Elhunyt Scott Walker

2019.03.25. 13:49, Gaines

scottwalker.jpg

Az énekes-dalszerző popzenei kaméleonként jutott el a tiniidolságtól kísérletező avantgárdig, a huszadik század második felének egyik legnagyobb hatású zeneszerzője volt. 76 éves volt.

Scott Walker halálhírét lemezkiadója, a 4AD jelentette be a mai napon: „A Noel Scott Engel néven született zseni fél évszázadon keresztül gazdagította több ezer ember életét” – áll a sajtóközleményben. Az 1943-ban született zenész pályája nemcsak azért egyedülálló, mert hatalmas ívet járt be a főként feldolgozásokat játszó britpop/blue-eyed soul kezdetektől az utolsó lemezek no wave-drone kísérletezéséig, hanem mert a hatvanas évektől a 2010-es évekig folyamatosan meg-megújult, és feszegetni mind saját, mind a popzene határait.

Első kiugró sikerét a The Walker Brothers formációval szerezte, miután 1964-ben John Mausszal és Gary Leedsszel összefogva áttették székhelyüket Kaliforniából Londonba. Szűk egy éven belül két feldolgozásuk is a slágerlisták élére röpült (Make It Easy On Yourself, The Sun Ain’t Gonna Shine Anymore), népszerűségük pedig a Beatlesével vetekedett. A sikoltozó rajongók övezte mániától undorodó Walker rövidesen pályát módosított, és szólókarrierjében a formuláktól és a feldolgozásoktól fokozatosan távolodva saját szerzeményeiben Bergman-filmeket idézett meg, Jacques Brel zenéjének hatására tágította a nagyívű-nagyzenekaros pop kereteit, egyre komorabban romantikus hangzást valósított meg egyedi crooner hangjával.

NAGY KARRIERÁTTEKINTŐ PROFILUNK SCOTT WALKERRŐL ITT OLVASHATÓ

A hetvenes évekre visszakanyarodott a kezdetekhez, de a Walker Brothers újraegyesüléséből született 1978-as Nite Flights új korszakot is nyitott az énekes-dalszerző életművében. Az ezt követően hosszú szünetek közbeiktatásával kiadott albumok: a rejtélyesen ködös Climate Of Hunter (1984), a nagyszabású, megterhelő, baljós és absztrakt Tilt (1995), a zajos-disszonáns, szövevényes utaláshálókba gabalyodó szövegvilágú The Drift, melyben nyers marhahúst vert egy dalban a dobos (2006), vagy a Sunn O)))-val közösen alkotott Souse (2014). Mind lenyűgöző munkák. A nyilvánosság elől visszavonuló, rejtélyes remetefigurává váló Walker egy 2018-as interjúban saját lemezeit osztályozva úgy fogalmazott, a Tiltnél még nagyjából 65 százalékban sikerült megvalósítania eredeti elképzeléseit, „a következő lemezben ez már 75 százalék volt, és így tovább, míg el nem értem a Sousedhoz, ami majdhogynem tökéletes.”

SCOTT WALKER KÖVETŐI BOWIE-TÓL JARVIS COCKERIG

Walker utoljára a Vox Lux című tavalyi filmhez írt vészjósló kísérőzenét, amely feszült és nyugtalanító ellenpontját képezte a Sia által szerzett bombasztikus betétdaloknak. Számos pályatársa és követője búcsúzott tőle: Thom Yorke kiemelte, mekkora hatást gyakorolt a Radioheadre, „megmutatta nekem, hogyan használhatom a hangomat és a szavaimat”. „Amikor az OK Computer felvételeinek első napján a stúdió felé tartottam, elbiciklizett mellettem a Chiswick High Streeten” – idézte fel Nigel Godrich producer. – „Erre beértem a stúdióba, és Thom a Scott 4 egyik példányával a kezében fogadott.” Midge Ure pedig érzékletes hasonlattal élve így jellemezte Walkert: „a mahagóni hangú férfi”. Alább néhány hallgatnivaló Walker gazdag életművéből időrendi sorrendben.

https://recorder.blog.hu/2019/03/25/elhunyt_scott_walker
Elhunyt Scott Walker
süti beállítások módosítása