„Hiába menekülök, én sem úszhatom meg a boldogságot” – Bérczesi Róbert-interjú

A hiperkarma régóta várt visszatérő albuma, a 2014-es Konyharegény után idén márciusban már a korábbról megszokott ütemben érkezett a negyedik Délibáb. A szokás szerint kimagasló dalokkal teli lemezről, a kezdeti időket idéző, önterápiának is beillő letisztultságról, az elmúlt két évről és az alkotás nehézségeiről beszélgettünk Bérczesi Róberttel az ötvenedik Recorder magazin címlapinterjújában.

A legutóbbi lemez két és fél évvel ezelőtt jelent meg. Elmondanád, mi mindent csináltál az azóta eltelt időben?

A 2015-ös évet nagyjából regenerálódással töltöttem, emellett persze próbáltunk és a Konyharegény lemezt meg is turnéztattuk, de a köztes időkben nem jártam el sehova. Még tartott a gyógyszeres kezelés, és igazából akkor zuhant rám a "kinti" világ, miután kijöttem a pszichiátriáról, megjelent a lemez és elmúlt az az euforikus érzés, hogy "hurrá, véget ért a drogozás". És most? - kérdeztem ekkor magamtól - Hogyan fogok visszailleszkedni a társadalomba? A 2015-ös évemet úgy tudnám jellemezni, hogy a társasági életem leginkább a próbákra és a koncertekre korlátozódott.

2014-ES INTERJÚNK BÉRCZESI RÓBERTTEL, MIUTÁN LEÁLLT A DROGOKKAL.

Ennek ellenére mégis viszonylag hamar megjelent az új lemez, ami sokaknak lehet örömteli meglepetés, hiszen korábban azt nyilatkoztad, hogy nehezen jönnek a dalok.

1994-ben állítottam össze az első nagylemeznyi anyagot még a BlaBla zenekarnak, és ahogy később utánaszámoltam, kétévente mindig összegyűlt bennem egy albumnyi dal, ezek pedig nagyrészt rögzítésre is kerültek. Volt, amelyik nagylemez fiókban maradt, vagyis nem jelentettük meg, de a rendszer mindenképpen ez volt. 1994, 1996, 1998, 2000 és 2003. Kétévente mindig összeállt egy-egy új anyag. Aztán 2005-re kész lett a hiperkarma harmadik lemezének, a Konyharegénynek az alapja is, de mégsem jelent meg, ennek az oka pedig az volt, hogy képtelen voltam eldönteni, hogy melyik verziókat válasszam a dalok tengernyi sok demója közül. Ezzel az egy helyben topogással gyakorlatilag elvesztegettem nyolc-kilenc évet. Mondanom sem kell, hogy ez volt az az időszak, amikor a leginkább rajta voltam a kábítószereken. Kemény drogokat szedtem éjjel-nappal, és a nagy bummm az volt, amikor a dizájnerdrogok megjelentek az életemben 2012 tájékán. Az volt az a drog, amelyik gyakorlatilag élhetetlenné tette számomra az életet, minden korábbi kábítószernél erősebb volt és attól már tényleg nem csináltam egyáltalán semmit. Miután 2013. december 29-én bekerültem a pszichiátriára és néhány hónap alatt kitisztultam, majd visszatértem az életbe, a dalírás egyáltalán nem ment. 2014 nyarán összeszedtem azokat a kis foszlányokat, amiket a kihagyott, elveszett tizenegy évem alatt írogattam. Ebből állt össze a Konyharegény, ami szerintem a hiperkarma albumai közül a legkevésbé jól sikerült lemez, de nagyon örültünk már annak is, hogy egyáltalán meg tudtuk jelentetni. Utána ugye jöttek a próbák, a turné, illetve a totális lelki üresség és állandó egyedüllét. 2016. márciusában kezdtem újra a dalírási folyamatot és viszonylag rövid idő alatt összehoztam öt-hat dalt. Ahogyan minden hiperkarma-lemezre átmentettem régi, ki nem adott, meg nem jelentett dalokból dallamokat, szövegeket vagy akár kész dalokat is, úgy ez alkalommal is a fiókhoz fordultam segítségért. Elővettem három meg nem jelentetett régi szerzeményt, kicsit felturbóztam őket hangszerelésben, egy-két sort megváltoztattam, de alapvetően azokat a számokat, úgy azzal a dalszerkezettel jelentettük meg, ahogy annak idején 1998-ban megírtuk és feldemóztuk a BlaBlával. Így állt össze ez a tíz dal, egy harmincöt perces lemezanyag, amit tavaly nyáron és év végén rögzítettünk. Visszatértünk a régi módszerhez: a dobokat, ahogy a hiperkarma első lemezén is, nem élő dobokkal, hanem programozott, gépi alapokkal, grúvokkal vettük fel, kivéve a Délibáb és a Szóbaszó című számokat. Valószínűsítem, hogy számomra újra ez a jövő. A programozott alapokban rengeteg lehetőség rejlik, míg egy hagyományos rockzenekari dobszerkóval mindössze egy hangzást tud egy dobos produkálni, igaz, az utánozhatatlan.

Attól, hogy az előszedett dallamokkal és a programozott dobokkal visszanyúltál a régebbi időkhöz, kevésbé sűrű, direktebb lett az új lemez, szemben az elmúlt két albummal. Ez azért is érdekes, mert tavaly még azt nyilatkoztad egy interjúban, hogy ezen is csak ugyanolyan bonyolult, szomorú ötperces dalok lesznek.

Megváltoztak az agyamban a kémiai folyamatok, már nem követeli az elmém, hogy olyan hadarós, pörgős, kiszámíthatatlan szerkezetű, forradalmi dalokat írjak, és én is sokkal jobban örülök annak, hogy olyan számokat játszhatok el a koncerteken, amikben sokat szerepel például a boldogság szó. Úgy érzem, hogy ez jó terápia nekem, jó érzés egyszerűbb dalszerkezetű, közérthetőbb dalokat írni. Ez szándék is volt, és mint ahogy mondtam, megváltozott az agyamnak a kémiai háztartása, ezért pszichológiailag is úgy alakult, hogy nincs igényem a hadarásra.

Ezen túl is fontos számodra a közérthetőség? Azt is mondtad, hogy szeretnél olyan számokat írni, amit a rádiók is játszanak.

Igen, olyanokat, amit szeretnek az emberek. Amire Anyukám is azt mondja, hogy na látod, kisfiam, ilyen dalokat kell írni, nem kell bonyolítani, mert az emberek azért szeretnek elmenni egy koncertre, hogy szórakozzanak, jól érezzék magukat és el tudják énekelni a szövegeket, ha éppen ahhoz van kedvük. Nekem is jót tesz, hogy végre énekelhetek, mert tíz éven keresztül gyakorlatilag csak reppeltem meg hadartam.

Honnan jött az inspiráció arra, hogy újból inkább énekelj? Az Én meg az Ének szólóprojektben sokszor előkerülnek a népdalok, a BioRoBoTban pedig erős Beatles-hatás érhető tetten. Köze van ezeknek a letisztultabb dalokhoz?

Szeretem az egyszerű dalszerkezeteket, a kedvenc zenekarom nekem tizennégy éves korom óta a mai napig a Beatles, ez a zenekar indított el a zenei pályán. Nagyon boldog vagyok, hogy nincs már meg bennem az a megfelelési kényszer, hogy megmutassam, hogy én aztán mennyire ki tudom tágítani a dalforma határait, és egyre kevésbé szeretnék a zenészszakmának játszani, egyre inkább azt szeretném, hogy a közönség számára befogadható számokat írjak. És tényleg sokkal jobb úgy hazamenni egy koncert után, hogy nem az van a fejemben, hogy „szépen lassan mindenünk leépül”, hanem az, hogy boldogság van és még én, aki ennyire menekülök előle, még én sem úszhatom meg ezt a boldogságot.

És hogy tetszett anyukádnak a Boldog még című dal? A lemezpremierhez fűzött kommentárodban azt mondtad a Recordernek, hogy azt a számot kifejezetten neki írtad, miután megkért rá, hogy írj már valami jó kis dúdolható, fülbemászó dallamot.

Igen, így történt. Azt kérte, hogy írjak egy olyan dalt, amiben egyszerű akkordok vannak és énekelhető a refrénje. A dallamot ott helyben megírtam és elénekeltem neki, ő azt mondta rá, hogy jó, bár szerinte valamire hasonlít, de ezen kívül nincs vele különösebb gondja, sőt, lehetne még egyszerűbb. Erre a dalra mondhatnám azt, hogy tényleg a szívemből szól.

Ugyanott azt is mondtad, hogy ne keressünk üzenetet a szövegekben, de kettőnél kiemelted, hogy itt azért tudatosság van. Az egyik az említett Boldog még, a másik pedig a Jó végre, aminek a harmadik verzéjében van az üzenet, mégpedig egy elég erősen közéleti, már-már politikus üzenet. Ez tudatos volt?

Egyáltalán nem volt tudatos, de van benne egy olyan rész, ami ilyen „felemelt mutatóujjas prófécia”-ként hathat. Ezt a próféta-énemet amúgy a kijózanodásomkor kicsit leültettem, hogy nyugodjon meg, pihenjen egyet, de ez a versszak tényleg olyan, hogy hordoz valamilyen üzenetet, viszont abszolút nem direkt módon, vagyis az írása közben nem volt meg bennem, hogy hú, most aztán nagyon el akarok mondani valamit. Egyedül a Boldog még az, aminél ez volt a cél.

Ez azt jelenti, hogy távol tartod magad a közéleti vonatkozásoktól? Nem akarod a dalaidban ezt megjelentetni?

Egyáltalán nem. Annak a híve vagyok, hogy ne üssem bele az orromat olyan dolgokba, amikhez egyáltalán nem értek és nem is érdekelnek. Lehet, hogy ez botrányosan hangzik, de én életemben nem voltam még el szavazni és nem is tervezem, hogy valaha elmegyek. Ezt inkább rábízom azokra, akik figyelemmel követik a közéleti eseményeket.

Visszatérve a Jó végre című dalra, annak ellenére, hogy komorabb a szövege, a countrys, hegedűvel tarkított hangszerelés ellensúlyozza azt. A hegedű pedig nagyon erősen jelen van az egész lemezen. Miért?

Ez onnan jött, hogy az Én meg az Ének projektnek volt egy müpás fellépése, amihez szükségünk volt egy hegedűsre, aki majd a népdalos blokkban húzza velünk a muzsikát. A projektben vendégként, zongorán közreműködő Koltay Kurszán segítségével olyan kiváló hegedűst sikerült találnunk Vučurević Elvira személyében, hogy a koncert után rögtön szóltam neki, hogy mindenképpen szeretném, ha a hiperkarmában is szerepelne, koncerteken és lemezen is egyaránt, mert csodálatosan szépen játszik, mindenféle sallang nélkül, pontosan úgy, ahogyan én is eldúdolnám az adott hegedűdallamot. Ezért hívtuk meg Elvirát a zenekarba, aki elfogadta a felkérést, ami nagyon nagy öröm számomra, mert koncerteken is jól működik a dolog és nagyon sok dalt feldobott, például az említett Jó végré-t is. Azt hozzátenném, hogy már az első lemez idején is mondta nekem valaki, már nem emlékszem a nevére sajnos, de igaza volt, hogy a dalokban, amiket írok, az az érdekes és furcsa, hogy míg a zenék vidám hangulatúak, addig a szövegek meglehetősen súlyosak. Valóban van bennem egy ilyen kettősség, az egyik ellensúlyozza a másikat.

Említetted, hogy mindig előveszel régi dalokat, de most valahogy hangsúlyosabbnak tűnik ezek szerepe. Volt benned valami igény erre most, vagy ez csak egy régi reflex a lemezfelvétel előtt, hogy előszedsz korai, ki nem adott dalokat?

Nagyon nehezen álltam neki a negyedik lemez dalainak megírásához, és hét dalt sikerült úgymond kipréselnem magamból egy rövid, de megfeszített munkával eltöltött időszak alatt, utána viszont kicsit kifulladtam. Ilyenkor van az, hogy a fiókhoz fordulok segítségért, azokhoz a dalokhoz, amik már vagy húsz-huszonkét éve ott gyűlnek. Igazából a régi BlaBla-dalok hiperkarma lemezeken való felhasználásának ez a fő oka, most egyszerűen ez a hét dal jött ki belőlem, de egy lemezen azért legyen tíz.

WHAT THE FAQ - BÉRCZESI RÓBERT.

A BioRoBoTtal is stúdióztok a hírek szerint. Arról mik a fejlemények, abból is készül lemez idén?

A dobosunknak, Dudás Zsombornak van egy stúdiója, a Koala stúdió, ahol András és Zsombi szépen, komótosan készítik a demókat. Ezeket a vázlatokat aztán András átküldi nekem emailen, majd átjön hozzám, kicsit molyolunk a szövegeken, és hamarosan elérkezik az az időpont, amikor összegyűlik annyi dal, hogy én is kimegyek a stúdióba, feléneklem a részeimet, feljátszom a gitársávjaimat, Kati meg a basszusokat, utána pedig közösen kikeverjük a mindnyájunknak megfelelő hangzást. Összeírtunk tizenöt dalötletet, András egy-kétheti rendszerességgel meg szokott látogatni, és amelyik dalhoz éppen kedvünk van, írunk hozzá egy-két sort, aztán előveszünk egy másikat és így, akár egy puzzle, alakulnak ki a dalok, tehát most nem úgy dolgozunk, hogy megírunk egy számot aztán jöhet a következő, hanem ezt a szimultán módszert alkalmazzuk. Nagyon szeretnénk, ha decemberre meg tudna jelenni a BioRoBoT második lemeze és szerintem erre meg is van az esély.

Amióta volt a visszatérő koncert 2014 végén, elég sok mindent csináltál. Hiperkarma-turné és -koncertek, megjelent most a negyedik lemez, csinálod a BioRoBoTot, volt az RTL klubon a Szelfi című műsor, amiben részt vettél, meg ott van az Én meg az Ének is. Van egyfajta belső igényed arra, hogy valami kreatív folyamatban mindig benne legyél?

Én ezt teljesen máshogy látom a saját szemszögemből. Én úgy érzem, hogy nagyon lusta vagyok. Nagyon keveset dolgozom. Igaz, hogy vannak próbák, koncertek, meg a BioRoBoTtal is jelentettünk meg dalokat, és itt az új hiperkarma-lemez is, de ezen kívül én semmi mást nem csinálok. Van egy héten egy próba, egy BioRoBoT-ülés, egy hiperkarma-koncert és a hét többi részében gyakorlatilag filmeket nézek és eszem. Az aktív éjszakai élet számomra véget ért, már nem, vagy csak nagyon ritkán járok el italozni, mivel nincs rá igényem és nincs hozzá kedvem se. Ha minden nap csak egy órát gyakorolnék, gitároznék, énekelnék, akármit, akár csak feldolgozásokat, ha éppen nincsen ihletem, már akkor sokkal elégedettebb lennék, és jóval előrébb tartanék, mert ha egy ember, aki dalokat ír, naponta legalább egy órát gitározással tölt, abból előbb-utóbb nyilvánvalóan kisül valami.

interjú: Csada Gergely
fotó: Lékó Tamás

a hiperkarma május 18-án, a Budapest Parkban mutatja be új nagylemezét, Facebook-eseményoldal

és akkor itt van a negyedik hiperkarma-nagylemez amely most sem okoz csalódást, a dalok ezúttal is kimagaslóak, Bérczesi Róbert utánozhatatlan előadásában, a zenekar kiváló játékával - íme a Délibáb (aki az iTunes-on hallgatná, annak erre): 

és a Deezeren is: 

a hiperkarma Facebook-oldala