Minden félig vicc, minden félig kamu - Rec.hu

2020.01.02. 19:51, RRRecorder

kapitany_mate_cernametelt.jpg

Tudom, hogy nem menő, de szeretem a karácsonyt. A szavakat összeterelem, és valami kikerekedik, ez a szakterületem. A mester sohasem juthat fel a hegyre, csak a hóhérok. Cérnametélt, smackleves, kapaszkodás a merülőforralóba. Katonák szájában ereim végei. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.

2019 egyik legszebb sikertörténete volt a Qualitonsé: a KEXP-fellépésnek nemcsak azért lehetett örülni, mert volt, hanem mert nagyon jól sikerült, és - ki tudja, mennyire ennek köszönhetően, és mennyire a több mint egy évtizedes munka gyümölcseként - év végén kétszer egymás után megtöltötték a Trafót. A KEXP-fellépést ugyebár egy lenyűgöző KEX-feldolgozással nyitották, és amikor a Zöld sárga stúdióverziója nálunk debütált, elmondták, hogy egy teljes albumot szentelnek majd a "méltatlanul elfeledett, mai napig érvényes" daloknak. Ez aztán meg is jelent: a Kexek a Stenken debütált, ahonnan kiderül, hogy "az lett a koncepció, hogy minden tag hoz egy dalt a saját elképzeléseivel, átírásával, hangszerelésével, és viszi végig a keverés befejeztéig." A Zöld sárga nyit (talán mert a KEXP-videót rengetegszer néztem, ez tűnik a legerősebb dalnak), aztán jön a valószínűleg legismertebb KEX-dal, az Elszállt egy hajó a szélben. A feldolgozás többször inkább átértelmezés; a Család, a Csillagok ne ragyogjatok és a Piros madár is az eredetinél jóval hosszabb, 9-12 perces szám lett itt, amik hosszan kalandozva bontanak ki az eredetiben felbukkanó instrumentális témákat. A lemezbemutató koncertet az Index közvetítette a Facebookon, itt megtekinthető a másfél órás videó. HonlapFacebook


A Mulató Aztékok tagja, pHLaT egy EP után 2018-ban jelentette meg első szólóalbumát, és a Doktor Monoton az év egyik legjobbja lett; 2019 végén pedig megérkezett a folytatása, a Doktor Monoton II. Akinek tetszett az első rész, annak ez is fog: ugyanúgy türelmes, hol klasszikusan bólogatós, hol elektronikusabb beütésű alapokra szólnak pHLaT mind ritmikailag, mind gondolatiságukat tekintve összetett szövegei az élet nagy dolgairól, hiphopról, szerelemről és a Tejút és az Androméda úgy kábé hárommilliárd év múlva várható összeütközéséről. Bár a lényeg elsőre átjön, a részletek számos felfedeznivalót kínálnak sokadszori hallgatásra is. Számról számra ismertetés a Lángoló Gitárok cikkében olvasható. pHLaT FacebookMulató Aztékok Facebook, legközelebbi koncert: január 18., Edison Bar & Ink.


A CiszVagyDesz zenekar nem sokat vesződik az önmeghatározással: "A lényeg,hogy ciszben legyen! Vagy deszben." Mondjuk tényleg nehéz besorolni, túl azon, hogy rockzene, hiszen szellős hangzású, a funkrocktól a stoneren át zúzásig sokféle hatást beépítő zenéjük anélkül súlyos, hogy túlságosan támaszkodna jól bevált / elcsépelt fogásokra, és úgy laza (olykor egyenesen vicces), hogy ez nem megy a súlyosság rovására. Első EP-jük decemberben jelent meg, és az év vége egyik igen kellemes rockzenei meglepetése volt. Facebook


Tavaly karácsonykor
hat év tervezgetés után jelent meg Szabó Benedek és Sallai László első karácsonyi kislemeze, és ehhez képest meglepően hamar, vagyis 2019 karácsonyán már a második is kijött. Az első szám Szabó Benedeké, (Tudom, hogy nem menő, de) Szeretem a karácsonyt a címe, és ennek megfelelően vicces is, játszik elektronikus effektekkel és Jethro Tull-idézettel is. Sallai László pedig Adyt idéz és hárfázik (bár lehet, hogy valójában nem ő). Az ő zenekara, a Felső Tízezer egyébként harmadik lemezére készül, és a finanszírozásba ennek a koncertalbumnak a megvásárlásával lehet beszállni. Szabó Benedek és a Galaxisok FacebookFelső Tízezer Facebook.


Kapitány Máté
JEEP:A című EP-je 2019 egyik legjobb magyar kiadványa volt (kritika itt), és ugyan azt ígérte, hogy még az év vége előtt jön a második rész, ez nem történt meg. De legalább kijött az év végén a Cérnametélt (!) című szám, teleshopos videóval (rendezte Szabó Roland). A hangzást, a szövegvilágot rögtön felismerni; még az is, hogy a végén house-osba fordul, ismerős lehet az ISTVÁN Vol. 1-ről. Facebookturné Krúbival.


A Ricsárdgír az év végén megjelent Rise Of The Koala című lemezén nagyon sok minden hallható, például egy fasza rapes szám is, a Smackleves, aminek kb. 97%-a azonnal mémesíthető (tiktokosítható) lenne. Ehhez készült klip - pontosabban, mint az a Stenkről kiderül, még egy évvel ezelőtt forgatták -, VHS-es képi világgal, a TheRicsardGirls által előadott megrázó koreográfiával, smacklevesből készült ruhákkal. HonlapFacebook, legközelebbi koncert, ami még nem telt házas: január 11., Expresszó, Veszprém.


A Lahmacun egy közösségi netes rádió (a MMN zenei oldal környékéről indult). Egyéves fennállása alkalmából jelent meg a We Are Lahmacun című válogatás, a műsorokhoz kötődő zenészek számaival. Az elektronikus zene kísérletező végének sokféle irányát mutatják be meg ezek a számok, a táncosabbtól a szanaszét tört darabokon át a zajongásig. Vannak az undergroundon belül ismertebb producerek (pl. Alley Catss, Rovar17, Saint Leidal The 2nd), de bőven vannak felfedeznivaló előadók is - kár, hogy többüknek lehetetlenség megtalálni a nyomát a neten, pedig pl. naptronIII zajos-furahangos dubja kifejezetten közel áll a szívemhez. HonlapFacebook, punkos támogató buli: január 11., Gólya.

Összeállítás: Rónai András

https://recorder.blog.hu/2020/01/02/minden_felig_vicc_minden_felig_kamu_rec_hu
Minden félig vicc, minden félig kamu - Rec.hu
süti beállítások módosítása