„Rajtad múlik, hogy keresed-e” – Christopher Owens-interjú

A Girls duó frontembereként az évtizedforduló legjobb albumai közül néhányért volt felelős, a zenekar feloszlása óta pedig szinte ontja a remek szólólemezeket, a 2013-as folkprogos Lysandre és a 2014-es countrysoulpopos A New Testament után máris itt a harmadik, a Girls-hangzás felé kanyarodó Chrissybaby Forever. Az album a májusi meglepetés Bandcamp-stream után szeptemberben hivatalosan is megjelent, mi meg végre elértük telefonon a főhőst, Christopher Owenst San Franciscó-i otthonában.

- Új albumod, a Chrissybaby Forever gyors visszatérés a tavaly őszi A New Testament után, ráadásul előzetes bejelentés nélkül érkezett a májusi Bandcamp-stream. Miért választottad a meglepetéslemez ma már bevett gyakorlatát?

- Egyszerűen, mert elkészültem a lemezzel, meg akartam mutatni az embereknek. Tudtuk, hogy nagyjából még két-három hónap mire legyártják a cd-ket és a vinyleket és nem akartam addig várni. Úgyis kiszivárog a megjelenés előtt, akkor miért ne én mutassam meg a rajongóimnak? Különben sem szeretem, amikor nagy nyomás nehezedik rám amiatt, hogy kiválasszuk a megfelelő kislemezt, inkább azt akartam, hogy az emberek először egyben hallják a teljes anyagot, jó minőségben.

- Mindig is személyes dalokról voltál ismert, de az új anyag talán még inkább kitűnik ilyen értelemben is. Eleve Christopher Owens’ Albumnak akartad nevezni.

- Nagyon egyszerű ez is: én így működöm, így tudok dalt írni. Csak ezen a személyes szűrőn keresztül érzem értelmét a dalszerzésnek. Nem szeretek olyasmiről írni, amit nem ismerek, amiről nincs tapasztalatom. Nem szeretem a képzeletbeli dolgokat, a fikciós dalszerzést. Csak valós élményekből tudok dalt formálni. Sőt, igazából ez az, ami miatt egyáltalán írni akarok. Ebből ered a késztetés bennem az alkotásra. Már eleve túl sok zene van a világban, szerintem nincs értelme ehhez hozzátenni, hacsak nem valami személyes tapasztalatból megfogalmazott dologgal tudunk előállni. Nincs értelme egy újabb általános szerelmes dalnak. Szóval számomra ez a természetes üzemmód.

- Sok kritika azt emelte ki, hogy ez végre egy optimista lemez tőled, holott a pozitív szemlélet mindig is megvolt a dalaidban. Te optimistábbnak érzed most magad?

- Nem látom magam optimistábbnak, nem tartom ezt a lemezt optimistábbnak az előzőeknél, nem látom a változást ilyen értelemben. Egyetértek veled abban, hogy még a Girls-lemezeken is volt sok optimista szerzemény. Mindig is olyan kérdésekről próbáltam írni a dalaimban, amelyek összetettek: feldolgozásra váró, nehéz témák. De mindig igyekeztem ezekben egy optimista kimenetelt felvázolni, szóval nem változott a megközelítésem. Talán kívülről ez most pozitívabbnak tűnik, de az sem zavart, amikor a Girls-dalokat depresszívnek tartották. Az én értelmezésemben egyik sem igaz. A lemezek dalszövegeiben is hasonló kérdéseket igyekszem hasonló megközelítéssel tárgyalni.

- Ha a két Girls-nagylemez közti Broken Dreams Club című minialbumot teljes értékű nagylemeznek is tekintjük, mostanra – két és fél év alatt – akkor is beérted szólóban korábbi zenekarod termékenységét. Tartani fogod ezt a tempót?

- Tudom, hogy technikailag nem számít nagylemeznek, de én a Broken Dreams Clubot is annak tekintem, végül is hosszabb, mint némelyik szólólemezem! (nevet) Alapvetően mindig is az volt a célom, hogy minden évben kiadjak egy lemezt, ezt majdnem sikerült is tartani a Girls indulása óta. Szólóelőadóként pedig határozottan erre törekszem, számomra nagyon jó metódusnak tűnik, szeretek így dolgozni. Ez a lemez hallható lett májusban, azóta volt már egy rövid turném, most szeptemberben megjelenik fizikai formátumokban is, újra elkezdek koncertezni, teszek néhány kört Amerikában, Európában, egy kicsit más kontinenseken is, és mire ezek lezajlanak, már újra készen állok felvenni egy újabb albumot, hiszen a dalszerzéssel soha nem állok le. Bár szeretem a koncertezést, de kreatív értelemben nem elégít ki, nem tudom a végtelenségig csinálni, néhány turnészakasz után szükségem van arra, hogy stúdiózzak, készre alkossam az új dalokat. A dalszerzés a kedvenc részem a zenélésben.

- És a dalok rögzítését mennyire tartod kreatív kihívásnak?

- Azt is szeretem, az is részre a szerzemények készre alkotásának. Új dalokat írni a legjobb, ezért is szeretnék ragaszkodni ahhoz, hogy évente legalább egyszer új lemezt készíthessek.

- A szövegek után beszéljünk a zenéről is, az előző albumod, a tavalyi A New Testament mintha egyfajta új megvalósítása lett volna Gram Parsons hetvenes évekbeli ’kozmikus zene’ ideájának, a nagy amerikai alapműfajok keveredtek benne: country, gospel, r&b. Volt ilyen szándékod vele?

- Igen, abszolút és ezt nem sokan vették észre. Gram Parsons az egyik legnagyobb kedvencem. De ezeknél az újabb lemezeknél zeneileg az is fontos, hogy nagyon jó hangszeresekkel rögzíthettem a dalokat és az eddigi legjobb kísérőzenekarral turnézom, szóval az ő tudásuk is benne van a dalokban.

- Az azt megelőző Lysandre zeneileg a leginkább kilógó az eddigi életművedből. Ha jól értettem, az egy olyan anyag volt, amit mindenképp első szólólemezként szerettél volna kiadni.

- Az volt az első olyan dalciklusom, amiben az egyes szerzemények szorosan összefüggtek egymással, az egész egy kerek művet alkot, nem lehetett megbontani, így a Girls feloszlása után ahhoz tértem vissza elsőként, hiszen amúgy még a zenekar működése alatt született. Valóban fontos volt számomra, hogy kiadjam, látni akartam, hogy képes vagyok-e egy konceptlemezt írni és elégedett vagyok a végeredménnyel. Otthon amúgy is akusztikus gitáron játszom, tehát a lemez megszólalása közelebb áll ahhoz, amit egyedül csinálok, logikus volt ezzel indítani a szólókarrierem.

- A Girls utolsó turnéján nagyon pazar volt a megszólalás gospelkórussal, remek zenészekkel. Olvastam, hogy a legutóbbi szólóturnédon is nagyobb felállással utaztál, amin a mostani koncertsorozatokban változás történt. Miért?

- Nyolc emberrel léptünk fel az előző évben, ami nagyon sok a mi produkciónk esetében, nem tudtuk kitermelni a költségeket, így a mostani sorozatban jóval kisebb zenekarral, négy taggal utazom. A korábbi monumentális felállással most sokkal kevesebb helyre tudtunk volna eljutni, és az senkinek sem lenne jó. Bár dalt írni szeretek a legjobban, azért szeretnék minél több meghívásnak is eleget tenni, ami ezzel a kisebb stábbal meg is valósítható. Már volt a nyáron egy amerikai turnészakasz, nagyon jól működött a zenekar.

EGY NŐ ELSÍRTA MAGÁT A GIRLS-KONCERTJÉN, AMIKOR AZ UTOLSÓ TURNÉN LÁTTUK OWENSÉKET BÉCSBEN.

- Egy friss interjúban említetted, hogy a tökéletes nap számodra valami olyasmi, hogy felkelsz, reggelizel, zenélsz egy kicsit, aztán sétálgatsz egyet, betérsz az Amoeba lemezboltba és veszel néhány lemezt. Milyen albumokat vettél mostanában, milyen zenéket hallgatsz?

- Leginkább klasszikus rock and roll-zenéket. Nagyon későn kezdtem el rockzenét hallgatni, megismerkedni a klasszikusokkal, úgyhogy ez a folyamat a mai napig tart. Még mindig veszek olyan Pink Floyd-, Beatles-, Grateful Dead-lemezeket, amiket az embereknek 18 éves korukban kellene megismerniük, de mivel nekem ez akkoriban kimaradt, most pótolom. Az új előadókkal főleg a turnék során találkozom, ezek közül sok olyan van, akivel közösen koncertezünk. Rengeteg jó zene van most szerintem. Nagy rajongója vagyok Kurt Vile-nak, a Beach House-nak és természetesen Ariel Pinknek.

- Az életedben mindig fontos szerepe volt a hitnek (Owens egy utazó szektában nőtt fel, ahonnan 16 éves korában szökött meg – a szerk.), ami a dalaidban is hangsúlyosan jelenik meg, ugyanakkor mintha leginkább a személyes hit kifejezhetetlenségét járnád körbe. A hit fontos, de egyben nagyon személyes is.

- Nagyon fontos, hogy legyen az embernek hite, legalább valamennyi. Majdnem mindegy, hogy miben, csak legyen hite. Dalszerzőként nekem azt érdekes figyelni, hogy az emberek merre keresik a hitet, hogy hol remélik megtalálni. Számomra ez a zenében van, az emberekben, akiket ismerek, az életem egészen apró dolgaiban. Ezekből tudom a személyes történeteimet elindítani, de az én hitem az nem tud egyenlő lenni egy másik ember hitével. Szóval a dalaimban ez foglalkoztat a hit kérdésében, hogy más miből nyeri, hol találja meg. Én nem találom meg a vallásban, nem találom meg a családban, számomra a hit nem egy adomány, amit megkaptam fiatal koromban, éppen ezért próbálom megtalálni most. Egy kicsit szkeptikus vagyok, nagyon nehéz rálelni, de mégis mindig felbukkan valahol, ha keresed. Rajtad múlik, hogy keresed-e.

interjú: Dömötör Endre

a nagyon szép Chrissybaby Forever: 

az új lemezről a To Take Care Of Myself Again klipje: