„Hogy mindezt végre magam mögött tudjam” – Bérczesi Róbert-interjú

Bérczesi Róbert 2013 decemberében adott egy Én meg az Ének-műsorához kapcsolódó akusztikus szólókoncertet, amelyen egyetlen dalt sem tudott rendesen befejezni. A hiperkarma egykori frontembere azóta nem lépett színpadra, de május 2-án, a Gödör Klub háromnapos Víg Végnapjaink Fesztivál második estéjén újra mikrofon előtt áll majd. A két koncert között azonban nagy változások történtek életében.

- Hogy vagy, Robi?

- Köszönöm szépen, jól vagyok. Véget ért a legutóbbi, három éves ámokfutásom, ami alatt gyakorlatilag öt naponta aludtam egy kicsit és folyamatosan tudatmódosult állapotban voltam. A végén én voltam az, aki a barátaimat megkértem, hogy hívják ki rám a mentőket, mert én képtelen voltam rá. Ez még tavaly december 29-én történt, és bár kijöttek a mentők, nekem nem nagyon akaródzott beszállni a mentőautóba, úgyhogy kijöttek a rendőrök is, és az ő "segítségükkel" kerültem be előbb a detoxikálóba, majd a rehabra. A kórházban lényegében két hétig aludtam, szépen bepelenkáztak, bekatétereztek, de mivel állandóan ki akartam húzni a pöcsömből a katétert, ezért ki is kötöztek. Mindebből persze csak pillanatokra emlékszem, a szaros pelenkára, meg a véres katéterre, de ezeket soha nem fogom elfelejteni, és jó is, hogy az emlékezetembe vésődött. Nem akarom újra átélni. Begyógyszerezett állapotban feküdtem a kórházban egy hónapig, azután fokozatosan csökkentették a gyógyszermennyiséget, és egy idő után már haza is járhattam, de márciusig kórházi kényszergyógykezelés alatt álltam. Most ott tartok, hogy nem drogozom, és már gyógyszert sem szedek. Minden nap alszom, felszedtem pár kilót, lényegében az elmúlt tizenkét-tizenhárom évemből most először vagyok teljesen tiszta, mert amikor négy éve abbahagytam a drogokat egy időre, akkor meg gyógyszerre ittam, ami ugye szintén drogozásnak számít. Most arra jöttem rá, hogy a józanság ára az, hogy eltűnik az arcélem, kikerekedik az arcom és a hasam, de ennyi belefér.

- Most, hogy józan vagy, hogyan látod, nemcsak az elmúlt éveket, de az említett tizenegynéhány éves időszakot?

- Az elmúlt tizenkét-három évben minden nap tudatmódosító szereket szedtem magamba és nem túlzás, hogy minden egyes nap. Volt egy rövid időszak, amikor 2009-ben visszatért a hiperkarma, hogy nem szedtem be klasszikus drogokat, de akkor meg, ahogy említettem is, minden nap gyógyszerre ittam. Mindennek a végén már ott tartottam, hogy rajtam tesztelték a legújabb designer drogokat, úgy éreztem magam, mint egy két lábon járó kísérleti labor. A legvégén már olyan képzelgéseim voltak, olyan pszichózisom alakult ki, hogy figyel engem a CIA. Semmi mást nem csináltam, csak ültem otthon és beszéltem a számítógéphez. Néztem a YouTube-on az interjúkat és mindig közbeszóltam. Egy idő után arra jöttem rá, hogy 3 az 1 arányban minden stimmel mindennel, és miközben válaszolgattam a képernyőnek, olyan volt, mintha nekem válaszoltak volna vissza. Ha valaki hallotta volna, ahogyan egy évig osztom a képernyőt, akkor lezsibbadt volna tőle az agya. Azt azért hozzátenném, hogy közben végig rengeteget gitároztam és írtam is. A drogot íráshoz használtam. Mintha az agyam egy könyvtár lett volna és a drogoktól helyrerendeződtek volna a mappák, katalógus szerint.

- Hogyan élted meg a kórházat?

- Eleinte még ott is azt kerestem, hogy melyik ápolt a beépített titkos rendőr mellettem. Miután pár hét után magamhoz tértem, azt vettem észre, hogy naponta 21 gyógyszert kapok, aztán egyre csökkentették a mennyiséget, és három hónap után jutottam el oda, hogy már csak egy altatót kellett bevennem minden este, de merészen én azt is letettem. Ekkor tértek vissza először az álmaim, ami kétértelmű dolog, mert először rémálmaim voltak, de legalább megint álmodtam.

- Hogyan értékeled a rehabilitációdat, még nem sok időd telt el józanul, lesz folytatása valahol egy utógondozóban?

- A józanságra tett elhatározásom sziklaszilárd, vigyázok arra, hogy a drogokat ne pótoljam gyógyszerekkel, vagy mással, de igazából, ami engem a drogok felé vitt, az a hiperkarma volt. Ez tény. Nagyon szeretném, ha megint összeállna a zenekar, viszont az egészségem sokkal fontosabb, úgyhogy most nagyon óvatos vagyok. Egyelőre ott tartok, hogy józanul egy dalt vettem fel eddig, ami a hosszú évekig tervezett tízszámos harmadik hiperkarma-lemez utolsó dala, a Pont. Azt tervezem, hogy ezt elküldöm a rádióknak, lesz hozzá videoklip is, és közben szépen lassan egyesével felveszem a többi kész dalt is. Van olyan dal, amelyiknek 34 különböző verzióját rögzítettem demóként. Tíz év alatt rengeteg szöveget kipróbáltam rengeteg dalszerkezetben, mind a tíz szöveghez mind a tíz dalszerkezet passzol, van tehát száz variációm ezekre, bedrogozva képtelen voltam választani közülük. Mostanra viszont az összes szerzemény minden egyes hangját, minden egyes névelőjét tökéletesen kimunkáltam. Ez most a tervem, illetve készül egy könyv erről az elmúlt tizenegynéhány éves őrületről is - Felejtő a munkacíme - hogy mindezt végre magam mögött tudjam, és elbúcsúzzak a démonaimtól.

- Most tehát egyesével felveszed ezt a tíz számot, amelyek közül az utolsónak az a címe, hogy Pont. Ezek szerint egy történet végére is pont kerül?

- Nem tudom, mit fog hozni a jövő. Én örülnék neki a legjobban, ha a hiperkarmát tudnám folytatni, de nem bármi áron. Ha az lenne, hogy ez csak a drogokkal érintkezve menne újra, akkor nem fog megtörténni. A barátnőmmel felvettem pár dalt, gyerekdalokat. Ha máshogy nem megy, akkor majd elkezdem újra a legelején, óvodákban gyerekműsorokkal. Ha ez kell ahhoz, hogy józan maradjak, akkor ez lesz.

- Hamarosan lesz egy fellépésed a Gödör mostani helyétől búcsúzó zárófesztiválon, május 2-án. Akkor az előbb elmondottak alapján ez lesz az első józan koncerted?

- Azt hiszem, hogy igen. Most belegondoltam, de a Blabla első koncertjein, Komlón is már mindig csontrészeg voltam. Meg már gimnáziumban elkezdtem gyógyszereket szedni és azokra inni. A legutolsó koncertjeimen, tavaly novemberben meg decemberben már elfelejtettem a saját szövegeimet, szinte egy dalt sem tudtam végigénekelni, pedig már öt nappal korábban elkezdtem írni a koncert dalsorrendjét, de aztán a helyszínen minden szétesett. Most nem így lesz.

- Ami a Gödör történetében egy fejezet lezárása, az a te történetedben egy fejezet kezdete lesz.

- Igen. Remélem sikerül kitessékelnem a rossz szellemeket magamból. A kábítószer nekem kedvet adott a zenéléshez, viszont minden másban, az élet tényleg minden egyéb területén csak hátráltatott. Már most azt érzem, hogy sokkal könnyebb minden. Régebben elmentünk stúdióba, volt, hogy két napig ott voltunk, és nem vettem fel egy hangot sem. Most jó esetben már egy munkanap után kész felvétellel tudok hazamenni.

- Mi a terved a dalokat illetően, hogyan fognak napvilágot látni?

- Ha rajtam múlik, amint elkészült mind a tíz, akkor ingyen közzéteszem azokat online letöltésként az interneten, de mivel még van a kiadóm felé egy lemeznyi tartozásom, ezért valószínűleg pénzbe fog kerülni. Én cd-t sem jelentetnék meg, mert nem bomlik le, tehát elég durva környezetszennyezés. Mindenesetre, ha ez a tíz dal meglesz, csak utána beszélhetünk majd a folytatásról, vagy zenekarról. Az Én meg az Ének-műsort – az Ének ugye az énjeimet jelentik, nem tudom ez világos volt-e mindenkinek – biztosan folytatni fogom, szeretek egyedül is előadni, nem véletlenül tanultam meg a váltott basszusos pengetést.

interjú: Dömötör Endre
kórházi nyitókép: Berke Juli
két stúdiókép: Szekeres András

Bérczesi Róbert ezen a fesztiválon lép fel, május 2-án: Facebook-eseményoldal