Így zenélt a Qualitons az amerikai KEXP rádióban

2019.07.08. 11:13, Gaines

kexp.png

A magyar jazzrock-pszhichedelikus-progbeat formáció tavasszal utazott a tengerentúlra, a zenei kiruccanás végeredményét most láthatjuk először teljes egészében.

Márciusban nálunk jelentette be a Qualitons, hogy hazai előadók közül elsőként kapott meghívást a seattle-i KEXP rádió műsorába, amely az egyik legrangosabb amerikai alternatív rádióállomás. A zenekar március 22-én élőben játszott a KEXP-n, a felvételről pedig videó is készült, amely a hétvégén végre kikerült a rádió YouTube-csatornájára. A Recorder magazin július számában interjút készítettünk a Qualitons két tagjával, amelyben mesélnek a KEXP-s kalandról, ottani tapasztalataikról, a fellépés nyújtotta lehetőségekről is; most tehát csak magát a negyven perces videót mutatjuk meg. Az együttes négy számot játszott el, egy feldolgozással, a KEX Zöld sárga című népdalátiratának magyar nyelvű változatával kezdte a minikoncertet, majd a tavalyi Echoes Callingról hangzott el a három leghosszabb szerzemény, a Draw A Line, a Doubt és az All We Can Do. A számok közben a tagok beszélgettek Kevin Cole műsorvezetővel, meséltek például a zenekar különböző korszakairól, irányváltásairól, szóba került a névválasztás kapcsán a Qualiton lemezkiadó munkássága, illetve magyarázatot nyert a KEX jelentése (és a KEXP névvel való hasonlóság). Alább megtekinthető a fellépés:

https://recorder.blog.hu/2019/07/08/igy_zenelt_a_qualitons_az_amerikai_kexp_radioban
Így zenélt a Qualitons az amerikai KEXP rádióban
süti beállítások módosítása