség.

Paár Julianna: Általában ott vagy egy domináns szerepben elöl, mindenki téged néz – és ebből itt vissza kell lépni, a másiknak segíteni, alámenni. Alárendelődni, ha ezt személyes minőségbe forgatjuk át; visszalépni, alámenni, a másikat segíteni. Egyébként ez is benne van az indaszerűségben.

Tímár Sára: Még annyit tennék hozzá, hogy pusztán énekhanggal ott lenni a színpadon, az egy nagyon csupasz jelenlét, egyáltalán nem egyszerű feladat, de közben nagyon is izgalmas. Egy zenekar mellett azért el lehet egy-egy pillanatra vonulni a belső kis teredbe. Itt viszont egy órán át folyamatosan jelen kell lenned lelkileg, hangban, figyelemben. Egy órán keresztül minden porcikánkkal a közönség felé fordulunk és adunk. És remélem, hogy ezt érzik.

Emlékezetes a videótok, amikor a Budapest Ritmo fesztivál előtt egy villamoson énekeltetek. Felléptetek az A38-on is. Mennyire akarjátok kivinni a zenéteket a világzenei közegből, és milyen erre a fogadókészség?

Paár Julianna: Én érzem magunkban a potenciált, hiszen nem vagyunk azok a klasszikus értelemben vett „folk fejek”.

Tímár Sára: A közönség nagyon jól reagál a szövegvilágra, hiszen a ma emberéről is szól, mindenkinek abszolút befogadható, amikről és ahogyan éneklünk. Pont ezért gondolom, hogy a külső közeg is nyitott rá. Sok olyan ember jár a koncertjeinkre, aki egyébként nem jár táncházba, nem egy kifejezett népzenekedvelő. Egyébként teljesen autentikusan éneklünk, minden ének úgy szólal meg, ahogy kell, csak a körítés egy kicsit más.

Nádasdy Fanni: Az emberek, még ha nem is ismernek valamit, egy idő után bevonódnak, ha az érdekes számukra. Az A38-on például a francia L.E.J.-nek voltunk az előzenekara, nagyon sok külföldi volt, mindenféle helyekről. Mégis – pont most néztem vissza meglepődve az Én vagyok itt című műsorban a bejátszásban – Sára nagyon jól meg tudta énekeltetni az embereket. A karantén után először pedig a Hunyadi téren az Eötvös10 előtt énekeltünk, ott sem a szakmai közeg vagy a népi vagy világzenéhez köthető emberek voltak, hanem főleg környékbeliek. Szóval meg lehet találni az embereket, ha kellőképpen nyitottan bevonjuk őket.

A 11 éves fiam kérdezte, hogy kivel csinálok interjút, és amikor mondtam, hogy népdalokat énekeltek, azt mondta: „fuj”.

Paár Julianna: Ez egyrészt egy divat ebben a korosztályban, másrészt a népzene is egy spektrum, amiben nagyon sok minden van – más kérdés, hogy ebből mi megy át a közoktatásba. Mi pont nem azt a részét képviseljük, hanem szeretnénk megmutatni azt az érzékenységet és minőséget, amit ez a kultúra hordoz a dallamokon és a szövegeken keresztül. Nagyon magas minőségű, a műköltészet mellé állítható szövegekkel dolgozunk, amik másfelől mai szemlélettel, gondolkodással, füllel is befogadhatók, szerethetők, önmagadon átereszthetők. Erre nagyon oda is figyelünk.

Nádasdy Fanni: Ha az ember nem került bele valahogy a népi kultúrába kicsiként, akkor ezt meg kell ismerni és meg kell tanulni. Aztán önmaguk keresése, esetenként a gyökerek megtagadása – ami korosztályos dolog – ez ellen hat. De szerintem ezek helyre tudnak billenni.

Tímár Sára: Tegyük hozzá azt is, hogy nincs könnyű dolga az énektanároknak, hiszen ott van egy csapat gyerek, akik gátlásosak, mindenki nehezen szólal meg az énekhangján. Milyen eszközük van ebben a helyzetben? Kinevetik egymást – vagy a tanárt.  És az, amiről szól az óra, ennek áldozatául esik, például a magyar népdalok is. Ha más szituációban kapják meg ezeket a gyönyörű dallamokat, szövegeket, akkor szeretik. Én többek között zeneiskolában dolgozom tanárként, és ott egy szabadabb közegben kapják meg a gyerekek, akik azért jönnek, hogy énekeljenek, és nagyon szeretik. Pedig oda is a szüleik íratják be őket. Minden attól függ, hogy hogyan érzékenyítjük a korosztályt.

Paár Julianna: Ha olyanról énekelnének az emberek, amit értenek, éreznek és a lényükhöz passzol, akkor nagyobb sikere lenne a népzenének. De akinek arra vezet az útja, az úgyis odatalál.

MENNYI MINDEN VAN EGY NÉPDALBAN - NÉPDALSZTORIK SOROZATUNK

Érdekes, hogy a honlapon az olvasható, hogy a dalaitok „a női lét szakaszait mesélik el”, míg a WOMEX ajánlójában már a „közös emberi tapasztalatokról” lehet olvasni.

Paár Julianna: A magyar szöveg még az első lemezünk anyagára reagált, amikor tényleg nagyon a női életszakaszok fordulóira fókuszáltunk. A második album, ami majd ősszel fog megjelenni, sokkal kollektívabb problémákat dolgoz fel.

Tímár Sára: Most nem lesz olyan nagy ívű tematika, mint például születés és halál, hanem kisebb témákat érintünk, egy-egy lelki folyamatot, annak a lenyomatát. Az első lemeznél nagyon fontos volt nekünk, hogy magunkról énekeljünk, arról, hogy mi miken estünk át. Most, hogy már elmúltunk harmincévesek, már inkább fókuszálunk egy-egy kisebb eseményre, és megvizsgáljuk tüzetesebben ezeket az élethelyzeteket, mint mondjuk huszonévesen.

Nádasdy Fanni: Én igazából kicsit mindig szkeptikus vagyok ezzel a „női lét szakaszai” tematikával. Valahol a magja mindennek ugyanaz. Persze van egy-két specifikus dolog, de azt nagyon konkrétan kimondani, hogy az első lemez a női lét szakaszairól szól – szerintem ennél árnyaltabb a dolog. A párkeresés, az elválás, a házasság: ezek nem női dolgok.

Paár Julianna: Igen, de azért a mi hagyományos kultúránkban nagyon markánsan jelen voltak a nemekhez kötött minőségek. És mivel ez a magja az összes dalunknak, ezzel jön automatikusan ez a minta is.

Nádasdy Fanni: Szerintem attól válik női témává valami, hogy nők foglalkoznak vele, női lelkeken keresztül szűrődik át. Bennünk születnek meg és mi csatornázzuk ki ezeket a dalokat, ezáltal lesz női.

Más formációkban is benne vagytok. Mekkora része a (zenei) életeteknek a Dalinda?

Tímár Sára: Pont a karantén lezárultával fogalmaztuk ezt meg, hogy mindannyiunknak megvan a saját szakmai útja, de annyira fontos lett a Dalinda az életünkben, és annyira hiszünk benne, hogy heti szinten folyamatosan agyalunk azon, hogy mivel tudnánk jobbá tenni, hova tartunk stb. – és vérszövetséget kötöttünk. (nevetnek)

Nádasdy Fanni: Én egy éve dolgozom csak a lányokkal…

Paár Julianna: Lassan másfél!

Nádasdy Fanni: Tényleg! Csak a karanténidőszak kicsit időtlenségbe helyezte a dolgokat… Szóval tudat alatt, de teljesen egyértelműen lett ez a prioritás számomra. Egyrészt azért, mert nagyon inspiráló, nagyon kíváncsivá tesz. Másrészt ritka, hogy valami ennyire jól tud működni, hogy meg tudja az ember találni a társakat a zenében, akikkel egymást támogatják, meg tudják beszélni a dolgokat, és egymást inspirálják. Nagyon sokat tanulunk egymástól és egymásról. Az ilyen különleges konstellációkat meg kell ragadni.

Paár Julianna: És emellett ott van az, hogy szakmailag is és a közös alkotás szintjén is működik, nem kell megerőltetnünk magunkat. Teljesen szabadon, emberileg és szakmailag is magunkat elengedve jelen tudunk lenni egy olyan alkotói térben, ahol nemcsak támogatást, de partnereket és inspirációt kapunk.

Jártatok már Indiában, Kínában, de a WOMEX-fellépés egy új, magasabb szint lehet. Születtek már nagyratörő tervek?

Paár Julianna: Persze, beutazzuk a világot – online! (nevetnek)

Tímár Sára: Szeretünk nagyot álmodni… Én hiszek benne, hogy valamilyen módon fel lehet nőni minden feladathoz. Ki kell tűzni a célt és ezért megdolgozni. A WOMEX egyfajta kicsúcsosodása ennek az öt évnek, amiért nagyon hálásak vagyunk, és már elkezdtük a készülést.

Nádasdy Fanni: Nagyon intenzív időszakot várunk ettől a pár naptól: ismerkedünk a világ minden tájáról zenészekkel, szervezőkkel. Már abból is profitálni fogunk, hogy rengetegféle szemléletet fogunk hallani és magunkba szívni.

Honlap, Facebook. A Dalinda legközelebb augusztus 19-én, a Benczúr Kertben lép fel a Halmos Béla Program szervezte koncerten, részletek itt.

Interjú: Rónai András

Fotók: Hurta Hajnalka, Galán Géza

A cikk megjelenését a Halmos Béla Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.